Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete

Budapest
Dologház u. 1.
1081

A Magyar Köztársaság Kormánya ismeri és elismeri a tûzoltók munkáját, ezért mind célkitûzéseiben, mind gyakorlatában kiemelt figyelmet fordít a tûzvédelemre és annak fejlesztésére, valamint a tûzoltók anyagi, erkölcsi megbecsülésére. A kormány Új Magyarország programjában szándéknyilatkozatot tett: „a katasztrófa- és tûzvédelem továbbfejlesztésével biztosítjuk  a 15-20 perces beavatkozási idõt az ország bármely területén. Fokozatosan csökkentjük a készenléti jellegû szolgálatot ellátó tûzoltók heti munkaidejét, emeljük a veszélyes munkakört betöltõk veszélyességi pótlékát.”

A Kormány intézkedéséhez igényli a társadalom véleményét, így nyitott a társadalmi párbeszédre, ennek során a szakszervezetekkel és más érdekképviseleti szervekkel egyeztetést folytat, és álláspontjukat a konkrét döntés elõtt figyelembe veszi. A társadalmi párbeszéd része az ágazati szinten folytatott érdekegyeztetés is. A korábban mûködõ Belügyi Érdekegyeztetõ Tanács munkája – a kormányzati struktúraváltásnak megfelelõen – folytatódik a jogutód szervezeteknél, így az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban is mûködik a munkáltatók és a munkavállalók képviselõi közötti egyeztetés.
Utalnom kell azonban arra is, hogy a tûzoltók munkáltatója a helyi önkormányzat, emiatt a Kormány csak közvetett szerepet vállalhat a munkavállalók és munkáltatók közötti tárgyaláson.

Az illetmények mértékét a köztisztviselõi törvény, a köztisztviselõi illetményalap, a Hszt-ban elõírt besorolás és pótlékok határozzák meg. A jelenlegi pótlékok módosítása, vagy egyes pótlékok eltörlése, vagy a kedvezményezetti kör szûkítése egyenlõre csupán vitaalap lehet, mert ilyen tartalmú véglegesen kidolgozott törvénytervezet még nem készült el.

Nincs még konkrét döntés a nyelvpótlék és a gépjármûvezetõ pótlék eltörlésére, de a Kormány szándékában eltökélt és következetes a tekintetben, hogy rendet kívánunk teremteni a pótlékrendszer labirintusában. Alkalmazkodnunk kell a társadalom fejlõdéséhez is: a nyelvpótlék bevezetésének idõszakában még ritkaságnak számított egy-egy (európai) nylevet ismerõ szakember. Ma már a fiatalok több nyelvvizsgával, készség szintû nyelvismerettel kerülnek ki az iskolapadból.

A tûzoltóságok és a tûzoltók finanszírozásával a Kormány sem teljesen elégedett, de az ország lehetõségeihez, a gazdaság teherbíró képességéhez viszonyítva nem támaszthatom aláa az Ön által leírtakat.

A tûzoltók szolgálati törvényben elõírt illetményéhez és egyéb juttatásaihoz az állam teljes mértékben biztosítja a fedezetet. Nem fordult elõ, hogy az önkormányzatok ne kaptak volna meg az igényelt és jogos járandóságot. Mint eddig, a jövõben is gondot fordítunk arra, hogy a tûzoltók illetménye, járandósága megõrizze az elért szintet, illetve a lehetõségekhez mérten emelkedjen.

Csupán viszonyításként utalni szeretnénk egy illetményre vonatkozó tényadatra.
Egy „átlagos vonuló” fõtörzsõrmesteri rangú tûzoltó bruttó havi jövedelme 200-ben 124.126 Ft, míg 2006-ban 172.880 Ft körüli összegben számítható ki.
Mindez közel 40 %-os illetményemelkedést mutat.

Már szinte hallom, amikor e számokat olvasva azt mondja: kevés.
Igaza van, valóban nem sok ez az összeg, de kérdezem Öntõl, van vajon hazánkban olyan közszférában alkalmazott munkavállaló, aki azt mondaná: sok a fizetése, nem kér annyit, kevesebbet érdemelne? Szerintem nincs.

Csak arra hivatkozhatom, hogy a közszféra valamennyi szakágához, valamennyi hivatásához képest szabad csak bármely foglalkozás jövedelmi viszonyait értékelni. Bármely csoport hangsúlyosabb anyagi elismerése kihat a többiekre is, akár indokolt, akár indokolatlan belsõ bérfeszültséget szülhet.

A Kormány a tûzvédelem fejlesztése terén kiemelt figyelmet fordít a „fehér” foltok felszámolására, a vonulási idõk csökkentésére. 2001 óta 22 köztestületi tûzoltóság kezdhette meg mûködését, kormányzati támogatással és önkormányzati áldozatvállalással folyamatban van 7 újabb önkéntes tûzoltóság megszervezése. Jövõ évtõl összesen 63 köztestületi tûzoltóság látja el 564 településen 1,2 millió lakos, közel 2 millió hektár terület mentõ tûzvédelmet.

Békásmegyer nem tekinthettük ellátatlan fehér foltnak. Nem tudok arról sem, hogy állami feladat lenne Békásmegyeren tûzõrség létesítése. Kizárólag a Fõváros saját tervében szerepelt a tûzõrség megalakítása. Erre való tekintettel természetes, hogy a laktanyaépítés költségei a Fõvárost terhelték.

A tervezés vélhetõen nem volt körültekinthetõ, mivel a mûködtetési személyi feltételeit már nem tudta kigazdálkodni a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság. Az állam 45 tûzoltó finanszírozásával járul hozzá a Tûzõrség mûködtetéséhez.

A létesítés és fejlesztés költségeit a tûzvédelemi törvény alapján, pályázatok útján biztosítja a költségvetés a tûzoltóság részére. A hivatásos önkormányzati tûzoltóságok megalakulását követõen áttekintésre került a tûzoltó laktanyák állapota, kiválasztásra kerültek azok a tûzoltóságok, ahol az elhelyezési feltételek alkalmatlanok voltak a feladatok ellátásához. A felmérés eredményeképpen épült meg 1996-tól napjainkig Nagyatád, Szigetszentmiklós, Kunszentmárton, Érd, Szentendre, Nagykáta, Encs, Nyírbátor tûzoltó laktanyája, ebbõl Nagyatád és Szigetszentmiklós kivételével valamennyit 2002-tõl a jelenlegi koalíció kormányzása alatt adtak át a városok önkormányzatai részére.

