2007. November 19. |
a fegyveres és rendvédelmi szervek köztisztviselõihez, közalkalmazottaihoz, hallgató, szerzõdéses, hivatásos és nyugállományú tagjaihoz és családtagjaikhoz A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) következetesen kiállt a Konvergencia Program munkavállalókat sújtó intézkedéseivel szemben. Tagságát mozgósítva, több – a LIGA Szakszervezetek által szervezett – demonstráción vettek részt aktívan az FRDÉSZ tagszervezetei. A civil munkavállalókkal összefogva küzdöttünk a fekete gazdaság és az állami korrupció visszaszorítása érdekében. Bár ebben a kérdésben még rengeteg a tennivaló, azt már sikerült elérnünk, hogy amit a LIGA Szakszervezetekkel közösen a zászlónkra tûztünk, mára már a Kormányprogram részévé vált.
A Konvergencia Program részeként veszélybe került a hivatásos állomány szolgálati nyugdíjrendszere is. Szakszervezeteink markáns fellépésének köszönhetõen, valamint a kiszivárgott hírek hatására bekövetkezett tömeges pályaelhagyás következményeként az erre vonatkozó döntéseket a Kormány elhalasztotta a jövõ év elejére. A tényleges veszélyt azonban még nem sikerült elhárítanunk, össze kell fognunk, és tovább kell küzdenünk a szolgálati nyugdíjrendszerünk megõrzése érdekében! A nyugdíjak 2008. január 1-tõl történõ nettósítása, minden magyar munkavállalót hátrányosan érint, hiszen a jövõben minden nyugdíjba vonuló, mintegy 13%-kal kevesebb pénzt kap majd nyugellátásként. Az egészségbiztosítási rendszerbe a magántõke bevonása megszünteti a társadalmi szolidaritásra épülõ gyógyászati ellátást, helyére a profitorientált lép. Széleskörû társadalmi összefogásra van szükség, hogy megakadályozzuk a szolidaritás elvére épülõ nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer szétverését. A LIGA Szakszervezetek ezért hirdették meg - pártoktól és pártpolitikáktól függetlenül - 2007. november 21-re a ,,Társadalmi Szolidaritás Napját”. Több ágazati szakszervezet már országos sztrájkot hirdetett erre a napra. Folyamatosan csatlakoznak a kezdeményezéshez – politikai hozzáállástól függetlenül - különféle társadalmi és civil szervezetek. Mi, a fegyveres és rendvédelmi szféra munkavállalói sem nézhetjük tétlenül, hogy széleskörû társadalmi párbeszéd nélkül, párt- és pénzügyi lobbyérdekek által vezérelve változtassák meg az életünket jelentõsen befolyásoló nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszert! Törvényi tilalom miatt, mi csak szolidárisak lehetünk a sztrájkolókkal, demonstrálni viszont tudunk! Fogjunk össze és fejezzük ki közösen akaratunkat a társadalmi szolidaritás megõrzése érdekében! Várunk minden köztisztviselõt, közalkalmazottat, hallgatót, szerzõdésest, hivatásost és nyugállományút vidékrõl és a fõvárosból egyaránt! TILTAKOZZUNK EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGBIZTOSITÁS ÉS NYUGDÍJRENDSZER ÁTALAKÍTÁSA ELLEN! 2007. november 21-én, 18 órakor TÁRSADALMI SZOLIDARITÁS NAPJÁN Budapesten, a Kossuth tér – Alkotmány u. találkozásánál. Gyülekezõ a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknak: 2007. november 21-én, 17.00 - 17.40 óráig Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium épülete elõtt /Bp. V. ker. Kossuth L. tér 4. (Metró kijárattól balra) / A demonstrációval és utazással kapcsolatos további részletek: www.frdesz.org.hu, valamint a www.liganet.hu honlapokon! Budapest, 2007. november 5. FRDÉSZ Elnöksége |
|
Online felhasználók
Jelenleg 2 vendég online
Statisztikák
OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.11.11-MariaDB-0+deb12u1
Idő: 21:17
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75
Archívum
-
October, 2009
-
January, 2009
-
December, 2008
-
November, 2008
-
October, 2008
-
September, 2008
-
June, 2008
-
May, 2008
-
April, 2008
-
March, 2008
|