Egy tûzoltó reagálása a Kitartottak címû cikkre

Tisztelt Szentesi Zöldi László Úr!

Köszönöm, hogy billentyûzetet ragadott, és leírta véleményét

(http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/kitartottak.html)

a tervezett Balsai-Lázár féle alkotmánymódosítással kapcsolatban. Írásán keresztül betekintést nyerhetünk a hivatásos állományon kívüliek rólunk alkotott gondolatairól. Jómagam 6 éve tûzoltó vagyok, és bár számos rendõr, börtönõr ismerõsöm van, csak a tûzoltók nevében válaszolhatok Önnek.

Egy-egy civil polgártársunk véleményében az irigység hangját hallom megszólalni, mikor rólunk, szolgálatellátásunkról, és szolgálati nyugdíjunkról beszélnek.

Joggal irigykedhetnek, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan munkájuk van, ahol életeket menthetnek meg. Tudja milyen fantasztikus érzés egy embernek újra életet adni, vagy kimenteni a közvetlen életveszélybõl? Leírhatatlan!

Kevesen mondhatják el, hogy olyan munkakört látnak el, amit a civil társadalom erkölcsileg elismer. Jó érzés tölt el minket, amikor egy ügyfélszolgálati ügyintézõ foglalkozásunkat kérdezve egy kedves elismerõ mosollyal tekint vissza ránk, vagy egy látogató csoport a laktanyánkban biztató, tiszteletet kifejezõ szavakkal dicsér minket.

Kevesen mondhatják el, hogy olyan kollégái vannak, akikre bármikor bármilyen körülmények között számíthat. Mi ezeket a kollégákat bajtársaknak hívjuk. Ha bajba, életveszélybe kerülünk, egymásért tûzön-vízen átmegyünk. Ez az egymásrautaltság, és egymásra való odafigyelés végigkísér minket. Szolgálaton kívül, ha bármi problémám akad, tudom, hogy 22 telefonszám közül bármelyiket felhívom, azonnal a segítségemre sietnek, tanácsot adnak. Tûzoltók körében nagyon színes a civil végzettségek palettája, egy szolgálati csoportban lévõk szinte minden hétköznapi szakmát lefednek tudásukkal. Legyen az lakásfelújítás, autószerelés, költözés, számítógépes probléma, biztos vagyok benne, hogy ha kell, még aznap elõkerül néhány baráti dolgos kéz, aki segít megoldani a feladatot, problémát. Legyen az családi, lelki baj, válás, szakítás, gyász, biztos vagyok benne, hogy bajtársaim lelki társként állnak majd mellettem, és segítenek feldolgozni, kibeszélni magamból a problémáimat, mint ahogy ezekre már sokszor sor került. Miért is ne segítenének nekem, hisz lehet holnap én mentem meg az õ életüket – fel sem merül bennünk a kérdés, számunkra teljesen természetes. A civileknek nem adatik meg ilyen közösséghez tartozni, nem élnek át ilyen közös élményeket, sejtésük sincs, milyen lehet CSAPATban dolgozni és élni.

