Kezdölap arrow Jogszabály arrow Elõterjesztések arrow Melléklet Dr. Eiselt György részére
Melléklet Dr. Eiselt György részére
2011. April 28.

Tisztelt Államtitkár Úr!

 

A katasztrófavédelmi rendszer javítására és fejlesztésére készített, a Kormány által megvitatott koncepció és kormányzati személyek szóbeli megnyilvánulásai szerint a tûzvédelem állami kézbe történõ helyezésével látnak csak lehetõség arra, hogy egy helyi érdekektõl mentes, megfelelõ szintû irányítással bíró rendszer alakuljon ki, mert ez eredményez hatékonyabb tûzvédelmet.

Az elõzõ Kormány regnálása során is felmerült ennek kérdésköre, de gyõzött a józan ész, és kivette terveibõl.

Alábbiakban e tárgykörben született kérdéseket és véleményeket ismertetem Államtitkár úrral.


JEGYZÕKÖNYV
az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács
2009. január 28-án megtartott ülésérõl

 

Dr. Bárdos Judit asszony, fõtitkár, Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete:
Nem gazdasági kérdés, amit fölteszek, de egyre többet cikkeznek a sajtóban arról, hogy adott esetben az önkormányzati tûzoltóságot vissza kéne keríteni az állami tûzoltóság keretébe. Mennyire igaz ez a hír egyébként, vagy pedig ez csak egy fals hír, vagy tényleg foglalkoznak ezzel a gondolattal, hogy vissza kell hozni az önkormányzati tûzoltóságot? Mert egyes önkormányzatoknak nagyon nehéz fenntartani a saját maga tûzoltóságát.

Jauernik István úr, ÖM államtitkára, levezetõ elnök:
Az asztalnál ülõk egy részének nem teljesen új ez a kérdés. Amikor külön ültünk le a hivatásos tûzoltó szakszervezetek vezetõivel, akkor is szóba került ez a dolog. Több alkotója van, hogy miért kerülhetett terítékre. Hogy most a sajtóban miért jelent meg, ez a következõvel magyarázható. A gazdasági válsággal kapcsolatban, közgazdászoktól kezdve az egyszerû emberekig elég sok mindent mondanak, hogy mit kéne csinálni, mit kéne jobban csinálni, azt is lehet hallani, hogy nagyon sok a 3200 önkormányzat, hogy nagyon sok a minisztériumok száma, nagyon sok a közalkalmazott, nagyon sokat költünk a szociális ellátásokra. És azt is, hogy nagyon sok az adó, és csökkenteni kellene az adókat. Ezt még tudnánk sorolni, hogy miket olvasunk meg hallunk. És a kérdéseket lehet úgy is, ahogy a fõtitkár asszony mondja, hogy ez igaz, ez nem igaz? Ki honnan nézi a világot, ki milyen székben ül, kinek milyen ismeretei vannak ahhoz, hogy jobban tudjon véleményt mondani. Néha olyanok is mondanak véleményt, akik messzebbrõl látják a dolgot, de véleményt lehet mondani! Most biztos, hogy Magyarországon ez a válság is napirendre hozta azt a kérdést, hogy a Magyar Köztársaság milyen közszolgáltatásokat biztosít. A közszolgáltatások körének… … jó, majd adok szót természetesen. Közszolgáltatásokról beszélek. 

Azért beszélek közszolgáltatásról, mert közszolgáltatásoknak az egyik részét az önkormányzatok látják el, a másik részét az állam. Ha nagyjából meg tudnánk állapodni a közszolgáltatások körének, a szintjének a meghatározásában, akkor szerintem sokkal kevesebb problémánk lenne, ha a jogszabályok egyértelmûen mondanák meg, hogy adott közszolgáltatás alatt mit kell érteni.

De a közszolgáltatások egy részét ma az önkormányzatok látják el, a másik részét pedig a központi igazgatás, kvázi állami szinten történik az ellátás. Sok közfeladat ma nem a leghatékonyabban van ellátva. A hatékonyság szempontjából kell megnézni, hogy azon közszolgáltatást milyen formában célszerû ellátni, mondjuk a közoktatást, a közfoglalkoztatást, a tûzvédelmet, az önkormányzat a leghatékonyabban ellátja, vagy az állam tudná a legjobban ellátni? Ha ezt a kérdést nézzük – akkor most itt nem beszélek a közoktatásról, mivel a kérdés a tûzvédelem volt ─, akkor én azt gondolom, hogy azt is meg kell nézni, hogy az önkormányzatok milyen hatékonysággal tudják ellátni ezt a feladatot? És nem lenne-e hatékonyabb, mondhatom olcsóbb, vagy ugyanennyi pénzbõl, magasabb színvonalon az ellátás, hogyha egy egységes központi állami szerv irányítaná a tûzvédelmet?

Ugye ma azt kell látni, hogy 95 …, tessék, … ugye külön kell venni a vonulós részt is… tehát a készenléti szolgálattal rendelkezõ önkormányzatok közül 95-nél van ez a feladat. Ezt törvény telepíti oda, a törvény onnan el is tudja venni, tehát nem jelent gondot. Amikor ezt nézzük, akkor 2-3 olyan dolog van, ami hatékonysági szempontból gondot jelent. Az egyik az, hogy bizonyos tartalékokat kell mindenütt képezni, eszközben, személyi állományban, létszámban, irányítási létszámot kell képezni. Ma a 44 fõs önkormányzati tûzoltóságnak is van egy parancsnoka, meg a 139 fõsnek is egy parancsnoka van. Körülbelül ugyanazok a vezetõi létszámok vannak a kisebb tûzoltóságoknál is. Ma Magyarországon nincs olyan személy, aki azt tudná mondani egy hivatásos önkormányzati tûzoltóság parancsnokának, hogy ezt a szert, vagy ezt, vagy azt el kell amoda vinni, csak akkor, hogyha helyzet van. Ha helyzet van, akkor lehet ilyen utasítást adni, de akkor meg kell téríteni, és az államnak kell megtéríteni. Tehát, amikor ezeket a kérdéseket megnézzük, vagy amikor én arról beszéltem, hogy a közszolgáltatások körének fölülvizsgálata, állam-önkormányzatok közötti újraelosztás, akkor ilyen dolgokban gondolkoztam, vagy ilyen apropóból mondtam ezt a dolgot. Ma is komolyan gondolom, hogy meg kell nézni, fõigazgató úrtól kértem, hogy valóban nézzük meg, hogy milyen összegeket lehetne ebbõl a váltásból megtakarítani. Ha ez érdemleges, akkor ezzel kell foglalkozni, hogyha nem egy érdemleges dolog, akkor nem kell vele foglalkozni. Tehát a sajtóban, hogy melyikben mi jön át, azt mindenki tudja, hogy nem mindig az, mert … Köszönöm szépen, hogy rákérdezett, így aztán volt lehetõségem elmondani, amit gondolok errõl a kérdésrõl.


2009. február 15.

A Népszabadság cikke az önkormányzati tûzoltóságok esetleges visszaállamosításáról

Visszaállamosítják az önkormányzati tûzoltókat?

Az önkormányzati tûzoltóság visszaállamosítását vetette fel az önkormányzati minisztérium államtitkára, mert így a rendszert hatékonyabban mûködtethetnék. Egy várospolitikus szerint viszont még a rendészeti feladatok ellátását is a településekre kellene bízni.

A hivatásos tûzoltóságokat a kilencvenes évek derekán az önkormányzatnak adták át, most pedig nem kizárt a visszaállamosítás - legalábbis így véli Jauernik István önkormányzati államtitkár. Ezt a szocialista politikus városvezetõk elõtt jelentette ki, utalva arra, hogy a tûzvédelem - a hivatásos tûzoltóságok fenntartása - évente több mint harmincmilliárd forintjába kerül a büdzsének. Állami kézben talán hatékonyabb és olcsóbb lehetne. A felvetés az érintettek körében meglehetõsen nagy vitát váltott ki.

Ha az állam úgy gondolja, hogy a tûzvédelem nála jobb kézben van, akár így is dönthet - jelentette ki Danielisz Béla, a Fõvárosi Közgyûlés városrendészeti bizottságának elnöke. Ezzel az elképzeléssel ugyan nem ért egyet, ám maga is úgy véli, hogy a jelenlegi rendszer nem igazán jó. A tûzoltóságok ugyanis csak félig vannak önkormányzati kézben: miközben hivatalosan a településekhez kerültek, a helyhatóságok legfeljebb a munkáltatói jogokat gyakorolhatják, de nem dönthetnek sem a létszámról, sem új tûzõrség felállításáról. A mûködéshez szükséges normatív támogatás meghatározása, az eszközök beszerzése is az állam hatásköre maradt. Az önkormányzatok legfeljebb annyiban kaptak szabad kezet, hogy maguk dönthetnek arról: mennyit tesznek hozzá a költségvetési támogatáshoz, hogy a tûzoltóság mûködõképes maradhasson. Budapest az idén 650 millió forintot áldoz erre.

A felemás helyzet feloldására Danielisz két lehetõséget lát. Az egyik, hogy a tûzvédelemmel kapcsolatos feladatokat teljes egészében delegálják a helyhatóságokhoz. Ennek azonban a feltétele az, hogy mindenütt biztosítsák az ehhez szükséges forrásokat. A másik megoldás, hogy a tûzoltóságot visszaállamosítják. Kérdéses azonban, hogy ez kinek használna.

- Megint nem a lényegrõl beszélnek - véli az államtitkár felvetése kapcsán Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllõ polgármestere. Szerinte a tûzoltóságok a helyhatóságoknál jó helyen vannak, ám a finanszírozás kapcsán akadnak gondok. Például a fejlesztéseket az intézményfenntartó városok részben saját zsebbõl fizetik - egy tûzoltóautó százmillióba kerül, így a pályázathoz szükséges önrész is húszmillió forint -, miközben az ellátási körzetbe tartozó többi településnek a tûzvédelemre egyetlen fillért sem kell költenie. Ezért Gémesi szerint inkább az a kérdés: az állam miért testált úgy feladatokat a helyhatóságokra, hogy nem biztosítja a megfelelõ forrásokat, s ha már ez történt, miért nem szabályozzák legalább a tehermegosztást.

Danielisz álláspontja szerint az állam hatalmi monopóliumát inkább minden területen meg kellene törni, hiszen az önkormányzatok hatékonyabban képesek választ adni a helyben felmerülõ problémákra. Vagyis: a tûzvédelem mellett például a közbiztonsággal kapcsolatos feladatok ellátását is a helyhatóságokra kellene bízni. A fõvárosban már ma is mintegy ezer közterület-felügyelõ dolgozik, és ez a magja lehetne egy helyi rendészeti szervezetnek. A települések vidéken is foglalkoztatnak erdõ-, mezõ-, vad- és halõröket, s ha ezek hatáskörét bõvítenék - véli Danielisz -, jelentõsen hozzájárulhatnának a közbiztonság javításához.

Az egységes állami rendõrség feldarabolása bizonyosan súlyos hiba lenne - hangsúlyozta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. Ám egyetért azzal, hogy helyi önkormányzati rendészeti szervezetekre szükség van. Ezért szorgalmazza, hogy szülessék törvény a közterület-felügyet hatáskörének bõvítésérõl, illetve a rend fenntartásában közremûködõ különféle szervezetek, illetve a rendõrség együttmûködésérõl. Például a bûnmegelõzés egyik leghatékonyabb eszközének tekinthetõ térfigyelõ kamerák által közvetített képet ma csak rendõr figyelheti, de a készülõ jogszabály-módosítás szerint erre a közterület-felügyelõket is feljogosítanák. Elképzelhetõ az is, hogy a helyi rendészek a jelenleginél tágabb körben alkalmazhassanak kényszerítõ eszközöket.

Lencsés Károly

Népszabadság

Forrás: http://nol.hu/belfold/lap-20090214-20090214_2-11


I.

Dr. Bakondi György tû. altábornagy

BM OKF Fõigazgató kérdései a tûzoltó szervezetekhez:


1. Milyen legyen a katasztrófák elleni védekezés rendszere és ezen belül mi a tûzoltóságok szerepe?

2. Milyen a jelenlegi magyar tûzvédelmi rendszer, lefedettség, eszközpark személyi állomány vonatkozásában?

3. Kell-e hivatásos tûzvédelem, milyen diszlokációval, eszközparkkal, képzettséggel, jogállással és legyen-e hatósági jogköre?

4. Legyen-e és milyen önkormányzati, önkéntes, köteles, és részben vegyes tûzoltóság, ki irányítsa ezeket, legyen-e és melyiknek hatósági jogköre?

5. Legyen-e létesítményi tûzoltóság, vagy a vállalatok vegyenek igénybe mentõ tûzvédelmi szolgáltatást?

6. Hogyan bõvíthetõ a tûz elleni védekezés forrásköre úgy, hogy ne terheljük túl se a lakosságot, se a gazdasági társaságokat? Elképzelhetõ minimális összegû tûzvédelmi ingatlanadó-, illetve biztosítás.

7. Milyen legyen a tûzoltó életpálya modellje, a kiképzési – alapképzés, továbbképzés rendszere?

8. Hogyan alakuljon a polgári veszélyhelyzet kezelés Magyarországon és ebben mi lenne a tûzoltók szerepe?

9. Bármi egyéb az elõbbiekben fel nem sorolt, rendkívül fontos, a teljes hazai tûzvédelmet érintõ felvetések röviden. 



 II.

Dr. Hoffman Imre tû. võrgy. Úrnak

Belügyminisztérium Országos

Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság

Fõigazgató helyettese


B u d a p e s t 


Tisztelt Fõigazgató helyettes Úr!

Hivatkozva a 2010.07.15.-én megtartott egyeztetésen elhangzottakra, ezúton megküldöm válaszainkat Fõigazgató úr által feltett kérdésekre.


1. Hogy képzeli el Magyarország szerepét a nemzetközi katasztrófák elleni védekezés rendszerében, ezen belül milyen szerepet szán a tûzoltóságoknak? 

A katasztrófák elleni védekezés rendszere nemzeti ügy, a rendszer elemeinek –Rendõrség, Tûzoltóság, Mentõk, Honvédség, Polgári védelem –együttmûködésével háríthatók el a katasztrófák. A jelenlegi rendszer elemeinek együttmûködésében vannak a hibák, a kidolgozatlan eljárási szabályok hiánya miatt. Amennyiben a szomszédos országban az események mérete indokolja, központi-állami szervezésû segítségre van szükség. Ekkor már országos szinten irányított, felszerelt és menedzselt segítség kell. Ez megoldás lehet a távolabbi országokba történõ segítségnyújtás esetén is.(Központi raktárkészlet, utazás - ellátásszervezés, stb.)A tûzoltóságok szerepe a védekezés irányítása legyen, mint a legnagyobb gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezõ szerv. 


2. Hogyan ítéli meg a jelenlegi magyar tûzvédelmi rendszert, különös tekintettel a mentõ tûzvédelem, lakosság védelem, eszközpark, felszerelés és a személyi állomány tekintetében? 

A tûzmegelõzés, tûzoltás és mûszaki mentés, valamint a tûzvizsgálat együttesen képezik hazánk tûzvédelmét. Fenti szakterületek szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Az elért magas szakmai szint megtartásához elengedhetetlen, hogy e három területet együtt kezelhessük a továbbiakban is! A három szakterület csak együtt tudja ellátni a feladatát, csak együtt tud hatékonyan mûködni. A szakterületek szervesen összetartoznak, együtt alkotják a tûzvédelmet.

A mentõ tûzvédelem gerince a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok rendszere. A szakmai tudás és a technikai ellátottság náluk koncentrálódik. A köztestületek kisebb része betölti feladatát, nagy része önállóan nem képes hatékonyan beavatkozni. A hivatásosok szakmai felkészültsége, egészségügyi-fizikai állapota, messze meghaladja a köztestületekét. A Riasztási és Segítségnyújtási Terv (tov.:RST) csak a hivatásosok riasztásával számol, ez mutatja az elõzõ vezetés burkolt különbségtételét is.

A lakosságvédelem gyorsasága még nem érte el mindenhol az EU elvárásokat, ennek azonban az a feltétele, hogy a segélykérés a lehetõ legközvetlenebbül a mûködési körzet szerinti tûzoltóságra fusson be (105-ös és 112-es segélyhívó).

Az eszközpark és a felszerelések állapota folyamatos fejlesztésre szorul. A gépjármûfecskendõk fele még az 1997-1999 közötti beszerzésbõl származik, leamortizálódott, ezért folytatni, illetve felgyorsítani szükséges a tûzoltóságok technikai fejlesztését. A beszerzésre került eszközök bekerülési költsége az európai átlaghoz képest magas. A tûzoltó technikai eszközök fejlesztése kizárólag a biztosító társaságok vagyonbiztosításából származó 1,5%-os tûzvédelmi hozzájárulás és tûzvédelmi bírságokból befolyó összegekre épül – amely összegbõl évente több mint egy milliárd forint a MOLARI rendszerre fordítódik - , az állami költségvetés 1998. évtõl tûzvédelmi eszközfejlesztésre nem biztosít forrást.Az elmúlt évek alatt a személyi állomány rendkívül megfiatalodott, kétharmada kicserélõdött. Nagy hangsúlyt kell fektetni a kiválasztásra és az egymásra épülõ, rugalmas képzési rendszer kialakítására. 


3. Kell-e a hivatásos tûzvédelem a Magyar Köztársaságban, milyen diszlokációval, eszközparkkal, képzettséggel és jogállással?  Legyen-e és milyen hatósági jogköre?

A közbiztonság fontos eleme az élet és vagyonbiztonság, melynek szavatolásában hivatásos tûzoltóságoknak olyan fontos szerepe van, mint a rendfenntartásban a rendõrségnek. Az ország jelenlegi gazdasági helyzetében mindenképpen szükség van a hivatásos állományú tûzvédelemre, mert sem az önkormányzatok, sem az egyes polgárok gazdasági helyzete nem teszi lehetõvé európai színvonalú, nem hivatásos tûzoltósági formák mûködését. Az önkormányzatok és a polgárok is eladósodtak, nem tudnak anyagi terheket vállalni, illetve megfelelõ idõt és energiát áldozni a felkészülésre és a beavatkozásra. A lakosság részére a nap 24 órájában állandóan magas színvonalú védelmet kell nyújtani. A diszlokáció megfelelõsége annak függvénye, hogy a társadalom milyen idõintervallumot tart megfelelõnek a segítség kiérkezéséig. Ha ezt az idõtartamot a politika deklarálja, utána el lehet dönteni a diszlokáció minõségét. A hatósági jogkört mindenképpen szükséges a hivatásos tûzoltóságokon tartani, mivel a tûz és káresetek helyszínén hatékonyan beavatkozni és érdemi szankciókat alkalmazni csak ennek birtokában lehet.

A tûz elleni védekezés hármas egysége - tûzmegelõzés, tûzoltás és mûszaki mentés, valamint tûzvizsgálat - több évszázados magyar tûzvédelmi hagyománnyal bír, és teljesen megegyezik az európai gyakorlattal. A tûzmegelõzési tevékenység létesítéssel összefüggõ feladatai teremtik meg a tûzoltó beavatkozási feltételek jelentõs részét. Az állampolgárok biztonságának szavatolása, az ország tûzvédelmi helyzetének biztosítása érdekében a három szakágnak a végrehajtás és az irányítás szintjén is egy szervezeten belül, a hivatásos tûzoltóságokon kell maradnia. 


4. Legyen-e és milyen tûzoltóság, önkormányzati, önkéntes, köteles, részben vegyes, azokat ki irányítsa, képezze, felügyelje és legyen-e hatósági jogkörük? 

A Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság intézménye megfelelõ hatósági jogkörrel képes biztosítani a hazai tûzvédelem alapját, aminek mûködtetéséhez állami támogatás szükséges. Az önkéntes és köteles tûzoltóság is csak az önkormányzatok gazdasági megerõsödése után lehet életképes. A vegyes tûzoltóság jelenleg is megoldható oly módon, hogy a köztestületeket a területileg illetékes hivatásos tûzoltósághoz kell utalni oly módon, hogy a mûködõ köztestületek székhelyeire tûzoltásvezetõt a hivatásos tûzoltóság biztosítja saját állományából vezényelve, ezáltal a szakszerû beavatkozás és az RST-ben való tervezhetõség is megvalósulhat. Amennyiben a köztestületi tagok megfelelnek a hivatásosokkal szemben támasztott követelményeknek, akkor õk is láthatnak el szolgálatot a hivatásos tûzoltóságokon.  Ezzel a rendszerrel elérhetnénk a köztestületi tûzoltóságok tagjainak szakmai tudás bõvítését, fejlesztését. Ez jelenleg fehér folt, mivel a felügyeletüket ellátó megyei igazgatóságoknak sem kellõ számú felkészült szakembere, sem pedig szankcionálási lehetõsége nincs a köztestületekkel szemben.

A hivatásos tûzoltóságok minden téren el tudnák látni a szakmai felügyeletet.


5. Legyen-e létesítményi tûzoltóság Magyarországon, vagy inkább az adott vállalatok fizessenek a terület szerinti tûzoltóságnak azért, hogy ellássák tûzvédelmüket?

Legyen  létesítményi tûzoltóság, mint ahogy Európában mindenütt van.

A nagy létesítmények - erõmûvek, olajfinomítók, vegyipari üzemek, gyógyszergyárak - olyan speciálisan felkészült és speciális technikával ellátott tûzoltóságot igényelnek, melyet pazarlás lenne állami, vagy önkormányzati pénzbõl fenntartani.


6. Hogyan bõvíthetõ a hazai tûzvédelem forrásainak köre, figyelemmel arra, hogy ne terheljük túl az önkormányzatokat, vállalatokat, lakosokat? (pld.: veszélyeztetõ fizet elve...)

Az állami helytállás több milliárd forintot igényel, amelyet a biztosítóktól befolyó tûzvédelmi hozzájárulás csak részben képes biztosítani.  Az állami helytállás a jelenlegi költségvetési helyzetben nem, vagy csak kismértékben várható el. A megoldás potenciális lehetõségeit az alábbiakban látjuk:

- Olcsóbb és hatékonyabb felügyeleti rendszer kialakításával

- Minden – a jelenleg tûzoltósággal nem rendelkezõ – önkormányzat számára is kötelezõvé tett, a tûzoltóság fenntartásához a lakosságszám arányában való pénzügyi hozzájárulással.

- A beavatkozások költségeit – mûszaki mentés, ipari üzemek oltása – térítsék meg az ügyfelek, károkozók.

- A biztosítók vállaljanak nagyobb felelõsséget, a biztosítási szerzõdésbe épüljön be a védekezés költségének megtérítése.


7. Milyen legyen a tûzoltó életpálya modellje, érdekeltsége, elõ- és alapképzettsége, továbbképzési rendszere? 

A tûzoltó életpálya alapja a valamennyi fegyveres szervet érintõ egységes szabályozás, a szervek közötti rivalizálás megakadályozása, közöttük az „átjárhatóság” feltételeinek a megteremtése. A szabályozás, a szolgálati viszony valamennyi jogalanyára egyaránt vonatkozó általános, majd az egyes fegyveres szervek sajátosságait tükrözõ, garanciális jellegû szabályokat kell, hogy tartalmazzon. A hivatásos szolgálati viszony újraszabályozásánál  érvényesíti kell azt a szándékot, hogy a hivatásos állomány tagjainak, mint - többségükben - egyenruhás állampolgároknak jogai és kötelességei között a harmóniát megteremtse. Abból induljon ki, hogy a hivatásos állomány tagjai az általánoshoz képest szigorúbb függelmi rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az élet kockáztatásával végzik feladataikat. Mindezek figyelembe vételével, a társadalmi megbecsülés kifejezéseként továbbra is kedvezõbben állapítsa meg a hivatásos állomány tagjait megilletõ jogokat, juttatásokat.

Az alapfokú képzés rendszere jónak mondható, bár bõvíthetõ lenne a tanfolyam keretein belül megszerezhetõ végzettségek köre. Az alapfokúra épülõ képzéseket meg kell változtatni úgy, hogy a betöltendõ beosztások ellátására alkalmassá tegyék a tûzoltót, illetve a vizsgakövetelményeket meg kell változtatni. A tanárokat meg kell fizetni, hogy ne csak elméleti felkészültségû, hanem gyakorlati tapasztalattal rendelkezõk is elmenjenek tanítani. Amíg erre nincs lehetõség, addig külsõ, gyakorló tûzoltó tiszteket kell vezényelni egy-egy szakterület adott témáinak leadására.

Az elmúlt 5 év alatt a hivatásos tûzoltói állomány 2/3-a lecserélõdött, 6-7000 új tûzoltó került a tûzoltóságokhoz. Ez az állománycsoport – korát tekintve – fiatalnak, szakmai tudását tekintve pedig tapasztalatlannak tekinthetõ. 

Még nagyobb hangsúlyt kell fektetetni az állomány képzésére, továbbképzésére. Jelenleg a középfokú szakmai képzés az ország egyetlen pontján (KOK, Budapest) zajlik. Bár a képzés szakmai szempontból talán a leghatékonyabbnak tûnik, sajnos szûk az áteresztõképesség;

Felül kell vizsgálni a különbözõ szintû tûzvédelmi szakképzéseket (közép, Bsc., Msc.)         

A felsõfok szakmai képzés teljes reformja szükséges

­­­Számos képzés jelenleg csak nappali tagozaton folyik, emiatt komoly szolgálatszervezési gondok jelentkeznek (6-12 hónapra ki kell venni a szolgálatból), ezért kihelyezett tanfolyamokat javaslunk.


8. Hogyan alakuljon a polgári veszélyhelyzet-kezelés, tervezés Magyarországon és azt milyen polgári védelmi rendszer lássa el (pld.: a hadsereg önkéntes tartalékos rendszere)? 

A veszélyhelyzet kezelésben a Tûzoltóságra kell bízni az irányítást, illetve meg kell teremteni a beavatkozás feltételeit, amíg a polgári védelem által szervezett erõk felállnak. A veszélyhelyzet mértékétõl függõen be kell vonni a rendõrség, katonaság hivatásos állományát, valamint rendkívül fontos, hogy közös munka esetén a függelmi viszonyok, alá-fölérendeltség tisztázva legyen. 


9. Bármi egyéb az elõbbiekben fel nem sorolt, rendkívül fontos, a teljes hazai tûzvédelmet érintõ felvetések röviden. 


  • Az utánpótlási ruhapénz felhasználásához szükséges rendelet megalkotása
  • A tûzoltóságok technikai fejlesztésére fordítható összegének és felhasználói körének vizsgálata.
  • Túlszolgálati perek és az 1,2 szorzó gyors rendezése
  • Az 1996. évi XLIII. Törvényben (Hszt.) szerzett jogok megtartásának kihirdetése.
  • A korábbi, nyertes technikai fejlesztési pályázatok kielégítése és a jelenlegi pályázati rendszer felgyorsítása.


Kérem észrevételeim szíves figyelembevételét!

Veszprém, 2010. július 21.

A további sikeres együttmûködés reményében, tisztelettel!

 

MISKEY TAMÁS tû. õrgy.

Elnök

 


III.

Dr. Bakondi György tû. vezérõrnagy

BM OKF Fõigazgató kérdései a tûzoltó szervezetekhez

(Fõvárosi Tûzoltóparncsnokság válasz levele)


1. Milyen legyen a katasztrófák elleni védekezés rendszere és ezen belül mi a tûzoltóságok szerepe?

A katasztrófák elleni védekezés rendszerének felülvizsgálata során kiemelten kell kezelni, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóság az egyedüli szervezet, amely erõ-eszközeinek igénybevételével azonnali beavatkozásra képes.

Az eddigi katasztrófavédelmi rendszert megfelelõnek tartjuk (település/megye/országos szintek). A tûzoltóságok a katasztrófák felszámolásánál az általuk képviselt erõ-eszköznek megfelelõen részfeladatokat hajtanak végre. A komplex katasztrófavédelmi irányítási rendszeren belül a tûzoltósági feladatok speciális szakmai alrendszert képeznek. Annak ellenére, hogy a katasztrófavédelem települési, megyei és országos szinten koordinált, a tûzoltói feladatok irányítását célszerû a tûzoltási és mûszaki mentési feladatokat ellátó állománnyal rendelkezõ irányító kezében hagyni (helyi tûzoltó vezetés, pl. városi parancsnok). Szét kell választani a Polgárvédelmet, illetve a tûzoltóságot.


2. Milyen a jelenlegi magyar tûzvédelmi rendszer, lefedettség, eszközpark személyi állomány vonatkozásában?

A jelenlegi tûzvédelmi rendszer – a meglévõ „fehér foltok” kivételével – területileg mûködõképes. Tûzoltási és mûszaki mentési szempontból az ország lefedettsége közismerten nem megfelelõ, nem elfogadható az egyes településekre tervezett akár 50 perces vonulási idõ.

