Kezdölap arrow FTSZ arrow Levelek arrow Dr. Takács Albert Miniszter Úr részére
Dr. Takács Albert Miniszter Úr részére
2008. January 15.

Szám: 410/2008.


Dr. Takács Albert Miniszter Úr Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium részére

Budapest



Tisztelt Miniszter Úr!


 A 2007. november 13-án kelt levelemre, Igazságügyi és rendészeti miniszterként adott válaszát tisztelettel megköszönöm.
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a politikus és nem az állampolgári jogok elkötelezett híve válaszolt


Miniszter Úr írta:


 „Önök számára is ismert, hogy éppen a szolgálati idő csökkentése érdekében az előző években jelentős létszámfejlesztésre biztosítottak költségvetési fedezetet. Ez a létszámfejlesztés 2007. évben is folytatódott.”



Tisztelt Miniszter Úr!


 Dr. Tatár Attila tű. altábornagy, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató nyilatkozata, amelyet 2005. február 23-án az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága előtt tett, arról szólt, hogy az elkövetkező 5 évben 600 fővel indokolt növelni a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok létszámát. Mind mondta ez a többlet kezeli a meglévő szolgálatszervezési feszültségeket, biztosítja a műszaki eszközök kezeléséhez szükséges létszámot, viszont nem oldja meg az érdekképviseletek által képviselt munkaidő-csökkentést.

 

 

Továbbiakban egyszerű szántani művelettel kiszámolható, hogy a 2005. és 2007. években végrehajtott létszámfejlesztés a munkaidő csökkentéséhez, vagy a szolgálatszervezési feszültségek megoldásához, a műszaki eszközök kezeléséhez szükséges létszám lett biztosítva a 2005. február 23-ai állapothoz viszonyítva.

2002.02.01. és 2007.11.02. között a létszám növekmény 565 fő!


A munkaidő csökkentéséhez szükséges létszámfejlesztés nem történt!


Tisztelt Miniszter Úr!


Ön írta jelentéseiben:


OBH 3182/2003. sz.

- „Figyelemmel arra, hogy a Hszt.-ben meghatározott illetményrendszer és ebből következően a jövedelem azonos a 24/72 órás váltásos rendszerben és a hivatali szolgálati rendben foglalkoztatottakéval, a tűzoltók által teljesített többlet munkaidő sem szabadidőben, sem illetményben nem kerül megváltásra.”


Majd, 2006.október 18.-án keltezett OBH 5389/2005. sz. jelentésében, akkor amikor a

fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosító 2005. évi CLXXIX. törvény 10 hónapja hatályban volt és amelyben megfogalmazódik, hogy három évi ütemezéssel a heti szolgálati idő fokozatos csökken, Ön tehát a módosítást ismerte, mégis az alábbi megállapítást tette:


- „ A Hszt. pusztán lehetőségként határozza meg a heti 40 óránál több, de heti 48 (ezévben 52) órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő megállapítását ”

.- ” Fel kívánom hívni a figyelmet arra is, hogy nem az okozza az előbbiek szerint feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásságokat, hogy a háromváltásos szolgálati rendben a heti szolgálatteljesítési idő nem 40 óra, hanem az, hogy a jelentős többlet szolgálati idő ellenére illetményalapjuk megegyezik a heti 40 órás szolgálati rendben dolgozó, a Hszt. hatálya alá tartozó személyekével, és a háromváltásos szolgálati rendben teljesített többlet munkaidő sem szabadidőben, sem illetményben nem kerül maradéktalanul megváltásra.”


Ön a válaszában ezen tények orvoslásáról egyetlen szóval sem tesz említést!


- Nem ismerek olyan erőfeszítést, amely a többlet munkaidő illetményben vagy szabadidőben történő megváltására tennének, viszont tömeges perek vannak folyamatban a munkaügyi bíróságokon.

- Nem ismerek, Ön, mint igazságügyi és rendészeti miniszter által előterjesztett olyan módosító javaslatot, amellyel javasolja az Országgyűlés elnökének, hogy fontolja meg a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény olyan módosítását, amely megszűntetné a tűzoltók szolgálati rendjének és a Hszt. hatálya alá tartozó más hivatalos állományú személyek szolgálati rendjének ma létező eltéréseit.

- Nem ismerem azt a javaslatot sem, amellyel Ön, mint igazságügyi és rendészeti miniszter, javasolja az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek – a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK Irányelv rendelkezéseire is figyelemmel – a Hszt. olyan módosításának együttes kezdeményezését, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokban az alapilletmény 1 szolgálatban töltött órára vetítve megegyezzen a hivatali munkarendben szolgálatot teljesítők alapilletményével.

Előző levelemben nem tettem említést az OBH 4047/2006. sz. jelentésről, bár az az Ön regnálása idején készült, de miniszteri kinevezése miatt azt már nem Ön írta alá.