Ezek mind valóban irigylésre méltó dolgok, melyekre büszkék is vagyunk. A szolgálati nyugdíjat – mint szintén irigylésre méltó jogunkat - nem véletlen hagytam a végére, úgy gondolom, ezt egy kicsit más aspektusban kell vizsgáljuk az elõzõekhez képest. Rávilágítanék hivatásunk árnyoldalaira is. Kedves Szentesi Zöldi László Úr! Ön, és civil társai, mikor reggel otthonról elindulnak dolgozni, hányszor köszön el úgy családjától, gyermekeitõl, hogy lehet nem tér haza többet? Mi minden harmadik reggel megtesszük. Persze ezt nem éreztetjük velük, nem mondjuk ki, de titkon gondolunk erre is, tudják õk is. Önök hányszor nem alszanak otthon családjukkal? Mi minden harmadik este megtesszük. Fizetésünk ismert, egy átlagos vonulós tûzoltó 80-90 ezer Forintot keres, ebbõl adódóan az összes közvetlen kollégám (egy kivételével, aki a szüleivel lakik) másod-harmadállást vállal, hogy magát és családját el tudja tartani. Ez azzal jár, hogy a 24 családtól távol töltött óra után jön további 8-10-12, akár 24 óra másodállásban töltött idõ, majd egy hulla fáradtan otthon töltött éjszaka után másnap is munka, majd ismét szolgálat. Van kollégám, aki melósruhában jön szolgálatba, átöltözik egyenruhába, majd a 24 óra elteltével ismét vissza melósba, és folytatja tovább. Van, aki olyan fáradt váltáskor a felsorakozásnál, hogy csodálom, hogy nem esik össze. Mindezt azért, hogy meg tudjon élni, nem azért hogy luxus körülményeket teremtsen magának. Érti? A családja csak fényképrõl ismeri. A tûzoltók a két végérõl égetik a gyertyát, sosem pihennek. Ön, vagy a kollégái élnének ilyen életet? Egyik kollégám az illetménye átutalása után néhány napig kenyeret és párizsit hoz szolgálatba étkezni, hónap közepén már csak vajas kenyeret, hónap végén pedig mi dobunk össze neki kajára, mert különben üres kenyeret kellene ennie. Meleg ételt a virslin kívül nemigen láttam elõtte az asztalon. Ez élet Ön szerint? Önök kedves civilek mit szoktak enni? Ettõl az embertõl elvárják, hogy tegye oda magát, és teljesítsen emberfeletti teljesítményt, ha szükséges. Meg is teszi! Még így is! Ilyen energia bevitel mellett Ön meg tudná tenni kedves Uram? Önnel fordult már elõ az, hogy szabadságát, vagy pihenõnapját töltve, egyszer csak kapott egy telefont, hogy azonnal jöjjön be dolgozni? Nekünk állandóan elérhetõnek kell lennünk, külföldre csak engedéllyel távozhatunk. Szabadságunkról bármikor visszarendelhetõek vagyunk, és élnek is a lehetõséggel. Más: Halt már meg fiatal kollégája munkavégzés közben, öntõl pártíz méterre? Volt a temetésén? Önnel hányszor fordul elõ az, hogy a forró zuhany alól kirángatják a kabinból, majd törülközés nélkül gyorsan felkap magára valamit, és kimegy akár a -10 fokba dolgozni 2-3 órára? Velünk rendszerint elõfordul, a riasztás az riasztás, a két perc az két perc. Uram, Ön hányszor szakította félbe a nagydolgát a WC-n, mert valami közbejött? Gyors elcsippentés, egy gyors törlés, és rohanás! Én így csináltam már négy esetben az eltelt éveimben, mások is kénytelenek így megoldani az ilyen helyzeteket. A riasztás a WC-n ülve is riasztás! Ön és kedves civil társai, jártak már úgy munkavégzés közben, hogy rájuk jött a hasmenés, vagy nagyon kellett vizelniük? Biztos vagyok benne hogy igen. Gyanítom a többségük úgy oldotta meg a kérdést, hogy felállt, és elment a mosdóba. Elárulom, nekünk erre sincs néha lehetõségünk akár órákon keresztül. Aludt már úgy éjszaka, hogy közben valamire nagyon figyelt, és a legapróbb neszre is kinyílt a szeme? Mi minden harmadik éjszaka így „alszunk”, sõt éberségünk teljes életünk minden éjszakájára átragad. Az ilyen minõségû „alvás” minden, csak nem pihentetõ. Volt már egy teljes napon át teljes készültségben? Amikor minden kis apró napi cselekvésnek úgy kezd neki, hogy lehet nem fogja tudni befejezni, mert közben elriasztják? Egyszer próbáljon így megélni egy napot. Étkezzen így, mosson fogat így, wécézzen így, telefonáljon így, aludjon így. Gondoljon minden pillanatban arra, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy 5 perc múlva