A hivatásos tûzoltóságok személyi állománya drasztikusan megfiatalodott, ami egyúttal a szakmai gyakorlatban kevés idõt jelent. A tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezõ idõsebb állomány elhagyta a szervezetet, túlságosan nagy teher és felelõsség nehezedik emiatt a tapasztalatlan és kényszerûségbõl beosztásba került fiatal vezetõi állományra. Az önkéntes tûzoltó egyesületeknél ellenben idõsödõ tendencia mutatkozik, viszonylag kevés az utánpótlás a fiatal korosztályból.

Eszközpark (fecskenõk, felszerelések, védõruhák, stb.) tekintetében problémát okoz az egységesség hiánya, a heterogenitás. Egyes hivatásos tûzoltóságok némely esetben „indokolatlanul”, vagyis mûködési területükön jelentkezõ feladatukhoz képest feleslegesen ellátottak gépjármûvekkel, míg az országban fehér foltnak számító területeken mûködõ önkéntes tûzoltóságok és tûzoltó egyesületek ajándékba kapott, sokszor 40 éves jármûvekkel vonulnak.

1999. óta az eszközpark fejlesztésére központi költségvetési forrásból pályázat nem került kiírásra, kizárólag a tûzvédelmi bírság bevétele, illetve a biztosítóhoz befolyt díjak 1 %-a került felhasználásra.

Ez a kizárólagos pénzügyi forrás nem biztosítja az amortizációs cserék minimális teljesülését sem. A biztosítói hozzájárulás 1,5 %-os növekedésébõl, amely hivatott lenne a teljesülés hatékonyságának javítására, lakossági tájékoztató és monitoring rendszer is beszerzésre került.

Részletesen:

Példa: A Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság

Készenléti gépjármûállomány

2000. évtõl kezdõdõen minden évben átfogó jelentést terjesztettünk fel az OKF részére a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság készenléti gépjármûállományának mûszaki állapotáról. Az elkészített jelentések is tartalmazták, hogy a technikai fejlesztés jelenlegi ütemét, illetve a gépjármûfecskendõk számát tekintve a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság gépjármûfecskendõ állománya amortizációs cseréjének idõperiódusa mintegy 50 év. 2000. évtõl kezdõdõen, beleértve a 2006-2009. évek közötti szakmai programot is összesen 10 gépjármûfecskendõ került átadásra, és a technikai állománytáblában 50 db gépjármûfecskendõ szerepel.

A gépjármûfecskendõk mûszaki állapotát, életkorát, az igénybevétel rendkívül magas szintjét figyelembe véve néhány éven belül még az MB TLF 2000 és MB TLF 4000 típusú gépjármûfecskendõk amortizációs cseréje is esedékessé válik. A gépjármûfecskendõ felújítások csak kitolják néhány évvel az amortizációs csere szükségességének idõpontját, de nem szüntetik azt meg. A mûszaki színvonal szinten tartásához – mint azt 2000. év óta folyamatosan jeleztük – éves szinten minimálisan 5-6 db gépjármûfecskendõ beszerzésére lenne szükség.

Az amortizációs cserék megfelelõ ütemben történõ végrehajtására nem volt lehetõség, ezért az egyre sûrûbben jelentkezõ meghibásodások, a közúti balesetek, valamint a gépjármûfecskendõ felújítások következtében folyamatosan 10-15 db gépjármû áll készenlétbõl kivonva a javítás, a szükséges karbantartások, illetve a felújítás elvégzése idejére.

A gépjármûfecskendõk átlagéletkora 12 év. A megfelelõ mûszaki színvonal megtartása érdekében feltétlenül szükséges az új gépjármûvek pályázati rendszerben, megfelelõ ütemben történõ beszerzése, valamint a gépjármûfecskendõ felújítási program folytatása.

A speciális szerek közül a régebbi beszerzésû (20-30 éves) jármûvekre jellemzõ, hogy mûszaki állapotuk a folyamatos szervizelés, az idõszakos karbantartások és javítások ellenére nem felel meg az elvárható követelményeknek. A jármûvek életkora, nagyfokú igénybevétele teljes felújításukat teszi szükségessé, amely komoly, a mûködési költségvetésbõl nem finanszírozható anyagi ráfordítást igényel.

Az anyagi fedezet hiányában a javítások elsõsorban az eseti hibák elhárítására korlátozódnak.

A szükséges amortizációs cserék elmaradása miatt ezek a jármûvek elhasználódtak, mûszaki színvonaluk nem alkalmas a készenléti szolgálat megfelelõ szintû ellátására, üzemben tarthatóságuk bizonytalan.

A speciális szerek átlagéletkora 2009. évben az alábbiak szerint alakult:

Magasból mentõ gépjármûvek   12 év

Mûszaki mentõ gépjármûvek    5,5 év

Tûzoltó autódaruk                  10 év

Habbaloltó gépjármûvek          23 év

Porraloltó gépjármûvek            23 év

A készenléti jármûvek mûszaki állapotának megõrzése érdekében az országban egyedülálló módon végezzük az I. és II. technikai szemlét, évente mintegy 250 mFt-ot költünk a jármûvek javítására, tervszerû megelõzõ karbantartására, felújítására, holott a normatív finanszírozási rendszer annak kialakításától kezdve 1997. évtõl nem biztosítja a jármû felújításokhoz szükséges kiadások ellentételezését.

A normatív finanszírozási rendszerbe ettõl az idõponttól kezdve kéri a szakma a jármû felújítási kiadások finanszírozását. A jármûvek leamortizálódása miatt e kiadás ellentételezése a költségvetésben tovább nem halasztható.

A benyújtott pályázatokon elnyert jármûvek beszerzése megfelelõ központi forrás hiányában, illetve a közbeszerzési eljárások következtében több évre áthúzódik. Az adott idõpontban már szakmailag indokolt igények kielégítésére 3-4 éves szakmai programok keretében kerül sor, amely idõ alatt a jármûvek mûszaki állapota jelentõsen romlik.

A Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság vonatkozásában a fejlesztés jelenlegi üteme nem biztosítja a minimálisan szükséges amortizációs cserék teljesülését, a készenléti szerek mûszaki állapotának szinten tartását, így jelentõs mértékû csökkenés várható. Mûködési bizonytalanság jelentkezik a gépjármûfecskendõk, magasból mentõ gépjármûvek, porraloltó, habbaloltó gépjármûvek vonatkozásában is.

Szükség van országos szintû, átfogó fejlesztésre, a pénzügyi többletforrás megteremtésére.

Védõeszköz, védõfelszerelés

A védõruhák, védõfelszerelések korszerûek, európai színvonalúak, azonban a szükségleteknek megfelelõ központi készletet nem sikerült kialakítani anyagi forrás hiányában. Egy nagyobb káresemény után az átázott, esetlegesen vegyileg szennyezõdött védõruhák cseréjét nehezen tudjuk biztosítani. Az állomány létszáma, a beavatkozások igen nagy száma miatt folyamatosan problémát jelent az elhasználódott eszközök pótlása.

A 2010. évben benyújtott pályázatban nagy mennyiségû védõruha és védõfelszerelés szerepel, amely mennyiség rövid idõn belüli beszerzése jelentõs segítséget nyújtana a megfelelõ készlet megteremtéséhez.


3. Kell-e hivatásos tûzvédelem, milyen diszlokációval, eszközparkkal, képzettséggel, jogállással és legyen-e hatósági jogköre?

A tûzvédelem egységes mûködtetése érdekében szükséges az országos szintû koordináció (képzés, eszközbeszerzés, iránymutatás stb.) a helyben jelentkezõ feladatokat azonban nyílván valóan a helyi viszonyokat, feltételeket, igényeket figyelembe véve helyben kell végrehajtani.

A törvény által meghatározott tûzvédelmi feladatok ellátását (tûzoltás, tûzmegelõzés, tûzvizsgálat) hatékonyan hivatásos állománnyal lehet ellátni. A feladatok súlya, sokfélesége és bonyolultsága megkívánja, hogy a szakirányúan képzett állomány, hierarchikusan felépített és irányított szervezetben mûködjön. Mivel ezen feladatok végrehajtása utasításokra, intézkedésekre épül, a rendszer hatékonyan egységesített, hivatásos intézményi rendszeren keresztül mûködtethetõ. Ez teszi lehetõvé, hogy tartósan, földrajzi elhelyezkedéstõl függetlenül azonos szakmaisággal történjenek a beavatkozások.

A tûzvédelmi hatósági és szakhatósági jogkör egységesebb jogalkalmazási gyakorlata érdekében indokolt a vonatkozó kormány és miniszteri rendeletek olyan tartalmú módosítása , amely felhatalmazást ad az OKF számára a tûzmegelõzési, tûzvizsgálati szakmai követelmények , feladatok meghatározására a HÖT-k részére (pl: éves ellenõrzési tervek jóváhagyása, renkívüli hatósági ellnõrzések elrendelése stb.). További megoldás lehetne a központi szakmai követelmények érvényesítésére a HÖT székhelye szerinti önkormányzatok esetében a hatósági ( önkormányzati intézmény tûzvédelmi ellenõrzése, tûzvizsgálat ) és a szakhatósági (önkormányzati beruházás) eljárások során az eljárási lépések,intézkedések , illetõleg az érdemi döntések figyelemmel kísérése , felügyelete érdekében a folyamatos információs kötelezettség meghatározása a HÖT részére amit az OKF felé biztosítana.

Részletesen:

A tûzmegelõzés, tûzoltás és mûszaki mentés, valamint a tûzvizsgálat együttesen képezik hazánkban és szerte a világban a tûzvédelmet. Fenti szakterületek szoros kölcsönhatásban állnak egymással. A magas szakmai színvonal megtartásához, tovább fokozásához elengedhetetlen e három területet együttmûködése!

A tûzvizsgálatok tapasztalatai, a tûzmegelõzési tevékenység létesítéssel összefüggõ feladatai teremtik meg a tûzoltó beavatkozási feltételek jelentõs részét. Ennek magas színvonalra emeléséhez a három szakterületet együttmûködését erõsíteni kell, beleértve mindhárom területen dolgozók ismereteinek célirányos bõvítését, gyakorlati tapasztalatszerzési lehetõségek megteremtését, a szabályozások (jogszabályok, irányelvek, belsõ intézkedések) kidolgozása során a szakterületek bevonását.

A jogszabályok egységes értelmezésének jogos kívánalma is a szakterületek egybentartását, kapcsolódási pontjainak megõrzését és bõvítését teszi indokolttá.

A tûzmegelõzési területen dolgozó állomány tagjainak belsõ motivációja, szakmai elkötelezettsége, az ésszerû követelmények számonkérése fejleszthetõ, ha a megelõzési állomány közvetlenül szembesül a tûzesetek, valamint a tûzvédelmi elõírások be nem tartásának következményeivel, a megfelelõ tûzvédelmi megoldások, intézkedések „védõképességével”.

A tûzvizsgálat adatgyûjtésében – különösen a jelentõsebb tûzeseteknél – hangsúlyosan meg kellene jelennie azoknak a körülményeknek, tényeknek, amelyekkel a jogszabályokban meghatározott követelményrendszer indokolható, alátámasztható, és egy hosszabb távú adatgyûjtést követõen értékelni, majd annak függvényében a szabályozókat módosítani kell (a kockázat mértéke legyen alapja a - kockázattal valóban arányos - védelmi célkitûzéseknek).


4. Legyen-e és milyen önkormányzati, önkéntes, köteles, és részben vegyes tûzoltóság, ki irányítsa ezeket, legyen-e és melyiknek hatósági jogköre?

Javasoljuk, hogy a tûzmegelõzés, tûzoltás és mûszaki mentés, tûzvizsgálat továbbra is önkormányzati feladat legyen. A hivatásos önkormányzati és az önkéntes tûzoltóságok egymás mellett mûködve (vegyes rendszer) lássák el a tûzoltási feladatokat. A hatósági jogkört a hivatásos önkormányzati tûzoltóság (a továbbiakban: HÖT) illetékességében érdemes megtartani.

Részletesen:

Az állampolgárok biztonságának szavatolása, az ország tûzvédelmi helyzetének biztosítása érdekében a három szakágnak a végrehajtás és az irányítás szintjén is egy szervezeten belül kell maradnia.

A hatékonyságot a hármas szakmai egység, a megfelelõ, egyértelmû jogszabályi háttér, a megfelelõ szakmai irányítás, felügyelet biztosíthatja.

Fentiek megvalósításához a tûzvédelmi és a tûzvédelmi feladatokra ható egyéb jogszabályok felülvizsgálatára, több jogszabály módosítására lenne szükség. Szükségesek rövid távú, azonnali jogszabály módosítások, illetve hosszú távú, a fentieket figyelembe vevõ adatgyûjtésre, tapasztalatokra alapozott, mindhárom szakterületet együttes javaslatait figyelembe vevõ, magas szakmai színvonalat tartalmazó jogszabály módosítások végrehajtására.

Fontos megjegyezni, hogy a tûzoltóságok fenntartása, fejlesztése teljes önkormányzatiság mellett a jelenlegi finanszírozási rendszerben nem képzelhetõ el. A teljes önkormányzatisághoz új, átfogó önkormányzati finanszírozási rendszer kidolgozása szükséges. A tûzoltóság vonatkozásában a mûködés, a beruházás és a fejlesztés megvalósítása teljes önkormányzatiság alatt, az önkormányzatok gazdasági helyzetének helyreállítását követõen kerülhet sor. A jelenlegi gazdasági körülmények között mûködõ önkormányzatok nem képesek átvállalni az állam szerepét. Ahhoz, hogy a tûzoltóság teljes önkormányzati fenntartásúvá váljon, elõször úgy mint az önkormányzatokat, gazdaságilag mûködõképessé kell tenni. Ennek alapvetõ követelménye, hogy

  • a mûszakilag elavult, leamortizálódott, lelakott tûzoltólaktanyák felújítása megtörténjen (a laktanyák több mint 50 %-a ilyen)

  • a mûszaki állapota miatt felújításra már nem alkalmas laktanyák helyett új tûzoltólaktanyák építése (a megyeszékhelyi tûzoltólaktanyák egy része ilyen)

  • a tûzoltó gépjármûfecskendõk 70 %-a elhasznált, cseréje szükséges,

  • a különleges tûzoltó jármûvek, eszközök és felszerelések fejlesztése szükséges,

  • a tûzoltók egységes megjelenése érdekében egységes szolgálati ruha ellátás szükséges,

  • a tûzoltó eszközök folyamatos készenlétben tartásához az eszközök felújítása, javítása szükséges.


5. Legyen-e létesítményi tûzoltóság, vagy a vállalatok vegyenek igénybe mentõ tûzvédelmi szolgáltatást?

A SEVESO II-be tartozó veszélyes üzemek esetében feltétlen szükséges a létesítményi tûzoltóságok megtartása, illetve ahol nincs, annak létrehozása. Azon veszélyes üzemek esetében, ahol anyagi, vagy egyéb okok miatt következtében nem képesek létesítményi tûzoltóságok létrehozni, ott javasolható a térségben mûködõ HÖT térítés ellenében történõ igénybevétele. Ehhez azonban meg kell vizsgálni, hogy ezen HÖT-ök rendelkeznek-e a veszélyes üzemek, illetve a körzetükben élõ lakosság mentéséhez igazodó, speciális eszközök mûködtetéséhez képzett állománnyal, illetve azon speciális eszközökkel, amelyekkel az adott üzem okozta károk elhárításához, illetve a mentéshez szükségesek.

Fentiek alapján a létesítményi tûzoltóságok megtartását javasoljuk, hiszen õk rendelkeznek a helyi speciális ismeretekkel (gyártási folyamat, technológia, helyismeret stb.), tapasztalatokkal.


6. Hogyan bõvíthetõ a tûz elleni védekezés forrásköre úgy, hogy ne terheljük túl se a lakosságot, se a gazdasági társaságokat? Elképzelhetõ minimális összegû tûzvédelmi ingatlanadó-, illetve biztosítás.

A tûz elleni védekezés forrásainak bõvítésére rövid, valamint hosszú távon is intézkedni szükséges. Egyes tételek esetében nincs szükség központi költségvetési többletkiadásra, azonban bizonyos esetekben az elengedhetetlen.

A feladatokhoz szükséges, hiányzó kb. 28-30 milliárd forintot a biztosítóktól befolyó tûzvédelmi hozzájárulás – több év viszonylatában is – csak részben biztosítja. Állami helytállás a jelenlegi költségvetési helyzetben nem, vagy csak kis mértékben várható.

A biztosítók által befizetett összeg közelítsen az európai országokban alkalmazott %-os befizetés nagyságához, és csak a mentõ tûzvédelemre legyen felhasználható. A vállalkozásokat adókedvezményekkel kellene ösztönözni a tûzvédelem támogatására.

A megoldás potenciális lehetõségét a lakosság tûzvédelmi hozzájárulása rendszerének bevezetésében látjuk. Ez azt jelentené, hogy adó formájában „tûzvédelmi” hozzájárulás címen minden, állandó lakosú magyar állampolgár után, a lakosság részérõl 500-600 Ft/fõ/év befizetése kötelezõ lenne. Ez az elképzelés összekapcsolható az info-kommunikációs rendszerben meghirdetett katasztrófavédelmi hozzájárulással.

Részletesen:

Többlettámogatást nem igénylõ intézkedések:

Az elmúlt három évben több olyan központi és helyi intézkedés történt, amely a HÖT mûködésében zavart okoz, a hivatásos állomány életminõségét rontja és negatív hangulatot vált ki. Ezen – alábbi – intézkedések többsége többlettámogatás nélkül rendezhetõ, az érintett szervezetek és a minisztérium egységes, javító szándékú akarata mellett. A legszükségesebb intézkedések felülvizsgálata, módosítása a következõ:

1.) Az 1996. évi XLIII. törvény 75. §-a elõírja a hivatásos állományúak részére az évenkénti kötelezõ egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági felülvizsgálatát. E vizsgálatok 2008. évtõl az ÁEK Intézményeiben történnek térítés ellenében a 7/2008. (III. 18.) HM rendeletben meghatározott tarifák szerint. Az alapvizsgálat díja 14 000.-Ft/fö, mely a kiegészítõ eü. vizsgálatokkal növekszik. A HÖT vonatkozásában ez évenként 150 millió forint kiadást jelent, melyet a normatív támogatás nem finanszíroz. Ezt követõen került kiadásra az „Egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselõi munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresõképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM–ÖM–PTNM együttes rendelet”. A HÖT állományának egészségügyi és pszichológiai vizsgálatok megnyugtató megoldásához a rendelet módosítása szükséges.

2.) A HÖT teljes hivatásos tûzoltó állományánál negatív hangulatot váltott ki fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII törvény (továbbiakban: Hszt.) 329. §-ához kötõdõ – a szolgálati viszonyban eltöltött idõ kedvezményes számításához kapcsolódó – 140/1996. (VIII. 3.) Korm. rendelet módosítása, melynek 25. §-ának (7) bekezdése szerint az 1,2 szeres kedvezményes szolgálati idõszámítás legfeljebb 2010. december 31-éig alkalmazható. Ezen intézkedés több problémát vet fel. Így az állomány körében a veszélyes tûzoltói feladat el nem ismerése miatt a pálya elhagyása, ennek következtében új tûzoltók felvétele, amely jelentõs pénzügyi kihatást okoz (tûzoltó képzési, ruházati ellátás költségek).

   Feltétlen szükséges a Hszt. és a Kormányrendelet felülvizsgálata és módosítása.

   3.) A mûködés dologi kiadásai 10 éve alulfinanszírozottak, ez által a tûzoltó laktanyák mûszaki állapota leromlott. Nem halasztható tovább a tetõk felújítása, a fûtési rendszerek korszerûsítése, cseréje, javítása, a kapuk és nyílászárók javítása és cseréje, épületszigetelések, vizesblokkok felújítása, karbantartása, festési munkák elvégzése. A laktanya felújítások ez évben elkezdõdnek a biztosítók tûzvédelmi hozzájárulásából származó bevétel terhére, évenként mintegy 500 millió forint elõirányzattal, melybõl egy-egy laktanyára 40 millió forintot tervezett az Önkormányzati Minisztérium. Ebbõl következik, hogy egy év alatt 12 – 13 tûzoltó laktanya felújítása valósítható meg. A rossz mûszaki állapotú laktanyák száma ma 55 - 60-ra tehetõ. A laktanyák felújítása felgyorsítható lenne állami hozzájárulás nélkül, de ehhez a biztosítóktól származó bevételbõl magasabb összeget kellene e célra fordítani.

4.) Feltétlen vizsgálatra és törvénymódosításra szorul a tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 44. §-ának (1) szakasza, melyben a biztosítók tûzvédelmi hozzájárulásából származó bevétel felhasználásának törvényi elõírásai kiterjednek a tûzjelzési és monitoring lakossági riasztó-tájékoztató eszközök (MOLARI) létesítése és mûködtetésére. Jogtalannak tartjuk az évenként több mint egy milliárd forint összeg nem tûzoltósági célú felhasználását. E kiadás véleményünk szerint a létesítmény fejlesztõjét, megvalósítóját és üzemeltetõjét kell, hogy terhelje.

5.) A személyi juttatások normatívájának 2010. évi csökkentése fokozottan idézte elõ a tûzoltók, különösen a készenléti szolgálatot ellátó állomány körében az évek óta húzódó bérfeszültséget. A Hszt. illetményrendszerében jelentõs eltérés van az I. és II. besorolási osztály beosztási illetménye között. A II. besorolási osztályba tartozók mintegy hat éve kérik a „villa” szûkítését, azaz a II. besorolási osztály beosztási kategóriák értékének emelését. A tûzoltó állomány megtartása érdekében idõszerû lenne a Hszt. illetményrendszerének felülvizsgálata, 2011-tõl történõ módosítása.

6.) Költségvetési támogatást nem igényel a tûzoltókra vonatkozó Ruházat Szabályzat sürgõs módosítása. Az állomány ez évi utánpótlási ruházati ellátmányt pénzben az állomány részére június 30-áig ki kell kifizetni. A ruhaellátmány elszámolására jelenleg nincs érvényes jogszabály, csupán a Hszt. és az adó törvény elõírásaihoz tudnak az önkormányzatok és a tûzoltóságok igazodni. E törvények azonban nem kellõ mélységgel szabályoznak.

   7.) A mentõ tûzvédelem szempontjából lényeges kérdés, hogy az állampolgárok számára mennyi idõ alatt érkezik a segítség. Ennek azonban az a feltétele, hogy a segélykérés a lehetõ legközvetlenebbül a mûködési körzet szerinti tûzoltóságra fusson be. (105-ös és 112-es segélyhívó kérdése) Szükségszerûnek látjuk a Belügyminisztérium távlati tervei között számoljon a tûzoltóság bevetés irányításának kérdésével.

8.) A beavatkozó tûzoltó egységek közötti, valamint ezek és a híradóügyelet közötti kommunikáció felülvizsgálatra szorul. Az egységes digitális rádió-távközlõ rendszer (EDR) és a hazai szabványoknak is megfelelõ, TETRA technológiával megvalósított, a készenléti és a kormányzati felhasználói kör rádiókommunikációs igényeinek kielégítése céljából kialakított zártcélú távközlõ hálózat. Rendeltetése, hogy a készenléti és kormányzati szervek részére egyaránt hozzáférhetõ, egységes rádiókommunikáció biztosítson, a Magyar Köztársaság területén végrehajtásra kerülõ készenléti, valamint katasztrófavédelmi és válságkezelési feladatok során. A katasztrófavédelem és a tûzvédelem területén 5928 eszköz beszerzése 2,9 milliárd forintba került. A költséges rendszer csak részben váltotta be a hozzáfûzött reményeket, mert sok esetben a tûzoltói, kárhelyszíni alkalmazása során problémák merültek fel.

A problémák között említhetõ, hogy a készülékek kezelhetõsége tûzoltókesztyûben nehézkes (szinte lehetetlen), a talajszint alatti – és egyes esetekben a földfelszíni – kommunikáció lefedettség (térerõ) hiányosságokból adódó mûködés akadozása, megszûnése.

Az EDR rendszer üzemeltetése és az azon folytatott kommunikáció, adatforgalom jelentõs költségeket terhel a költségvetésre. Van olyan hír az EDR tûzoltói alkalmazásával kapcsolatban, hogy egyes Uniós tagországok azt a tûzoltó alkalmazásból kivonták negatív tapasztalatik miatt. Javasoljuk megvizsgálni a hazai tapasztalatok alapján a rendszer mûködését, annak alapján a készenléti szolgálatot ellátó tûzoltók használatából kivonni, és csak a parancsnoki és helyettesi körben meghagyni az EDR alkalmazását. Ezzel igen jelentõs mûködési költségmegtakarítás lenne érhetõ.


Központi költségvetési támogatást igénylõ tételek:

 

1.) A rendkívüli idõjárás miatt országunkat ért árvíz veszélyhelyzet mentési és kárelhárítási feladatokból a tûzoltóság is kivette részét. Bízunk abban, hogy a HÖT-öknél felmerült költségek megtérítésre kerülnek az árvízzel érintett önkormányzatok költségeivel egy idõben. Az ehhez szükséges jogszabályok még nem kerültek megalkotásra. A tûzoltóóság várja a Kormány döntését, mely alapján a Belügyminisztérium– a korábbi évek árvízi helyzet tapasztalatai alapján - megalkotja és kiadja az önkormányzatok felé a BM rendeletet. Az OKF által kiadott utasítás ugyanis csak belsõ intézkedésre és az árvízi költség tervezésére alkalmas, az önkormányzatok felé nem, arra a legalacsonyabb szintû jogszabály a miniszteri rendelet, mely a ténylegesen felmerült költségek felmérésére, kifizetésére és elszámolására vonatkozik.

Fentieken túl azon térségekben, ahol nem került kihirdetésre veszélyhelyzet (Nyugat-Dunántúl, Baranya megye, Veszprém megye, stb.), és az átlagostól eltérõen a tûzoltóságok riasztásának száma közel 10-szerese volt, kerüljenek megtérítésre a rendkívüli idõjárás helyzettel összefüggõ költségek. Ellenkezõ esetben az alulfinanszírozottság miatt az amúgy is mûködési zavarokkal küzdõ tûzoltósságok teljesen ellehetetlenülnek. A kiadások soron kívüli felmérését javasolunk.

2.) Az energiák áremelése, azon belül az üzemanyagok igen jelentõs áremelése a tûzoltó jármûvek üzemeltetését, a beavatkozások elmaradásának veszélyét idézi elõ. Ahhoz, hogy 2010. év második felében is fennmaradjon a tûzoltóságok akadálymentes mûködõképessége minimum 300 millió forint rendkívüli támogatás szükséges az üzemanyagok biztosítására.

3.) A HÖT 2010. évi állami támogatásának a 2009. évi támogatáshoz képest 1,8 milliárd forintos csökkentése a tûzoltóságok jelentõs részénél mûködési zavarokat idéz elõ, mely erõteljesen 2010. második félévétõl teljesedik ki. E tényt támasztják alá a tûzoltóságok ez évi költségvetésének számairól jelenleg folyó országos felmérésrõl beérkezett adatok, mely szerint a dologi kiadások 50 %-ban finanszírozottak, egyes tûzoltóságokon a személyi kiadásoknál 15 éve elõször jelentkezik hiány.

4.) A fentiekben részletezetteken túlmenõen azonnali beavatkozást igényel a készenléti szolgálatot ellátó tûzoltók illetményének emelése ahhoz, hogy a kiképzett tûzoltó állomány megtartható legyen, ne hagyja el a szolgálatot azért, hogy a polgári életben nagyobb jövedelemhez jusson.

A mûködés pénzügyi fedezetének hiánya az önkormányzatok eddigi támogatásának fenntartása mellett és a tûzoltóságok sajátbevételének teljes összegû mûködési célú felhasználása mellett is fennáll, az önkormányzatok többsége további támogatást nem tud biztosítani. Állami beavatkozás nélkül a HÖT mûködése ellehetetlenül.


Hosszabb távú megoldást igénylõ feladatok:


A tûzoltóságok finanszírozási gondjai a mûködéshez szükséges pénzügyi fedezet tervezésénél kezdõdik. A Ttv.-ben meghatározott kritériumokon túl nincs jogi keretek között rendezve a tûzoltóságok költségvetésének tervezési rendje. Szemléltetik az alábbiak:

 

1. A helyi önkormányzati intézményeként mûködõ HÖT-ök mûködési kiadásaihoz szükséges elõirányzat tervezését a BM 2000. évtõl kihelyezte a tûzoltóság fölött szakmai felügyeletet gyakorló Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatósághoz (továbbiakban: OKF). Ezen intézkedés ellentétes az önkormányzati költségvetés tervezésének rendjével, rendszerével. Az önkormányzatok költségvetésének tervezési feladatait közvetlen látja el az Önkormányzati Minisztérium és a Pénzügyminisztérium.