A fõvárosi tûzõrségek, laktanyák mûszaki állapota a felmérés idõszakában az ország átlaghoz képet kedvezõbb volt. Az országos helyzet és a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet figyelembevételével új tûzoltóság-tûzõrség elhelyezésének kialakítását Budapesten nem terveztük, a jövõben is az országosan legmostohább elhelyezési körülmények felszámolásának kívánunk elsõbbséget adni.

A tûzoltóságok technikai fejlesztésére jelenleg a tûzvédelmi bírság és a biztosítók tûzvédelmi hozzájárulása biztosítja a fedezetet, melyet a pályázók 10-20 %os önrészei egészítenek ki. Ez évente több mint 3 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít tûzoltójármûvek, felszerelések és védõeszközök beszerzésére. A 2002-2006. években megvalósított technikai fejlesztés értéke mintegy 14 milliárd Ft volt, amely folyamatos emelkedést mutat, hiszen az ilyen fejlesztésekre korábban 2000 és 2002 között csupán 4,8 milliárd forint állt rendelkezésre.

A jelenlegi pályázati igény további 12-14 milliárd forint, melynek kielégítésére várhatóan 2009-2010 években nyílik lehetõség a 2006-2009. évekre vonatkozó tûzoltósági mûszaki fejlesztési terv megvalósításával.

A tûzoltóságok mûködtetésénél a fenntartó helyi önkormányzatoknak is vannak támogatási kötelességei, melyet a Fõvárosi Önkormányzat teljesített, de ez évben csökkentett mértékben. A Budapesti Mûszaki Egyetemen bekövetkezett tûzeset követõen döntött úgy a Fõvárosi Önkormányzat illetékes szerve, hogy kiegészítõ támogatásra javasolja a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokságot.

Egy gondolat erejéig vissza kell térjek a három tûzoltó tragikus halálára. Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság és a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság szakmai vezetõibõl szervezett vizsgálóbizottság nem tett olyan megállapítást, hogy a halált (akár közvett módon) védõfelszerelések hiánya, vagy a tûzoltók „elhasználódása” okozta volna.

Ismételten hangsúlyozom, hazánkban mindenki fenntartás nélkül elismeri az Önök hivatását, önfeláldozó munkáját.
Minden jóérzésû ember szíve összeszorul, amikor szirénázó jármûvet lát. Aggódnak Önökért és csak nagy elismeréssel beszélnek Önökrõl, munkájukról és bátorságukról.

Tudom, hogy erkölcsi megbecsülés mellett megfelelõ anyagi elismerés is jár, ez nem vitatható. Azonban hazánk jelenlegi gazdasági helyzetébõl adódóan a költségvetés lehetõségei korlátozottak.

Minden felelõs személynek – legyen az kormányzati vagy önkormányzati, akár szakmai vezetõ – azon kell munkálkodnia, hogy mindazok számára, akik akár életüket is kockáztatják a köz érdekében, azok a lehetõ legnagyobb biztonságban és elismertség mellett dolgozhassanak.

Végezetül arra kérem Önt, hogy kollégái felé tolmácsolja elismerésemet és nagyrabecsülésemet példamutató helytállásukért.

Budapest, 2006. november 7.



Üdvözlettel:

Dr. Szilvásy György

 

Tisztelt Dr. Szilvásy György

Megtisztelõ válaszlevelét örömmel vettem kézhez, hiszen két hónap után már nem számítottam reakci-óra. Önt, mint válaszadó személyét természetesen elfogadom, habár levelemet a Miniszterelnök Úrnak címeztem. Örömömet némiképp árnyékolja az a tény, hogy levelének némely elemét nyilvánvalóan másképpen értelmezzük. A Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete szempontjából van egy követelmény, melyet önmagára nézve kötelezõnek tart: az Alkotmány, a Törvények, a nemzetközi szabályozók, mint például az EU direktívák és a gyakorlat teljes összhangja.

Nézzük tehát tételesen:

Ön azt állítja, hogy a Kormány „kiemelt figyelmet fordít a tûzvédelemre és annak fejlesztésére, vala-mint a tûzoltók anyagi, erkölcsi megbecsülésére”. Sajnos a figyelem kevés, ha nem követi cselekvés. Nem is követheti, hiszen levelében késõbb már „indokolatlan bérfeszültségrõl” ír a közszférában. Ez-zel tulajdonképpen konzerválni kívánja a jelenlegi helyzetet és a szép szavak csak szavak maradnak.

A valóságos helyzet az, hogy most is létezik a bérfeszültség, mivel a vonulós tûzoltók azonos illet-ményfeltételekkel jóval több munkaidõt teljesítenek, mint a többi hivatásos.

Ezt egyébként alátámasztja az OBH 5389/2005. sz. ügyben végzett ombudsmani vizsgálat eredménye.
 
„A belügyminisztertõl kapott tájékoztatás szerint a munkaidõ-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK Irányelvet (a továbbiakban: Irányelv) a Magyar Köztársaság az Európai Unióhoz történõ „csatlakozás idõpontjára jogrendjébe alapjaiban beillesztette.”
(…)
Intézkedéseim:
Az Obtv. 25. §-a alapján javaslom az igazságügyi és rendészeti miniszternek, valamint az önkormány-zati és területfejlesztési miniszternek – a munkaidõ-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK Irányelv rendelkezéseire is figyelemmel – a Hszt. olyan módosításának együttes kezdeményezését, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegû beosztásokban az alapilletmény 1 szolgálatban töltött órára vetítve megegyezzen a hivatali munkarendben szolgálatot teljesítõk alapilletményével.
Ugyancsak az Obtv. 25. §-a alapján javaslom az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok legkisebb létszámáról szóló 28/1996. (XI. 26.) BM rendelet módosításával (szolgálati létszám emelésével) biztosítsa, hogy a részben, vagy egészben készenléti jellegû beosztásban szolgálatot teljesítõ tûzoltók számára a pihenõidõ és a szabadságok ténylegesen kiadásra kerülhessenek.
Az Obtv. 20. §-a alapján ajánlom az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy amennyi-ben annak Jat-ban foglalt feltételei fennállnak, a felügyelete alatt álló szervek (OKF) az állami irányí-tás egyéb jogi eszközének kibocsátásával – és ne fõosztályvezetõ által kiadott Segédlet kiadásával – segítsék elõ az irányításuk, vagy felügyeletük alatt álló szervek állományának jogszerû vezetését.
Az Obtv. 20. §-a alapján ajánlom az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a váltásos munkarendben szolgálatot teljesítõ tûzol-tók illetménye ne a Segédlet, hanem a hatályos jogszabályok alapján kerüljön számfejtésre, továbbá a korábban számfejtett illetményekkel összefüggésben is végezzék el szükséges korrekciót.