azt fogja csinálni, amit eltervez. Képzelje azt, hogy minden pillanatban olyan állapotban kell lennie, hogy a következõ pillanatban a maximumot kell kihozza magából. Mindig egyen annyit, hogy soha ne legyen éhes, mivel lehet csak másnap reggel ehet legközelebb. Próbálja ki a bizonytalanságot csak 24 órára. Tudja, milyen pszichés tünetekkel jár ez pár év után? Járt már úgy valamelyikük, hogy álmukban elfeküdték valamelyik testrészüket, netán elzsibbadt kezük-lábuk, és hirtelen kellett felállniuk, és munkát végezniük? Velünk rendszerint elõfordul. Érti, mirõl beszélek? Itt a munkavégzés alatt arra gondolok, hogy adott esetben életmentést kell végrehajtanunk. Önökkel fordult már elõ olyan, hogy munkájuk végzése közben, valamilyen szakmai szabályra, adatra nem emlékeztek, és segítségül bele kellett nézniük tanulmányaikba, vagy egy könyvbe, vagy az internetre? Nálunk ilyen nincs, erre nincs idõ és lehetõség. Beosztottaknak, tûzoltásvezetõknek, az összes beavatkozást érintõ jogszabályt, biztonsági szabályt, intézkedést, szabályzót, és sok különbözõ szakképesítést igénylõ információt (statika, épületszerkezettan, gépjármûszerkezettan, kémia, anyagismeret, fizika, mechanika, elsõsegély, pszichológia, ács, asztalos, stb.-stb.) fejbõl, a kárhelyen flottul tudni kell a szakszerû beavatkozáshoz. Akár álmunkból felébresztve ugye. Önöknek volt olyan, hogy a munkahelyén egy részmunkára azt mondta, hogy á, ezt majd késõbb, vagy majd holnap végzem el? Nálunk ilyen nincs. Parancsuralmi rendszerben élünk, itt utasítás, és „parancs, értettem” van. Ha épp nincs kedvem wc-t felmosni, szertárt takarítani, füvet nyírni, hajnali 3kor havat lapátolni külsõ körlet takarításként, akkor is megteszem, mert meg KELL tenni. Ha nehezemre esik a szakadó esõben, vagy éjszaka a mínuszokban kimenni riasztásra több órára fagyoskodni, vagy a kánikulában több órára a napon aszalódni, akkor is megteszem, egyszer sem fordulhat elõ az, hogy nem most nem. Fagyott már Önökre ruha? Egyszer legalább érdemes kipróbálni! Tûzoltásnál, vagy esõben bizony vizes lesz a védõruha, átázik, a hidegben pedig megfagy. Bevonulás után 1 órával, pedig ugyanezt az öltözetet vesszük magunkra a következõ riasztáshoz. Ha ott lángokkal nézünk szembe, akkor a ruhába ivódott víz gõze megfõz minket. Szenvedett már égési sérülést? Próbáltak már egymás után 2x felszaladni a hatodik emeletre 30kg teherrel? Ön hányszor hozott egy másodperc alatt olyan döntést, amin más vagy saját élete múlhat? Ön érezte már veszélyben magát? Érezte már úgy, hogy pár másodpercen belül lehet, hogy vége az életének?  Hozott már ki égõ épületbõl gázpalackot perceken át úgy, hogy közben bármikor felrobbanhat? Ment már be úgy házba, hogy a födémje bármikor Önre szakadhat, vagy Önnel együtt a mélybe szakadhat? Volt már olyan térben, ahol a gázkoncentráció mértéke olyan arányú volt, hogy egy kis szikra hatására bármikor végezhet Önnel a detonáció? Hogy áll a tériszonnyal? Leereszkedne kötélen 10-20-30 méter magasból? Hatolt már be lakásába olyan személynek a befogása céljából, aki mentálisan teljesen instabil, ön- és közveszélyes, kényszergyógykezelésre szorul, és bármikor az Ön életére törhet? Keresett már lakásban több hete nem látott idõs személyt? Gondolkozott rajta, hogy vajon a kádban fogja megtalálni meghalva, vagy esetleg a konyhában elesve, esetleg felakasztva magát egy gerendára? Látott már többhetes meztelen rothadó holttestet? Érezte már a szagát? Gondolkozott már azon napokig, hogy mivel tudná ezt a látványt, emléket kiverni a fejébõl? Önnek és kedves barátainak vannak állandó visszatérõ rémképei? Olyanok, amirõl nem szívesen mesél a feleségének? Állt már napokig olyan (ár)vízben derékig, ami elõtte kimosta a temetõt, a dögkutat, és az emésztõ gödröt? Étkezett és aludt ilyen körülmények között? Vágott már ki láncfûrésszel sötétben, szakadó esõben, veszélyesen megdõlt többszáz kilós fát? Épület áramtalanítása után, érte már olyan meglepetés, hogy megrázta a lopott áram? Ment már be olyan épületbe, ahol akkor járt elõször, nem