Az OKF a HÖT mûködési költségvetésének tervezési feladatait nem képes ellátni, ezt bizonyítják a 2010. évi költségvetés tervezése során tapasztalt – az OKF és a HÖT közötti - érdekellentétek, az e miatt létrejött tûzoltó demonstráció, nem utolsó sorban a HÖT alulfinanszírozottsága. Következtetés:

A HÖT költségvetésének tervezését vissza kell helyezni az BM feladatai közé.

 

2. A tûzoltóságok mûködéséhez központi forrásból biztosított elõirányzatok eltérõ fejezetek költségvetésében kerülnek jóváhagyásara és folyósításra. Így:

  • A HÖT normatív kötött felhasználású elõirányzatai a költségvetési törvényben a IX. Helyi Önkormányzatok támogatásai fejezetben kerülnek jóváhagyásra, a folyósítás nettófinanszírozási rendszerben, a fenntartó önkormányzatok útján történik.
  • A XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet fejezeti kezelésû elõirányzatai között kerül jóváhagyásra az Önkéntes Tûzoltóság és a Tûzoltó Egyesületek támogatásának elõirányzatai. A támogatás folyósítása eltérõ, az Önkéntes Tûzoltóság a köztestületet létrehozó települési önkormányzat útján, a Tûzoltó Egyesületek pályázati rendszerben részesülnek a központi forrásból biztosított támogatásban.

Ez a sokrétûség a támogatási rendszer újragondolását, kidolgozását igényli.

 

3. Eltérõ feltételek következtében létrejött támogatási különbözõségek és mértékek miatt. Ezek alapvetõen:

  • A HÖT támogatásának jelenleg 94-95 %-át az 1996. évi XLIII törvény (továbbiakban: Hszt.) illetményrendszere szerint, a HÖT hivatásos szolgálati viszonyban dolgozó tûzoltói személyi juttatása teszi ki. A támogatásból fennmaradó 5-6 % a HÖT-ök mûködési kiadásaira kerül felhasználásra, mely mintegy 50 %-ban biztosítja a mûködési kiadásokat.

A mûködési területen élõ lakosság száma arányában felosztva, egy lakosra jutó támogatás 4 008.-Ft/fõ összeget tesz ki.

  • Az Önkéntes Tûzoltósságok is normatív módon, kételemes normatíván keresztül részesülnek az állami támogatásban. Minden tûzoltóság 10 millió forint alaptámogatásban, továbbá a mûködési területek veszélyeztetettségi pontszámai arányában részesül.
A mûködési területen élõ lakosság száma arányában felosztva, egy lakosra jutó támogatás 1 650.-Ft/fõ összeget tesz ki.
  • A tûzoltó egyesületeket alapvetõen a települési önkormányzatok tartják fenn. Az állam központi forrásból a tûzoltó egyesületek egy harmadának juttat minimális összeget (50-100 eFt) mûködésükhöz, pályázati úton.

Az önkéntes tûzoltóság már évek óta követeli, hogy a központi forrásból biztosított állami támogatás a tûzoltóságok mûködési területén élõ lakosságszám arányában történjék. Jelenleg a jogi környezet eltérõsége miatt, igen jelentõs (2 429.-Ft/lakos) eltérõség mutatkozik, ha a HÖT és az Önkéntes Tûzoltóság támogatását lakosságszám arányosan felosztjuk.


A megoldás alternatívái:


1.) A támogatásban jelentkezõ eltérések jogszabály változtatással, új jogszabály megalkotásával megszüntethetõ

  • Egyrészt a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításával az önkormányzatok részére kötelezõvé téve a tûzoltóság fenntartásához való pénzügyi hozzájárulást lakosságszám arányában. E hozzájárulást az önkormányzatok egy központi alapszámlára fizetnék be, a felhasználást kizárólag tûzvédelemre elõírt jogi keretek határoznák meg. E bevétel rendszerét a biztosítóktól származó tûzvédelmi hozzájárulás rendjéhez hasonlóan lehetne meghatározni.

  • Másik lehetõség a helyi adóhoz hasonlóan, lakosságszám arányában minden lakos részére kötelezõvé tenni a tûzvédelmi hozzájárulást, mint ahogyan az más európai országokban már megvalósult. E hozzájárulás nagyságrendje - a HÖT jelenlegi támogatását alapul véve - 1 000.-Ft/lakos körül már megteremti az azonos szintû támogatást a HÖT, illetve az Önkéntes Tûzoltóság között, de más feszültségen is enyhítene. E javaslat lehetõséget nyújtana arra is, hogy a Tûzoltó Egyesületeket (három év alatt) e forrásból el lehessen látni tûzoltó védõruhával és védõfelszereléssel, az állam teherviselése nélkül.

2.) Az Önkéntes Tûzoltóság fõállású tûzoltói állományviszonyának rendezésével

Az Önkéntes Tûzoltóságok készenléti szolgálatot ellátó „fõállású” tûzoltói a Munka Törvénykönyve alá tartozó munkavállalók, holott ugyanolyan feladatot látnak el, mint a HÖT-nél szolgálatot teljesítõ hivatásos állományú tûzoltók. Az állományviszony eltérõsége egy lépcsõben – a költségkihatás miatt – nem valósítható meg, viszont a feszültségen jelentõsen enyhítene, ha a fõállású tûzoltók közalkalmazotti állományba kerülhetnének. Ez is jár bizonyos mértékû költségkihatással, viszont a jelentõs megtakarítást is eredményezne az által, hogy a kiképzett és gyakorlott tûzoltók nem hagynák el a pályát kereseti okokból. E munkaviszonyban állók létszámánál, figyelemmel a 67 Önkéntes Tûzoltóságra, mintegy 1 400 fõvel kell számolni országos viszonylatban. E kört érintõ állományviszony rendezése jelentõs hangulatváltozást eredményezne a tûzoltóságoknál, de a társadalmi hatása sem lenne elhanyagolható.

 

7. Milyen legyen a tûzoltó életpálya modellje, a kiképzési – alapképzés, továbbképzés rendszere?

Kiszámítható, a szerzett jogokat megtartó, a társadalmi elismertséget tükrözõ életpálya-modell kidolgozására, és a hûséget jutalmazó, átlátható szakmai elõmeneteli rendszerre van szükség. Tudatos utánpótlás-tervezéssel kell enyhíteni az erõforrás-problémákon.

A tûzoltó életpálya sarkalatos pontjai: megélhetés, reális nyugdíjrendszer (korkedvezmény, stb.), esetleg adókedvezmény, optimális elõmeneteli rendszer, egymásra épülõ képzés, továbbképzés. Mindezek megfelelõ törvényi (hosszú távú) garanciával

Részletesen:

Javaslatunk szerint a tûzoltó életpálya modellje egy kiszámítható, követhetõ, az alapképzéstõl a felsõfokú tûzoltó szakmai képzettség megszerzéséig terjedõ pályaszakasz legyen. Ehhez egy olyan illetményrendszer társuljon, amely szorosan igazodik a betöltött beosztáshoz és az ahhoz kapcsolódó állami és tûzoltó szakmai végzettséghez, tükrözze a beosztás ellátása során vállalt és végzett veszélyességet és egészségre ártalmas tényeket.

Mindezek érdekében olyan önálló, a hivatásos tûzoltókra vonatkozó illetményrendszer megalkotását javasoljuk, amely hosszú távú, az elõmenetelben kiszámítható és egzisztenciálisan is biztonságot nyújt. A jelenlegi pótlékok beosztási illetménybe történõ beolvasztását javasoljuk, valamint azt, hogy továbbra is maradjon meg a beosztási illetményben ki nem fejezhetõ pótlékokra való jogosultság, pl. a délutáni-éjszakai, szolgálati idõpótlék.

A képzési rendszer átalakítása szempontjából javasoljuk az eddig elért jól bevált - Alapfokú Tûzoltóképzõ Tanfolyam – képzési módok megtartása mellett egy olyan képzési rendszer kialakítását, melyben mindenki azt a szakmai képzést kapja meg, amely az általa betöltött, vagy tervezett beosztás betöltéséhez szükséges. Mindezt elsõsorban levelezõ rendszerû képzésben, tekintve, hogy a nappali rendszerû képzések komoly szolgálatszervezési gondokat okoznak.

Az évek óta tartó nyugdíjazás miatti létszámkiáramlás következtében lecsökkent az állományban azon munkavállalók száma, akik tûzoltó technikakezelõi (nehézgépkezelõi), különleges szerkezelõi és C kategóriás gépjármûvezetõi végzettséggel rendelkeznek, mindez komoly szolgálatszervezési gondokat okoz.

Javasoljuk kiemelten kezelni, plusz pénzügyi források bevonásával az ehhez szükséges képzési rendszerek megszervezését, ennek érdekében a KOK áteresztõ képességének kiszélesítését. Pénzügyi források hiányában a HÖT-ök a gépjármûvezetõk képzését nem tudják megoldani, ezen súlyos problémát csak központi források biztosításával lehet orvosolni.

 

8. Hogyan alakuljon a polgári veszélyhelyzet kezelés Magyarországon és ebben mi lenne a tûzoltók szerepe?

A polgári veszélyhelyzet kezelés kizárólag a katasztrófavédelem feladat- és hatáskörébe tartozik. A tûzoltóságoknak szükségszerûen kellene rendelkezni azon info-kommunikációs eszközökkel, melyeket a polgári veszélyhelyzet kezelésénél a katasztrófavédelem kezel. Ehhez azonban ez ideig sem forrás, sem központi akarat nem volt meg a tûzoltóság vonatkozásában.

A polgári veszélyhelyzetek kárelhárítási és mentési feladataiban vehetnek részt a tûzoltóságok – megítélésünk szerint – továbbra is, a katasztrófavédelem irányítása és felügyelete mellett.

A polgári veszélyhelyzetek kialakulásának megelõzése érdekében szükségszerû erõsíteni már az óvodák, általános iskolák körében a tûzvédelmi nevelést, oktatást. Ezen túlmenõen a középiskolákban, felsõoktatási intézményekben a tanrendbe szükséges iktatni a tûzvédelmi alapképzést. A tûzvédelmi szakiskolákat fejleszteni szükséges, hozzáértõ, képzett oktatók, valamint a technikai eszközök mennyiségének és színvonalának emelésével.


  IV.

SZABÁLYOZÁSI KONCEPCIÓ

a katasztrófavédelmi rendszer javítására és fejlesztésére

Bevezetés


A katasztrófavédelem a különbözõ, így a természetei és a civilizációs eredetû katasztrófák elleni védekezésben azon tervezési, szervezési, összehangolási, végrehajtási, irányítási, létesítési, mûködtetési, tájékoztatási, riasztási, adatközlési és ellenõrzési tevékenységek összessége, amelyek a katasztrófa kialakulásának megelõzését, közvetlen veszélyek elhárítását, az élet- és vagyonbiztonságát, a mentés végrehajtását és a helyreállítás feltételeinek megteremtését szolgálják.

A katasztrófák megelõzésével, felszámolásával, a védekezés irányításával kapcsolatos feladatok fontosságára a jelentõsebb hatású hazai vagy külföldi káresemények, veszélyhelyzetek irányították a figyelmet. Az 1980-as években az Országgyûlés is több alkalommal szorgalmazta az ország katasztrófavédelmének megnyugtató megoldását, az 1990-es évek elején ismét napirendre került a szabályozás, azonban törvény megalkotására nem került sor. Az igényt jelzi, hogy egységes keret hiányában is megalkotásra kerültek az ágazati, szakmai (pl. a tûzvédelemmel, polgári védelemmel, környezetvédelemmel kapcsolatos) törvények. A hosszas és alapos elõkészítést követõen 2000. január 1-jén lépett hatályba a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény (katasztrófavédelmi törvény), ezzel egységes, önálló jogszabály született a civilizációs és természeti eredetû katasztrófák megelõzése, ilyen események bekövetkezése esetén a különbözõ szintû állami, kormányzati, önkormányzati rendszerek tevékenységének szabályozása és összehangolása, a helyreállítás során az egyes szervezetek felelõsségének és teendõinek meghatározása érdekében.

A katasztrófavédelmi törvény az ország és a polgárok biztonsága érdekében végrehajtott feladatok tapasztalatai alapján mûködõképes rendszert hozott létre. Ezen rendszer meghatározó elemévé vált a hivatásos katasztrófavédelmi szervezet.

Az elmúlt évtized igazolta, hogy a kialakított tervezési, irányítási, szervezeti és mûködési rendszer alkalmas a veszélyhelyzetek kezelésére a kisebb súlyú, lokális eseményektõl a jelentõs, kiterjedt, súlyos veszélyhelyzetekig.

A katasztrófavédelmi törvény hatálybalépése óta megnõtt a lakosságot, az anyagi javakat és a környezetet veszélyeztetõ természeti és ökológiai katasztrófák száma, összetettebbé és ellenõrizhetetlenebbé váltak a civilizációs veszélyforrások és azok okai. Az elmúlt években többször adódtak olyan problémák, amelyek egyszerre különbözõ fajtájú és szintû beavatkozásokat igényeltek.

A társadalom jogos elvárása, hogy a bekövetkezett kisebb-nagyobb eseményeket szakszerûen, emberségesen és az adott szituációban szakszerûen, összehangolt tevékenységgel végezzék az erre hivatott szervek és szervezetek.

A katasztrófavédelem nemzeti ügy és a társadalom által elvárt szerepének betöltése megköveteli a különbözõ természeti-, és egyéb változásokhoz igazodó korrekciók elvégzését, az állami szerepvállalás növelését és az igényelt fejlesztések megvalósítását.

A katasztrófavédelem jelenlegi jogszabályi környezetének módosításaival, a települési önkormányzatok közremûködésének megõrzése mellett az állam szerepvállalásának növelésével garantálható a Magyar Köztársaság területén élõ lakosság életének, vagyonának biztonsága, valamint az ország mûködõképességének folyamatos fenntartása.

A sürgetõen szükséges fejlesztési igények csak fokozatosan az ország teherbíró képességével összehangoltan teljesíthetõek. Ehhez szükség van a széles körû társadalmi konszenzusra, amit a szabályozási koncepció közérthetõ kifejtésével törekszünk elõsegíteni.

A Kormány október 15-i ülésén tárgyalta a katasztrófavédelmi rendszer javításáról és fejlesztésérõl szóló koncepciót. A koncepció a Belügyminisztérium, illetve az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság gondozásában elõkészítés alatt állt már a kolontári katasztrófát megelõzõen is, ám a bekövetkezett események miatt csak nagyon rövid tárcaegyeztetésre volt mód.

A Kormány a koncepcióval kapcsolatban – 1233/2010. (XI. 15.) kormányhatározatban a következõ döntést hozta:

- elrendelte a koncepciónak az érdekeltekkel – így a kormányzati szervekkel, az önkormányzatokkal, az érintett gazdasági társaságokkal, a veszélyeztetett területen élõ lakossággal -, valamint a döntéshozatalban résztvevõkkel – így az Országgyûlés hatáskörrel rendelkezõ bizottságaival – való megvitatását;

- felhívta a belügyminisztert, valamint a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a koncepció megvitatását követõen a koncepció alapján készített törvénytervezeteket terjesszék a Kormány elé.

A koncepció jelen változata a kormányzati szervekkel történõ egyeztetést eredményeként pontosított szöveg.


I. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni hatékonyabb védekezés kialakítása

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védelem erõsítése

Az elmúlt idõszakban bekövetkezett élethelyzetekre tekintettel - pld. a Kolontár külterületén bekövetkezett ipari szerencsétlenség – megfontolandó, hogy a katasztrófa törvényben koncepcionális szinten közvetlenül az Alkotmányból levezetve jelenjen meg a civil típusú katasztrófákra, minõsített helyzetekre vonatkozó minõsített idõszaki szabályok Hvt. elkülönülõ önálló szabályrendszere. Ez jelentõsen növelné a katasztrófavédelem jelentõségét és mozgásterét a minõsített idõszakhoz kapcsolódó jogalkotás terén.

Egyes üzemek olyan ipari, biológiai (mezõgazdasági), kémiai tevékenységet végeznek, melyek ellenõrizhetetlenné válása esetén azok hatása tömeges méretekben veszélyezteti, illetve károsítja az emberi egészséget, a környezetet, az élet- és vagyonbiztonságot.


a) A veszélyes ipari üzemekkel kapcsolatban a katasztrófavédelmi hatóságnak különbözõ hatósági jogosítványai vannak; ezek azt a célt szolgálják, hogy a társaság mûködése az ott dolgozókat és a környezetet ne veszélyeztesse. E jogszabályok azonban a hatóságot akkor illetik csak meg, ha az üzemben található veszélyes anyagok mennyisége a jogszabály által meghatározott módon számított szintet – az un. alsó küszöbértéket – eléri. E számítási mód a nemzetközi elõírásoknak (Seveso II. Irányelv) megfelel.

Az elmúlt idõszakban több baleset következett be az alsó küszöbérték alatti üzemeknél, ezek fõként veszélyes anyagokkal kapcsolatosan bekövetkezett ipari balesetek döntõ többségében ilyen, a szabályozás hatálya alá nem tartozó üzemekben történtek. Az említett balesetek többnyire veszélyeshulladék-feldolgozó üzemekben, húsipari üzemek területén, klórt felhasználó gazdálkodó szervek és pirotechnikai üzemekben történtek. Ilyen jelentõs súlyú és következményû események például a Budapest XV. kerületi veszélyeshulladék-tároló telephelyen történt tõz és robbanás 2004- ben, a törökbálinti pirotechnikai raktárban történt robbanás szintén 2004-ben, a balatonfûzfõi veszélyes hulladéklerakóban keletkezett tõz az idei év során. Ismert az ez év október 4-én Kolontár település külterületén bekövetkezett tároló sérülésével kapcsolatos ipari szerencsétlenség.

Amennyiben ezekre az üzemekre az Irányelv szerinti hatósági tevékenység kiterjedt volna, e balesetek bekövetkezésének valószínûsége csökkenthetõ lett volna. Indokolt ezért a hatósági jogosítványokat az alsó küszöbérték felét elérõ veszélyes anyaggal dolgozó ipari üzemekre is kiterjeszteni. A szigorúbb szabályozás az EU normáival nem ellentétes. Így például Hollandiában vagy Svájcban minden, veszélyes anyagot elõállító, tároló és forgalmazó üzem és tevékenység (szállítási ágazatok, üzemanyag töltõ állomások, teherpályaudvarok, kikötõk, stb.) biztonsági jelentéshez hasonló dokumentáció készítésének kötelezettsége alá esik, Nagy-Britanniában a csõvezetékes szállításra vonatkoznak szigorúbb elõírások, míg Franciaországban külön szabályozás alá kerültek a vasúti rendezõ pályaudvarok, melynek során kockázatelemzést kell benyújtani a Seveso hatóság részére.

A küszöbérték alatti üzemek súlyos ipari balesetek elleni védekezésrõl szóló szabályozás hatálya alá vonása területén az alábbi költségek jelentkeznek:

Üzemeltetõi költségek. - védelmi terv készítésének költsége – egyszeri költség a szabályozás bevezetését követõen, amely üzemenként 0,2-1,0 millió forint az üzem nagyságától függõen; - védelmi terv karbantartása és szükséges felülvizsgálata – évente 0,1-0,5 millió forint 2012. évtõl kezdõdõen; - védekezéshez szükséges eszközök beszerzése és karbantartása – egyszeri költség 0,2-3,0 millió forint 2012-évben, a karbantartásra pedig évi 0,1-1,0 millió forint az üzem biztonsági állapotától függõen 2013. évtõl kezdõdõen.

Az összesített kiadás üzemeltetõi szinten 2011-ben elérheti a 100 millió forintot, 2012-ben várhatóan 300 millió forint, majd évente legfeljebb 150 millió forint lesz.

(A hatósági engedélyezési és ellenõrzési tevékenység végrehajtása érdekében 2011. évtõl 3 fõ felügyelõ személyi költségeinek biztosítása szükséges, amely 18 millió forint évente. Az engedélyezési és felügyeleti tevékenység végzésének éves üzemeltetési (tárgyi eszközök beszerzése, elhelyezés, kommunikációs, utazási költség, stb.) költsége mintegy 2 millió forint. Így a hatósági költségek összesen 20 millió forintot tesznek ki évente.)


b) A katasztrófavédelmi törvény hatálya alá tartozó veszélyes ipari üzemek feletti hatósági felügyelet hatékonyabbá tétele érdekében szükséges a kisebb súlyú jogsértéseket (pl. belsõ védelmi terv elkészítésének és gyakoroltatásának, az üzem bejelentkezésének, a biztonsági irányítási rendszer felülvizsgálatának elmaradása) szankcionáló katasztrófavédelmi bírság bevezetése.

A szankcionálandó szabálytalanságok száma a veszélyes ipari üzemek tekintetében az eddigi tapasztalatok alapján évente megközelíti a 100 esetet.

Jelenleg az üzemek feletti szankciórendszer nem megfelelõ és csupán három esetre korlátozódik, így a veszélyes ipari üzem bezárására, a veszélyes tevékenység folytatásának felfüggesztésére, a veszélyes ipari üzemben, veszélyes létesítményben található veszélyes anyagok, eszközök elszállítására és megsemmisítésére.

A bírság jogintézményének a bevezetése a veszélyes ipari üzemek esetében javítja az üzemeltetõi kötelezettségek teljesítését és ezzel együtt a hatósági jogalkalmazás minõségét.


c) A hatósági engedélyezési és ellenõrzési rendszer hatékonyabbá tétele érdekében szükséges a hatósági eljárásból a szakhatóság közremûködésének megszüntetésével a hatósági tevékenység egyszerûsítése. Az eddig egymást követõen végzett szakhatósági és hatósági vizsgálatok helyett az OKF önállóan – az eljárási határidõk és költségek jelentõs csökkenése mellett – képes ellátni a Seveso II. irányelv katasztrófavédelmi hatósági eljárásában jelenleg a szakhatóság által végzett feladatokat is, a biztonsági dokumentációk vizsgálatát és az üzemek periodikus hatósági ellenõrzéseit.

Az ilyen módon kialakított engedélyezési és ellenõrzési rendszer gazdaságos módon, üzemeltetõi részrõl évi 300 millió Ft, míg költségvetési oldalról évi 100 millió Ft megtakarítással mûködtethetõ.


d) A veszélyes anyagok közúti szállításáról a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról Szóló Európai megállapodás (ADR) rendelkezik. A szabályozás nem írja elõ azt az országba beilletve kilépéskor, a szállítást be kell jelenteni; nem ír elõ útvonalengedély bejelentést sem. Az Európai Unió jelenleg olyan norma tervezetét készíti mely szerint e szállítmányoknál a GPS-szel történõ nyomkövetést kötelezõvé tenné. Az országhatárokon átlépõ veszélyes anyagok szállításának problémáját tehát e jogi szabályozás feltételezhetõen megoldja. Addig is lehetõség van azonban az útvonalak fokozottabb figyelemmel kísérésére. A KRESZ ugyanis jelenleg lehetõséget ad arra – és ezzel az illetékesek több esetben élnek is – hogy meghatározott útvonalakon a veszélyes szállítmányok áthaladását megtiltsák. Amennyiben ez több útvonalnál is megtörténik, úgy ezen adatok, valamint a gyakorlati tapasztalat alapján a szállítási útvonal gyakorlatilag behatárolható, mely megkönnyíti az ellenõrzéseket is.

A pirotechnikai termékek, a radioaktív anyagok, valamint a robbanóanyagok szállításánál az indulási, valamint az érkezési helyet be kell jelenti a rendõrségnek. Indokolt, hogy ezekhez az adatokhoz – a szükséges ADR ellenõrzések lefolytatása végett a katasztrófavédelmi szervek is hozzáférjenek.

A vasúton közlekedtetett veszélyes anyagok szállításáért a vasúti hatóság a felelõs. A katasztrófavédelmi szerveknél felhalmozódott tapasztalatok, valamint a veszélyes anyagok szállításának egységes szemléletmód szerinti kontrollálása szükségessé teszi, hogy e szállítások ellenõrzésében is a katasztrófavédelmi szervek önállóan is részt vegyenek.

A törvény módosítása során a katasztrófavédelemnek az ADR ellenõrzési szerepének erõsítése és az egy szakterületen egy egységes eljárási rend és követelményrendszer kialakítása érdekében javasolt szerepeltetni, hogy a jelenleg négy hatóság (rendõrség, vám- és közlekedési hatóság, katasztrófavédelem) által végzett ADR ellenõrzési feladatkörben belföldön kizárólag a katasztrófavédelem, míg az EU külsõ határain és a vámudvarokon a vámhatóság hajtsa végre. Ez egyrészt összhangban áll a kormánynak a hatósági feladatok egyszerûsítésére vonatkozó törekvésével, másrészt az érintett három hatóság számára is kedvezõ, mivel racionálisabban tudják a forrásaikat felhasználni a speciális közúti közlekedési feladataik ellátására. Az egyes ellenõrzõ hatóságok erõ- és eszközállománya nem forgácsolódik szét a többféle szakterület között, azok egyegy területre koncentrálhatóak. Az ADR ellenõrzéseket végzõ katasztrófavédelem területi szervei rendelkeznek a feladat ellátáshoz szükséges ADR ügyintézõi végzettséggel rendelkezõ ellenõrökkel


e) Meg kell vizsgálni, hogy az ipari üzemek biztonságos mûködésének ellenõrzésére milyen formában lehet hangsúlyt fektetni, például iparfelügyeleti hatósági eszközrendszer kialakításával.

Az iparfelügyeleti hatóság azonosítja a veszélyes tevékenységet és kötelezi az üzemeltetõt a biztonságos mûködést bizonyító megelõzõ és következmény csökkentõ intézkedések bevezetésére, nevezetesen a súlyos káresemény elhárítási terv elkészítésére és a tervben foglaltak végrehajtása érdekében üzemi biztonsági irányítási rendszer mûködtetésére.

Az iparbiztonsági felügyeletet végzõ szervezet hatósági engedélyezési, felügyeleti és ellenõrzési rendszert mûködtet az üzemeltetõi intézkedések bevezetésének érvényesítése céljából, melynek során nem veszi át az ágazati biztonsági szakterületek (környezetvédelem, munkaegészségügy, bányafelügyelet, stb.) hatósági tevékenységét, kizárólag a veszélyes tevékenységek katasztrófa-, tõz- és polgári védelmi felügyeletét teszi hatékonnyá.

Az iparbiztonsági felügyelet a súlyos káresemény elhárítási tervek elkészítésébe és azok begyakorlásába bevonja az ágazati hatóságokat, amelyek hatósági ellenõrzésük eredményeirõl tájékoztatják az iparbiztonsági felügyeletet annak érdekében, hogy az esetleges lakosságot és anyagi javakat érintõ veszélyeztetõ következmények megelõzhetõek legyenek.

Az iparbiztonsági felügyeletet végzõ szervezet hatósági engedélyezési és ellenõrzési rendszert mûködtetne a veszélyesebb üzemek (létesítmények) és tevékenységek esetében, biztosítaná a káresemény elhárítási tervezési és irányítási rendszer felügyeletét a kiemelten kezelendõ üzemekben és létesítményekben a balesetek (káresemények) következményeinek elhárítására és hatásainak csökkentésére, valamint koordinálná az ágazati biztonsági feladatokat ellátó szervezetek iparbiztonsági ellenõrzéseit. Az iparbiztonsági felügyelet a veszélyes üzemek teljes „életciklusát” felügyelné a tervezéstõl a beruházás megvalósításán keresztül az üzem felszámolásáig, az üzem volt területének rekultivációjáig.


II. A lakosságvédelem erõsítése

a) A lakosságtájékoztatás, riasztás és a katasztrófavédelmi gyakorlatok rendjének szabályozása

Az utóbbi évtizedben Magyarország lakossága már nemcsak a távoli országokból érkezõ tudósításokból értesülhet természeti és ipari katasztrófák, elemi csapások okozta károkról, tragédiákról, hanem saját maga is megtapasztalhatja utazásai során, sõt lakhelyén is ezeknek az eseményeknek a sokkoló hatását.

Mindenki egyetért abban, hogy a veszteségek jelentõsen csökkenthetõek, ha a szakma kellõen felkészült a védekezésre, a lakosság pedig kellõen tájékozott és motivált a katasztrófák megelõzésében, veszélyhelyzetekben pedig a megfelelõ viselkedésmódok megtartásában. A jogok, kötelezettségek, védekezési lehetõségek ismerete, a megszerzett tudás szinten tartása, begyakorlása, készségszintre fejlesztése jelenti a felkészültséget. Abban is mindenki egyetért, hogy a felelõsségtudat kialakítását fiatal korban kell elkezdeni. A gyerekek biztonságos életmódra történõ neveléséért, oktatásáért felelõsek a szülõk, a pedagógusok, illetve a katasztrófavédelmi szervezetekkel együttmûködve az oktatásért felelõs minisztérium. Ennek megfelelõ hátteret pedig a szakmai szervek nyújtják, beleértve az önkormányzati/közigazgatási vezetõk felkészítési rendszerének kialakítását.

