Két hónappal a menesztése után néhány százan lealázták a rendõrséget az MTV székházánál. Hogyan élte ezt meg?

- Kimondottan nehezen. Este tízkor otthon olvastam, amikor felhívott egy barátom, kapcsoljam be a tévét. Nem akartam hinni a szememnek. Még 2004-ben írtam egy jelentést a rendõrség csapaterõs egységeinek rossz és hiányos felszereltségérõl és kiképzettségérõl, s hogy mindezek milyen veszélyeket rejtenek magukban, ha záros határidõn belül nem változik semmi. Tisztában voltam azzal, hogy milyen állapotban van a karhatalom, de azzal is, hogy amit a tévészékház körül láttam, annál azért minden nehézsége ellenére is lényegesen többre képes. Léteznek a Szabadság téren bevetetteknél jobban felszerelt és felkészültebb egységek is.

- Mi történt 2006. szeptember 17-én a Szabadság téren?

- A részleteket csak hallomásból ismerem. Nagyfokú bizonytalanságot láttam a rendõrség részérõl. Korrekt akarok azonban lenni azokkal szemben, akik most ezt a kérdést vizsgálják, és nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy tudom az igazságot. Nem tudom. Ki kell vizsgálni, pontosan mi és miért történt. Ahol indokolt és jogilag lehetséges, felelõsségre kell vonni a felelõsöket, majd le kell vonni a történtek tanulságait, és tovább lépni.

- Kideríthetõ még, hogy pontosan mi történt, és azért kit terhel felelõsség?

- Az idõ múlása rontja a vizsgálódók esélyeit, de úgy gondolom, az igazság, ha nem is teljesen, de igen nagy pontossággal feltárható. Jelentõs mennyiségû dokumentumot adtunk át Balsai úréknak (Balsai István fideszes képviselõ miniszterelnöki megbízottként vizsgálja a 2006-os rendõri túlkapásokat – A szerk.): iratokat, jelentéseket, emlékeztetõket, hangfelvételeket.

- Önnek viszont most olyan egységekkel kell rendet teremtenie Észak- és Kelet-Magyarországon, amelyek tagjai között lehetnek olyan rendõrök is, akikrõl kiderülhet, hogy részt vettek törvénytelenségekben, túlkapásokban.

- A 2006-os õszi események rendõri résztvevõinek többsége parancsot hajtott végre, tették a dolgukat, olykor olyasmit is, ami nem volt helyes. Nyilvánvalóan nem lehet egy kalap alá venni azokat, akik maguk is elkövettek valamilyen bûncselekményt, és azokat, akik csak részt vettek a rendõri akciókban. Bármit is állapítson meg a most folyó vizsgálat, a szervezeten belül mindenképpen õszintén ki kell beszélni a 2006-os eseményekrõl. Akkor õsszel nem csak egyszerûen rossz rendõri intézkedést láthatott az ország. Sokkal nagyobb, súlyosabb, a rendõrség vezetését-irányítását érintõ, súlyos bajokkal szembesült.

- De aki beszélni kezd, áruló lesz. Vagy nem?

- Van egy pont, amikor a zubbony becsületének mindenáron való védelme már nem tartható, és nem is várható el senkitõl sem. 2006 õszén a testület túlment ezen a határon.

- Önt a tévészékház ostroma után visszahívta a miniszter. Miért mondott nemet?

- A miniszter úr egyik munkatársa hívott. Azt szerette volna, ha miniszteri tanácsadóként segítem a tömegrendezvények biztosítását. Két hónappal korábban úgy gondolták, addigi munkámat mások jobban végzik. Ugyan milyen tanácsokat adhattam volna? Hogy komolyan kellett volna venni a 2004-es jelentésemet?

- Pintér Sándornak mikor mondott igent?

- Egy héttel a parlamenti bizottsági meghallgatásom elõtt kért fel.

- A neve, mint az ORFK leendõ új vezetõjéé, több héttel a bizottsági meghallgatás elõtt felröppent.

- Tudom, meg is nõtt a telefonforgalmam, és egyre több „volt iskolatársam” tartotta fontosnak, hogy a hogylétem felõl érdeklõdjön. Nincs ebben titok: húsz éve a miniszter úr mellett dolgozhatok. Amikor felkért, habozás nélkül igent mondtam.

- Ha más kéri fel?