volt helyismerete, akkora füst volt, hogy az orráig nem látott, többszáz fok volt, és embereket keresett benn – tudván azt, ha nem talál vissza idõben, akkor meghal? Fejtett már át közúti balesetet szenvedett veszélyes anyagot szállító jármûbõl anyagot hordóba? Tudván azt, hogy ha belélegzi, vagy bõrével érintkezik vége az életének? Közölne-e szívesen szülõkkel olyan hírt, hogy a gyermekük az imént elhalálozott? Lehozna hordágyon egy olyan embert a hegyen lévõ erdõbõl, aki két hete tévedt el, még épphogy él, többször maga alá csinált, és lábait már élõsködõk borítják, húsát eszik? Leereszkedne egy 10 méter mély kútba, hogy kiemeljen onnan egy vizihullát? Egyáltalán, hány halott embert látott? Hány embert látott a szeme elõtt meghalni? Hány embert látott a keze között meghalni? Hány halott kisgyermeket látott? Hány olyat, aki mások felelõtlensége miatt halt meg? Hány hörgõ vagy jajveszékelõ súlyos sérültet látott? Hányszor lett véres más ember sérülésétõl a teste és a ruhája? Hány levágott testrészt látott villamos vagy metrógázolásnál? Uram, ez csak néhány példa volt, ami hírtelen eszembe jutott, ezeket mi átéltük, és napi szinten újra-és újra átéljük, az emlékeket pedig cipeljük magunkkal, a fizikai megterhelést viseljük, egészségkárosodást vállaljuk. Had mutassam be Önnek pár ex-kollégámat, aki kb. 2 éven belül lett nyugdíjas. Életkoruk most alig több 50-nél, egyik az utolsó aktív évét úgy töltötte, hogy szolgálatba jövetel elõtt mindig 2 cataflamot vett be derékfájásra, pszichésen teljesen megviselt ember, a másik jelenleg is úgy fájlalja könyökét, hogy nem tudja felemelni a jobb kezét, vérnyomással gyógyszeresen kezelik, a harmadik úgy köhög állandóan, hogy 10-15 percenként majdnem megfullad. Megjegyzem zárójelben, hogy a háromból kettõ elvált, egyedül él. Én ennyi válást, szakítást még nem láttam életemben, mint itt. Nehéz megérteni, együtt élni és azonosulni egy ilyen életvitellel. Kollégáim fáradtak, stresszesek, megviseltek, valahol meglehet érteni a másik felet is, hogy nem kérnek ebbõl.. Még korábban nyugdíjba vonult kollégákat nem nagyon tudok Önnek bemutatni, mert már nincsenek közöttünk. A tûzoltók osztálya a reumatológia, a magas vérnyomás, infarktus, tüdõbetegségek, rák, pszichés problémák, ez szinte minden nyugdíjas tûzoltó velejárója. A tüneteket, a betegségek elõjeleit fiatalabb kollégáink – köztük én is - érzik, érezzük magunkon már most. A statisztika pedig azt mutatja, hogy a vonulós tûzoltók jelenlegi korkedvezményes nyugállományba vonulása után átlag 5-6 év múlva meghalnak. Még mindig úgy gondolja, hogy nem érdemli meg egy tûzoltó a szolgálati nyugdíjat? Ön végezné-e a felsorolt munkakörülmények mellett a munkánkat 20-25 éven át? És Önök? És 30-35 éven át? Remélem sikerült választ adnom cikkének arra a kérdésére, miszerint „hogy azért, mert valaki rendõr vagy tûzoltó, miért használódna el jobban az évek, évtizedek alatt, mint az óvónõ, a hidegburkoló vagy az újságíró?”, és remélem nem panaszkodásnak veszi a munkánkról leírt kis ízelítõt. Ha ennek ellenére mégis úgy gondolja, hogy a tûzoltó és a hidegburkoló, óvónõ, pincér, pont ugyanúgy használódik el az évek során, akkor még arra az egy apróságra felhívnám a figyelmét: Az emberi testnek vannak fizikai korlátai, ezek idõvel nyilván lejjebb és lejjebb szorulnak. Ha egy hidegburkoló egy járólapot 5 perccel késõbb tesz le, ha nem bír el két csemperagasztós zsákot, csak egyet.. ha egy óvónõ 1 perc helyett 4 perc alatt viszi ki a gyerekeket az udvarra játszani, ha a cipõjüket kétszer annyi idõ alatt adja rájuk.. ha egy pincér már nem tudja fejbõl az étlapot, ha 3 perccel késõbb viszi ki a levest a vendégnek.. ha az újságíró 1 órával tovább írja meg a cikket, ha már remegõ ujjal nyomja be a diktafon gombját.. az NEM KERÜL SENKINEK AZ ÉLETÉBE! Ha egy tûzoltó fél perccel késõbb ér oda, ha egy tûzoltó nem bírja el a mentendõ személyt, ha egy tûzoltó rosszul lesz a kárhelyen, ha egy tûzoltó hibázik, az a mentendõ személy, másik tûzoltó, és önmaga ÉLETÉBE KERÜLHET!!!