Mindezt szem elõtt tartva 2000 óta a katasztrófavédelmi szervezetek tájékoztatják a lakosságot, a közigazgatási, önkormányzati vezetõket és a közoktatásban érintetteket a várható veszélyekrõl, az eseményekre való felkészülés lehetõségeirõl, szabályairól, illetve a képzésekhez központi ajánlások készültek.

Hiányosság azonban,

- hogy nem biztosított sem a civil lakosság, a tanulók, a pedagógusok, sem a közigazgatási vezetõk felkészülésének folyamatossága, továbbá a kötelezõség az ismeretek elsajátítására, átadására.

A közoktatási intézményekben és a közigazgatási vezetõképzõ rendszerekben mindössze lehetõség a katasztrófavédelmi oktatás/felkészítés, amelyhez igény esetén a szakemberek segítséget nyújtanak.

A felkészítés így csak alkalomszerû. Gyakran valamely eseményhez, rendezvényhez kapcsolódva tartanak bemutatókat, foglalkozásokat a szakemberek, ami igen hasznos és népszerû, de nem adja meg a biztos, begyakorlott, alkalmazható tudást.

Érdekeltté kell tenni a pedagógusokat katasztrófavédelmi-továbbképzés elvégzésében. Jelenleg van ilyen akkreditált képzés, amelyre azonban a költségek miatt kevesen jelentkeznek (országos szinten eddig kb. 600 fõ végezte el a tanfolyamot). Szükséges ennek a képzésnek az anyagi támogatását kidolgozni, pl. pályázatok, közvetlen állami költségforrás révén.

A leghatékonyabb akkor lenne a tanulók felkészítése, ha a közoktatási intézmények pedagógiai programjában kötelezõen benne lenne a katasztrófavédelmi ismeretek, elsõsegélynyújtás oktatása tanórai és/vagy tanórán kívüli foglalkozásokba építve. Hasznos lenne a pályaorientációs együttmûködés ezen iskolák között. Az oktatás eredményességének mérésére tanulmányi, tehetséggondozó versenyeket érdemes szervezni helyi, területi/régiós és országos szinten.

Hiányosság továbbá,

- hogy a lakosság védelme szempontjából nem biztosított egy modern XXI. századi riasztási rendszer kialakítására és mûködtetésére vonatkozó szabályozás, amelyben elõtérbe kell helyezni a nemzetközi viszonylatokban már több helyen alkalmazott mobiltelefon hálózatra épülõ riasztási rendszer alkalmazását.

 

b) A veszélyeztetett terület elhagyásának, valamint az oda történõ belépés korlátozásának szabályozása

Az elmúlt évtized árvizei során gyakran elõfordult, hogy a lakosság a hatósági figyelmeztetés és felszólítás ellenére is életveszélyessé vált lakóépületekben maradt, a folyamatos ellátás és a késõbbi kimenekítés jelentõs terhet rótt a védekezésben résztvevõkre. Ezt történt például Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében, ahol a mentésben résztvevõ erõk határozott fellépésének köszönhetõen sikerült elérni, hogy emberéletben ne essen kár. A veszélyeztetett terület elhagyása, õrzése és az oda történõ belépés korlátozása az érintett rendõrség és más önkéntes szervek részérõl felvetõdõ költségek megnövelik a védekezés költségigényét.

A katasztrófavédelmi hatóságnak jogosultságot kell adni, hogy határozattal kötelezhesse a lakosságot lakóhelyének elhagyására, illetve hogy az intézkedésre jogosult rendvédelmi szerv érvényt szerezhessen a határozatának. Nemzetközi példákat tekintve jellemzõ, hogy Svájcban a riasztások kibocsátását követõen a lakosság a rádión keresztül értesül a közérdekû információkról, hatóságok által meghatározott feladatokról, a veszélyeztetett terület elhagyásáról. Ez a közlés végrehajtandó határozatnak minõsül, melynek a rendõrség szerez érvényt az azt negligálókkal szemben. A lakosság kitelepítésével kapcsolatban a helyi önkormányzati vezetõ kötelessége, hogy a terület veszélyeztetettségének és a lakosságszámnak megfelelõen tervet készítsen, és azt minden évben felülvizsgálja.

A katasztrófavédelmi törvény szabályainak megújításával a polgármester kötelezettségévé kell tenni a lakosság kitelepítésére és befogadására vonatkozó tervek elkészítésében való közremûködést, illetve az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság számára a szükséges adatok szolgáltatását. A gazdálkodó szervezeteknek és a természetes személyeknek adatszolgáltatási kötelezettséget szükséges elõírni a katasztrófavédelmi tervezés – megelõzés – védekezés újjáépítés érdekében. Biztosítani kell a közüzemek, közszolgáltatók kárelhárításban érintett szakembereinek a katasztrófa sújtotta területre történõ biztonságos bejutását és munkavégzését. A kitelepítési tervben pontosan ki kell dolgozni a lakosságvédelmi intézkedéseket és azok foganatosításának rendjét azzal az alapvetõ céllal, hogy a hatóságok részére adott helyzetekben a lehetõ legtöbb és legpontosabb információ álljon rendelkezésre. A terveknek figyelemmel kell lennie a fogyatékos személyekkel kapcsolatos különleges bánásmódra, igényekre is.


c) Az állami-önkormányzati tartalékszállás rendszerének kialakítása

Országos szinten a tartalékszállások kialakítására és katasztrófahelyzetekben történõ igénybevételére vonatkozóan szabályozást szükséges alkotni.

Az átmenetileg fedél nélkül maradó lakosság ideiglenes elhelyezésére a katasztrófák megelõzése idõszakában elsõdlegesen a települések szintjén a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknek a polgármesterek bevonásával el kell készíteni azokat a terveket, amelyek a helyszínen meglévõ közösségi építmények elszállásolásra történõ igénybevétele lehetõségeit tartalmazzák. Itt az ideiglenes berendezésekkel felszerelt férõhelyek konkrét számát szükséges megjelölni, annak érdekében, hogy a szükségessé váló befogadások központi-, megyei-, vagy települési szinten tervezhetõek legyenek. A települések katasztrófavédelmi terveinek részét kell, hogy képezze az önkormányzatok kezelésében lévõ üres lakások száma, illetve kisebb települések vonatkozásában az üresen álló és lakható épületállomány mennyisége.

A tartalékszállásokat rögzítõ terveknek tartalmazniuk kell a várható elszállásolási igényeket és azokat a megoldási alternatívákat, amelyek az adott helyszíni lehetõségeket meghaladó elszállásolási igényekre vonatkoznak. Ennek kapcsán a szomszédos települések önkormányzatainak azonos érdeke, hogy tartalékszállás lehetõségeiket egymással összehangolják és adott esetben azokat egymás rendelkezésére bocsássák.

A katasztrófa sújtotta területen lévõ települések tartalékszállás kialakítására meglévõ lehetõségeit a lakosság kitelepítésének, illetve befogadásának végrehajtása során a már elõre kidolgozott és az érintett önkormányzatok szintjén egyeztetett tervekbe kell foglalni. A tervezett jogszabályi módosítások közé feltétlenül szükséges beemelni a települési önkormányzatok tartalékszállások kialakítására és azok adott idõszakban egyeztetett felhasználására vonatkozó kötelezettségeit. Meg kell vizsgálni, hogy a tartalékszállások országos szintû tervezése összehangolható-e a közmûvelõdési infrastruktúra fejlesztésével.

E téren az elmúlt árvízi védekezés tapasztalatai – különösen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – több esetben is bizonyították a tartalékszállások szükségességét. A tartalékszállásnak kijelölt, nem lakhatási célra épített ingatlanokban minden esetben elõtérbe került a fektetõ anyagok biztosítása, amelyek döntõen a tábori ágyak, takarók, esetlegesen hálózsákok biztosítását jelenti.

A legutóbbi tapasztalatok alapján a befogadó 3000 Ft/fõ/nap költségtérítésben részesült. Ez a dotáció nagymértékben megnövelte a befogadásra jelentkezõk számát.


d) A helyi önkormányzatok védelmi igazgatási feladatainak támogatása a képzett védelmi referens intézményének bevezetésével

A 2010. évi május-június hónapok folyamán levonuló árvizek során bebizonyosodott, hogy a hatékony védekezéshez elengedhetetlen, hogy helyi szinten a védekezésért felelõs személyek alapvetõ ismeretekkel rendelkezzenek a katasztrófavédelem területén. Jelenleg hiányzik az önkormányzati vezetõk megfelelõ felkészültsége, ezért az önkormányzati dolgozók közül is kell kiképezni a szakmaiságot legalább minimum szinten biztosító képzett védelmi referenseket, akik közvetlenül segítenék elõ az önkormányzatok katasztrófák elleni felkészülési, mentési, védekezési tevékenységét.

Referensnek az a személy jelölhetõ ki, aki legalább középfokú állami iskolai végzettséggel rendelkezik, a képzett védelmi referensi tanfolyamot eredményesen elvégezte és az adott településen köztisztviselõi jogviszonyban áll. Feladatai tervezése és ellátása során együttmûködik az illetékes polgári védelmi kirendeltség-vezetõvel. A referens feladatai ellátásához szakmai segítséget kérhet az illetékes polgári védelmi kirendeltség-vezetõtõl.

A referensre vonatkozó normatív szabályokat a katasztrófavédelmi törvényben szükséges megjeleníteni. Az egységes képzést a katasztrófavédelem oktatási központja által készített – az OKF szakemberei által véleményezett – jóváhagyott központi képzési program alapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a polgári védelmi kirendeltségek szakemberbázisán kell végrehajtani. A védelmi referensek képzésénél a már meglévõ OKJ-s képzéseket célszerõ alapul venni.

A képzés közel 12.000 fõt érintene, amelynek egy fõre esõ költsége hozzávetõlegesen 70.000 Ft lenne. Így a teljes, képzésben érintett állomány felkészítése közel 840 millió Ft-ot jelentene a központi költségvetés terhére.


e) Komplex kártalanítási-kármegelõzési rendszer létrehozása

A katasztrófavédelmi szervezetrendszer jelenlegi formájának több, mint tíz éves fennállása során, de akár csak a legutóbbi idõszakban szerzett tapasztalatok alapján (pl. a 2010. évi árvíz és vörösiszap-ömlés során több száz lakóingatlan semmisült meg vagy károsodott olyan mértékben, hogy azok már nem állíthatók helyre) világossá vált, hogy a katasztrófa sújtotta lakóingatlanokban élõk elemi lakhatási feltételeinek biztosítása, illetve a káreseményt megelõzõ állapotok visszaállítása érdekében a kártalanítást-kármegelõzést szolgáló, komplex pénzügyi rendszer létrehozása indokolt.

Öngondoskodást elõsegítõ, a piaci alapú biztosítást állami kártalanítással kiegészítõ kártalanítási rendszer létrehozása a cél. Ennek keretében az állam fokozott mértékû felelõsséget vállal a piaci alapon nem biztosítható kockázatokra (megelõzéstõl a kártalanításig) és alapszintû, korlátozott mértékû kártalanítást nyújt az öngondoskodást elmulasztók részére.

A kártalanítási rendszer kidolgozása során a lakossági, illetve az állami-önkormányzati tulajdonban lévõ ingatlanok védelme egyaránt hangsúlyosan jelenne meg.

A károk öngondoskodás (piaci alapú vagyonbiztosítás és a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap-hoz történt csatlakozás) keretén túli megtérülése az állami szabályozással elõírt felelõsségbiztosítás, illetve állami kártalanítás révén történhet. Az állam a kármegelõzést és a kártalanítást a katasztrófavédelmi hozzájárulás és a tûzvédelmi hozzájárulás felhasználásával, ezen túlmenõen a költségvetés terhére valósítja meg.

A rendszer egyik elemeként megfontolandó egy új biztosítási termék, a kötelezõ ingatlanbiztosítás bevezetése az elháríthatatlan természeti katasztrófák bekövetkezése elleni védekezés érdekében. A biztosítás a lakosság öngondoskodásának elõsegítése érdekében a beépített lakóingatlanokra terjedne ki és kötelezõ lenne.

Az állam a kártalanítás mellett nagy hangsúlyt fektet a károk megelõzésére. A megelõzés a meghatározott megelõzõ és védelmi feladatok ellátásán túl a veszélyes üzemû tevékenységek esetében az okozható kár nagyságához igazodó kötelezõ felelõsségbiztosítás (vagy ezzel egyenértékû vagyoni biztosíték) meglétét, ezen tevékenységek folytatóinak katasztrófavédelmi hozzájárulás teljesítésére vonatkozó kötelezettségét jelenti. A megelõzés magában foglalja az ártéri (ártér, hullámtér, árvízzel nemcsak katasztrófaesetben fenyegetett terület) és belvizes területeken lévõ (lakossági, állami, önkormányzati) ingatlanok esetében az építési szabályok újragondolását is.


f) A magántulajdonú ingatlanok óvóhelyként való használata

Az életvédelmi építmények kijelölésének szabályai hiányoznak a magyar jogrendszerbõl.

E feladat ellátására két alternatíva lehetséges:

 

a.) Az életvédelmi építmények kijelölésével kapcsolatos törvényi szintû szabályok, valamint egy felhatalmazás kialakítása a Kormány részére annak érdekében, hogy az országos szakmai követelményeket, a létesítésre, fenntartásra, használatra és ellenõrzésre vonatkozó speciális szabályokat is megalkossa, megszûntetve a jelenlegi szabályozási hiányosságokat.

Jelenleg Magyarországon a meglévõ életvédelmi építmények nem biztosítják az ország valamennyi állampolgárának elrejtését, ez az arány nem éri el a 20 %-ot. Az egyes életvédelmi építmények létesítési, fenntartási és bontási költségei jelentõs mértékben eltérnek, függõen a méretüktõl, a felszereltségüktõl és a felhasznált anyagoktól. Az újonnan megépülõ életvédelmi építmények esetében nem állapítható meg egy általános, %-ban kifejezhetõ összeg, amely megmutatná a teljes beruházáshoz viszonyított költségeit. Elõfordul, hogy egy több száz millió Ft-os beruházás esetében az életvédelmi építmény kialakítása a teljes költség 3-5 %-át sem éri el, míg egy kisebb családi ház esetében a bekerülési költség ennél nagyobb arányú is lehet.

Az életvédelmi építmények építésére és fenntartására vonatkozó, a rendszerváltozás elõtti mûszaki irányelvek napjainkra elavultak, ezért azokat hatálytalanítani kellett.

Nagy népsûrûségû településen a lakosság kimenekítése körültekintõ szervezést igényel, azonban ez nem biztosítja a veszélyeztetõ hatások elleni azonnali védelmet. Fõként ipari jellegû katasztrófák ellen az elsõdleges menekülési lehetõséget tehát a helyszínen található óvóhely jelenti.

Például egy nagyváros területén egy teherszállító szerelvény balesetekor több tonnányi mérgezõ anyag juthat a szabadba. Az anyag párolgása vagy égése esetén rendkívül nagy mennyiségû szennyezõ anyag kerülhet a levegõbe, ezért kimenekítésre az idõ rövidsége miatt nem kerülhetne sor, a hatékony védelmet a lakosság arra alkalmas óvóhelyeken történõ elzárkózása jelentené.

Svájcban az óvóhelyek száma alapján egy természeti, vagy ember által elõidézett katasztrófa esetén a lakosság 95%-át biztonságba lehet helyezni. Ezeket a létesítményeket szinte kizárólag vasbetonból építik, mélyen a földbe helyezik el magáningatlanok, iskolák, kórházak, szállodák, illetve középületek alsó szintjein.

Hasonló fokú biztonság hazánkban talán nem indokolt NATO tagságunk miatt, azonban óvóhelyeink szerepét a fentiek miatt nem becsülhetjük alá. Az óvóhelyek számának növeléséhez a pénzügyi és technikai feltételek biztosítása mellett jogalkotási lépések megtétele vált szükségessé, amelyek az óvóhellyé nyilvánítás eljárás rendjét rögzítenék.

A jogszabályi rendelkezések biztosíthatják, hogy a jövõben többfunkciós és idõálló életvédelmi építmények épülhessenek nagyvárosainkban.

 

b.) A hatályos szabályozásból törölni kell a magántulajdonú ingatlanokra vonatkozó életvédelmi építmények létesítésére és fenntartására elõírt követelményeket.

A Magyarországon ma fellelhetõ óvóhelyek többsége a XX. század elején épült. Mára az ország területét érintõ fegyveres konfliktus valószínûsége csökkent, ezért az óvóhelyek, mint életvédelmi létesítmények elsõdleges funkciója más típusú, emberéletet veszélyeztetõ egyes hatások elleni védelemre tevõdik át.

Korunk kihívása a katasztrófák, kiemelten az árvizek elleni minél hatékonyabb védelmi rendszer kifejlesztése. E kihívás nem egy statikus, hanem egy változó körülményekre reagálni képes infokommunikációs technológiát felhasználó rendszer fejlesztését indokolja.

Akár egy természeti, akár ember okozta katasztrófa bekövetkezése a fejlett kommunikációs technológiák segítségével azonnal beazonosíthatóvá válik. Ezzel a veszélyeztetõ esemény gyorsan elfojtható, vagy egy nagy mértékû fenyegetettség során a lakosság a jól szervezett és biztonságos kitelepítéssel, kimenekítéssel megvédhetõ.

Az informatikai és telekommunikációs technológia fejlesztése rugalmasan több irányba történhet, a védelmen kívül más célokat is szolgálhat, ellenben az óvóhelyek fenntartása költséges és mára feleslegesnek tõnõ többletterheket ró az épület tulajdonosára is. Az elavult óvóhelyrendszer fejlesztése helyett az arra fordítandó összeggel a kommunikációs technológiák bõvítésére nyílna lehetõség. Ezzel olyan több funkciós lakosságvédelmi rendszert támogatnánk, amivel az óvóhelyek területhez kötöttsége nem veheti fel a versenyt.

Ugyanakkor mindazok számára, akik saját védelmük érdekében óvóhelyet kívánnak építeni és fenntartani, biztosítani kell a szükséges elõírásokat. Az erre vonatkozó mûszaki szabványok kidolgozása több 10 millió Ft-ba kerül, azonban mindez elhanyagolható az óvóhely állomány idõszakos fenntartási és karbantartási költségeihez képest.

Tekintettel a két alternatíva mellett felsorolt érvekre és ellenérvekre, a b) alternatíva támogatása célszerûbb. A kérdés szabályozása azért is sürgetõ, mert az Alkotmánybíróság a 17/2008 (III.12.) AB határozatában az életvédelmi építmények kijelölésének elmulasztása miatt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg.


III. A polgári védelem szerepének erõsítése, a polgári védelmi szervezetek alkalmazásának fejlesztése

a) A polgári védelmi szervezetek fejlesztése

Az utóbbi 10 évben a hazai polgári védelem a katasztrófavédelem integráns része lett. Ugyanakkor a jelentõsebb erõt igénylõ események tapasztalatai, az egyik legsürgetõbb feladattá tették, hogy a mennyiségi felülvizsgálat mellett, minõségileg kerüljenek átalakításra a polgári védelmi szervezetek.

E fejlesztést két egymást erõsítõ elem biztosíthatja, egyrészt az önkéntesség alkalmazása, másrészt a történelmi hagyományokon alapuló köteles polgári védelem mûködtetése.

A helyzet megoldására a Pvtv. módosításával kell kialakítani az önkéntes polgári védelmi szervezetek létrehozásának, irányításának, anyagi-technikai ellátásának, illetõleg alkalmazásának szabályait, ugyanakkor el kell végezni a köteles polgári védelmi szolgálat biztosítása érdekében a polgári védelmi kötelezettség életkori határának módosítását, a polgári védelmi kötelezettség személyes közremûködéssel történõ teljesítésének és a szolgáltatásnyújtási kötelezettség szabályozását.

A egységesíteni kell a honvédelemrõl szóló törvény (Hvt.) és a Pvtv. között a polgári védelmi kötelezettség életkori határait érintõ eltérõ szabályozását (a Hvt. alapján nõkre 18-50, férfiakra 18- 55 éves kor; a Pvtv. szerint nõkre 18-55, férfiakra 16-60 éves kor) úgy, hogy a polgári védelmi kötelezettség életkori határát ki kell terjeszteni a jogszabályban meghatározott mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárig.

A polgári védelmi kötelezettség életkori felsõ határát azért célszerû - szövegszerûen is – a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárhoz igazítani, mert amellett, hogy elkerülhetõ a nyugdíjkorhatár változásakor a vonatkozó szabályok módosítása, a rendelkezés azt biztosítja, hogy az állam – amennyiben a védelem másként nem biztosítható –, polgári védelmi szervezetben vehesse igénybe az egyes gazdálkodó szerveknél alkalmazott, speciális képzettségû, de a hadkötelezettség felsõ korhatárát betöltött állampolgárokat is.

A védekezést vezetõk számára fontos garancia, hogy az önkéntes polgári védelmi szervezetek tagjainak jogai és kötelezettségei egyezzenek meg az állampolgári kötelezettség alapján szolgálatot teljesítõk jogaival és kötelezettségeivel.

Azokon a településeken, ahol nincs megfelelõ képességû önkéntes polgári védelmi szervezet, vagy a kockázati viszonyok azt indokolttá teszik, ott állampolgári kötelezettségen alapuló köteles polgári védelmi szervezetre továbbra is szükséges lesz.

Célszerû az új szabályozásban a köteles polgári védelem teljesítését olyan módon kialakítani, hogy az pénzzel megváltható legyen, és az ilyen forrásból származó fedezet csak a polgári védelem fejlesztésére legyen fordítható.

A köteles polgári védelmet – a korábbi köteles tûzoltósághoz hasonlóan –, elsõsorban a településen lakó 22-27 éves állampolgárokból célszerû megszervezni. Ha azonban a szükséges létszám, így nem biztosítható, azt a következõ korosztályból kell kiegészíteni.

A közrend és közbiztonság helyi feladataiban résztvevõ állampolgárokat, az anyagi motiváción túl morális eszközökkel célszerû ösztönözni, így korszerû, gazdaságos, magyaros egyenruha, és rendfokozat viselésével, fogadalom, illetve eskütétellel, kitüntetés adományozásával.

Az önkéntes polgári védelmi szervezetek kialakításának költségvetési hatásai megegyeznek az önkéntest köztestületi tûzoltóságok költségeivel, azaz mintegy 8000,- Ft napi költséggel lehet számolni alkalmazás esetén, míg a köteles polgári védelem megszervezésének költségei egyrészt veszélyhelyzetben, illetve a veszélyhelyzetet közvetlenül megelõzõ idõszakban jelentkeznek, másrészt a felkészülés, felszerelés költségei éves szinten elérhetik a 25.000 Ft-ot, ami a fentiekben jelzett kötelezettség pénzbeli megváltásával gyakorlatilag önfenntartóan finanszírozható.


b) A települések polgári védelmi besorolásának és védelmi követelményeinek megújítása

Az egyes veszély-, illetve katasztrófahelyzetek hatékony megelõzése, az élet és anyagi javak megóvása érdekében 1995-ben sor került hazánk települései többségének polgári védelmi szempontú besorolására. Az elmúlt 10 év eseményei, elsõsorban a természeti eredetû veszélyforrások megváltozása (pl. szélsõséges idõjárási jelenségek egyre gyakoribbá válása), a lakosságot fenyegetõ tényezõk megszaporodása szükségessé teszi a jelenlegi besorolás felülvizsgálatát és ennek alapján hazánk valamennyi településének besorolását.

A Kolontár településen bekövetkezett katasztrófa is indokolja, hogy a települések jelenlegi besorolását a valós kockázatokhoz szükséges igazítani, melynek érdekében olyan rugalmas szabályozást kell kialakítani, amely követi a természetes és épített környezetben bekövetkezõ változásokat. A besorolás kezdeményezésének jogkörét közvetlenül a hivatásos katasztrófavédelmi szervezet vezetõjéhez célszerû telepíteni.


c) Polgári védelmi szabályzat létrehozása

Az elmúlt években egyre gyakoribbá váló rendkívüli események (pl. árvizek, felhõszakadások, jégesõk) ráirányították a figyelmet arra, hogy szükség van nemcsak a katasztrófavédelemben résztvevõ szervekre, szervezetekre, hanem az állampolgárokra is egyaránt kiterjedõ, eddig jogszabályokban nem szereplõ szabályok megalkotására.

A szabályzat a lakosság védelme érdekében eddig jogszabályokban nem szabályozott területeire kíván általánosan alkalmazandó normarendszert rögzíteni, amely a társadalom valamennyi szintjén kötelezõ érvényû. A szabályzatnak tartalmaznia kell a katasztrófa sújtotta területen tartózkodók alapvetõ magatartási formáit.

A kialakított rendelkezések új, hiánypótló szabályozást fognak tartalmazni a humán- és állatjárvánnyal, a nukleáris veszélyhelyzettel, az ár- és belvízzel, a veszélyes hulladékokkal történõ szennyezéssel, a lég- és ivóvízszennyezéssel, a szélsõséges idõjárási helyzetekkel, a földmozgásokkal, a rendezvényekkel, az energetikai és közüzemi rendszerek leállásával, a veszélyes küldeményekkel, valamint az életvédelmi építményekkel, a lakosság felkészítésével, a katasztrófavédelmi gyakorlatokkal és a kitelepítéssel-befogadással kapcsolatban.

Ezen túlmenõen az együttmûködés javítása érdekében a szabályzatban a katasztrófavédelmi szervezetek eddig belsõ szabályozókban rögzített feladatait is meg kell jeleníteni, melyek a természeti és a civilizációs katasztrófák, valamint az egyes biztonságot fenyegetõ helyzetek esetére részletezik a feladatokat.

A szabályzat részletesen szabályozná a miniszteri biztos, illetve a polgári védelmi szaktisztek alárendeltségében mûködõ állami és civil szervezetek feladatait, lehetõvé téve ezzel mûködésüket az ország bármely területén a helyi sajátosságoktól függetlenül.

A szabályzat tartalmazná a katasztrófák elleni védekezésben részt vevõ szervek és szervezetek más jogszabályban nem szabályozott feladatait, így ennek alapján az érintettek átdolgozhatják saját, ágazati katasztrófavédelmi tevékenységüket rögzítõ belsõ szabályozóikat.

A szabályzatban az energiaszolgáltatás üzembiztonságának fenntartása érdekében célszerû a villamos vezetékek védelmi övezetében álló fák telepítésével, kivágásával kapcsolatos hatósági eljárások és hatáskörök újraszabályozása is.


d) Polgári védelmi hatósági és szakhatósági jogkörök bõvítése

A polgári védelem hatékony anyagi jogszabályainak hiánya miatt hatályon kívül helyezett hatósági és szakhatósági jogköröket, a szükséges normatív rendelkezések pótlása mellett vissza kell állítani, annak érdekében, hogy a katasztrófavédelem átfogó információkkal rendelkezzen az épített környezet és az infrastruktúra változásairól, állapotáról. Ennek során a hatósági jogkör öncélú fejlesztése helyett a kockázati tényezõktõl való félelem és bizonytalanság csökkentését, az emberek

életminõségének javítását és a gazdaságra gyakorolt pozitív hatást kell meg valósítani.

Az idei év árvizei felvetették, hogy a hatósági jogköröket a polgármesterektõl, illetve a megyei közgyûlés elnökeitõl, részben, vagy egészben át kell telepíteni a katasztrófavédelemhez. Ezzel el lehet kerülni az idõszakonként változó hatáskört gyakorló személy, újbóli betanításából, gyakorlatszerzésébõl adódó költségtöbbleteket, valamint az ismeretek hiányából adódó, adódható szakszerûtlen beavatkozást.

Ugyanakkor megfogalmazódott az is, hogy a hatósági jogkörök a megyei kormányhivatalokhoz kerüljenek.

A kritikus infrastruktúrával kapcsolatos területeken, a lakosságot veszélyeztetõ üzletekkel, létesítményekkel, a lakosság kimenekítésével, a katasztrófák miatt bekövetkezett kárfelméréssel kapcsolatos területeken szükséges a szakhatósági jogkörök visszaállítása, párhuzamosan az anyagi jogszabályok megteremtésével (katasztrófavédelmi szabályzat).


e) Szabálysértési, büntetõ- és büntetõeljárási szabályok kialakítása a veszélyhelyzetet megelõidõszaki és a veszélyhelyzeti idõszakban a polgári védelmi kötelezettség tekintetében, a bûncselekmény gyorsabb elbírálása érdekében

Hazánkban az utóbbi években elõtérbe került a természeti katasztrófák kialakulása, amelyek elleni védekezésben, valamint a mentésben, a kárelhárításban nagy szerepe van a megalakított polgári védelmi szervezetek közremûködésének. A polgári védelmi szervezetek létszámát a polgári védelmi kötelezettség alapján kijelölt személyek alkotják.

