2007. August 04. |
( Ördög László írása ) Állítólag a Kormány a 2007-es szinten akarja befagyasztani a köztisztviselõi illetményalapot, az alapilletményt, a közalkalmazotti bértáblát a 2008-as évre is. Nem tudom, ennek a hírnek mennyi a valóságtartalma, de ha igaz és így igaz, akkor sok kérdés merül fel.
Már maga a fogalom jelentése sem teljesen tisztázott. Ugyanis a tavalyi évben is megtették ezt, de a járulékemelések miatt kevesebbet kerestünk, tehát a bér nem „befagyott”, hanem csökkent. Így tehát vagy nem mondtak igazat, vagy nem ismerik a Magyar nyelvet. Pedig a Magyar nyelv nagyon szép, rendkívül árnyalt, módfelett sok jelentéssel. Már maga a nyelv szó is jó példa erre: magas beosztásban a „karriernyelvet” ismerik. Csak azt. Úgy tudom, hogy a közalkalmazottak létszáma csökken, de a feladataik megmaradnak. Így tehát több munkával elérik az „irreálbér” csökkenést. Nagyon érdekes, hogy minden termékért európai árat fizetnek, csak a munkaerõ ára Etióp. Bizony, ebben a Köztársaságban így kell megbecsülni azokat, akik mûködtetik a dolgokat, szolgálják az embereket, s végrehajtják azt, amit náluk sokkal jobban fizetett személyek kitalálnak. Derék leosztás! Ilyen a hála, a nyereség „fenn” jelentkezik, az infláció pedig náluk. Vagy ahogy a mondás tartja: „te viszed a balhét én meg a szajrét”. Az alapilletmény kérdése is figyelemre méltó. Ugyanis több összetevõbõl áll, úgy változik, ahogyan az elõmenetel. Nem bonyolult dolog: az alapilletmény úgy emelkedik, ahogy az évek múlnak, növekedik a szakmai tudás, tapasztalat. Ez az önképzés, a feladatvállalás, az évek munkájának elismerése. Ez maga az elõmenetel. Ha pedig ezt mintegy megszüntetik, az egy érdekes üzenet és nagyon ösztönzõ lehet. A kérdés az, hogy mire ösztönöz? Az illetményalap befagyasztása azzal jár, hogy a Kormánynak már nem is kell tárgyalni senkivel, mert nincs mirõl, így tehát ez a törvényi kötelezettség tulajdonképpen megszûnik. Pedig hát eddig sem jeleskedtek a Jogalkotási Törvény betartásában. Azt állítják, hogy folyamatosan igénylik a társadalom véleményét, csak éppen nem veszik figyelembe. Különben ne a véleményre tartsanak igényt, hanem az együttmûködésre, mert erre törvényi KÖTELEZETTSÉG van. E kötelezettségek megtalálhatók az Alkotmányban, a ’87-es Jogalkotási Törvényben. Úgy tudom, a törvényeket be kell tartani! MINDEKINEK! Ezek után fokozott figyelemmel kísérem a Parlament üléseit, mert nyilvánvaló, hogy a képviselõk fizetése sem emelkedik. Sõt, a Kormány tagjainak sem. És ha mégis? Akkor szakmát váltok: cipész leszek és a talphoz való alapanyagot a Parlamentbõl szerzem be. Ugyanis a talphoz nagyon vastag bõr kell és a legjobb közvetlenül a forrásból beszerezni. Ördög László FTSZ |
|
Online felhasználók
Jelenleg 6 vendég online
Statisztikák
OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.11.11-MariaDB-0+deb12u1
Idő: 02:15
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75
Archívum
-
October, 2009
-
January, 2009
-
December, 2008
-
November, 2008
-
October, 2008
-
September, 2008
-
June, 2008
-
May, 2008
-
April, 2008
-
March, 2008
|