Budapest, 2006. október 18.

Takács Albert sk.

Jól látható tehát, hogy a törvények és a gyakorlat nincs teljes összhangban. Szakszervezetünk jogköve-tõ, ezért ezt várjuk el a hatalomtól is.

Ön azt írja: „A Kormány minden intézkedéséhez igényli a társadalom véleményét” Véleményem sze-rint ez nem dicséretes, hanem természetes, tekintettel az Alkotmány 36§ rendelkezésére. Természete-sen elfogadjuk, hogy a Kormány átalakítása idõbe telt, de az érdekegyeztetés hónapokig szünetelt, an-nak ellenére, hogy a szakszervezetek több alkalommal jelezték ezt az igényüket! Legutóbb a T/985 számon a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságokról szóló 1996. évi XXXI. Törvény módosítás esetében nem igényelték a társadalom véleményét. Való igaz, hogy az azóta eltelt idõben elkezdõdött az ágazati érdekegyeztetés, de úgy tûnik, hogy ennek eléréséhez a sajtó nyilvános-ságára volt szükség. Nem vitatjuk a Kormány jó szándékait, de a szándéknyilatkozat nem jelent egyet a tettekkel.

Ön így fogalmaz: „A tûzoltóságok és a tûzoltók finanszírozásával a Kormány sem teljesen elégedett, de az ország lehetõségeihez, a gazdaság teherbíró képességéhez viszonyítva nem támaszthatom alá az Ön által leírtakat.”

Az alábbi idézettel szeretnék segíteni Önnek:


41. § (1) [32]

(2) [33]A hivatásos önkormányzati tûzoltóság mûködésének és fenntartásának költségeit a központi költségvetés az illetékes önkormányzat útján normatív hozzájárulásként, a létesítés, a fejlesztés és a felújítás költségeit pályázati formában a Belügyminisztérium útján biztosítja.

46. §(5) A tûzoltóság vonatkozásában központi gazdálkodás körébe tartoznak:

a) a tûzoltóságok beruházására, fejlesztésére szolgáló központi költségvetési elõirányzat;

Biztosan állítom: sok törvényt olvastam el, de egy kitétellel nem találkoztam: csak akkor kell betartani a jogszabályt, ha van rá pénz! Ha ugyanis így lenne, feleslegessé válhat több törvény, sõt, maga az Alkotmány is.

Nyilvánvaló, hogy nem a törvény alkalmazásában, hanem a támogatás mértékében található a baj gyö-kere. Ha ugyanis az épületeink felújításához, a felszereléseink mûködtetéséhez, a tûzoltóautók üzem-anyaggal való feltöltéséhez külsõ forrásokat kell igénybe venni, akkor ott nagy baj van! Mi lesz akkor, ha nem sikerül a kéregetés? Maga a mûködés kerülhet veszélybe, ez pedig beláthatatlan következmé-nyekkel járhat. Mi lehet ennek az oka? A hivatásos önkormányzati tûzoltóság mûködésének és fenntar-tásának költségeit a központi költségvetés az illetékes önkormányzat útján normatív hozzájárulásként… biztosítja. Talán helytelenül mérik fel a valós igényeket, vagy nem veszik figyelembe az Önkormány-zati Tûzoltóságok jelentéseit. Véleményünk szerint figyelembe kellene venni a végrehajtott vonulások számát is, hiszen több vonulás = több költség.

Foglalkozzunk Békásmegyerrel: Ön így fogalmaz: „Békásmegyert nem tekinthettük fehér foltnak. Nem tudok arról sem, hogy állami feladat lenne Békásmegyeren tûzõrség létesítése. Kizárólag a Fõvá-ros saját tervében szerepelt a tûzõrség megalakítása. Erre való tekintettel természetes, hogy a laktanya-építés költségei a Fõvárost terhelték.”

Ez talán mégsem természetes. Az 1998. augusztus 16-án a III. kerületi Zsirai Miklós utcában bekövet-kezett tûzeset kapcsán az Állampolgári Jogok Országgyûlési Biztosa vizsgálati anyagában megállapí-totta, hogy a fõváros dinamikus fejlõdését nem minden esetben követte a tûzoltóság mûködési feltétel-rendszerének fejlesztése. A meglévõ tûzoltó laktanyaépületek diszlokációja már nem felel meg az el-várásoknak, elsõsorban a peremkerületek védettsége nem kielégítõ.

Tekintve, hogy az Államszervezetet a különbözõ címen befolyt adókból tartják fenn, az Állam alapve-tõ feladata az állampolgárok védelme. Ebbe a védelembe a tûzvédelem is beletartozik. Békásmegyeren is állampolgárok, adófizetõk élnek, a védelemre ugyanolyan joguk van, mint bárki másnak. Való igaz, hogy az Állam 45 tûzoltó illetményének finanszírozásával hozzájárult a terület tûzvédelméhez, de a létesítést csupán szavakkal támogatta. A Fõváros közel fél milliárdos összeget költött erre a létesít-ményre. A Tûzvédelmi Törvény és az Állampolgári Jogok Biztosa által végzett vizsgálat összességé-ben számomra egyértelmûen bizonyítja, hogy ez részben állami feladat lett volna.