Alkalmazhatóságuk egyik feltétele, hogy a szervezetekbe polgári védelmi kötelezettség alapján beosztott személyek meghatározott idõn belül rendelkezésre álljanak.

A polgári védelmi kötelezettség teljesítését érintõen a büntetõjog szankciót jelenleg csak a rendkívüli állapotban bevezetett hadkötelezettség elrendelését követõ idõszakra, valamint kifejezetten a szolgálat ellátására vonatkozóan állapít meg. Szükséges a büntetõjogi szankciót kiterjeszteni a veszélyhelyzet, valamint a rendkívüli állapot idõszakára és ebben az idõszakban az egyéb polgári védelmi kötelezettség teljesítésével kapcsolatos mulasztásra.

A békeidõszakban történõ polgári védelmi kötelezettség megszegése szabálysértési eljárást von maga után. A leírt szabályozás szigorításával az állampolgári fegyelem erõsítése a cél.

A kitelepítés, kimenekítés során az ott lakó emberek az értékeiket, vagyonukat hátrahagyva menekülnek a katasztrófa veszélyes területrõl. Ezt a helyzetet többen kihasználva a veszélyeztetett területen, kárterületen vagyon elleni bûncselekményeket követnek el az ott lakók sérelmére. Azért, hogy az ilyen területeken élõ lakosság hátrahagyott vagyona büntetõjogi védelem alá kerüljön, szükséges a vagyon elleni bûncselekményekre vonatkozóan súlyosabb büntetés kiszabását kilátásba helyezni az elkövetõkkel szemben.

A büntetõjogi védelem szükségessé teszi azt is, hogy a veszélyeztetett területen, kárterületen bûncselekményt elkövetõ személyekkel szemben a büntetõeljárás ne hónapokig, évekig tartson, hanem abban az esetlen lehetõség legyen soron kívüli büntetõeljárás lefolytatására az elkövetõvel, elkövetõkkel szemben.


f) Az önkéntes mentõszervezetek védekezésbe történõ bevonásának, illetve támogatásának szabályozása

A katasztrófavédelem „nemzeti ügy”, amelyben a társadalom legszélesebb köre vesz részt. A katasztrófavédelemben jelentõs szerep hárul az önkéntes és civil szervezetekre is. Az önkéntes mentõszervezetek tevékenységére a katasztrófák elleni védekezésben - speciális szakismeretük, felkészültségük alapján – rendkívül nagy szükség van. E speciális felkészültségû „készenléti egységek” különbözõ szervezeti formában – többségük karitatív, társadalmi szervezetként – mûködnek. Az önkéntes mentõszervezetek tevékenységének nagy hazai és nemzetközi hagyománya van, de az ország társadalmi, gazdasági fejlõdésével számuk és szakosodásuk nagymértékben megszaporodott. Feladataikat alapszabályukban meghatározottak szerint látják el. Speciális felkészültségük és felszereltségük alapján tevékenységi körük sokrétû, a mentés és katasztrófaelhárítás minden területére kiterjed. Ilyen nemzetközi elvárás ma a földrengés sújtott területen bevethetõ (komplex mentésre alkalmas) városi kutató-mentõ-, vagy árvíz esetén az árvízi mentõcsapatok létrehozása és alkalmazása.

Több alkalommal került sor ezeknek a civil szervezeteknek hazai, és nemzetközi bevonására, így például 2004/2005-ben a szökõár sújtott Sri Lankán, 2006-ban az árvízzel elöntött Romániában, Szerbiában és hazai árvízi védekezés (2000. 2001. 2002. 2006.) során, valamint 2009-ben a földrengés következtében segítséget kérõ Indonézia, Nyugat-Szumátra, majd 2010-ben Haiti térségében.

Az önkéntes mentõszervezet különleges kiképzésû speciális technikai eszközökkel felszerelt, katasztrófák és veszélyhelyzetek hatásainak kivédésére, felszámolására, valamint emberi élet mentésére önkéntesen létrehozott civil szervezõdés olyan képességekkel, amelyek sem az állami, sem az önkormányzati tûzoltóságoknál nem állnak rendelkezésre. A speciális eszközökkel felszerelt, komplex alakulat, katasztrófa-elhárítási feladat végrehajtására állították össze vagy alakították meg, legtöbbször közhasznú szervezetként.

Európa számos országához hasonlóan hazánkban is meg kell teremteni annak lehetõségét, hogy a speciális eszközökkel és képzettséggel rendelkezõ szervezetek jogszerûen, megfelelõ szakmai irányítással és nem utolsó sorban a mûködésükhöz szükséges pénzügyi forrásokkal részt vehessenek a hazai védekezési tevékenységben, valamint az elmúlt 10 évben egyre gyakoribbá váló nemzetközi segítségnyújtásokban.

A mentõszervezetek a fenntartásuk pénzügyi feltételeit – fõszabályként – önerõbõl, saját forrásból biztosítanák. Ezt egészítenék ki a pályázati támogatások. A költségvetésnek évente megközelítõleg 20-25 millió forint többletköltséget jelentene a támogatás. Igénybevétel esetén az állam részérõl a költségtérítés törvény által elõírt kötelezettség lenne.


g) A NATO polgári veszélyhelyzeti tervezéssel és az európai uniós polgári védelmi mechanizmussal összefüggõ hazai szabályozás kialakítása

Ki kell alakítani az uniós polgári védelmi együttmûködési rendszerhez való kapcsolódásunk rendjének általános szabályait. Meg kell határozni az uniós kötelezettségek teljesítésének tervezési, szervezési és végrehajtási szabályait. Meg kell teremteni a nemzetközi segítségnyújtásban való aktívabb magyar részvétel lehetõségeit (finanszírozás, gyorsabb döntés, rugalmasság, jobb láthatóság).

Mind a NATO, mind pedig az EU a vonatkozásában meg kell teremteni a nemzetközi katasztrófasegély nyújtásának, illetve fogadásának feltételeit, körülményeit, az EU és a NATO információs központjaival való kapcsolattartást. A nemzetközi segítségnyújtás mára bevett gyakorlattá vált a katasztrófavédelem rendszerében, ezért indokolt annak szabályozását is kialakítani.

A NATO és EU kötelezettségeinkbõl adódóan a hazai törvényi szabályozás részévé kell tenni a NATO veszélyhelyzeti tervezés rendszerét, valamint a polgári védelmet, katasztrófavédelem elleni védekezést érintõ uniós feladatokat, továbbá ki kell alakítani az uniós polgári védelmi együttmûködési rendszerhez való kapcsolódásunk rendjének általános szabályait, és meg kell határozni az uniós kötelezettségek teljesítésének tervezési, szervezési és végrehajtási szabályait. A NATO és az EU vonatkozásában egyaránt meg kell teremteni a nemzetközi segítségnyújtásban való aktívabb magyar részvétel lehetõségeit (finanszírozás, gyorsabb döntés, rugalmasság, jobb láthatóság). Az EU vonatkozásában a Lisszaboni Szerzõdés értelmében meg kell teremteni a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás sürgõsségi szakaszában való részvételünk lehetõségeit, kapacitásait és szabályait, az EU információs központjával való kapcsolattartást, valamint a hazai katasztrófák esetén nyújtott nemzetközi segítségnyújtás fogadásának feltételeit, körülményeit és szabályait.


IV. A katasztrófák elleni védekezés hatékonyabbá tételével és a finanszírozással összefüggõ javaslatok

a) A veszélyhelyzetet megelõidõszak jogintézményének kialakítása, a védekezés vezetésének megújítása

Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, hogy várhatóan a veszélyhelyzet elrendelését igénylõ esemény bekövetkezésének kezdeti szakaszában már szükség volt a katasztrófavédelem rendszerének meghatározott mértékû aktivizálására és a szükséges intézkedések meghozatalára a kormányzat részérõl. Így javult a védekezés, a kárelhárítás hatékonysága és számos alkalommal sikerült elérni, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésére ne is kerüljön sor.

Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy közvetlenül az adott eseményt megelõzõen sor kerüljön olyan intézkedésekre és döntésekre, amelyek segítségével könnyebben és gyorsabban kezelhetõk a kialakuló veszélyhelyzetek.

A veszélyhelyzetet megelõzõ idõszak lehetõséget biztosítana arra, hogy – amennyiben a kialakult helyzet a védelmi igazgatás helyi és területi szintjén elõreláthatólag nem kezelhetõ – az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója, vagy állami vezetõ jogszabályban meghatározott szervezeti és egyéb korlátok és garanciális szabályok között dönthessen a szükséges megelõzõ intézkedésekrõl, az elõfinanszírozásról, az erõ-eszközök átcsoportosításáról, a polgári védelmi szervezetek mozgósításról, az állami tartalékkészletek felhasználásáról, átmeneti irányítási szabályok bevezetésérõl, a védekezésre készülõk állami, felügyeleti ellenõrzésérõl.

A kijelölt egyszemélyi vezetõ a döntési jogosítványait az ágazatok szakmai felelõsségi és hatásköreit nem elvonva, ágazatközi vezetõ - irányító - koordinatív szerepben gyakorolja.

Ezen idõszak kinyilvánítása esetén a fõigazgató vagy állami vezetõ döntene a védekezésben részt vevõ szervek és anyagi eszközök alkalmazásáról, a központi eszközök és tartalékok igénybevételérõl, valamint polgári védelmi szaktisztek kárterületre irányításáról. Egy katasztrófa bekövetkezésekor az azonnali beavatkozás szükséges, azonban egy hosszabb lefolyású veszélyhelyzet esetén (pl. árvíz) a védelem fenntartásához elengedhetetlen az állam apparátusának megfelelõ felkészülési idõt biztosítani a hatékony védekezéshez. A veszélyhelyzetet megelõzõ idõszak bevezetésével több idõ áll majd rendelkezésre az események kezelésének központi szintû koordinációjára. Ez azt jelenti, hogy az elõre jelzett veszélyekkel arányos intézkedések léptethetõk életbe, elsõsorban a helyi (lokális) védekezés elõkészítése érdekében. Ide tartozik a beavatkozó szervek terveinek soron kívüli pontosítása, a szükséges szakmai csoportok és technikai eszközök felkészítése, valamint a kapcsolati rendszerek aktivizálása. A veszélyhelyzetet megelõzõ idõszak katasztrófavédelmi feladatainak elemzését és értékelését követõen – a veszélyek fokozódásának megfelelõen – sor kerül a katasztrófavédelem központi irányító szerveinek felkészülésére azonnal megkezdõdhetett a gátak megerõsítéséhez, a vízbetörések megakadályozásához szükséges homokzsákok, munkaeszközök és szivattyúk biztosítása. Továbbá a beavatkozó erõk folyamatos mûködéséhez aggregátorokat, valamint üzemanyag készleteket szállítottak ki.

A 2010. évi árvízi védekezés példája alapján a védekezés során felhasznált mintegy 1,6 Mrd Ft-hoz képest a megelõzõ idõszak feladataira 300 M Ft-ot kellett volna fordítani. Ez az összeg az össz bekerülési költség részét képezi, további költségnövekedéssel nem kell számolni, hanem az idõben végrehajtott intézkedések a bekövetkezett károk nagyságát csökkentik.

A fenti kérdéskör a veszélyhelyzetet megelõidõszak életbe léptetése feltételeinek, módjának, tartalmának jogszabályi meghatározását igényli.


b) A vizek kártételei elleni védekezés hatékonyságának fokozása

Az ár- és belvizek kártételei elleni védelem és védekezés az állam, az önkormányzatok, illetve az érdekeltek (tulajdonosok, más jogcímen használók) feladata. Felelõsségi rendszerük jelenleg nehezen áttekinthetõ, azt a gyakorlati tapasztalatok alapján egyszerûsíteni szükséges.


1. A 2010-ben levonult árvizek is rámutattak arra, hogy az önkormányzatokra terhelt védekezési feladatok végrehajtásában erõsíteni kell az állami szerepvállalást. Kiemelt fontosságú kérdés a vízitársulatok szerepének erõsítése.

Szükségesnek tartjuk a jelenleg önkormányzati kezelésben lévõ, közel 50 ezer km hosszúságú külterületi vízelvezetõ-hálózat állami tulajdonba vételét és a vízitársulatok kezelésébe adását. A vízelvezetõ hálózat szakszerû fenntartása több ezer új munkahelyet teremthet és a közmunkaprogramhoz is szervesen illeszthetõ.

Ezzel egyidejûleg erõsíteni kell a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok vízitársulatok feletti szakmai felügyeleti jogkörét, az államigazgatási szervezetrendszerbe történõ integrálásuk nélkül.

A vízitársulat mûködési területének új meghatározására a korszerû és költséghatékony üzemméretek kialakítása miatt van szükség. E szerint mûködési terület elsõsorban az a legalább 100 000 ha nagyságú földrajzi terület, amelyen társulat mûködik, vagy amely területen a társulat legalább 500 km-nyi közcélú vonalas létesítményt tart fent és üzemeltet.

A társulat gazdasági tevékenységének elvégzésére köteles munkaszervezetet mûködtetni. A társulatnál foglalkoztatott munkavállalók jogaira és kötelezettségeire, valamint a munkaügyi kapcsolatokra a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell alkalmazni.


2. Jelenleg csak a Vásárhelyi-terv keretében épülõ árvízvédelmi célú tározók létesítését szabályozza jogszabály, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésérõl (VTT) szóló törvény keretében. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény tervezett módosítása (a továbbiakban: Vgtv. mód.) – a VTT törvény rendelkezéseinek az egész ország területén történõ érvényesítésével – a vízkárelhárítási célú tározók (árvízi és belvízi) létesítésére, az érintett ingatlanok használatára és a kártalanításra vonatkozó szabályokat határoz meg.

Rögzíti, hogy az ingatlan tulajdonosa, illetve használója köteles tûrni, hogy a vízügyi hatóság határozata alapján az ingatlanát vízkárelhárítási célú tározóként kijelöljék, mivel az közérdeket szolgál. A vízügyi hatóság a jogerõs határozattal megkeresi a földrészlet fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóságot, amely a jogi jelleget feljegyzi a tulajdoni lapra.

Ha a vízkárelhárítási célú tározóhoz kapcsolódó vízilétesítmény elhelyezése vagy a használati korlátozás az ingatlan rendeltetésszerû használatát megszünteti vagy jelentõs mértékben akadályozza, a tulajdonos az ingatlan megvásárlását, illetõleg kisajátítását a beruházótól kérheti.

Amennyiben nem kerül sor kisajátításra, illetve az ingatlan megvásárlására, a vízkárelhárítási célú tározó területéhez tartozó termõföld ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonosát – a rendelkezésre állással és a használat, illetve a hasznosítás korlátozásával összefüggõ értékcsökkenés miatt, azok ellenértékeként – tulajdoni illetõségének arányában egyszeri térítés illeti meg. E mellett a tározó árvíz-szabályozási célból történõ eseti igénybevétele esetén az okozott tényleges kárért az ingatlan használóját kártalanítás illeti meg.

Szabályozni kívánjuk a tulajdonjog korlátozására vonatkozó szabályokat az építési tilalomtól a kártalanítással nem járó termõföld-használati módokon keresztül a mûvelési ág változásának kezelõi hozzájáruláshoz kötöttségéig. Amennyiben a korlátozott tulajdonhasználatra vonatkozó szabályok nem kerülnek betartásra, nem jár eseti kártalanítás!

A vízkárelhárítási célú tározók központi költségvetési és önkormányzati forrásból, továbbá Európai Uniós pályázati pénzekbõl létesülnek.

A vízkárelhárítási célú tározók létesítésének célja az árvizek idején lefolyó vízmennyiség részleges és ideiglenes visszatartása, ezzel a veszélyeztetett térség elöntés elleni védelmének biztosítása. Az ország vízkárelhárítási célú fejlesztései – beleértve a vízkárelhárítási célú tározók megépítését és rekonstrukcióját – több évtizedes távlatban mintegy 1100 milliárd Ft-ra becsülhetõk. Figyelembe véve az elmúlt évek árvizek miatti védekezési költségeit, illetve az okozott károk anyagi hatását – ami átlagosan évi 50 milliárd Ft-ot tett ki – a vízkárelhárítási rendszer teljes kiépítésével a beruházásokra fordított összeg kb. 20 év után megtérül.


3. Szintén az árvízi védekezéshez kapcsolódóan rögzíteni kívánjuk a Vgtv.mód-ban, hogy a nagyvízi meder elsõdleges rendeltetése a mederbõl kilépõ árvíz és a jég levezetése.

A nagyvízi mederben fekvõ ingatlanok tulajdonosai (használói) a nagyvízi mederben mezõgazdasági mûvelést, erdõgazdálkodást vagy más tevékenységet kizárólag saját felelõsségükre, az árvizek levezetésének akadályozása nélkül, a környezet-, természetvédelmi és a kulturális örökségvédelmi elõírások megtartásával folytathatnak. A nagyvízi mederben a termõföld más célú hasznosítását, valamint a mûvelési ág megváltoztatását végrehajtani kizárólag az érintett folyószakasz-meder kezelõjének elõzetes hozzájárulásával lehet.

A nagyvízi meder területén a továbbiakban épületet nem lehet elhelyezni, és a korábban engedélyezett, ipari és szolgáltatási tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnek pedig érvényes felelõsségbiztosítással kell rendelkezniük.

A folyók nagyvízi medrére vonatkozóan kezelési tervet kell készíteni, amely miniszteri rendeletekben kihirdetve a nagyvízi mederben tevékenységet folytatókra kötelezõ, és amelynek célja a nagyvízi meder árvízlevezetõ képességének megõrzése.


c) Katasztrófavédelmi ügyeleti, informatikai rendszerek fejlesztése

Napjainkban, amikor az egész világ a környezetszennyezés, a természeti és civilizációs katasztrófák, a biológiai és vegyi terror lehetõségének árnyékában él, kiemelt igényként jelentkezik a veszély- és katasztrófahelyzetek kezelését, a beavatkozó erõk-eszközök irányítását biztosítani képes országos tevékenységirányító rendszer létrehozása. Így valós információk biztosításával, korszerû számítástechnikai, információ technológiai megoldásokkal, jelentõs mértékben lehet elõsegíteni a kormányzat, valamint az ágazatok szakirányítása alá tartozó szervezetek döntéshozatali tevékenységét a katasztrófahelyzetek kezelése során.

Kiemelt fontosságú terület a veszélyhelyzeti kommunikáció rendszerének kialakítása. Elsõrendû cél a veszélyhelyzetek és katasztrófák elhárításában résztvevõ szervek hatékonyságának növelése. Ehhez alapvetõ feltétel a térinformatikai fejlesztések megvalósítása, amellyel a veszélyhelyzetkezelésben résztvevõ hatóságok közötti együttmûködés, adatkommunikáció gördülékenyebbé válik, továbbá elemezhetõek a különbözõ kockázati tényezõk bekövetkezési valószínûsége (elöntési modellezés, terjedési modellezés).

Az Európai Unióban már több mint egy évtizede elfogadott az egységes európai segélyhívó szám, a 112. Az uniós hatóságok rendszeresen ellenõrzik a szám használhatóságát, és hiányosságok esetén az érintett tagállamokkal szemben rendre kötelezettségszegési eljárásokat indítanak. Magyarország szabályozási oldalról túlnyomórészt biztosította a norma átvételét, azonban a ténylegesen komplex szolgáltatást nyújtó, a készenléti szervezetek összehangolt mûködését, információ ellátását biztosító valódi univerzális segélyhívó rendszer kialakítása az érintett szervezetek közötti egyetértés hiányában eddig elmaradt. Mivel a széttagolt rendszert nem lehet elfogadható költséggel korszerû informatikai és helymeghatározási háttérrel ellátni, a helymeghatározással kapcsolatos mûszaki fejlesztések is csak szabályozási szinten kerültek megfogalmazásra, tényleges megvalósításuk mindmáig késik.

Az egységes segélyhívó rendszer és a Katasztrófavédelmi Operatív Tevékenységirányító Rendszer megvalósítása erõsíti és hatékonyabbá teszi a rendszeresen jelentkezõ árvizek és egyéb veszélyhelyzetek elleni védekezés operativitását. Támogatja a KKB és a katasztrófavédelem országos szintû központjának feladatait ellátó operatív központ munkáját. A kihirdetett veszélyhelyzetekben biztosítja a kormányzati katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásához szükséges információáramlást, javítva a lakosság védelmének eredményességét.

Lehetõséget teremt a terepi viszonyok közötti adatkommunikációra, a kockázatelemzések, a terjedési, valamint elöntési modellezések futtatására. Biztosítja a veszélyesáru-szállítás eredményes kontrollját, a veszélyes üzemek biztonsági felügyeletét és támogatja a szolgálatszervezési, az erõ- eszköz átcsoportosítási feladatokat, továbbá biztosítja a riasztási és segítségnyújtási tervek településszintû, valós idejû aktualizálását. Lehetõséget ad a lakosság tájékoztatására a lehetséges veszélyforrásokról, azok bekövetkezési valószínûségérõl, a megelõzés feladatairól, a legfontosabb tudni- és tennivalókról aszály, árvíz, belvíz, tõz, földrengés, földcsuszamlás, migráció, járványok, terrortámadás, tömegrendezvények, nukleáris veszély, veszélyes anyagok jelenléte, panellakások tüzei, valamint rendkívüli idõjáráshelyzetek esetére.

Az egységes segélyhívó rendszer és a katasztrófavédelmi tevékenységirányító rendszer egymásra épülõ rendszerek, ugyanakkor fontos vizsgálni a két rendszerrel kapcsolatos elemek különválasztásának lehetõségét azzal, hogy a szervezetek közötti átjárás biztosítható legyen.

Az elõirányzott fejlesztés az egységes európai segélyhívó számra alapozott egységes segélyhívó rendszer bevezetéséhez a mai kor színvonalán a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, továbbá a hivatásos és önkéntes tûzoltóságoknál elengedhetetlen számítástechnikai, információ technológiai fejlesztéseket tartalmazza.


d) A kihirdetett veszélyhelyzeti intézkedések tartalmi és a finanszírozási normatíváinak bõvítése

A kihirdetett veszélyhelyzet intézkedéseinek eseti alkalmazásához meg kell alapozni az adott kárterületen tevékenykedõ beavatkozó erõk megbízható logisztikai támogatását, a megelõzõ és tárgyidõszak azon intézkedéseit, rendszabályait, amelyek lehetõvé teszik a beszerzések soron kívüli elvégzését, valamint a modul rendszerûen kialakított ellátási láncok alkalmazását.

A különbözõ veszélyhelyzeti feladatok finanszírozási normái kialakítását a hatályos jogszabályokra építve úgy kell elvégezni, hogy valamennyi feladat erõforrás szükséglete és abból adódó költség igénye felmérésre és számvetésre kerüljön.

A finanszírozási normákat úgy kell meghatározni, hogy azok alkalmazása már a megelõzõ idõszakban végrehajtandó feladatoknál is lehetõvé váljon.

A kihirdetett veszélyhelyzet intézkedései végrehajtásához elengedhetetlen feltételként hozzátartozik, hogy mind az elõkészített tervekben foglalt feladatokat, mind azok finanszírozásának normatíváit a konkrét katasztrófavédelmi beavatkozás körülményei alapján pontosítani, illetve kiegészíteni szükséges. A tervek szerinti feladatok pontosítása azért indokolt, mert a valóságban bekövetkezett katasztrófahelyzetek soha nem a tervekhez igazodnak, viszont az elõre kidolgozott és egyeztetett tervek nélkülözhetetlen alapjai a védelmi felkészülés folytatásának, valamint a gyors beavatkozási képesség elérésének.

A finanszírozási normatívákat a kihirdetett veszélyhelyzetet megelõzõ felkészülés idõszakában csak az elvek szintjén érdemes és szükséges megközelíteni. Az elvi szintû megközelítés konkrétan kiterjedhet a normatíva képzés alapjaira, mind például a védekezésbe bevont szakállomány igénye, a technikai eszköztípusok anyagféleségek és különféle szolgáltatások megjelölése, az emberi erõforrások igénybevételének órára, napra, hétre vagy hónapokra lebontott mérõszámai. A fenti normatíva képzés alapjaira egység költségszámítással képezhetõk azok a normatívák, amelyeket a konkrét idõszak során a KSH adatok, vagy a piaci árviszonyok figyelembevételével frissíteni lehet.

A finanszírozási normaképzést az adott kárterületen tevékenykedõ beavatkozó erõkre egységes elv szerint szükséges elvégezni és a finanszírozási normatívákat a hatáskörrel felruházott vezetõ intézkedésébe kell foglalni. A finanszírozási normatívák nem szakadhatnak el az adott idõben hatályos szabályozásoktól és a közgazdasági elvektõl.

A finanszírozási normák tudományos elméleti és szakmai alapokon történõ kidolgozása azért szükséges, hogy a katasztrófa megelõzés, illetve a következmények felszámolása idõszakában végrehajtott feladatok – üzemanyag felhasználás, étkeztetés, szállítások és egyéb szolgáltatások igénybevétele, energia ellátás, anyagfelhasználás és készletezés – során végrehajtott beszerzések és kifizetések jogilag megalapozottan és pénzügyileg átláthatóan mehessenek végbe.

A beavatkozó erõk katasztrófa sújtotta területen történõ tevékenységéhez rendszerszerûen és megbízhatóan mûködõ logisztikai hátteret szükséges biztosítani. A katasztrófavédelem országos rendszerében meglévõ logisztikai – ellátó, technikai kiszolgáló, szolgáltató, egészségügyi és elhelyezési - képességek veszélyeztetettségi kihívásokhoz igazodó fejlesztését egy központi és korszerûen felszerelt logisztikai bázisra szükséges építeni, ahol meg kell teremteni az azonnali beavatkozáshoz szükséges készletek tárolásának, mozgatásának és a katasztrófa sújtotta területekre történõ gyors kiszállításának feltételeit. A fejlesztést a katasztrófavédelem jelenlegi logisztikai támogató képességének hiányai indokolják. Konkrétan mind a korszerû tárolási, anyagmozgatási eszközök, mind a szállító eszközpark megújítása, továbbá a beavatkozási készletszintek megemelése és jelenlegi biztonsági kockázatok szerinti átstrukturálása együttesen indokolják a logisztikai támogató rendszer alapszintû képességeinek minõségi bõvítését.

Meg kell vizsgálni a logisztikai háttér és más hasonló célú állami szervek – pld. Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet – viszonyát.

A központi gyors logisztikai beavatkozás képességeihez szükséges erõforrások biztosítása érdekében nem kerülhetõ el egy korszerû létesítmény felépítése, megvásárlása vagy bérleti úton történõ igénybevétele, aminek infrastruktúrája magában foglalja az anyagi és technikai eszközök tárolását, a rakodási képességet, valamint a szakmai specialitásoknak eleget tevõ szállítóeszköz parkot.

A katasztrófavédelmi logisztikai képességek a jelenlegi helyzet tekintetében erõsen behatároltak, ami érvényes mind a központi raktár, mind az igazgatóságok kezelésében lévõ raktárak készletei vonatkozásában. A megyék raktáraiban döntõen az árvízi védekezéshez szükséges anyagokat és technikai eszközöket tárolják, ugyanakkor az érintett megyék nukleárisbaleset-elhárítási terveik alapján külön mentési készletekkel is rendelkeznek. A katasztrófavédelem meglévõ raktárait érintõ felmérések tapasztalatai alapján megállapítható, hogy továbbra is elsõdleges a mielõbbi gyors beavatkozást lehetõvé tévõ készletek helyszíni tárolási feltételeinek biztosítása. Ugyanakkor meg kell teremteni a helyszíni készletek felhasználása esetén a megfelelõ utánpótlás rendszerének kialakítását, amelyhez regionális, valamint központi logisztikai tartalékok és szállítási képességek szükségesek.

A katasztrófavédelem logisztikai rendszerének fejlesztése pályázati forrásokból, valamint a központi költségvetésbõl valósulhat meg.

A központi logisztikai bázis ellátási, készletezési, kiszállítási és tárolási képességeit, mint egy ellátási láncot alkotva össze kell kapcsolni a megyékben meglévõ készleteket, szállító és tároló kapacitásokat magába foglaló képességekkel. A nemzetgazdasági gyártókkal és szolgáltatókkal összekapcsolt központi logisztikai bázis és a megyei szinten meglévõ ellátási, szállítási és tárolási lehetõségek együttesen mind azt a célt szolgálják, hogy a katasztrófa sújtotta területen tevékenykedõ beavatkozó erõk idõben megfelelõ mennyiségben és minõségben hozzájussanak a feladataik ellátásához szükséges anyagokhoz és eszközökhöz. A fejlesztés iránya a Budapesten kialakítandó központi logisztikai bázis mellett a Dunántúli régióban és vagy a Duna-Tisza közén vagy az Alföldön egy-egy katasztrófavédelmi feladatok érdekében is feladatot ellátó logisztikai központ bevonása az egyidõben több helyszíneken folytatandó védekezéshez szükséges anyagitechnikai, egészségügyi támogatási feladatok gyors és hatékony végrehajtása érdekében.