Kikérem magamnak, hogy „a társadalom lustájának” hív minket! Felháborító, hogy kitartottnak nevezi azokat a kollégáimat, akik elõtt a legnagyobb tisztelettel kellene adózzon, azért amit végigcsináltak, és tettek! Õk Tûzoltók voltak, nagy T-vel! A hazát szolgálták, az Ön hazáját! Ki tudja hány emberéletet és milyen értékben anyagi javakat mentettek meg! Soha nem számolták! Amikor kellett, mentettek, harcoltak, küzdöttek! Uram, a legkevesebb amit tehet, hogy bocsánatot kér megsértett bajtársaimtól!! Akik egykoron az életüket áldozták volna az Ön életéért is, és most megannyi megaláztatás után Ön is beléjük rúg egyet! Kérem Ön, és újságíró kollégái, civilek, gondolkozzanak el, mielõtt véleményt nyilvánítanak!

Tisztelettel,
Egy Fõvárosi Tûzoltó

(nevemet, rendfokozatomat nem merem leírni, mert félek a felsõvezetésünk, és a szakmai felügyeletünk kicsinyes bosszújától. Itt tartunk, hogy megfélemlítve kell éljük életünket. Ezt is vegye figyelembe mindenki, aki munkakörülményeinket és szolgálati nyugdíjunkat szeretné véleményezni.)

 

Forrás: http://htfsz.hu/hirarchivum/123-hirek-2011-majus/988-egy-tzolto-reagalasa-a-kitartottak-cim-cikkre