A már idézett Tü. Tv. 41.§. (2) bekezdése egyértelmûen fogalmaz, létesítésre (laktanyaépítésére) a Belügyminiszter (ÖTM) pályázat útján biztosítja a költséget, pályázat kiírására 1999-ben került utoljá-ra sor, tehát az Ön által említett laktanya építések nem a törvényben megfogalmazott pályázat eredmé-nyei, bár kétségtelen, hogy az Ország tûzbiztonságát közvetlenül szolgálják.

Ön azt írja „Utalnom kell azonban arra is, hogy a tûzoltók munkáltatója a helyi önkormányzat, emiatt a Kormány csak közvetett szerepet vállalhat a munkavállalók és a munkáltatók közötti tárgyalásokon”

Érdekes az Ön megállapítása: tehát ebben az esetben csak közvetett szerepet vállalhat a Kormány, míg az önkormányzat intézményét a tûzoltóságokat érintõ egyéb ügyekben a Minisztérium (ÖTM) fõigaz-gatóságát operatív irányítási és utasítási jogkörrel felruházza.

Nézzük a pótlékrendszert: Ön azt írja, hogy ez csupán vitaalap lehet, mert „ilyen tartalmú véglegesen kidolgozott törvénytervezet még nem készült el.”

Tehát készül. Úgy vélem, egy kidolgozott törvénytervezet már csaknem végleges forma, így nehezen tudom értelmezni a levelének elején említett „A Kormány minden intézkedéséhez igényli a társadalom véleményét” kitételt. Az elmúlt évek gyakorlata alapján ez csupán egyfajta iratismertetés, holott az Alkotmány nem tájékoztatást, véleményezést, hanem együttmûködést ír elõ. Lehet persze vitatkozni, hogy mit jelent az együttmûködés, de talán támpontot nyújthat az értelmezõ kéziszótár. Például a nyelvpótlék ügyében, az Ön által megfogalmazott levélbõl nyilvánvaló, hogy eltörlése befejezett tény-ként kezelendõ.

Teljes mértékben értem a Kormány eltökéltségét a pótlékrendszer tisztázása ügyében, ez valóban ko-moly feladat. Azonban meg kell jegyeznem, hogy a tûzoltókkal szemben támasztott követelmények európai szintûek, miközben a javadalmazás nem követi a kívánt utat. S mi több, még az uniós direktí-vákat sem, holott ezt Magyarország vállalta. Annyira rossz helyzetben van az Ország, hogy ezt körül-belül 6500 vonulós tûzoltón kell behajtani? Hiszen mi vagyunk az utolsók, akinek a 40 órás munka-héthez való jogát nem ismerik el!
 
A 40 órás munkahét tekintetében egyértelmûen sérültek a tûzoltók jogai a többi állampolgárhoz képest, hiszen az uniós jog értelmezésében a heti 40 óra felett teljesített munkaidõt túlóraként kell elszámolni. Mivel ez nem így történik, az Állam, a Kormány a tûzoltók vonatkozásában egyfajta „ingyenmunkára” kötelezi azokat. Tekintve, hogy a „robot” a feudális rendszer gyakorlata volt, a mai, demokratikus jogállamban ez nehezen elfogadható.

A tûzoltóságok szerintünk törvénybe ütközõ alulfinanszírozása a létesítmények, laktanyák leromlásá-val jár, ez egyértelmûen az Önkormányzatok tulajdonának, érdekeinek és a hatályos jognak a semmi-bevétele. A romló állagú épületekben szolgálatot teljesítõ tûzoltók egészséghez való Alkotmányos jo-gai rendre sérülnek (füstelszívás hiánya, dohos, vizes környezet, szétesõ ágyak, a sor végtelen), ennek oka: pénzhiány. A Fõvárosi Tûzoltóság tekintetében a Fõvárosi Önkormányzat egészíti ki a rendkívül hiányos költségvetést, annak érdekében, hogy a tûzoltók üzemanyagot tudjanak vásárolni, mert üzem-anyag nélkül nem lehet vonulni, életet menteni. Az is figyelemre méltó, hogy a rendkívüli események (mint például az Augusztus 20-án bekövetkezett vihar), felszámolásának plusz költségei minden eset-ben a tûzoltóságokat, az önkormányzatokat terhelik.

Humán téren a helyzet még ennél is rosszabb: szerzett jogaink csorbításának hírére ismét megindult egy újabb nyugdíjazási hullám. A dolog természeténél fogva a tapasztalt, idõsebb kollégák távoznak a testülettõl. Õk azok, akik a fiatalokat tanították, a tapasztalatokat készen adva át. Az új nemzedéket már nem segíthetik, hiszen nem lesznek velük. A mi szakmánk nem csak a szabályokra, hanem a ta-pasztalatra is épül. Sajnos most ismét egy egész tûzoltó nemzedék tûnik el, minden tudásával együtt. Csak remélni lehet, hogy nem egy tragédia bizonyítja: a Kormány részérõl ez hibás döntés volt.

A tervezett nyugdíjreformmal kapcsolatban tény, hogy bizonyos elemeivel egyetértünk, mint például az úgynevezett visszafoglalkoztatás kérdése. Azonban a reformterv részleteinek bejelentése, annak módja, a tárgyalások mellõzése azt az érzést kelti, hogy a szakszervezetek nem léteznek. Tekintve, hogy nyugdíjrendszerünk tervezett megváltoztatása közvetlenül érinti tagjainkat, úgy véljük, hogy az Alkotmány 36§-át munkájuk során nem vették figyelembe.
 
Ami az Ön által említett bérnövekedést illeti, úgy vélem, hogy arra az esetre gondolt, mikor az elõzõ kormány által elvett veszélyességi pótlékot visszaadták. Egyébként a dolgok ilyetén interpretálása nem idegen a tûzoltók elõtt. Az elmúlt évtizedben ez gyakorlattá vált. Az 1996-ban megalkotott Szolgálati Törvény végrehajtása során már ismertté vált az indoklás: az Ország rossz helyzetben van, türelmet kérünk, a Törvényben megfogalmazott juttatásokat fokozatosan, évek alatt vezetik be. Tehát jár, csak nem jut. Mégis minden alkalommal, mikor közelítettünk az úgynevezett bérbeálláshoz, az évek során késve megkapott járandóságot fizetésemelésként jelentették be. Fizetésemelésnek minõsítették azt is, mikor Szakszervezetünk bíróság elõtt bizonyította, hogy jogos, törvényes járandóság a délutános és az éjszakai pótlék. Az is igaz, hogy „büntetésként” az akkori Kormány Belügyminisztere nyomban eltö-rölte a veszélyességi pótlékot, melyet a következõ Kormány, igaz több lépcsõben, de már Törvényben garantált.