A katasztrófavédelem központi és regionális logisztikai fejlesztéséhez, a legszükségesebb tárolási, készletezési, szállítási képességek kialakításához, továbbá a mindezekhez szükséges infrastruktúra létrehozásához mintegy 2,5-3,0 Mrd Ft szükséges.

Felvetõdött alternatívanként, hogy a szükséges kapacitást ne a jelzett módon, hanem rendelkezésre állási szerzõdéssel biztosítsa az állam.


e) A katasztrófa sújtotta területté nyilvánítás rendjének kialakítása

A katasztrófa sújtotta területté nyilvánítás jogszabályokban rögzített rendjét a jelenlegi koncepcióban foglalt változásokkal összhangban módosítani szükséges. Így – többek között – meg kell teremteni az egészségügyrõl szóló 1997. évi CLIV. törvény XIV. fejezetének és a Kat. és Pvtv. vonatkozó részeinek fogalom-meghatározásainak összhangját. A katasztrófa sújtotta területen bevezetendõ védelmi intézkedéseket, valamint a finanszírozás forrásainak megjelölését, továbbá azok megosztásának elveit és módszereit a közelmúlt katasztrófatípusainak megelõzési és kárenyhítési tapasztalatainak feldolgozásával kell kidolgozni.

A katasztrófa sújtotta területen akár árvízi helyzet vagy más természeti csapás jelentkezik, akár atomerõmûvi balesetrõl vagy az embereket, illetve az állatokat veszélyeztetõ járványról van szó minden esetben az adott katasztrófahelyzetre kidolgozott tervek alapján szükséges a beavatkozási feladatokat végrehajtani és az azonnal foganatosítható intézkedéseket az arra jog- és hatáskörrel felruházott személynek megtenni. Legfontosabb tényezõ a védekezésben résztvevõ erõk szervezett és vezetett tevékenysége, amelyhez kapcsolódik az adott helyszínekre koncentrált hatékony szakmai irányítás és minden oldalú támogatás. A katasztrófa sújtotta területen történõ feladat végrehajtásban a beavatkozó erõk együttes tevékenységet folytatnak a lakossággal és a polgári szervezõdésekkel olyan formában, hogy a katasztrófa sújtotta területen tevékenykedõ beavatkozó erõk kijelölt vezetõje folyamatos kapcsolatban áll a mentésben résztvevõkkel, illetve a szakirányításért felelõs állami szervek vezetõivel. A védelem során foganatosítandó intézkedések meghozatalában és az intézkedések végrehajtási feltételeinek megteremtésében a mentésben résztvevõk és a szakirányításért felelõsök között folyamatos és szoros együttmûködési kötelezettség áll fenn.


f) Katasztrófavédelmi célelõirányzat létrehozása

Manapság egyre gyakoribbak a nem tervezett, de azonnali beavatkozásokat igénylõ katasztrófahelyzetek. Az ilyen helyzetek megoldása pénzügyi forrást igényel. Ezen forrás fedezetéül a katasztrófavédelmi célelõirányzat szolgálna.

Ebbõl elsõdlegesen a katasztrófa sújtotta területen történõ szakszerû és hatékony beavatkozáshoz hiányzó anyagi- technikai feltételek pótlását szükséges finanszírozni. Ugyanakkor a célelõirányzat lehetõséget teremtene arra, hogy az azonnali beavatkozást igénylõ feladatok végrehajtásához, illetve a veszélyhelyzetet megelõzõ idõszak tevékenységéhez azonnal lehívható forrásfedezet álljon rendelkezésre, amelyekbõl a soron kívüli beszerzések, illetve a mûködési biztonságot szolgáló feladatok azonnal finanszírozhatók.

A célelõirányzatból lehetne elõfinanszírozni a helyszíni védekezési költségeket oly módon, hogy a területileg illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szerv (megyei igazgatóság) javaslata alapján az OKF ellenjegyzésével a polgármester egy adott összeghatárig a helyi védekezés költségeire elõleget hívjon le. Amennyiben a védekezés költségei meghaladják az összeghatárt, kormánydöntés érdekében egyeztetést kell kezdeményezni.

Ennek köszönhetõen nem következhet be egyetlen önkormányzat esetében sem, hogy anyagi fedezet hiányában nem tudja megtenni a védekezéshez szükséges intézkedéseket, mivel a célelõirányzat fedezetet jelent ezekre a költségekre.


g) Katasztrófavédelmi hozzájárulás bevezetése

Hazánk veszélyeztetett térségeinek és az ott élõ lakosság életének megóvása növelhetõ a különbözõ veszélyforrásokat üzemeltetõ gazdálkodó szervezetek anyagi hozzájárulásaival, befizetéseivel egy ún. katasztrófavédelmi hozzájárulás formájában.

A veszélyes ipari üzemekkel kapcsolatos díjakból, bírságolásból származó bevételeket külön Katasztrófavédelmi Alapban lehetne kezelni, és a hozzájáruláshoz hasonlóan a veszélyhelyzetkezelés, beavatkozás és helyreállítás finanszírozására lehetne fordítani.


h) Tûzvédelmi rendszer korrekciója

A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény kimondja, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója a tûzoltóságok szakmai feladatainak végrehajtása érdekében meghatározza a tûzvédelmi és mûszaki mentési feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit, irányítja és ellenõrzi az alárendelt szervezetek szakmai munkáját és tevékenységét, de ez a szakmai irányítás, felügyelet hatékony tartalommal jogszabályi oldalról megtámogatásra nem került. Mivel az önkormányzatiság megteremtésével párhuzamosan nem került megfelelõen tisztázásra a tûzoltóságok feletti szakmai felügyelet kérdésköre, ez azt eredményezte, hogy ellehetetlenült a szakmai hibák korrigálása, a hibázók felelõsségre vonása.

Ez hosszú távon azt eredményezte, hogy sérült a tûzvédelmi törvényben megfogalmazott azon elv, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóság egységes elvek alapján szervezett rendvédelmi szervezet része, mivel az egységes elvek érvényesítésére nincs hathatós lehetõség. E problémák kiküszöbölésére a tûzvédelem állami kézbe történõ helyezésével nyílik lehetõség, amely egy helyi érdekektõl mentes, megfelelõ szintû irányítással bíró rendszer kialakítását biztosítja és hatékonyabb tûzvédelmet eredményez.

 

 


V.

BELÜGYMINISZTÉRIUM

Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság


Tûzvédelmi Tanácsadó Testület


H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. - 1903 Budapest, Pf.: 314

Tel: (06-1)469-4101 Fax: (06-1)469-4102


 

HELYZETÉRTÉKELÉS

a tûzvédelem hazai helyzetérõl


2010. október

Bevezetés


Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója 2010. szeptember 2- án Tûzvédelmi Tanácsadó Testületet hozott létre, azzal a céllal, hogy segítse a tûzvédelem helyzetének javítását, véleményezze a szakterületet érintõ szakmai anyagokat, hogy minél szélesebb körû, szakmailag megalapozott döntések születhessenek. Az alakuló ülésen arra kérte a Testületet, hogy készítsen egy helyzetértékelést a tûzvédelem hazai viszonyairól és tegyen javaslatot a rendszer fejlesztésére vonatkozóan. E célból készült a jelen anyag, amely felöleli a tûzvédelem teljes keresztmetszetét, kivéve a tûzvizsgálati területet, amelyre külön tanácsadó testület mûködik.


1. Jogi szabályozottság


A tûz elleni védekezésrõl, a mûszaki mentésrõl és a tûzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény (Ttv.) közel másfél évtizede lépett hatályba. Három alkalommal történt meg jelentõsebb mértékû módosítása. Elõször a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény (Kat. tv.) alapján a katasztrófavédelem egységes szervezeti rendszerének kialakítása tette szükségessé az irányítással, szakmai felügyelettel és a tûzoltóság szervezeti rendszerével kapcsolatos, új helyzetnek megfelelõ változások rögzítését. A második alkalommal az EU csatlakozás indokolta a hatósági jogosítványok körének átértékelését és a piacfelügyeleti feladatok, jogosítványok törvényi szabályozását. A harmadik esetben a közigazgatási eljárási törvény módosításakor, azzal összhangban a tûzvédelmi hatósági jogköröket újra kellett telepíteni. A tûzvédelem területén egy új törvény is hatályba lépett 2008-ban, amely az önkéntes tûzoltó egyesületek jogállását és mûködését szabályozta, ám a végrehajtási rendeletek nem születtek meg. Természetesen voltak olyan törvényi változások is, amelyek a tûzvédelemre és a tûzoltóság mûködésére kihatottak, ezek azonban más ágazati szabályozás körébe tartoztak (pl.: az erdõkrõl és az erdõk védelmérõl, a közigazgatási eljárásról stb.).

A Ttv. végrehajtását eredetileg 5 kormányrendelet és mintegy 20 miniszteri szintû szabályozás szolgálta. Ezek döntõ többsége az idõközben történt változásokra (részben a Ttv., részben az egyéb jogi környezet módosulása) figyelemmel csaknem teljes körben meg kellett újítani. Bõvült a kormányzati szintû végrehajtási rendelkezések köre és több olyan új miniszteri rendelet is hatályba lépett, amelyek a törvény eredeti végrehajtási rendelkezései között nem szerepeltek.

A jogi környezetrõl megállapítható, hogy a tûzvédelemre vonatkozó törvényi szintû szabályozások döntõ többsége a szakmai mûködésnek (tûzmegelõzés, tûzoltás, mûszaki mentés) megfelelõ jogi kereteket ad. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a tûzvédelem jogi szabályozása bonyolult. Minden szintû jogszabályból túl sok van, és nagyon gyakran módosulnak. Szabályozatlanságot vagy egyértelmûség hiányát látjuk a következõ területeken:

> mi a feladata és finanszírozási kötelme a tûzvédelemben az államnak, az önkormányzatoknak és az egyéneknek valamint a veszélyhelyzet elõidézõjének,

> települések tûzvédelmi veszélyeztetettsége, ehhez tartozó minimális védelmi szint (erõ, eszköz) elõírása,

> a tûzoltóságok kiérkezési idejének meghatározása,

> a beavatkozó tûzoltó erõk egységes normák szerinti feladat ellátása a közfeladat ellátásban és a létesítmények védelmében,

> a hivatásos önkormányzati, önkéntes és létesítményi tûzoltók szolgálati viszonyai nem azonosak, a feladat viszont ugyanaz.

A hatályos Ket. nem, illetve erõltetve alkalmazható a tûzvédelem területén, amely bizonytalanságot okoz. De az egyéb eljárási szabályok, pl. telepengedélyre-, mûködési ügyekre-, stb. vonatkozó szabályozás sem életszerû, bár azt a képzetet keltették ezekrõl, hogy korszerûek és ügyfélbarátok.

A végrehajtási rendeletek szabályozási színvonala és szakmai értéke rendkívül eltérõ.

Különösen kifogásolható a nehezen áttekinthetõ, még a tûzvédelmi szakemberek számára is kezelhetetlen szerkezetû OTSZ szabályozási rendszere, áttekinthetõsége, indokolatlan és feleslegesnek tartott szigorításai, kiadásának elhúzódó folyamata.

A tûzvizsgálatra vonatkozó miniszteri rendelet alkotmányosságát is megkérdõjelezik egyes jogalkalmazók (személyi felelõsség megállapítása). Szakmai hiányosságai miatt a képesítési követelményeket és a képzési rendszert szabályozó miniszteri rendeletet kétszer kellett teljes körben megváltoztatni és azóta is igény merült fel a pontosítására.

A tûzvédelmi hatósági tevékenység anyagi és eljárási újraszabályozása joggal formálja meg az igényt az egységes és stabil rendezésre, mert a jelenlegi helyzet nem ad stabil alapokat a tûzmegelõzés területén tapasztalható gondok gyors, radikális és megnyugtató megoldására. A tûzvédelmi hatóság rendelkezésére álló kényszerítõ eszközök alkalmazása rendkívül munka- és idõigényes, és a végrehajtás kimenetele is kétséges. Mindez abból fakad, hogy a tûzvédelmi hatóság önkormányzati intézményként mûködik.

Át kell értékelni a létesítményi tûzoltóságokra vonatkozó szabályozást is, mert egyfelõl a létesítési követelmények túl széles körben teszik lehetõvé az eltérések alkalmazását, amelyeket adott esetben önkényesen alkalmaznak, és alapjai lehetnek a korrupciónak is.


2. A tûzvédelem közbiztonsági és rendvédelmi szerepe, beágyazottsága


A tûzvédelem a közbiztonsági és rendvédelmi rendszernek szerves eleme kell, hogy legyen, amelyet többször bizonyították az elmúlt idõszak eseményei során történt beavatkozások. Ár- belvízvédelemben, életmentésben és egyéb bizonyos technikai felszereltséget, felkészültséget igénylõ esetekben más gyorsan bevethetõ szervezet nincs és ezt a státuszt nem is célszerû feladni. Beágyazottságát bizonyítja, hogy a társ rendvédelmi szervek a fenti feladatok megoldására nem is keresnek más szervezetet.

Az azonnali segítségnyújtás elvárás a tûzoltóktól, amelyért az állampolgárok erkölcsi támogatása az elismerés. A közbiztonságot támogató projektek azonban a tûzvédelem számára ritkán kínálnak lehetõséget a fejlesztésre.

A tûzvédelem a közbiztonság fontos eleme, de nem lehet csak az állam által fenntartott intézményrendszeren keresztül a megfelelõ biztonságot garantálni. A társadalmi segítõk széles körének közremûködése nélkül esély sincs a fenntartható, az ország egész területén azonos esélyeket nyújtó biztonság megteremtésére.

A tûzoltókra az emberek nem úgy tekintenek, mint az állami erõszak monopólium részére.

A tûzoltóság népszerûségét az okozza, hogy olyan feladatokat is ellát a közbiztonság – rendvédelmi feladatok között, ami szolgáltatás jellegû (méhbefogás, macska a fán, becsukódott emeleti lakásajtó nyitása. A tûzoltóságok feladatkörüket tekintve nem teljesen ágyazódtak be az önkormányzati intézmény rendszerbe. A speciális szakmaiság miatt más gyakorlat szerint hoznak döntéseket az önkormányzati képviselõtestületek a tûzoltóságról, mint pl. az iskoláról vagy az idõsek szociális otthonáról.


3. A mentõ tûzvédelem technikai és személyi feltételei


A mentõ tûzvédelem technikai feltételei az ország nagyságrendjéhez , teherbíró képességéhez, valamint az itt keletkezõ eseményekhez viszonyítva jók. Figyelni kell azonban arra, hogy a gépjármûvek és egyéb felszerelések beszerzésének idõszakos dömpingje miatt azok elhasználódása is egyidõben fog bekövetkezni. A mentõ tûzvédelem technikai feltételeinek helyzete azonban egy sor problémát hordoz. A tûzoltó technikai eszközök fejlesztése kizárólag a biztosítók vagyonbiztosításából származó 1,5 %-os tûzvédelmi hozzájárulás összegre épül, az állami költségvetés 1998. évtõl tûzvédelmi eszközfejlesztésre nem biztosít forrást.

A jelenlegi pályázati rendszerben több évet kell várni egy-egy eszközre, melynek típusa csak sejthetõ. A dologi kiadások nem fedezik a jármûvek és felszerelések üzemeltetési költségeit sem, nem beszélve az amortizációs cserékrõl.

A gépjármûveknél óriási gondok vannak a szervizeléssel /fõleg a magasból mentõknél/, sokszor hónapokig üzemképtelenek és rettenetesen drága a javításuk. A jármûvek és a felszerelések egységesítése érdekében tett erõfeszítések pedig eddig eredménytelenek maradtak.

Az önkéntes tûzoltók technikai ellátottsága nagyon gyenge. Az önkéntes tûzoltóságok technikai ellátottsága az elmúlt években sokat fejlõdött, de még a szükséges amortizációs cseréket sem képes a rendszer idõben teljesíteni.

A létesítményi tûzoltóságok vonatkozásában alapvetõen a rendszer által biztosított kimenõ teljesítmény minõsít. A létesítményi tûzoltóságok ma kívül rekednek a katasztrófavédelmi rendszeren. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak helyi együttmûködések vannak, és a létesítményi tûzoltóságok csak egyes területi katasztrófavédelmi vezetõk felismerésének köszönhetõen vesznek részt a kárelhárítási munkákban. Mindez különösen a speciális felkészültséget igénylõ veszélyes üzemekkel és anyagokkal kapcsolatos kárelhárítási munkában eredményezhet elõrelépést, de a nagy létszám- és eszközigényû feladatellátásokban is elõrelépést hozhat. Hiánypótló jelleggel egészítheti ki a lakosságvédelmi területen tevékenykedõ tûzoltóságok és katasztrófavédelmi szervek felkészültségét a rendszerben az a különleges ismeret és speciális eszközállomány, amelyeket a fõfoglalkozású létesítményi tûzoltóságok elsõdleges feladatuk - fenntartóik létesítményeinek – védelmére tartanak készenlétben. Erõsíteni szükséges állami szinten azt az elvet, hogy létesítményi tûzoltóságok önállóan lássák el az elsõdleges beavatkozásokat.

Az önkéntes tûzoltó egyesületek felszerelései hiányosak, nem megfelelõek, reményük sincs a jelenlegi körülmények között jelentõs változásra. Az állami technikai eszköz és gépjármûpályázatokon nem indulhatnak. Súlyos hiba volt a mûködõ URH rendszer leállítása, hiszen a mûködõ ÖTE-k nagy része felszerelte magát rádióval és egymást is ezen keresztül értesítették az események bekövetkeztekor.

Az EDR rádiókra már csak annak költsége miatt esélyük sincs.

A személyi feltételek adottak, általában alkalmasak a feladatok végrehajtására.

A tûzvédelem személyi feltételei helyileg és országosan is vegyes képet mutatnak.

Jelentõs hátrányt okoztak az elmúlt évek személycseréi, a szakmai tapasztalat a helyismeret sok területen hiányzik. A központosított képzési rendszer csak részben képes a szükséges képzést biztosítani.

A Hszt. adta lehetõséget kihasználva a „legjobb” korban levõ tûzoltók nyugállományba kerültek, így a készenléti szolgálat gerince nagyon meggyengült. Ez több-kevesebb gondot valamennyi tûzoltóságnál jelent, – van, ahol az irányító és a beosztott állomány is új. Ilyen személyi feltételek mellett nagy a veszélye az események felszámolása során bekövetkezõ szakmai hibáknak. A gondokat növeli, hogy az állományba kerülõk nem voltak sorkatonák, többeknek nem volt még munkahelyük, ezért a beilleszkedés és a fegyelem is nehéz számukra.

A köztestületi tûzoltók szerepe nem tisztázott, nincs egyértelmû jogi szabályozás a feladatellátásukról. Nincs kidolgozva az önkéntes szerepvállalást ösztönzõ rendszer, nem biztosított az önkéntes tûzoltók képzése. Az oktatási rendszer nem igazodik az önkéntes tûzoltók terhelhetõségéhez (hétvégi, vagy modul rendszerû képzés, amelyet fõállású munka mellett el lehetne végezni).

A tûzoltó utánpótlás, ifjúság nevelés területén nincsenek kidolgozott módszerek, képzési anyagok, a felnõtt segítõk számára módszertani ajánlások.


4. A mentõ tûzvédelmi rendszer országos lefedettsége, a „fehéfoltok” felszámolása


Az elsõdleges és alapvetõ kérdés annak a megválaszolása, hogy az Alkotmány alapján a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van-e egy meghatározott azonos (mentõ) tûzvédelmi szinthez, az levezethetõ-e élethez és az emberi méltósághoz, a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogból, a hátrányos megkülönböztetés tilalmából stb.?

Amennyiben igen, vagy e levezetés hiányában is kormányzati cél egy olyan tûzvédelmi szint meghatározása, amely rögzíti azt az idõt, amelyen belül rendes körülmények között tûzoltói segítséget kap minden ember, akkor meghatározható egy olyan objektív mutató pl. kiérkezési idõ, amely alapján vizsgálható a jelenleg lefedett és lefedetlen területek megoszlása. A fehér foltok meghatározása korrekten csak azután történhet, ha a maximális kiérkezési idõt meghatározták. Ez jelenleg nincs meg.

Tovább árnyalható a kép, ha vizsgáljuk a segítségre érkezõ tûzoltó egységtõl várható kimeneti teljesítményt. Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy nem azonos egy hivatásos, egy önkéntes, és egy egyesületi tûzoltó egység különbözõ felkészültségébõl, gyakorlottságából, jártasságából, függelmi rendszerébõl adódó kimeneti teljesítménye, akkor az is belátható, hogy az azonos idõn belül kiérkezõ különbözõ tûzoltó egységek nem biztosítanak azonos védelmi szintet. Így az azonos idõn belül, de alacsonyabb szinten álló tûzoltó egység által nyújtott védelmet „szürke” foltnak tekinthetjük.

Az azonos védelem biztosításához a különbözõ tûzoltó egységek egymáshoz való viszonyát is figyelembe kell venni az adott területen. Az elmúlt idõszakban létrehozott köztestületek nem minden esetben nyújtanak szakmailag elfogadható megoldást a problémára. Szakmai tudásuk szinten tartása és fejlesztése, munkájuk szakmai irányítása jelenleg nem megfelelõ. Segítségnyújtásra nem vehetõk igénybe, önálló kárfelszámolásra korlátozottan alkalmasak.

Az elvárt paramétereket, jogszabályban szükséges rögzíteni. A jogszabályhelyek hatálybalépésének, a gazdasági realitásokat is figyelembe vevõ meghatározásával kialakítható egy olyan szakaszosan megvalósuló, a védelmi szintet fokozatosan növelõ rendszer, amely elõre jól tervezhetõ.

Az ún. „fehér-foltok” felszámolását célzó 2003-ban indított program eredményeként a nem megfelelõen védett területek nagysága jelentõsen csökkent. A jelenleg kijelölt 165 (96 HÖT + 69 ÖT) mûködési területen belül vannak még települések, melyek földrajzi távolsága miatt 25 percen belül ideális esetben sem érhetõk el. Ezek egy része olyan helyen van, hogy ÖT létrehozása esetén a jelenlegi finanszírozási rendszerben nem lennének fenntarthatók. Más településeken nincs önkéntes tûzoltói és önkormányzati akarat a feladat önkéntes átvállalására. Erre a helyzetre nincs kidolgozott állami stratégia.

Az országos lefedettség nem teljes, sok kívánnivalót hagy maga után. Még a jelenlegi elméleti vonulási/elérési idõk mellett is a lakosság 50%-a 15 percen kívülre esik. (Az idei ÖTE pályázatokból kiderül, hogy az ÖTE-k csak a saját településüket tekintve több mint 1 millió lakost védenek!)


5. A tûzoltóságok finanszírozása


A hivatásos önkormányzati tûzoltóság a mûködéséhez szükséges állami támogatása a Ttv. 41. §-ában meghatározottak alapján, 1997. január 1-jétõl a feladathoz kötött normatív finanszírozási rendszerben, a fenntartó önkormányzatokon keresztül történik.

A tûzoltóság normatív finanszírozási rendszere bevált, azonban az eltelt évek alatt a feladatok jelentõsen kibõvültek, melyek többségéhez támogatás nem párosult.

Az országban mûködõ 112 db HÖT 1995. július 1-jén vált ki az állami tûzoltóság körébõl, és került át a helyi önkormányzatokhoz, eleve a mûködés költségvetésének 30 %-os dologi hiányával.

Az évek során keletkezett többletkiadással járó feladatok jogszabályi háttérrel rendelkeznek, végrehajtásuk kötelezõ a HÖT részére. Mindezek mellet az utóbbi években bekövetkezett rendkívüli idõjárás – veszélyhelyzet kihirdetése nélkül – az alapfeladatokat is oly mértékben megnövelte, hogy azok teljesítése komoly gonddal jár. Elsõsorban ezek pénzügyi támogatásának hiánya okoz gondot.

A személyi juttatás normatívájával kapcsolatosan megállapítható, hogy a jelenleg hatályos Hszt. illetményrendszerében a HÖT számára meghatározott illetmények kifizetéséhez szükséges elõirányzatokat mindezidáig a központi költségvetés 100%- ban biztosította. Kivéve az EU-hoz történõ csatlakozás kapcsán a 2004. május 1.-2007. december 31-e közötti idõszakra a tûzoltók által teljesített túlszolgálatra esõ díjak kifizetéséhez szükséges fedezetet.

A normatív finanszírozásból kimaradt:

> a tûzoltó laktanyák felújítása, e miatt a laktanyák mûszaki állapota jelentõsen leromlott.

> a tûzoltó jármûvek, speciális és különleges szerek felújítása, nagyjavítása.

Új feladatként került meghatározásra:

> A tûzoltási, mûszaki mentési tevékenységhez kapcsolódó tûzvédelmi technika alkalmazhatóságáról szóló 15/2010. (V. 12.) ÖM rendelet alapján az eszközöket a rendeletben meghatározott idõszakonként alkalmassági szempontból felül kell vizsgálni.

A HÖT mûködésének dologi kiadásait emelik az alábbi kiadások is, melyeket a támogatás nem finanszíroz:

> az évenként több alkalommal bekövetkezett energia (fûtési, világítási energiák áremelés, az üzemanyagok (szinte hetenkénti) áremelése,

> a nem fejlesztési körbe tartozó eszközbeszerzések (fûkasza, fûnyíró, pihenõszoba, melegítõkonyha, tanulószoba berendezések beszerzése stb.) finanszírozása nem megoldott.

Az önkormányzati támogatás is folyamatosan csökken, ez évben kritikus helyzetbe került, a tûzoltóságok saját bevételükbõl e kiadásokat nem képesek finanszírozni. A dologi kiadások aránya évrõl évre zsugorodik (az 1997. évi 14,5 %-ról – 2009. évre 4,5 %-ra). Egy felmérés szerint az önkormányzatok által a zárszámadási törvényekhez beküldött adatszolgáltatás szerinti önkormányzati támogatás a HÖT esetében meghaladja az évi 3,2 milliárd forintot.

Az önkéntes tûzoltóságok számának növekedése, feladatellátásuk jelentõs bõvülése nem járt együtt a mûködési területek változásában érintett hivatásos önkormányzati tûzoltóságok helyzetének értékelésével, az esetlegesen szükséges szabályozás módosításával. Az éves finanszírozás mértéke a 96 HÖT esetében 35 milliárd forint, míg a 69 ÖT esetében ez az összeg csupán 2 milliárd Ft.

Az önkéntes tûzoltó egyesületek finanszírozására 120 millió Ft-ot terveznek közel 300 egyesület számára.

A létesítményi tûzoltóság fenntartása a gazdálkodók feladata, a létesítmények feltárják azokat az – általában biztonságot is növelõ, de a készenlétet semmilyen esetben nem veszélyeztetõ – lehetõségeket, melyeket a létesítményi tûzoltóságok gazdasági hatékonyságát fokozzák. Így ma a létesítményi tûzoltóságok többek között a tûzvédelmi és biztonságtechnikai berendezések felülvizsgálatában, tûzveszéllyel járó munkavégzések engedélyezésében és biztosításában, elsõsegélynyújtó készenlét biztosításában, veszélyes anyagok kezelésében, munka-, tûz- és katasztrófavédelmi oktatásokban, polgári védelmi szervezet mûködtetésében stb. vesznek részt, ami nemzetgazdasági szinten jelentõs megtakarítást eredményez.

A Ttv.-ben meghatározott kritériumokon túl nincs jogi keretek között rendezve a tûzoltóságok költségvetésének tervezési rendje. Ezt szemléltetik az alábbiak:

> A helyi önkormányzati intézményeként mûködõ HÖT-ök mûködési kiadásaihoz szükséges elõirányzat tervezését a BM 2000. évtõl kihelyezte a tûzoltóság fölött szakmai felügyeletet gyakorló Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatósághoz (továbbiakban: OKF). Az önkormányzatok költségvetésének tervezési feladatait viszont közvetlenül látja el a Belügyminisztérium és a Gazdaság Minisztérium.

> A tûzoltóságok mûködéséhez központi forrásból biztosított elõirányzatok eltérõ fejezetek költségvetésében kerülnek jóváhagyásara és folyósításra. Így:

> A HÖT normatív kötött felhasználású elõirányzatai a költségvetési törvényben a IX. Helyi Önkormányzatok támogatásai fejezetben kerülnek jóváhagyásra, a folyósítás nettófinanszírozási rendszerben, a fenntartó önkormányzatok útján történik.