- Elgondolkodtam volna. Pintér Sándorról azonban pontosan tudtam, mit gondol a rendõrség szerepérõl, jövõjérõl, mik az elvárásai. Nem ígért semmit, csak azt, hogy a lehetõségekhez képest a rendõrség mindent megkap, hogy az emberek biztonság iránti igényét a lehetõ legnagyobb mértékben kielégíthesse.

- A rendszerváltozás óta minden kormány megígérte a rendõrségnek, hogy többet költ rá.

- Orbán Viktor megerõsítette, hogy a kormány biztosítani fogja a rendõrség mûködésének feltételeit. Nincs okom kételkedni ebben. Nyilvánvaló, hogy az idén már jelentõs többlettámogatásra nem számíthatunk, ám van bõven tennivaló házon belül is az ésszerûsítésre.

- Milyen állapotban van a rendõrség ahhoz képest, amilyennek négy évvel ez elõtti távozásakor látta?

- Alacsonyabb lett a szakmai színvonal, ami döntõen az át nem gondolt, a gyakorlat próbáján elbukott átszervezésekkel magyarázható. Legfontosabb tennivalóink egyike az elmúlt évek úgynevezett szervezeti reformjainak hatásvizsgálata; beváltották-e a hozzájuk fûzött reményeket? Jobb lett a közbiztonság, gyorsabb, hatékonyabb a rendõrség mûködése? Amikor 2006-ban távozni kényszerültem a testülettõl, létezett az autópályarendõrség, és megszûnõben volt a trükkös lopás a sztrádák mentén. Az utóbbi idõben újra és mind gyakrabban találkozunk e jelenséggel. Látni kell, hogy a 42 ezer fõs rendõrség 15 ezer munkatársának tíz évnél kevesebb szolgálati ideje van. Az ötven éven felüliek száma alig haladja meg a 400-at. Sokan elmentek az elmúlt években csak azért, mert nem látták biztosítottnak a jövõjüket, így inkább a biztos nyugdíj mellett döntöttek. Ez nemcsak létszámveszteséget jelentett, hanem nagyon sok át nem adott tapasztalatot, tudást, információt.

- Politikai elvárás, hogy mindenütt legyen rendõr, és javuljon a közbiztonságérzet. Ezzel szemben áll a testület országosan 3000 fõs létszámhiánya. Hogy lesz így minden településen rendõr?

- Az emberek biztonságérzetét pusztán rendõri eszközökkel nem lehet javítani. Több kell hozzá. Munkahely, szociális biztonság, megfelelõ jogi környezet. Ami ebbõl ránk hárul, elvégezzük. Már megszülettek az elsõ jogszabályok azok közül, amelyek a jövõben nagyban segítik majd a munkát. Újra a rendõrség nyomoz például a húszezer forintnál kisebb kárértékû vagyon elleni szabálysértésekben.

- Eddig sem akadályozta meg a rendõrséget senki abban, hogy a 19 ezer forintos értéket ellopó tolvajt elfogja.

- Ez igaz. De az akkor hatályos jogi szabályozás kialakított egy olyan szemléletet, hogy az efféle ügyek nem a mi hatáskörünkbe tartoznak, így nem is kell foglalkozni velük. A húszezer forint alatti vagyon elleni szabálysértések ügyében a jegyzõ volt hivatott eljárni, akinek persze messze nem volt annyi eszköze és lehetõsége a tolvaj felkutatására, mint a rendõrségnek. Én új szemléletet szeretnék igen rövid idõ alatt meghonosítani: az emberek problémáját meg kell oldani, de legalábbis törekedni kell rá. Nem azt kell nézni, milyen feltételek nem adottak, hogy miért nem lehet elvégezni a munkát. Minden kollégámnak tudomásul kell vennie, hogy az emberek különbséget tudnak tenni a hivatását odaadással teljesítõ és az alibi munkát végzõ rendõr között. Jobban elfogadják a sikertelenségünket is, ha azt látják és tapasztalják, hogy mindent megtettünk a siker érdekében, de „ennyire futotta”. Úgyhogy a feladat adott: neki kell látni a munkának, ennyi.

- Többször elõfordult az elmúlt években, hogy népesebb családok, nagyobb bûnbaráti társaságok hosszabb-rövidebb idõre lefegyverezték, megverték vagy csak megfutamították az intézkedõ rendõröket.