Az egyszerû állampolgár számára nyilvánvaló: az inflációt nem a tûzoltók „termelték”, ezért az úgy-nevezett „béremelkedés” esetében az inflációs hatásokat csaknem követõ intézkedéseket helytelen „emelésként” értékelni. Természetesen tudom, hogy ez nominál értékben növekedés, de az is igaz, hogy ugyanilyen arányban növekednek az állami bevételek is, tehát arányaiban a „status quo” változat-lan. Az úgynevezett „vásárlói kosár” változásai a tûzoltókat is érintik, miközben az általuk nyújtott szolgáltatás bizonyítottan európai, sõt, világszínvonalú.

Összefoglalva: a tûzoltóságok állapota, helyzete az ország biztonságának fontos eleme. Ez a pillér megrendült, hiszen tapasztalt tûzoltók távoznak a testülettõl, az utánpótlás esetleges, a finanszírozás nem teljesíti a törvényi követelményeket, a kötelességek fenntartása mellett a jogok csökkennek. A laktanyák állapota folyamatosan romlik, a szerek, felszerelések javítása pénz hiányában nem minden esetben biztosított. Az Unióhoz fel kell zárkózni, nem csupán pénzügyi, hanem biztonsági téren is. Sajnos ezer lakosra vetítve a Magyar Tûzoltók létszáma mélyen az Uniós átlag alatt van, a teljesített vonulási idõ is siralmas, hiszen az országban kevés a tûzoltó laktanya, tûzoltóautó és tûzoltó. A Magyar Állampolgárok védelme az Állam, a mindenkori Kormány feladata az általa mûködtetett szervezetek útján, természetesen biztosítva az anyagi feltételeket.

Három bajtársunk tragikus halálát illetõen számunkra a dolog egyszerû: valamennyi tûzoltó lelkébõl egy darab szakadt ki. Mi magunk is így járhatunk akár a mai napon.

Miniszterelnök Úr gyásztávirata mélyen érintett minden tûzoltót, hiszen életünkrõl, halálunkról, hiva-tásunkról, megbecsülésünkrõl is szólt. A késõbb kiszivárgott kormányzati szándékok sajnos semmissé tették a részvétel, a megbecsülés szavait. Ezt tettem szóvá, szembe állítva a szép szavakat a valósággal.

Úgy gondolom, ha valaki részvétét akarja kifejezni, ne mikrofonok, kamerák kereszttüzében, a nyilvá-nosságot felhasználva tegye, hanem kövesse a mi példánkat: csendben és méltósággal. Ezt talán meg-érdemlik azok, akik a köz érdekében meghozták a létezõ legnagyobb áldozatot.



Csak egy Hazánk van, ezt megvédeni, segíteni minden állampolgár számára megtisztelõ, felemelõ kö-telesség. A tûzoltók szerencsés helyzetben vannak: képesek segíteni az embereknek, bármilyen áldoza-tot hozva. Hivatástudatunknak ez az alapja.

Ha új tûzoltóautót kapunk, nem azért örülünk, mert a szõnyegen tologatva új élményekkel gazdagodva játszhatunk, hanem azért, mert az állampolgárokat egy újabb eszközzel hatékonyabban védhetjük meg. Az új felszerelés számunkra nem ajándék: munkaeszköz. Polgártársaink, Hazánk, gyermekeink meg-védésének eszköze. 

Természetesen tolmácsolom Bajtársaim felé az Ön nagyrabecsülésének megható szavait, s Önnek kö-szönöm, hogy foglalkozott ügyünkkel. Mégis, úgy vélem, most nem a szép szavak ideje érkezett el, hanem a pozitív tetteké.

További felelõsségteljes munkájához jó erõt, egészséget kívánok, megtisztelõ figyelmét köszönöm.

Tisztelettel:
 
Ördög László,

vezetõségi tag

Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete

A Magyar Köztársaság Elnöke, Dr. Sólyom László Úr részére.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

 

Az eljárás megindulása
    A Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete azt sérelmezte beadványában, hogy a tûzoltó állomány háromváltásos munkarendben átlagosan heti 58 óra szolgálatot lát el, szemben más – ugyancsak a Hszt. hatálya alá tartozó – szervek állományával.
    A jogi képviselõvel eljáró panaszos emellett konkrét – egy esetleges munkaügyi vitával kapcsolatos – kérdéseket is megfogalmazott.
    Tekintettel arra, hogy a beadvány alapján a jogállamiság elve, és az abból fakadó jogbiztonság követelménye (Alkotmány 2. § (1) bekezdés), továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalma (Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés) az egyenlõ munkáért egyenlõ bérhez (Alkotmány 70/B. § (2) bekezdés), a végzett munka mennyiségének és minõségének megfelelõ jövedelemhez (Alkotmány 70/B. § (3) bekezdés), a pihenéshez, a szabadidõhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való jog (Alkotmány 70/B. § (4) bekezdés) sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja nem volt kizárható, vizsgálatot rendeltem el. Annak eredményes befejezése érdekében a vizsgálatom megindulásakor hivatalban volt belügyminisztert vizsgálat tartására kértem.
    Vizsgálatom során figyelemmel voltam az OBH 3182/2003. számú ügyben készült jelentésem megállapításaira, valamint a jelenleg folyamatban lévõ, a tûzoltók élet- és munkakörülményeit áttekintõ, OBH 4047/2006. számú, hivatalból elrendelt vizsgálatom során beszerzett eddigi információkra is.