> A XI. Belügyinisztérium fejezet fejezeti kezelésû elõirányzatai között kerülnek jóváhagyásra az önkéntes tûzoltóságok és az önkéntes tûzoltó egyesületek támogatásának elõirányzatai. A támogatás folyósítása eltérõ, az önkéntes tûzoltóság a köztestületet létrehozó települési önkormányzat útján, az önkéntes tûzoltó egyesületek pályázati rendszerben részesülnek a központi forrásból biztosított támogatásban.

> A tûzoltóságok között feszültség, ellentét alakult ki a támogatási rendszerben lévõ eltérõ feltételek következtében létrejött támogatási különbözõségek és mértékek miatt. Ezek alapvetõen:

> A HÖT támogatásának jelenleg 94-95 %-át az 1996. évi XLIII törvény (továbbiakban: Hszt.) illetményrendszere szerint, a HÖT hivatásos szolgálati viszonyban dolgozó tûzoltói személyi juttatása teszi ki. A támogatásból fennmaradó 5-6 % a HÖT-ök mûködési kiadásaira kerül HÖT-ök mûködési területen élõ lakosság száma arányában felosztva, egy lakosra jutó támogatás 4 008.-Ft/fõ összeget tesz ki. felhasználásra, mely mintegy 50 %-ban biztosítja a mûködési kiadásokat.

> Az önkéntes tûzoltóságok is normatív módon, kételemes normatíván keresztül részesülnek az állami támogatásban. Minden tûzoltóság 10 millió forint alaptámogatásban, továbbá a mûködési területek veszélyeztetettségi pontszámai arányában kiegészítõ támogatásban részesül. Az ÖT—ok mûködési területen élõ lakosság száma arányában felosztva, egy lakosra jutó támogatás 1 650.-Ft/fõ összeget tesz ki.

> A tûzoltó egyesületeket alapvetõen a települési önkormányzatok tartják fenn. Az állam központi forrásból a tûzoltó egyesületek egy harmadának juttat minimális összeget (50-100 eFt/egyesület) mûködésükhöz, pályázati úton.

>A laktanya felújítások ez évben elkezdõdnek a biztosítók tûzvédelmi hozzájárulásából származó bevétel terhére, évenként mintegy 500 millió forint elõirányzattal, melybõl egy-egy laktanyára 40 millió forintot tervezett a minisztérium. Ebbõl következik, hogy egy év alatt 12-13 tûzoltó laktanya felújítása valósítható meg. A rossz mûszaki állapotú laktanyák száma ma 55-60-ra tehetõ.

A személyi normatíva a HÖT finanszírozás tekintetében követi a változásokat, viszonylagosan nem okoz problémát a HÖT mûködésében.


6. Az önkéntes tûzoltó egyesületek helyzete


Történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy a tûz elleni védekezés akkor és ott volt eredményes, amikor a helyi közösségek széleskörû összefogásán alapult, és a helyi hatalom teljes súlyával az önkéntes tûzoltók mögött állt. Jelenleg az ÖTE-k mûködésének legalapvetõbb feltételeinek biztosítása esetleges, azon múlik, hogy vannak-e az adott településen elkötelezett, az önkéntes tûzoltó mozgalom hagyományaira támaszkodó személyek, akik vállalják ezt a nehéz feladatot. Az önkormányzatok sok helyen az egyesületeket nem támogatják kellõ mértékben, mert nem érzik kötelezettségüknek a lakosság védelmét, jogszabály pedig nem kötelezi õket erre. A helyi védelem megszervezése nem lehet 10 ember magánügye. Ráadásul a mostani keretek között az is elõfordulhat, hogy egymással konkurálva egyszerre akár több tûzoltó egyesület is mûködjön egy adott helyen(bár erre egyelõre nincsen példa).

A nyilvántartások szerint az országban 609 egyesület mûködik, amelyekbõl 2010-ben 289 adott be pályázatot állami támogatásra. A támogatási pályázaton való indulás egyik maghatározó feltétele volt, hogy az egyesület kössön megállapodást azzal a HÖT-el, illetve ÖT-ével, amelyiknek a mûködési területén tûzoltói feladatot vállal. A biztosított létszám jelenleg 9876 fõ.

Alapos és mindenre kiterjedõ helyzetfelmérést kell készíteni amely megmutatja a papíron létezõ, hagyományõrzõ és a valójában tûzoltásra, mûszaki mentésre bevethetõ egyesületek közötti különbséget is.

Pontosan szabályozni kellene az ÖTE-knek nyújtandó támogatások mértékét is.

Többek közt az ÖTE-tagok helyi adó alóli mentességének mértékét, a „tûzoltó barát” (az az önkormányzat, vagy vállalkozás, amely káresethez vonuláskor biztosítja dolgozóinak a távolmaradást) vállalkozások adókedvezményét stb.

Fontos megjegyezni, hogy az önkéntes tûzoltó egyesületek mûködéséhez évenként biztosított 110-120 millió forintot rendkívül alacsony összegnek véljük ahhoz képest is, hogy mintegy 10 évvel ezelõtt 300 millió forint volt e tûzoltóságok támogatása.

Jelentõsen rontja helyzetüket az is, hogy a tûzoltóságonként 50-100 ezer forint összegû támogatáshoz általában az év utolsó negyedévében jutnak hozzá. Az önkormányzatok nehéz helyzete miatt e tûzoltó egyesületek vegetálnak, és jelentõs számban meg is szûntek, vagy beolvadtak a polgárõr egyesületekbe.

Az önkéntes tûzoltó egyesületek helyzete a legrosszabb a szakmán belül. Már a nevükben is ellentmondás keletkezett a Ttv. kiadását követõen, hiszen a helytelenül önkéntes tûzoltóságnak elnevezett köztestületek miatt az ügyészség felszólított a rossz jogszabályi háttér miatt több önkéntes tûzoltó egyesületet a megnevezésük elhagyására. Ezek az egyesületek döntõ többsége több mint száz éve használja így a nevét, így aztán nem igen értették, miért kérik ennek elhagyását.

Korábban nem volt lehetõségük a hivatásos tûzoltóság képzési rendszerében részt venniük. Ez a rendszerváltozást követõen változott, de így is gondot okoz számukra a hivatali munkaidõben folyó szakmai oktatáson részt venni. A kiesett munkaidõre járó költséget nem tudja sem az egyesület, sem az önkormányzat megfinanszírozni. Így jószerével csak a hétvégi pihenõnapokon tudnak oktatáson részt venni. Ilyenkor viszont a tanintézetek tartanak szabadnapot. A 40 órás alapfokú tûzoltó tanfolyamok hivatali idõn túli szervezésével alapképzés szervezése – elsõsorban a megyei tûzoltó szövetségek által – némileg enyhít ezen a kérdésen, de az önkéntes egyesületi tûzoltó szakmai vezetõk kiképzése nem megoldott.

Az egyesületek nem pályázhatnak a tûzoltó technikai pályázatokon, így elhasznált tûzoltó gépjármûvet kapnak külföldrõl, esetleg itthon, vagy vásárolnak gyakran erõn felül.


7. A megelõzõ tûzvédelem személyi és tárgyi feltételei


A tûzmegelõzés személyi feltételei általánosságban biztosított. Napjainkban a hivatásos kollégák képzettsége, szakmai ismerete többségében átlag feletti, bár a fluktuáció miatt nagymértékben romlott.

A tûzmegelõzési területen dolgozó állomány tagjainak belsõ motivációja, szakmai elkötelezettsége, az ésszerû követelmények számonkérése fejleszthetõ, ha a megelõzési állomány közvetlenül szembesül a tûzesetek, valamint a tûzvédelmi elõírások be nem tartásának következményeivel, a megfelelõ tûzvédelmi megoldások, intézkedések „védõképességével”. Fontos eleme a feltételeknek a tûzvédelmi képzési rendszer felülvizsgálata, fejlesztése. A rövid és hosszú távú feladatok ellátásához fejleszteni, átgondolni szükséges a tûzmegelõzés területén foglalkoztatottak létszámát.

A létszám meghatározására nincs semmilyen szabályzó, régi járási területek alapján kerültek a létszámok meghatározásra abban változás nem következett be. A finanszírozási feltételek csak a személyi normatívára terjednek, ki a megelõzés dologi normatívával nem rendelkezik.

A tárgyi feltételek hiányosságai közé tartozik a mindennapi munkához szükséges szabványok kérdése (pl. angol nyelvû szabványok – MSZ EN 15004 3-10. sz. lapjai).

A személyi feltételek tekintetében: a gyakorlati tapasztalatok pozitívan befolyásolják a szakmaiságot, ezért a tûzoltóság megelõzési állományát célszerû ösztönözni a mentõ tûzvédelemmel összefüggõ tapasztalatok szerzésére.

A tárgyi feltételeknél a tûzoltóság költségvetésében nincs külön nevesítve a tûzmegelõzési tevékenység dologi kiadása, holott sok gépkocsi-használattal és postaköltséggel jár. A minimum 1 ügyintézõ gépjármû sem került bele a tûzoltóságok mûszaki állomány táblájába, valamint a mûködéshez szükséges informatikai, stb. költségek sem jelennek meg.

A tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi környezet kaotikus, ez vonatkozik a szakmai és az eljárási jogszabályokra egyaránt. A konkrét tevékenységgel szembeni részletes elvárások hiányoznak, ami miatt (országosan) egységes eljárás egyelõre nem létezik, a felelõsségek összemosódnak az egyértelmû elhatárolás helyett.

Fontos feltétel, hogy a három szakterület (tûzmegelõzés, tûzoltás, mûszaki mentés és tûzvizsgálat) csak együtt tudja ellátni a feladatát, csak együtt tud hatékonyan mûködni.

Az ország különbözõ területein egy-egy mûszakilag, technológiailag azonos épület, technológia, létesítmény vonatkozásában más és más a követelmény, amivel szemben értetlenül állnak a gazdálkodók, és a versenyhelyzet torzulását okozzák. Szükségesnek tartjuk a tûzvédelmi hatósági munka egységes elvek és jogalkalmazás szerinti mûködését, a szubjektivitás csökkentését.

A megelõzési területen összegyûlt információk nem jutnak el a mentõ tûzvédelmi tevékenységet végzõkhöz, a beavatkozó állománynak egy-egy épület tûzvédelmi koncepciójáról nincs információja. A létesítés és a használat szabályainak betartásánál is látunk problémát, hiszen a létesítéskori tûzvédelmi koncepciók nem köszönnek vissza a használat során alkotott tûzriadó tervekben.

Az elmúlt évek szakmailag meg nem alapozott létesítményi tûzoltósági feladatok ellátása alóli felmentéseit felül kell vizsgálni. A szakmailag indokolatlanul felmentett gazdálkodóknál – terheik csökkentése érdekében több éves átmenettel – meg kell teremteni, illetve helyre kell állítani a biztonságos állapotot.

A tûzvédelmi vállalkozó között igen kedvezõtlen tapasztalata van több cégnek az ún. „nem szabványos” beépített oltóberendezések alkalmazásának engedélyezésével, mivel jelenlegi szabályozás szerint az egész országra vonatkozóan csak az OKF illetékes fõosztálya engedélyezteti azt, tehát minden egyes létesítmény esetén 1-2 személy dönt. Meg kellene vizsgálni, hogy az elmúlt 1-2 évben ilyen címen, amely rendszerek kaptak ily módon engedélyt, ugyanis az a tapasztalat, hogy van (vannak) e téren elõnyben részesített rendszer(ek). Ugyancsak probléma, hogy sok projekten a beruházó, fõvállalkozó „rábeszélése útján” ilyen rendszerekkel váltanak ki „eltérési engedéllyel” egyébként elõírt építészeti (passzív), vagy pl. sprinkler rendszereket, pedig ezek felcserélhetõsége alapvetõen megkérdõjelezhetõ.


8. A szakmai felügyelet személyi és tárgyi feltételei, viszonya a tûzoltóságokhoz


A szakmai felügyelet fogalma, tartalma ma nem tisztázott.

A jogrendszerünk hiányossága, hogy az irányítás, a felügyelet, ez utóbbi esetében pedig a törvényességi és a szakmai jellegû felügyelet elhatárolása nem történt meg. Amennyiben nem egyértelmû és a jogállamiság követelményének megfelelõ módon szabályozott a felügyelõ és felügyelt szerv közti jogviszony, akkor az mûködési zavarokat okoz. Ez igaz a hatósági, a szakhatósági és a mentõ tûzvédelmi szakterület vonatkozásban egyaránt.

A szakmai felügyelet személyi feltételei nem megfelelõek, az Igazgatóságokon nagyon kevés a tûzoltó szakmai gyakorlattal rendelkezõ ember. Ez igaz a tûzmegelõzési és a tûzoltási-mûszaki mentési szakterületre is. Jobbára csak elméleti ismereteik vannak, nem dolgoztak elsõfokon, illetve készenléti szolgálatot sem láttak el. Ezért csak a leírt szabályok betartását tudják ellenõrizni, szakmai tanácsokat nem tudnak adni. A felügyelet kimerül az ellenõrzésben. Problémát jelent, hogy gyakran az „utcáról” kell felvenni tûzoltói végzettséggel rendelkezõt, mivel az önkormányzati tûzoltóságnál hivatásos állományban lévõk azonos beosztás esetén is magasabb illetménnyel rendelkeznek, így nem vonzó a szakmai felügyelethez tartozás.

A felügyelet és a tûzoltóságok közti viszonyt alapjában a két elsõ számú vezetõ viszonya határozza meg. Ha õk együtt tudnak dolgozni, akkor a beosztottaikat is rá tudják bírni. Ott, ahol problémák vannak, azok a rossz személyes viszonyból és a szakmai tudás „erõvel” történõ pótlása okozza a gondokat. A szakmai felügyelet gyakorlata országosan nem egységes, idõnként keveredik a felügyelet és az irányítás.

A létesítményi tûzoltóságok helyzetét tovább bonyolítja, hogy az illetékes HÖT és azMKI kompetenciája idõnként keveredik.

Általános probléma, hogy a különbözõ intézkedések, iránymutatások, tájékoztatók, tanulmányok, nem jutnak el a létesítményi tûzoltóságokra, nem kapnak meghívást parancsnoki értekezletekre, továbbképzésekre, szakmai rendezvényekre. Helyenként zavart okoz, hogy a létesítményi tûzoltóságok szakmai felügyeletét a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok látják el, míg a tûzoltó szervezetet fenntartó létesítményben a tûzvédelmi hatósági jogkörben a hivatásos önkormányzati tûzoltóság jár el. Így a létesítményi tûzoltóság vonatkozásában a HÖT és a szakmai felügyelet is - akár eltérõ - követelményeket támaszthat.


9. Az önkormányzatok és a tûzoltóságok viszonya


A hatékony mûködéshez új, átfogó önkormányzati finanszírozási rendszer kidolgozása szükséges. A tûzoltóság vonatkozásában a mûködés, a beruházás és a fejlesztés megvalósítása teljes önkormányzatiság alatt, az önkormányzatok gazdasági helyzetének helyreállítását követõen kerülhet sor, mert a jelenlegi gazdasági körülmények között mûködõ önkormányzatok nem képesek teljes egészében átvállalni az állam szerepét. Ahhoz, hogy a tûzoltóság teljes önkormányzati fenntartásúvá váljon, elõször úgy, mint az önkormányzatokat, gazdaságilag mûködõképessé kell tenni.

Az állami helytállás több milliárd forintot igényelne, amelyet a biztosítóktól befolyó tûzvédelmi hozzájárulás csak részben képes biztosítani, több év viszonylatában is. Az állami helytállás a jelenlegi költségvetési helyzetben nem, vagy csak kis mértékben várható el.

A tûzoltóságok a helyi közösségek aktív részéhez tartoznak. Országosan jellemzõ, hogy közösségi rendezvények sikeréhez személyes közremûködésükkel hozzájárulnak.

Problémát az jelent, hogy az önkormányzati támogatás mértékérõl évente születik döntés, így a tervezhetõség, stabilitás nem mindig biztosított.

A jelenlegi jogszabályok szerint 165 önkormányzat (96 HÖT és 69 ÖT székhely településén) kötelezõ közszolgáltatási feladata a tûzvédelem. A 165 önkormányzaton kívül elsõsorban azokon a helyeken, ahol nagy hagyományai vannak az önkéntes tûzoltó mozgalomnak és mûködik önkéntes tûzoltó egyesület, az önkormányzatok biztosítják az ÖTE mûködéshez szükséges forrásokat. Az is elõfordul azonban, hogy a tûzoltóság támogatásától az önkormányzat mereven elzárkózik azzal az indokkal, hogy „a tûzvédelem biztosítása az állam feladata.” Megállapítható, hogy az elmúlt idõszakban helyenként eltérõ módon és mértékben, de komoly erõforrásokat mozgósítottak az önkormányzatok. Ezek nélkül a források nélkül a tûzvédelem jelenlegi rendszere csak jelentõsen több állami forrásból lenne finanszírozható.

Az önkormányzatok részére a jogszabály a helyi tûzvédelem biztosítását írja elõ.

Hogyan valósítja meg ezt, arról nincs minden önkormányzatra érvényes meghatározás. Ha akarja, és ez általában érdeke, a helyi tûzoltóság részére nyújt anyagi, erkölcsi támogatást, legyen az hivatásos, önkéntes vagy egyesületi tûzoltó. A tûzoltósággal, tûzoltó egyesülettel nem rendelkezõ önkormányzat - egy-két kivétellel – egyáltalán nem ad anyagi támogatást. Soha nem lett volna ilyen mértékû anyagi támogatottsága a hivatásos tûzoltóságoknak, ha nem kerülnek át önkormányzati intézményként. Az már más kérdés, hogy az éves mûködési költség kb. 90 %-át a bér jellegû kifizetések teszik ki.

A szakhatósági, hatósági munkában jó, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóságoknál van a hatósági jogkör, ezt több jegyzõ is örömmel üdvözölte, amikor visszakerült a tûzoltóságokhoz. De a saját önkormányzati érdekek vélt sérelme esetén a tûzoltóságra, mint önkormányzati intézményre esetenként komoly „nyomás” nehezedik a jogszabályi elõírások betartatása során.

Az önkéntes tûzoltóságok is kapnak támogatást a pályázatokhoz, de itt egyre csökken a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulása, mondván a mûködési terület önkormányzatai sem járulnak hozzá (mivel nekik ez nem kötelezõ) a köztestület mûködéséhez. Egyes önkormányzatok ugyan betervezik a költségvetésükbe a köztestület támogatását, de úgy, hogy ha év végén nem jönnek ki a pénzükbõl a köztestületek, akkor adnak számukra pénzt.

Mind a hivatásos, mind a köztestületi tûzoltóságoknál jellemzõ, hogy valamilyen szolgáltatást végeznek a helyi önkormányzat részére, amelyért az önkormányzat fizet a tûzoltóságoknak a munka elvégzéséért. Ez rendben is volna, mert az önkormányzat kevesebbet fizet, mint egy vállalkozónak, a tûzoltóságnak bevétele van, esetleg a gépeket kezelõ tûzoltók még gyakorolhatják a felszerelések kezelését.

Az elmúlt 15 évben a hivatásos, illetve önkéntes tûzoltóságokat fenntartó önkormányzatok és a tûzoltóságok viszonya részben fejlõdött. A tûzoltóságok életében ez az idõszak komoly fejlõdést hozott, a tûzoltóságok kötõdnek a településekhez, az önkormányzatok pedig magukénak érzik a tûzoltóságaikat. Évek óta megoldandó kérdés azonban, hogy a nem székhely szerinti települések miként támogassák a tûzoltóságot.

Az önkormányzatok még nem minden esetben látják át, hogy a tûzoltóságokkal kapcsolatban milyen feladataik lennének. Általában meg vannak elégedve azzal, hogy állami finanszírozású intézmény, melynek csak a fejlesztésével kell idõszakonként törõdni, és így a többi intézményhez képest viszonylag kevés odafigyelést igényelnek.


10. A szakmai szövetségek és a tûzoltóságok, szakmai felügyeletek viszonya


A HÖTOSZ és az OKF közti kapcsolat felemás. Nagyon nehézkes volt eddig az egyeztetés, több javaslatunkra éveken keresztül nem kaptunk érdemi választ. A vezetõk megegyeztek a közös munkákban, de a végrehajtás nem volt megfelelõ. A szövetségeket sok esetben egymással szembe fordították. A tapasztalatok alapján szükségesnek látszik az OKF és a BM ÖGF közti információáramlás és együttmûködés erõsítése a HÖT támogatásainak, valamint a pénzügyi tárgyú problémák hatékony rendezésének és megoldásának érdekében.

A LÖTOSZ a szakmai felügyeletet ellátó OKF-el és megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokkal korrekt, partneri viszonyt tudott kialakítani az elmúlt években.

A formális együttmûködési megállapodás helyett évente konkrét helyzetértékelésbõl és feladat meghatározásból álló megbeszélésekre került sor az OKF vezetõi és a LÖTOSZ tisztségviselõi között. Helyi szakmai ügyekben a szövetség segítette a megoldáskeresést. A LÖTOSZ-nak az önkéntes tûzoltóságok 90 %-a tagja, a létesítményi tûzoltóságok közül a legnagyobb, fõfoglalkozású tûzoltókkal dolgozó tûzoltóságoknál ugyan ez az arány. Közös munka eredménye a TÜRR rendszer bevezetése, ezen belül megteremtettük a feltételeit olyan, a szakmai felügyeletnek elõírt feladatok ellátására, mint az önkéntes tûzoltók regisztrációja, nyilvántartása, vagy akár az önkéntes tûzoltó egyesületek megyei szintû riasztása (értesítése). Ezen a feladatok végrehajtása megrekedt.

A TSZVSZ Magyar Tûzvédelmi Szövetség oldaláról a mi megállapításunk, hogy annak ellenére, hogy az OKF-el nincs írásban rögzített együttmûködési megállapodásunk (többször volt róla szó, hogy megkötjük ezt, de erre mégsem került sor) a kapcsolat szinte folyamatos, naponta fennáll, jónak mondható. Sok esetben kikérik véleményüket a legkülönbözõbb tûzvédelmet érintõ ügyekben, de nem minden esetben kerül felhasználásra e vélemény a rendeletek megalkotásánál, egyes döntéseknél. Az OKF vezetõi, szakemberei rendszeresen igen hasznos segítséget adnak a Szövetség konferenciáinak, rendezvényeinek megvalósításában, mindenekelõtt értékes elõadások tartásával.

Az országos szakmai szövetségek gyakran nem tudnak közös álláspontra jutni alapvetõ kérdésekben sem úgy, hogy megyei szinten látszólag rendben mennek a dolgok. Szakmai felügyeletet a tûzoltóságok általában elfogadják. Nem jellemzõ az objektív szakmai megállapítások kifogásolása, a feltárt hiányosságokat igyekeznek kijavítani. Itt nagyon fontos, hogy a tûzoltóságokat fenntartó önkormányzatokkal korrekt, jó kapcsolata legyen a szakmai felügyeletnek.

A szakmai szövetségek fokozatosan fejlõdtek és a lehetõségeikhez képest megfelelõ munkakapcsolatra törekedtek mind egymással, mind a szakmai felügyelttel.

Mindnyájan éreztük azonban, hogy hosszú évtizedek után újra meg kellene teremteni a magyar tûzoltóságok egységes szakmai szövetségét, amely a tûzoltó szakma fejlõdését szolgálná, és hatékony partnere lehetne a szakmai felügyeletnek.


11. A létesítmények és magán vállakózások tûzvédelmi helyzete


A létesítmények tûzvédelmi helyzete vegyes képet mutat. A vállalatok egy részénél megfelelõ létszámú és képesítésû tûzvédelmi szakember biztosítja, hogy a munkatársak biztonságos körülmények között dolgozzanak, a tulajdonosok kockázata még elfogadható szintû legyen. Másutt a lehetõ legkisebb ráfordítással, formális intézkedésekkel „biztosítják” a vállalat tûzvédelmét. Utóbbiaknál jellemzõ a teljesen formális – az OTSZ használati szabályaiból összeollózott – tûzvédelmi szabályzat.

A hazai biztosító társaságok szerzõdéskötési gyakorlata sem ösztönzi a vállalatokat a hatékony, minimális kockázatot garantáló tûzvédelem fenntartására (a relatíve magas kockázat ellenére igyekeznek a konkurenciánál elõnyösebb ajánlatot tenni). A létesítmények tûzveszélyességi osztályba sorolása nem tükrözi minden esetben a valós veszélyeztetettséget, ugyanakkor ez az alapja a hatósági ellenõrzések rendszerének. A mérsékelten tûzveszélyesként nyilvántartott létesítményekben is egyre több, a tûzvédelem szempontjából nagy kockázatú technológiát használnak.

A nagyobb dolgozói létszámmal mûködõ vállalatok esetében indokoltnak tartjuk a képesítési követelményekkel együtt a tûzvédelmi szakemberek létszámának meghatározását. A többször módosított 5/1993. (XII.26.) MüM rendelet a munkavédelemrõl szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 2. számú melléklete részletesen szabályozza, hogy a vállalatok / a veszélyességük ill. a foglalkoztatott létszám függvényében/ milyen létszámú és szakképesítésû munkavédelmi szakembert kötelesek foglalkoztatni. Ennek analógiájára - a tûzvédelmi törvény felhatalmazása alapján - kormány- vagy miniszteri rendeletben kellene szabályozni a megfelelõ végzettségû és létszámú tûzvédelmi szakember foglalkoztatását.

Természetesen a létesítményeket üzemeltetõ, illetve a magánvállalkozásokat irányító cégeknél és személyeknél fontos elérni azt, hogy azonosuljanak azzal az elvvel, hogy ha a hatóságok iránymutatása szerint betartják, illetve betartatják a tûzvédelmi elõírásokat, használati szabályokat, akkor az nekik egy megtérülõ befektetés. Nem szabad engedni, hogy ne lássák a befektetett (sokszor talán egyszerre megterhelõ) összeg jövõbeli hasznosságát. Sajnálatos módon ma Magyarországon ez a létesítmények és magánvállalkozások tekintetében nem mutat magas arányt.

A létesítményi tûzoltóságok száma a rendszerváltozás óta töredékére csökkent, ami csak részben magyarázható a gazdaság átstrukturálódásával. Létesítményi tûzoltóságok szükségességét a magyar tûzvédelem története és nemzetközi példák is igazolják. A mentési feladataikon túl - folyamatos jelenlétükbõl fakadóan - szerepük a létesítmény tûzbiztonságának minden területén, különösen a tûzmegelõzési és a munkavállalók felkészítési feladataiban kiemelkedõ.

Felül kell vizsgálni azt a gyakorlatot, hogy lakosságvédelmi közfeladatot ellátó tûzoltóság ellenszolgáltatás fejében vállalkozhat a létesítményi tûzoltósági feladatok ellátására. Ebben az esetben a „vállalkozó” tûzoltóság az alapfeladatának ellátásához szükséges erõforrásokkal, létszámmal, eszközzel, stb. áll készenlétben a létesítmények védelmére is. Egyidejûség esetén katasztrofális védelmi hiányosság következhet be a közfeladat ellátásában, vagy a besorolási szint feletti üzem védelmében.

Az elmúlt évek során a gazdasági szférában a munkavédelmi tevékenység elõtérbe került. Míg a beruházások tervezési és kivitelezési szakaszában a tûzvédelmi rendelkezések érvényesítése a jellemzõ, a mûködés során már inkább a munkavédelem kerül elõtérbe, s nem egy esetben a tûzvédelem pedig a munkavédelem részeként.

Jellemzõ példa erre a munkavédelmi kockázatértékelés, amely során a tûzvédelmi viszonyok is értékelésre kerülnek. A létesítmények nagy részénél a munkavédelmis látja el a tûzvédelmi feladatokat is.

Az építési beruházásoknál mind jellemzõbbé vált, hogy nem a késõbbi tulajdonos, használó a beruházó. Emiatt is a kivitelezõk, s azok alvállalkozói abban érdekeltek, hogy a legolcsóbb megoldást válasszák a tûzvédelmi eszközökbõl is, természetesen a minõség rovására.


12. A tûzvédelmi vállalkozók szerepe és helyzete


A szakmájukat igazán fontosnak tartó és munkájukat alaposan végzõ tûzvédelmi vállalkozók szerepe nagyon fontos a magyarországi tûzvédelmi rendszerben.

A tûzvédelmi vállalkozók számára is komoly gondot okoz a pénzügyi-gazdasági válság. Általános tendencia, hogy az intézmények, gazdálkodó szervezetek a lehetõ legkevesebbet költik a tûzvédelemre. A beszerzéseknél jórészt csak az ár számít, s ez gyakran a tûzvédelmi vállalkozókat is olyan árversenybe kényszeríti, ami egy idõ után már elviselhetetlen. Tûzvédelmi vállalkozások közül a gyártók oldaláról a többé-kevésbé korlátozás nélkül beáramló külföldi (fõleg távol-keleti), többnyire gyenge minõségû termékek tönkreteszik a hazai gyártókat, amely azt eredményezte, hogy jó néhány gyártó megszûnt, a még mûködök termelése is 1-2 kivétellel visszaesett és a jövõjük bizonytalan. Azon kereskedõk (részben gyártók), akik a különbözõ tûzoltóságok részére szeretnének felszereléseket, anyagokat szállítani, azt tapasztalják, hogy a tenderek kiírásánál, lebonyolításánál, értékelésénél 1-1 szállító elõnyben van részesítve és másoknak (még ha minõségük, áruk versenyképes is lenne) nincs esélyük bekerülni a beszállítók közé.