- Ezt elfogadhatatlannak tartom. Nem szeretném azonban, ha bárki is a „megfutamított” kisrendõrökön verné el a port. Nem õk hibáztak, noha az adott települések polgárai, polgármesterei õket tartják gyáváknak, a rendõri munkára alkalmatlannak. Pedig õk tehetnek a legkevésbé arról, ami történt. Szakmailag elfogadhatatlan, hogy miért küld ki egy vezetõ két- vagy akár négyfõs járõrt, amikor már a bejelentésbõl kiderül, hogy száznál is többen kaptak kapára-kaszára. Ilyen esetben akkora rendõri erõt kell küldeni, amekkora képes rendet teremteni. Amikor 1997-ben felszámolták a Készenléti Rendõrség miskolci zászlóalját, a szakemberek már a terv hallatán megkongatták a vészharangot: baj lesz abból, ha Észak- és Kelet-Magyarországon nem lesz rövid idõn belül bevethetõ csapaterõs egység. Senki nem hallgatott rájuk. A zászlóalj létszámát szétosztották a térségben a megyei fõkapitányságok közt. Azóta a térségben élõk megtapasztalhatták a következményeket.

-Ma már Miskolcon is van állandó készültségben álló csapaterõ az efféle feladatok elvégzésére, és továbbra is van létszámhiány.

- A mostanihoz hasonló méretû létszámhiánnyal küszködött a magyar rendõrség a 90-es évek elején és 1998-ban is. Mindkét idõszakban viszonylag rövid idõ alatt sikerült megszüntetni a hiányt. Újra kell gondolni a rendõrség toborzási gyakorlatát, megteremtettük a keresztévfolyamos képzés lehetõségét, így minõségromlás nélkül is megduplázhatjuk a kiképzett rendõrök számát.

- Az utóbbi években 2,4–2,7-es tanulmányi átlaggal jelentkeznek a fiatalok a rendészeti szakközépiskolákba. Ez nem túl megnyugtató.

- Nem, ez elgondolkodtató. Miért nem jelentkeznek a jobb képességû, felkészültebb fiatalok rendõrnek? Talán azért, mert nem látják, hogy milyen karriert futhatnak be. Csodálkozik ezen bárki is? 1998-ban 26 ezer forint volt az úgynevezett illetményalap, amelybõl különbözõ szorzókkal és pótlékokkal a rendõri fizetést kiszámolták. Ma 38 650 forint. Tizenkét év alatt a másfélszeresére, csak a másfélszeresére, nõtt. Ha nem fizetjük meg a rendõröket olyan szinten, amilyen szintû munkát elvárunk tõlük, nem lesz elég rendõr.

- Ezt már ezerszer hallották a rendõrök. Ön most több és jobb munkát kér tõlük, õk meg több pénzt és az évek óta ígért életpályamodellt.

- Ebbõl a helyzetbõl egyetlen kiút van, ha mindenki elkezdi tenni a dolgát. 1998 és 2002 között egyszer nekiláttak az illetékesek a rendõri életpályamodell kidolgozásának, majd jött a kormányváltás, és a munka leállt. Az addigra bevezetett központi tiszti rendszert is megszüntették. Ha nem is teljesen elölrõl, de újra kell kezdeni mindent. Emellett ki kell építeni a rendõrség belsõ képzési és továbbképzési rendszerét. Sok országban idõnként vizsgázni kell az új jogszabályokból és szakmai ismeretekbõl pusztán azért is, hogy valaki a beosztásában maradhasson. Nálunk sem lehet ez másképp. Muszáj tanulni a rendõrnek is, egészen a nyugdíjig.

- Gazdaságilag hogyan áll a rendõrség?

- Ma már egyértelmû, hogy nem volt szerencsés az objektív felelõsség alapján kiszabott közigazgatásibírság-bevételeket beépíteni a költségvetésbe. Nem folyt be annyi bírság, mint amennyivel a költségvetés készítésekor számoltak. Hogy miért nem, az persze akár külön vizsgálat tárgya lehet, ám elég józanul belegondolni, hogy milyen világ az, amelyben az autósok fizetési gondokat okozhatnak a rendõrségnek pusztán azzal, hogy nem hajtanak gyorsan, vagy aki mégis, az nem fizeti be a bírságot. Összességében jelenleg hatmilliárdos adósságot görgetünk magunk elõtt, bár a megyei fõkapitányságok elõrejelzései alapján ez az összeg az év végére akár a húszmilliárdot is elérheti. Persze azt azért még megvizsgáljuk, hogy a megyék mire alapozzák a költségvetési prognózisukat.