A megállapított tényállás
    A belügyminisztertõl kapott tájékoztatás szerint a háromváltásos munkarendben dolgozó tûzoltók éves munkaidõkerete 2005. december 31-ig 2808 óra (2808:52 = heti 54 óra) volt, amely összhangban állt a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 84. § – panasz elõterjesztésekor hatályban volt – rendelkezéseivel. A Hszt. – panasz elõterjesztésekor hatályban volt – 84. § (2) bekezdése lehetõvé tette az ún. háromváltásos rendszerben a 40 órás heti szolgálatteljesítési idõtõl való eltérést. Azonban sem a panasz, sem pedig a minisztertõl kapott tájékoztatás nem tartalmazott arra vonatkozó, megfelelõen alátámasztott adatot, hogy a megengedett eltérésre általában, vagy rendszeresen sor került volna. A Hszt. hivatkozott rendelkezései 2006. január 1. napjával úgy módosultak, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegû beosztásokban heti 40 óránál hosszabb, de heti 48 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idõ állapítható meg. A szolgálatteljesítési idõ ilyen csökkentése a Hszt. módosításáról szóló 2005. évi CLXXIX. törvény 22. §-a értelmében évente, fokozatosan történik, így 2006 évben éves átlagban heti 52 óra. A Hszt. módosítása nyomán megszûnt a háromváltásos rendben az eltérés lehetõsége. A 2006. évire vonatkozó szabályok szerint a 2005. évihez képest 4,3 szolgálati nappal, 112,7 napra csökkent a szolgálatteljesítési idõ.
    A belügyminisztertõl kapott tájékoztatás szerint a munkaidõ-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK Irányelvet (a továbbiakban: Irányelv) a Magyar Köztársaság az Európai Unióhoz történõ „csatlakozás idõpontjára jogrendjébe alapjaiban beillesztette.”
    (A Hszt 84. § – panasz elõterjesztésekor hatályban volt rendelkezései – (1) A szolgálatteljesítési idõ heti 40 óra. (2) A részben vagy egészben készenléti jellegû beosztásokban az (1) bekezdésben meghatározottnál hosszabb, de heti 54 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idõ állapítható meg. Ettõl eltérni csak a háromváltásos rendszer alkalmazása esetén lehet. (3) A szolgálatteljesítési idõ - a heti szolgálatteljesítési idõ figyelembevételével - több heti, havi vagy éves keretben is meghatározható. (4) A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett, valamint a készenléti jellegû beosztásokban a szolgálatteljesítési idõt a (2) bekezdésben meghatározott heti szolgálatteljesítési idõtartam figyelembevételével több havi vagy éves keretben is meg lehet határozni.)

Érintett alkotmányos jogok
–    a jogállamiság elve (Alkotmány 2. § (1) bekezdés)
–    a tulajdonhoz való jog (Alkotmány 13. § (1) bekezdés)
–    a hátrányos megkülönböztetés tilalma (Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés)
–    egyenlõ munkáért egyenlõ bérhez való jog (Alkotmány 70/B. § (2) bekezdés)
–    a végzett munka mennyiségének és minõségének megfelelõ jövedelemhez való jog (Alkotmány 70/B. § (3) bekezdés)
–    a pihenéshez, a szabadidõhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való jog (Alkotmány 70/B. § (4) bekezdés)