A jelentés a munkarend és túlszolgálat vonatkozásában az alábbi megállapítást teszi:

A hatósági igazgatási területen a heti szolgálatteljesítési idő 40 óra (hivatali munkarend). A tűzoltási, műszaki mentési feladatokat ellátó (készenléti) állomány heti szolgálatteljesítési ideje 24/48 órás bontásban (háromváltásos munkarend) legfeljebb 52 óra.

A hivatali munkarendben dolgozók túlszolgálatának szabadidővel történő ellentételezése mindenütt megoldott.

Ezzel szemben a készenléti szolgálatot adó állomány esetében a tartósnak tekinthető létszámhiány, és a Hszt. módosításával csökkentett szolgálatiidő-keret a gyakorlatban nem teszi lehetővé a túlszolgálat szabadidővel történő megváltását. 2006. év II. félévében a túlszolgálat pénzbeli megváltására szolgáló források, vizsgálatunk idején még nem voltak ismertek. Ez pedig a készenléti állomány vonatkozásában felvetette a tulajdonhoz , az egyenlő munkáért egyenlő bérhez, valamint a pihenéshez és szabadidőhöz való jog közvetlen sérelmének veszélyét.

Mindez azért érdemel különös figyelmet, mert 2007. évben heti 50, 2008. évben pedig heti 48 óra lesz a készenléti szolgálatot ellátók legmagasabb heti megengedett munkaideje. Ez pedig az állománytábla módosítása nélkül könnyen az állomány folyamatos, ellentételezés nélküli túlszolgálatához vezethet.

Az OKF főigazgatójával folytatott személyes megbeszélés során egyértelművé vált, hogy jelentős és sürgős létszámfejlesztésre van szükség a Hszt. módosítása nyomán végrehajtandó heti szolgálatiidő-csökkentéssel összefüggésben. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ezzel szemben – a szentgotthárdi őrssel összefüggésben – a következőkről tájékoztatta Körmend HÖT parancsnokát: „Bízva a Parancsnok Úr működési területe iránti elkötelezettségében, saját hatáskörükben lehetőség van évi 450 óra túlszolgálat elrendelésére, esetleg 24/24 órás szolgálat elrendelésére, melynek fedezetét saját finanszírozásból – pl. a tartós betegállományban lévők társadalombiztosítás általi finanszírozás miatt keletkezett tartalékból – kell biztosítani.” Úgy vélem, hogy a rendszeres, „üzemszerű” túlszolgálat ellentétes lenne magával a túlszolgálat jogintézményével, kifejezetten a szolgálati időkeret csökkentése ellen hathat, ami – elsősorban – a pihenéshez és szabadidőhöz való joggal összefüggő visszásságot okozhat.”


Miniszter Úr írta:


Hasonlóképpen elmondható, hogy az elmúlt években a technikai fejlesztésre, beleértve a tűzoltók védelmét szolgáló felszereléseket is, ugyancsak jelentős összegeket fordítottak központi és uniós forrásokból.”



Tisztelt Miniszter Úr!


Önt nem megfelelően informálták, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok technikai fejlesztése, beleértve a tűzoltók védelmét szolgáló felszereléseket is, a biztosítók és az önkormányzatok által önrészként befizetett pénzösszegekből történik, erre a célra a központi költségvetés egyetlen forintot sem biztosít.

Uniós forrásokból eredő pénz, a 2000-es években, a tűzoltóság technikai fejlesztésére nem érkezett.

Kérem Önt, hogy jelölje meg az elmúlt évek költségvetési törvényeiben azokat a fejezeteket ill. azokat a sorokat, amelyek a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok technikai fejlesztéséhez – a biztosítók és az önkormányzati pénzeken kívül - biztosították a pénzügyi fedezetet.

Kérem Önt, hogy hozza nyilvánosságra azt az Európai Uniós pályázatot, amelyben a Magyar Köztársaság – mint az Európai Unió tagállama - pályázott a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok technikai fejlesztéséhez szükséges Uniós pénzekre, mennyi pénz érkezett, abból mennyi lett felhasználva!



Tisztelt Miniszter Úr!


Újra kérem Önt, mint az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa volt általános helyettesét, jelenleg igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy javaslatai végrehajtására a vonatkozó törvények és egyéb jogszabályok módosításának kezdeményezését szíveskedjék megtenni, annak érdekében, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő alkotmányos visszásság, a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélye, mind a tűzoltók, mind pedig az elsődleges működési és a segítségnyújtási körzet lakóinak az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított élethez és testi épséghez való jogát, az Alkotmány 70/D. § (1)-(2) bekezdéseiben biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát, valamint az állampolgárok Alkotmány 13. § (1) bekezdésben biztosított tulajdonhoz való jogát közvetlenül veszélyeztető helyzet megszűnjön , továbbá az állam maradéktalanul tegyen eleget az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében előírt objektív alapjogvédelmi kötelezettségének.


Tájékoztatom Miniszter Urat, hogy levelem az Interneten közzé teszem.


Budapest, 2008. január 9.




 


Tisztelettel:



Nagy Gábor
elnök

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tűzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux s
PHP: 5.2.17
MySQL: 5.5.31-0+wheezy1-log
Idő: 08:35
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1131
Linkek: 76