A vizsgálat megállapításai
    1. A tûzoltók háromváltásos szolgálati rendje miatt egy átlagos tûzoltó 2005. évben átlagosan 117 szolgálatot látott el, ami heti 54 órának felelt meg, 2006. évben – a Hszt. rendelkezései értelmében, elõreláthatólag – átlagosan 112,7 szolgálatot (heti 52 órát)fog teljesíteni. A még részben sem készenléti jellegû beosztásokban a szolgálatteljesítési idõ heti 40 óra.
    A Hszt.-ben meghatározott illetményrendszer és ebbõl következõen a jövedelem azonos a részben vagy egészben készenléti jellegû beosztásokban – így pl. háromváltásos rendszerben – és a hivatali szolgálati rendben foglalkoztatottakéval. Ezért elõször azt vizsgáltam, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz-e. Ennek során az Alkotmánybíróság által is alkalmazott „önkényes megkülönböztetés tilalma” tesztjét (Más néven: „általános racionalitási teszt” vagy „ésszerû indok követelménye”) – amely gyakorlatilag két elembõl, az összehasonlíthatósági- és az indokolhatósági próbából áll – végeztem el. Az összehasonlíthatóság próba azt jelenti, hogy csak az azonos helyzetben lévõk között merülhet fel a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése. Alkotmányos visszásságot okozó diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valakit, vagy valamilyen csoportot más, azonos helyzetben lévõ jogalannyal vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. Az Alkotmány 70/A. §-a „a jogegyenlõség követelményét rögzíti. Azt jelenti, hogy az állam, mint közhatalom – mint jogalkotó és jogalkalmazó – a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben levõ jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlõkként kezelni.” A homogén csoport fogalmát az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlata szerint – szûken értelmezi. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az összehasonlíthatósági próba nem csak arra a helyzetre vonatkozik, amikor azonos helyzetben lévõ jogalanyok között tesznek különbséget, hanem ennek ellenkezõjére is, vagyis amikor lényegesen eltérõ helyzetben lévõk esetén e körülményt figyelmen kívül hagyják.
    A belügyminiszteri tájékoztatás alapján – miszerint az Irányelvet a Magyar Köztársaság „a csatlakozás idõpontjára jogrendjébe alapjaiban beillesztette” – úgy vélem, hogy vizsgálatom során nem tekinthettem el az Irányelv figyelembevételétõl sem. Az Irányelv értelmében a munkaidõ az az idõtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelõen. Ebbõl az is következik, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegû beosztásokban szolgálatot teljesítõk teljes szolgálati ideje munkaidõnek számít.
    2. A Hszt. pusztán lehetõségként határozza meg a heti 40 óránál több, de heti 48 (ezévben 52) órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idõ megállapítását. Erre figyelemmel megvizsgáltam, hogy a parancsnokok szolgálatszervezési eszközeikkel biztosíthatnák-e a heti átlagosan 40 órás szolgálatteljesítési idõt a készenléti állomány számára. A hivatásos önkormányzati tûzoltóságok legkisebb létszámáról szóló 28/1996. (XI. 26.) BM rendelet és a tûzoltóság tûzoltási és mûszaki mentési tevékenységének szabályairól szóló 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 4. számú függelékének összevetésével, valamint az állománytábla szerint rendszeresített létszám alapján megállapítottam, hogy az esetek nagy többségében a hatályos jogszabályok betartása mellett parancsnoki hatáskörbe tartozó intézkedéssel (szolgálatszervezéssel) nem lehet biztosítani a készenléti szolgálatot ellátó tûzoltók számára a heti 40 órás, de még a heti 52 órát meg nem haladó munkaidõt sem. (Ennek az az oka, hogy az 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 4. számú függelékében meghatározott napi szolgálati létszámok és az egyes ún. szolgálati csoport létszáma között csekély a különbség, így még az éves rendes szabadságok kiadása – nem beszélve a betegség, felfüggesztés, vagy iskolára, tanfolyamra vezényeltek távollétérõl – is szolgálatszervezési nehézségeket okozhat, emellett a készenléti szolgálatot ellátó állomány rendszeres, illetve esetenként állandó „túlóráztatásához” vezet.)
    Jelentésem 1-2. pontjaiban írtak alapján megállapítottam, hogy a kialakult – és a hivatkozott rendelkezéseknek megfelelõ – gyakorlat a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint az egyenlõ bérhez való joggal összefüggõ alkotmányos visszásságot okoz. Ezen alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság arra vezethetõ vissza, hogy a háromváltásos szolgálati rendben szolgálatot teljesítõk illetményének megállapítása során a jogalkotó figyelmen kívül hagyta, hogy ez a szolgálati rend jelentõsen eltér más, szintén a Hszt. hatálya alá tartozók szolgálati rendjétõl. Az, hogy az 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 4. számú függelékében meghatározott napi szolgálati létszámok és az egyes ún. szolgálati csoportok létszáma között csekély különbség miatt – szükségszerûen – a pihenõidõ, a szabadnapok, valamint a rendes szabadság kiadása sem maradéktalanul biztosított, önmagában a pihenéshez, a szabadidõhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal összefüggõ visszásság közvetlen veszélyét okozza.
    Fel kívánom hívni a figyelmet arra is, hogy nem az okozza az elõbbiek szerint feltárt alkotmányos joggal összefüggõ visszásságokat, hogy a háromváltásos szolgálati rendben a heti szolgálatteljesítési idõ nem 40 óra, hanem az, hogy a jelentõs többlet szolgálati idõ ellenére illetményalapjuk megegyezik a heti 40 órás szolgálati rendben dolgozó, a Hszt. hatálya alá tartozó személyekével, és a háromváltásos szolgálati rendben teljesített többlet munkaidõ sem szabadidõben, sem illetményben nem kerül maradéktalanul megváltásra.
    3. Vizsgálatom során rendelkezésemre állt a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Személyzeti és Oktatási Fõosztály által 2006. február 20-án kiadott „Segédlet a munkaidõ csökkentéssel összefüggõ szolgálati idõkeret meghatározására /2006. I. félév/” (a továbbiakban: Segédlet) címû dokumentum is. Az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata szerint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) garanciális szabályainak mellõzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektõl származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes, sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alkotmányos követelményét. Jogbizonytalanságot teremtenek, kiszámíthatatlanná teszik a jogalanyok, a jogalkalmazó szervek magatartását. Bár a bennük foglalt jogértelmezésnek, jogalkalmazási szempontnak semmiféle jogi ereje, kötelezõ tartalma nincs, miután az államigazgatás központi szervei bocsátják ki, alkalmasak arra, hogy a címzetteket megtévesszék, s a címzettek kötelezõ elõírásként kövessék azokat. […] A törvényben foglalt garanciális szabályok be nem tartásával alkotott, ilyen iránymutatások könnyen válhatnak a jogi szabályozást pótló, a jogszabályok érvényesülését lerontó irányítási eszközökké, s ez a jogállamiság követelményével összeegyeztethetetlen.”
    Hivatkozott határozatában az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy „a Jat. – az egységes joggyakorlat alakításának eszközeként – az állami irányítás egyéb jogi eszközei között szabályozza a jogi iránymutatásokat. A törvény – eltérõen más, e körbe sorolt aktusoktól -a jogi iránymutatásokhoz nem fûz kötelezõ erõt, rendeltetésük az, hogy segítsék a jogalkalmazó szervek tevékenységét, a jogszabályok egységes szemléletû végrehajtását. A Jat. – figyelembevéve, hogy a jogszabályok érvényesítése során a címzettek, különösen a közigazgatás szervei a gyakorlatban követik az iránymutatásban foglaltakat – szabályozza a kibocsátható jogi iránymutatások, valamint a kiadásukra hatáskörrel rendelkezõ állami szervek körét, kibocsátásuk elé olyan tartalmi, hatásköri és eljárási korlátokat állítva ezzel, amelyek biztosítékot nyújthatnak arra, hogy a jogi iránymutatások ne vehessék át a jogalkotás szerepét. A jogi iránymutatások ilyen törvényi szabályozása mellett az állam központi szervei csak a törvény által meghatározott hatáskörükben, formában és eljárás mellett bocsáthatnak ki jogi iránymutatásokat. Ez a szabályozás egyúttal kizárja azt is, hogy az államigazgatás központi szervei más formában, más eszközökkel befolyásolják a jogalkalmazás gyakorlatát.”
    Az OBH 4047/2006. számon folyamatban lévõ vizsgálatom során tudomásomra jutott, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok a szolgálatmentes napok számítását általában a Segédlet alapján végzik el, vagyis a gyakorlatban a parancsnokok a Segédletet jogi iránymutatásként alkalmazzák.
    Figyelemmel a kialakult gyakorlatra, és az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatára megállapítottam, hogy a Segédlet, mint a Jat. garanciális szabályainak mellõzésével alkotott, és a parancsnokok által ténylegesen követett norma, a jogállamiság elvével, és az abból levezethetõ jogbiztonság követelményével összefüggõ visszásságot okoz.
    4. A Segédlet egyébként éppen a szolgálati idõkeret intézményének lényegével ellentétes számítási módot tartalmaz. A szolgálati idõkeret fogalmából ugyanis az következik, hogy kétféle módon keletkezhet túlszolgálat: egyfelõl a szolgálati nap letelte után szolgálatban töltött idõvel (rendkívüli munkavégzéssel), másfelõl a féléves szolgálati idõkeret „kimerülése” után teljesített szolgálatokkal. Ezzel szemben a Segédlet szerint (24 órás) szolgálati naponként 1 óra 36 perc túlszolgálat keletkezik. A Segédlet összeállítója nem vette figyelembe a túlszolgálat Hszt. 87-88. §-aiban meghatározott fogalmát sem, miszerint
    „87. § (1) Ha a szolgálat érdeke vagy rendkívüli eset (baleset, elemi csapás vagy súlyos kár megelõzése, illetõleg elhárítása, következményeinek felszámolása, továbbá egyéb elõre nem látható körülmény bekövetkezése) szükségessé teszi, a hivatásos állomány tagja a 84. §-ban meghatározott szolgálatteljesítési idõn túl, valamint a munkaszüneti és pihenõnapon is kötelezhetõ arra, hogy szolgálatot teljesítsen (túlszolgálat), illetõleg meghatározott ideig és helyen arra készen álljon. Nem minõsül túlszolgálatnak az ügyeleti-, õr- és készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel. (2) Az elrendelhetõ túlszolgálat tartama naptári évenként 300 óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal növelhetõ. (3) A (2) bekezdésben írt korlátozás nem alkalmazható, ha a túlszolgálatra rendkívüli esetben kerül sor.
88. § (1) A (2) és (3) bekezdés szerinti túlszolgálatot az állományilletékes parancsnoknak írásban kell elrendelnie. A teljesített túlszolgálatról nyilvántartást kell vezetni. (2) A hivatásos állomány tagját - az állományilletékes és annál magasabb parancsnok (vezetõ) kivételével – évi 150 óráig terjedõ túlszolgálatért szabadidõ, azon felüli túlszolgálatért – beleértve a rendkívüli esetben teljesítettet is – díjazás illeti meg. Az állományilletékes parancsnok a 150 órán belüli túlszolgálat díjazását is engedélyezheti, ha a szabadidõ kiadása a szolgálat ellátását veszélyeztetné. (3) A túlszolgálatért annak idõtartamával megegyezõ, ha pedig a túlszolgálatot a heti pihenõnapon vagy munkaszüneti napon teljesítették, a túlszolgálat kétszeresének megfelelõ szabadidõ, illetõleg díjazás jár. (4) A túlszolgálatért járó szabadidõt a túlszolgálatot követõ napon (napokon), de legkésõbb 30 napon belül kell kiadni. Ettõl el lehet térni, ha a túlszolgálat havi vagy éves szolgálatteljesítési idõ keretében történt. (5) A túlszolgálatért annak idejére távolléti díj jár, amelyet legkésõbb a tárgyhónapot követõ 2. hónapban kell kifizetni.”
    Ezen túlmenõen a 9/1997. (II. 12.) BM rendelet 4. számú melléklete a következõk szerint határozza meg a szabadság kiszámítását:
    „1. Megállapítjuk a hivatali munkarendben dolgozók évi munkanapjainak számát, majd a váltásos munkarendben dolgozók egy év alatt teljesítendõ szolgálati napjai számát.
    2. A váltásos szolgálatiidõ-rendben dolgozók szolgálati napjait osztva a hivatali munkarendben dolgozók munkanapjainak számával megkapjuk a két szolgálati rend szerinti szabadságként számfejthetõ távollétek arányát.”
    Az idézett rendelkezésekbõl az is következik, hogy a szabadságot szolgálati napban, és nem a Segédlet által bevezetett „elméleti szolgálati napi idõ”-ben kell számítani és kiadni. (Már csak ezért sem, mert nincs olyan jogszabály, ami az „elméleti szolgálati napi idõ” fogalmát meghatározná.)
    Összességében a Segédletben foglaltak alkalmazása tehát alkalmas arra, hogy a végzett munka mennyiségének és minõségének megfelelõ jövedelemhez, valamint a pihenéshez, a szabadidõhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal összefüggõ visszásság közvetlen veszélyét okozza.

Intézkedéseim:
    Az Obtv. 25. §-a alapján javaslom az igazságügyi és rendészeti miniszternek, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek – a munkaidõ-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK Irányelv rendelkezéseire is figyelemmel – a Hszt. olyan módosításának együttes kezdeményezését, hogy a részben vagy egészben készenléti jellegû beosztásokban az alapilletmény 1 szolgálatban töltött órára vetítve megegyezzen a hivatali munkarendben szolgálatot teljesítõk alapilletményével.
    Ugyancsak az Obtv. 25. §-a alapján javaslom az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok legkisebb létszámáról szóló 28/1996. (XI. 26.) BM rendelet módosításával (szolgálati létszám emelésével) biztosítsa, hogy a részben, vagy egészben készenléti jellegû beosztásban szolgálatot teljesítõ tûzoltók számára a pihenõidõ és a szabadságok ténylegesen kiadásra kerülhessenek.
    Az Obtv. 20. §-a alapján ajánlom az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy amennyiben annak Jat-ban foglalt feltételei fennállnak, a felügyelete alatt álló szervek (OKF) az állami irányítás egyéb jogi eszközének kibocsátásával – és ne fõosztályvezetõ által kiadott Segédlet kiadásával – segítsék elõ az irányításuk, vagy felügyeletük alatt álló szervek állományának jogszerû vezetését.
    Az Obtv. 20. §-a alapján ajánlom az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a váltásos munkarendben szolgálatot teljesítõ tûzoltók illetménye ne a Segédlet, hanem a hatályos jogszabályok alapján kerüljön számfejtésre, továbbá a korábban számfejtett illetményekkel összefüggésben is végezzék el szükséges korrekciót.

Budapest, 2006. október 18.

Takács Albert sk.

 

 Állampolgári Jogok Országgyûlési Biztosa

 

Demonstrációs Bizottsági Jelentés
2006. október 29.

 17. Bécs - Pozsony – Budapest szupermaraton

 Hogyan éljünk olcsóbban?

 Gondolatok a tûzoltóságról