13. Az állampolgárok tûzvédelmi ismeretei és szerepe, segélyhívások (105, 112) helyzete


Az állampolgárok tûzvédelmi ismeretei általánosságban hiányosnak mondhatók, annak ellenére, hogy folyamatos az általános és középiskolákban a tûzvédelmi oktatás, pedagógusok felkészítése. A munkahelyeken kötelezõ a munkába lépéskor, majd ismétlõdõen a tûzvédelmi oktatás. Sok esetben még tûzoltóság hívószámát sem tudják, jobb esetben csak keverik a segélyhívó számokat.

A 112-es segélyhívóval kapcsolatos tapasztalatok igen negatívak. Ezek a hívások gyakran csak hosszú idõ után érnek be a tûzoltóságra, ide-oda kapcsolgatják a fogadó helyeken. A mobil hívások célba érése is sok kívánnivalót hagy maga után. Gyakran elõfordul, hogy az ország egyik végébõl a másik végén lévõ tûzoltóságra fut be a hívás. A tûzoltóságok általában jól kezelik ezeket, a segélyhívások vonatkozásában tûzoltói mulasztásra kevés panasz érkezett.

Az állampolgárok intézményesen nem kapnak tûzvédelmi képzést, csak a munkahelyi kötelezõ oktatás során, de ez elkésett és hiányos. Erre sem ember, sem pénz nem áll rendelkezésre. A 105 –s segélyhívó szám beleivódott a köztudatba, viszont aki már egyszer a 112-vel is próbálkozott, az hamar megtanulta, hogy milyen nehézkes és idõigényes a jelzés ezen a számon.

Mindenféleképpen a mûködési területre befutó tûzjelzést tudjuk támogatni és nem a centralizált jelzés fogadást. A helyi tûzoltó híradóügyelet, jóval közvetlenebb segítséget tud nyújtani egy adott esetben, és kérdéses, hogy egy esetleges rendkívüli idõjárás viszonyok között - ami több HÖT- öt is érintene - hogyan tudna irányítani egy központi helyismeret nélküli szervezet. Ehhez hozzá tartozna a mobil segélykérõ számok területi átirányítása az érintett HÖT ügyeletére ami valójában csak döntés kérdése.

Nincs tudomásunk arról, hogy szervezett keretek között folyna lakosságfelkészítés. A téves riasztások, vaklármák magas száma azt jelzi, hogy sokan nincsenek tisztában a valós káreseményektõl történõ figyelem- és erõelvonás veszélyeivel.

Az állampolgárok tûzvédelmi ismereteit javítani kellene. Az elmúlt idõszakban viszonylag kevés gondot fordítottunk a felvilágosításra az ismeretek bõvítésére. Erre célszerû igénybe venni a már meglevõ médiakapcsolatokat is.


14. Az iskolai tûzvédelmi oktatás helyzete


A nemzeti alaptantervbe - az általános iskolai törzsanyag részeként - 10-15 éve bekerült a tûzvédelmi ismeretek oktatása. Ezt végre kellene hajtani.

A tûzoltóságok szûkös lehetõségeiket kihasználva önmaguk próbálnak utat találni az óvodások és a különbözõ szintû iskolák tanulóinak tûzvédelmi felvilágosítására. Maximum a tanév elején van egy oktatás és a tûzriadó tervet gyakorolják. Ebben merül ki a tûzvédelmi képzés.

A szakmunkás képzés során a tûzvédelmi szakvizsgás foglalkozási ágakban nemcsak a szakmunkás bizonyítványt, hanem a tûzvédelmi szakvizsgát is kimenõ feltételként kell kezelni. Véleményünk szerint ma a 14-18 éves korú fiataloknak elengedhetetlen a középfokú képzés keretében egy általános tûzvédelmi prevenciós, illetve használati szabályokat megismertetõ tanórákon történõ oktatása. Erre azért ebben a korosztályban van a legnagyobb szükség, mert ez a réteg hajlamos önmagát és felelõsségvállalásának fontosságát elhanyagolni.

Az ifjúság tûzvédelmi nevelését nem szabad leszûkíteni az iskolai oktatás keretei közé. Ez azokban a rendszerekben mûködik, ahol a tûzvédelem területén a felnövekvõk számára csak az önvédelmi mechanizmusok elsajátítása a cél, mivel a közbiztonsági feladatokba, mint társadalmi segítõk nem szeretnénk Õket bevonni.

A pedagógusok felkészítése központilag történik. Nehéz azonban olyan pedagógust találni, aki szakkörszerûen foglakozna a fiatalokkal. A hivatásos tûzoltóságoknál a megelõzési területre hárul többnyire ez a feladatkör is, hiszen az iskolákkal, mint közintézményekkel õk vannak elsõsorban kapcsolatban.

Egyre gyakoribb az éves tantervben is szereplõ un. „Védelmi Nap”, ahol valamennyi rendvédelmi és karitatív szerv részt vesz oktatással, bemutatókkal az iskolákban. Ezt nem csak a városokban, hanem a kis településeken is szervezik.

 

15. A tûzoltók és tûzvédelmi szakemberek képzése, továbbképzése


Jelen helyzet szerint a tûzvédelmi képzés jogilag szabályozott mind a tûzoltók, mind pedig a civil tûzvédelmi szakemberek képzése terén.

A képzés színvonala nagyon eltérõ, amelyet a képzõ szervezet vagy intézmény felkészültsége határoz meg.

A KOK végzi a tûzoltók képzését, melynek technikai ellátottsága hiányos, a tanárok elméleti felkészültsége jó, de néhány esetben hiányzik tûzoltó szakmai múltjuk. A képzés ugyan ingyenes, de a rárakódó költségek nagyon megterhelik a tûzoltóságok költségvetését. A technikusi és szervezõ képzés hossza komoly szolgálatszervezési problémákat okoz.

Véleményünk szerint a gazdálkodó szervezeteket segítõ tûzvédelmi szakemberek képzettségi szintje javításra szorul, illetve a tûzvédelmi mérnök végzettség rangja nincs megfelelõ helyen.

Nem biztosított a szakmai követelményekre és egymásra épülõ képzési- és továbbképzési rendszer, mely akár távoktatási módszereket is felhasználva biztosítaná a folyamatosságot és ezzel a különbözõ típusú tûzoltóságok közötti átjárhatóságot.

Indokoltnak tartjuk, hogy modul rendszerû, egymásra épülõ, az elméleti és a gyakorlati ismeretek elsajátítását egyaránt biztosító rendszer legyen. Mindez átjárhatóságot is biztosítana. Ne a társadalmi segítõket mozdítsuk (nagylétszámban) a képzés felé, hanem a képzés rendszerét vigyük a társadalmi segítõk irányába. Gondot jelent, hogy a képzési rendszer nem igazodik a társadalmi jelleghez. A társadalmi segítõk, önkéntes tûzoltók nagyszámú képzéséhez a munkaszüneti idõszaki és helyi képzési rendszer adna megfelelõ alapot. Ennek egyik fõ mozgatórugója lehetne a távoktatási rendszer kialakítása, országos szintû kiterjesztéssel. A legtöbb problémát a kevés férõhely jelenti, különösen az állami fõiskolát végzettek ún. átképzésében. A tûzoltó szakképzésre központilag nincs megfelelõ kapacitás. A megyékbe kihelyezett szakképzés általában megfelelõen mûködik, de a köztestületeknél kevésbé megoldható a gyakorlati rész feladatainak végrehajtása. Az oktatók biztosítása más feladatoktól von el szakembereket a katasztrófavédelmi igazgatóságoknál és a hivatásos tûzoltóságoknál.

Az OKJ minõsítés valamennyi szakmai szint érintettjeit megnyugtatja és az erre alapuló képesítési követelmények rendszere a korrekciókat követõen elfogadhatónak tekinthetõ. Indokolatlan lenne az attól való visszalépés.

A KOK-on megszerezhetõ szakmai felsõfokú képzés mellett több hazai felsõoktatási intézményben szerezhetõ meg egyben az állami és szakmai felsõfokú képesítés. A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács 2002-ben egy összehasonlító elemzést készített a katasztrófavédelem területére irányuló felsõfokú képzés helyzetérõl. Az elemzés azzal a szándékkal készült, hogy az OKF szakmai területeinek vezetõit segítse a különbözõ egyetemeken, fõiskolákon szerzett tudás objektív megítélésében, a felsõfokú szakmai végzettséget igénylõ beosztások betöltésének tervezésekor, mivel a különbözõ képzési formák és elnevezések a „felhasználók” részére szinte áttekinthetetlenek voltak. Az azóta eltelt idõben két egyetemen a képzés megszûnt (SZIE Környezetmérnöki szak katasztrófavédelmi szakirány, Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály MFK, Mûszaki szakoktató tûzvédelmi szakirány), ugyan akkor új szakok is indultak így a helyzet az áttekinthetõség tekintetében nem változott.

Jelenleg sem lehet teljesen tisztán látni a következõ kérdésekben:

> Hány féle egyetemi szintû és hány féle fõiskolai szintû alapképzés áll rendelkezésre.

> Milyen szaktantárgyak és milyen tartalommal szerepelnek az egyes tantervekben.

> Melyik képzés hogyan illeszthetõ a szakmai igényekhez. Milyen egyéb ismereteket adó tantárgyakat oktatnak és azok hogyan kapcsolódnak a szakmai tárgyakhoz.

> Milyen egyetemi (mester)szintû és második diplomát adó képzések vannak.

> Milyen a képzések hazai és nemzetközi elfogadottsága.

Jelenleg a felsõfokú képzések alapképzés, mesterképzés és szakmérnökképzés formájában létezik. Alapképzést a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (BSc), a Rendõrtiszti Fõiskolán (BA) és a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karon (BSc) lehet szerezni. Mesterképzést (MSc) jelenleg csak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen lehet szerezni, de alapítás alatt van a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Karon is. Szakmérnök képzést a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar biztosít.

A felsõfokú képzést az alábbiak jellemzik:

> Jelenleg 3 felsõoktatási intézményben folyik katasztrófavédelmi (tûzvédelmi) képzés, ebbõl egy egyetemi szintû (ZMNE, SZIE YMÉK alapítás alatt) a többi alapdiplomát (BSc, BA) ad.

> A képzések specifikusan egy-egy szakirányhoz kötõdnek.

> Megállapítható, hogy a meglevõ képzések szakirányokhoz, specializációhoz kötöttek, önálló tûzvédelmi mérnökképzés (Tûzvédelmi Mérnök BSc, és a rá épülõ MSc) - amit a szakma hiányol - ma nincs.

> Ugyancsak érdemes lenne meggondolni a tûzvédelem területére a felsõfokú szakképzés bevezetését (középfok-felsõfok egymásra épülése), a KOK bevonásával Hangsúlyozni kell, hogy ez a terület alighanem a legfontosabb a jelen, de a jövõ szempontjából különösen. A tûzoltó-képzés meglévõ formáiban fontos a gyakorlati képzés további erõsítése, a korszerû technika használatának készségszintû ismerete és a továbbképzési rendszer sokkal igényesebb, s rendszeres vizsgakötelezettséggel járó erõsítése.

A parancsnoki munka színvonalának megtartása, javítása érdekében szükség van a tisztképzés olyan jellegû kiegészítésére, ami az eddiginél sokkal nagyobb mértékben készíti fel õket a tûzoltási és mûszaki mentési feladatok eredményes és biztonságos megoldására, továbbá megfelelõ továbbképzéssel e készség fenntartására és további fejlesztésére.

Nincs olyan képzési, továbbképzési forma, amely a magasabb parancsnoki állomány szervezett képzését, továbbképzését szolgálná a jelentõsebb tûz- és káresetek-megfelelõ szakmai igényességû és szervezett – felszámolása érdekében. Az érintett körbe beleértendõ a megyei igazgatóságok és az OKF érintett tisztjei is.

A 27/2009. (X.29.) ÖM (tûzvédelmi szakvizsga) rendelet felülvizsgálata szükséges és a vizsgáztatás szakmai felügyeletét is célszerû erõsíteni.


16. A tûzoltók bérezése és az életpálya helyzete


A tûzoltói életpálya jelenleg csak a fõfoglalkozású hivatásos tûzoltók esetében értelmezhetõ. Választ kell találni a jelenleg a köztestületi tûzoltóságoknál foglalkoztatott fizetett tûzoltók (amennyiben nem másodállású hivatásos tûzoltók, mert õk is számosan vannak), illetve a létesítményi tûzoltóságoknál alkalmazott fõfoglalkozású tûzoltók helyzetére is. A tûzoltó életpálya modellje egy kiszámítható, követhetõ, az alapképzéstõl a felsõfokú tûzoltó szakmai képzettség megszerzéséig terjedõ pályaszakasz legyen. Ehhez egy olyan illetményrendszer társuljon, amely szorosan igazodik a betöltött beosztáshoz és az ahhoz kapcsolódó állami és tûzoltó szakmai végzettséghez, tükrözze a beosztás ellátása során vállalt és végzett veszélyességet és egészségre ártalmas tényeket.

A tûzoltók bérezése megyénként, parancsnokságonként, ha nem is nagy arányban változó. Annak ellenére, hogy a bértábla országos érvényû, mégis más-más az azonos beosztásúaknál. Ami tûzoltóságnál maradást erõsíti a beosztottaknál az, hogy biztos jövedelem mindenkor. A tiszti és a vezetõi állomány illetménye elég vonzó lehet a beosztottnak arra, hogy vállalja továbbtanulással járó nehézségeket. A jelenlegi helyzetben is lehet életpályának tekinteni a tûzoltó hivatást, aki erre az útra lép nem gazdagodhat meg, de biztos megélhetést és a végén állami nyugdíjat érhet el a hivatásos tûzoltó.

Függetleníteni szükséges az egyes életpálya modelleket attól is, hogy az adott tûzoltó a munkáját tisztán hivatásos/fõállású, tisztán önkéntes/alkalomszerûen igénybe vehetõ, vagy vegyes összetételû tûzoltóságnál végzi – a meghatározó az adott tûzoltó státusza.

A javasolt egységes kezelés nem feltétlenül kell, hogy azonos jogszabályok alá tartozást is jelentsen, azonban elengedhetetlenül szükséges a tartalmi egységesítés.

Álláspontunk szerint a Munka Törvénykönyve alapján dolgozó tûzoltóságok esetében is biztosítani szükséges a szakmai külön elvárásokból, körülményekbõl fakadó eltérések szabályozottságát.

Bizonyos különbözõségek természetesen fennmaradhatnak (pl. a rendvédelmi szerv státuszából és az abból fakadó követelményeken alapulók – ami a különbség a hivatásos és fõfoglalkozású között), azonban a tûzoltói hivatáson alapuló különbözõségeket csökkenteni/felszámolni szükséges. Mindezek hiányában a fõfoglalkozású önkéntes és létesítményi tûzoltóknak nem kínál a rendszer jövõképet (pl. nem reális jövõkép a 65 éves korig vonulós tûzoltói szolgálat), így az érintettekbõl kiöli a hivatástudatot, a tûzoltói pálya elhagyására kényszerít.

A köztestületi tûzoltók bérezésért látják el a szolgálatot, ami kevesebb bért és juttatást jelent, mint a hívatásos tûzoltóknál. A feladat, a szakmai elvárás pedig megegyezik. Ez is feszültségforrást jelent.

A HÖT teljes hivatásos tûzoltó állományánál negatív hangulatot váltott ki, hogy a módosítás következtében az 1,2 szeres kedvezményes szolgálati idõszámítás legfeljebb 2010. december 31-éig alkalmazható.

A személyi juttatások normatívájának 2010. évi csökkentése fokozottan idézte elõ a tûzoltók, különösen a készenléti szolgálatot ellátó állomány körében az évek óta húzódó bérfeszültséget. A Hszt. illetményrendszerében jelentõs eltérés van az I. és II. besorolási osztály beosztási illetménye között. A II. besorolási osztályba tartozók mintegy hat éve kérik az ollózárását, azaz a II. besorolási osztály beosztási kategóriák értékének emelését.

A jelenlegi szabályozás sajnos nem kedvezett a szakmának, s más rendvédelmi szervekhez hasonlóan a tûzoltóság kötelékébõl is idõ elõtt nyugállományba vonult a tapasztaltabb tûzoltók túlnyomó többsége. A beosztott tûzoltói szakma leginkább csak a megfelelõ alapokat nyújtó szakképzést követõen éveken át tartó tapasztalatszerzéssel sajátítható el. A jelenlegi fizetési rendszer nem ösztönöz a maradásra, célszerû lenne az illetményben a tényleges szolgálati idõ függvényében differenciálni.

A széles közvélemény még a tûzoltók módosított nyugdíjba vonulási feltételeit is túlzottan kedvezményezettnek tartják, legfeljebb a beavatkozó tûzoltói szolgálati idõre esõ arányos rész lenne elfogadható.


17. Javaslatok a rendszerre és a jogszabályokra


A.) A szervezeti és irányítási kérdéseket a várható jelentõs általános szabályozási tevékenységre (új alkotmány, államszervezetre, önkormányzatokra, rendvédelmi szervekre stb.) vonatkozó változásokat követõen indokolt ismételten áttekinteni és azokhoz alkalmazkodóan újraértékelni.

B.) Elismerve, hogy a tûzvédelem, a katasztrófavédelem és a polgári védelem 3 különálló szakterület – annak ellenére, hogy meghatározott körülmények között egymáshoz szorosan kapcsolódó feladatok jellemzik – a tûzvédelem jogi szabályozási rendszerének önálló egészként kell megállnia, és csak a szükséges pontokon csatlakozni a másik két szakterülethez. Eszerint a tûzvédelem 3 fõ területét és a tûzvédelem szervezetrendszerét szabályozó joganyagnak egy egységes és önálló törvényen kell alapulnia.

C.) Tisztázni kell a hivatásos önkormányzati, önkéntes, létesítményi tûzoltóságok helyzetét, egységes rendszerben kell kialakítani a különbözõ jogi formában meglévõ elemeket. Az önkéntes tûzoltó egyesületek szorosabb bevonására van szükség, amelyhez a jogállásukat is hozzá kell igazítani.

D.) Felül kell vizsgálni és aktualizálni szükséges a létesítményi tûzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról szóló 118/1996. (VII. 24.) Kormányrendeletet.

E.) A létesítményi tûzoltók munkavédelmi helyzeténél jogszabály módosítással rendezni kell a kettõs irányítást és egyértelmûen a szakmai munkavédelmi rendszerbe kell integrálni.

F.) Vizsgálatra és törvénymódosításra szorul a Ttv. 44. § (1) szakasza, melyben a biztosítók tûzvédelmi hozzájárulásából származó bevétel felhasználásának törvényi elõírásai kiterjednek a tûzjelzési és monitoring lakossági riasztótájékoztató eszközök (MOLARI) létesítése és mûködtetésére.

G.) A tûzoltóságok pályázati rendszerének felülvizsgálata (alapvetõen költségvetésbõl pályáznak közvetlen úton, kell-e pályázni, vagy központi rendszer és meghatározott idõszakonként csere) szükséges. A civil szférában legtöbbször anyagi támogatásra pályáznak, ezt a rendszert is alkalmazhatnák a tûzoltóságok technikai pályázatainál.

H.) A laktanyák mûködtetésében és a jármûvek beszerzésében és szervizelésében központi koordináció mellett ésszerûsíteni kell.

I.) A megelõzésre vonatkozó jogszabályok egyértelmûsítése, eljárási cselekményeket végzõk továbbképzéseinek összehangolása, kötelezõvé tétele, kontroll növelése, a szakág finanszírozásának rendszerbe illesztése, ügyintézõ gépjármûvek egységesítése, stb.

J.) Az OTSZ jelentõsen át kell dolgozni. A normatívákat szakmai szempontok alapján kell meghatározni, alternatívák jogszabályban való rögzítésével, az eltérések számának, szubjektivitásának minimalizálásával. A feltételek javításának, megváltoztatásának fontos lépése a hatáskörök rendezése.

K.) A tûzmegelõzési hatáskörök újraosztása során elõször a szubszidiaritás figyelembe vételével az alapelveket célszerû tisztázni, kinek milyen szintû feladatokat kell végrehajtania.

L.) A 105-t meg kell hagyni, a 112-t pedig „lépcsõmentessé” kell tenni.

M.) A tûzoltóképzés technikai színvonalát európai szintre kell emelni.

N.) Olyan önálló, a hivatásos tûzoltókra vonatkozó illetményrendszer megalkotását javasoljuk, amely hosszú távú, az elõmenetelben kiszámítható és egzisztenciálisan is biztonságot nyújt. A jelenlegi pótlékok beosztási illetménybe történõ beolvasztását javasoljuk, valamint azt, hogy továbbra is maradjon meg a beosztási illetményben ki nem fejezhetõ pótlékokra való jogosultság, pl. a délutáni-éjszakai, szolgálati idõpótlék.


Budapest, 2010. október


Pesztenlehrer Lajos ny.tû.ezredes

c.egyetemi docens

elnök

Forrás: http://www.vedelem.hu/files/UserFiles/File/HELYZET.pdf


VI.

A HÖTOSZ véleménye a „Katasztrófavédelmi rendszer

javításáról és fejlesztésérõl” szóló elképzelésekrõl...


2010. December. 02. 14:56


Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóságok

Országos Szövetsége Elnök

8200 Veszprém, Dózsa Gy. u . 31

www.hotosz.hu

Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges / ( 88/590-620 / fax: 88/590-627


Szám: 99/2010.


Dr. BAKONDI  GYÖRGY tû. altábornagy Úrnak

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság

Fõigazgatója


Budapest 


Tisztelt Fõigazgató Úr! 


A „Katasztrófavédelmi rendszer javításáról és fejlesztésérõl” szóló – 3080/2010. számú – szabályozási koncepcióról kialakított szakmai véleményünkrõl az alábbiak szerint tájékoztatom.

A HÖTOSZ valamennyi tagjának megküldött munkaanyagra beérkezett véleményeket összegezve úgy ítéljük meg, hogy a koncepció, a katasztrófavédelmi szervekre (BM OKF, MKVI, polgári védelem)  és tevékenységre vonatkozóan racionális elképzeléseket tartalmaz, mely segítheti az Ország védelmi képességének fokozását, költséghatékony és átlátható rendszer megteremtését szolgálja.

Ugyanakkor  – kerülve, hogy olyan szakmai kérdésekben foglaljunk állást, melyek ugyan érintik szûkebb szakmánkat, de mint a rendszer egyéb elemei nem tartoznak hatókörünkbe – azt gondoljuk, hogy a tûzoltóságok rendszerbeli helyérõl és szerepérõl – jelentõségéhez, a katasztrófavédelem rendszerében betöltött gerinc-szerepéhez, „rangjához”, történelmi hagyományihoz, és nem utolsó sorban a rendszerváltást követõen deklarált eszmei tartalomhoz, az önkormányzatiság, mint (az 1991. évi XX. törvényben jogilag is rögzített) demokratikus alapértékekhez való viszonyát tekintve – a koncepció aránytalanul keveset, tartalmában az önkormányzati tûzoltóságok szakmai erejéhez mérten semmilyen szakmai elképzelést nem fogalmaz meg.

Tény, hogy – a köznyelvben  elterjedt kifejezéssel élve – az „államosítás” kimondásra került, azonban ennek sem szervezeti, sem személyi, sem financiális, de még törvényalkotási vonatkozásairól  sem történt említés. E nélkül pedig a HÖTOSZ, mint érdekvédelmi szervezet megalapozott szakmai álláspontot kialakítani jelen pillanatban nem képes.

Tekintettel arra, hogy Szövetségünk a közelmúltban – hosszas, és alapos szakmai vita és egyeztetés után – kidolgozta a magyarországi tûzvédelem helyzetére és fejlesztésének irányaira vonatkozó elképzeléseit, (melyet megküldtünk Fõigazgató úrnak) az abban foglaltakhoz képest újabb irányokat nem tartanánk szerencsésnek.

A  véleményezésre megkapott anyagban foglaltakkal kapcsolatban, tagjaink által megfogalmazott – az egyes fejezetekhez fûzött – véleményünket az alábbiak szerint foglalom össze:


 I. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni hatékonyabb védekezés kialakítása 


A  Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság minden olyan veszélyes anyaggal kapcsolatba kerülõ létesítményt tartson nyilván és ciklikusan ellenõrizzen, amely a lakosságot veszélyezteti. Ezen ellenõrzések tekintetében az igazgatósági bírságot, helyszíni bírságot és egyéb hatósági jogokat gyakorolhasson.


II. A lakosságvédelem erõsítése 


a) A katasztrófavédelmi ismeretek, iskolák tananyagában történõ oktatása, a tanárok kiképzése a jelenlegi iskolarendszer és a gyerekek túlterheltsége miatt sajnos nem megvalósítható. A tûzvédelmi törvényben elõírt tûzvédelmi oktatásból nem valósult meg szinte semmi a közoktatási rendszeren belül. Ennek bevezetésére szélesebb körû, az érintettekkel történõ egyeztetésre, közös akaratra és cselekvésre lenne szükség.

b) A veszélyeztetett terület elhagyásának, valamint az oda történõ belépés korlátozása szabályozásának jogát – mint elsõként intézkedõ parancsnoknak –  a tûzoltás vezetõjének, illetve a kárhely parancsnokának  hatáskörébe kellene utalni. Ezen területhez kapcsolódóan szabályozni lenne szükséges minden kültéri rendezvényt, illetve az állandó tömegtartózkodásra szolgáló létesítmények használatát.

d) Az önkormányzatoknál tervezett védelmi referens intézményének bevezetése egy újabb párhuzamosságot eredményezne, a meglévõ széttagoltságot növelné.


III. A polgári védelem szerepének erõsítése, a polgári védelmi szervezetek alkalmazásának fejlesztése a) A polgári védelmi szervezetek fejlesztése


Olyan szervezeteket kell létrehozni, amelyek valós adatokon alapulnak és valósan igénybe is vehetõek . Az önkéntes polgári védelmi szervezetek létrehozása véleményünk szerint nem kijelölés és kötelezés útján hozható létre. Az önkéntes szó a tûzoltóságok esetében is kétértelmû, hiszen a köztestületi (fizetett) tûzoltókat is tömöríti, mely szó értelmezhetetlen ebben a szövegkörnyezetben. Az „önkéntesség” gyerekcipõben jár morális oldalról, a grandiózus létszámú és szakmai felkészültségû önkéntes szervezetek létrehozása valóban önkéntes alapon jelenleg illuzórikus. A szervezetek létrehozása indokolt és szükségszerû, de a szóhasználat erõsen megtévesztõ. Köteles, kijelölt, stb…. szervezeteknek kell nevezni õket, s máris értelmezhetõek az élet minden területén. Meglehetõsen furcsa, felemás lenne, ha a valóban önkéntes szervezõdés alapján mûködõ szervezetek tagjaival szemben, egy feladat nem-, vagy nem megfelelõ végrehajtása esetén szabálysértési, és büntetõeljárásokat kezdeményeznének. 


d) A „polgári védelmi hatósági és szakhatósági jogkörök bõvítésének” csak akkor van értelme, ha a tervezetben jelölt hatékony anyagi jogszabályok jelennek meg, és végre szabályozva lesz az adott rendszer. A szakhatóság csak akkor töltheti be egy engedélyezési eljárásban a szerepét, ha sajátos szaktudását – természetesen megfelelõ jogszabályi alátámasztással – tudja és akarja érvényesíteni, egységesen használni. Ennek hiányában csak formális, semmitmondó, minden esetben hozzájáruló szakhatósági állásfoglalásokról tudunk csak beszélni. Gondolatébresztõ lehet, hogy ha ezek eddig hiányoztak a rendszerbõl, akkor milyen szakhatósági munkáról tudunk az utóbbi 10 évben beszélni a szakterület esetében?


f) Az önkéntes mentõszervezetek védekezésbe történõ bevonásának, illetve támogatásának szabályozása A szervezetek igénybevételével, nyilvántartásával, valamint a velük való kapcsolattartással kapcsolatos feladatokat, hatásköröket a megfelelõ szervekhez kellene telepíteni, illetve biztosítani kellene az esetleges „normál” helyzetben történõ igénybevétel lehetõségét is.


IV. A katasztrófák elleni védekezés hatékonyabbá tételével és a finanszírozással összefüggõ javaslatok c) Katasztrófavédelmi ügyeleti, informatikai rendszerek fejlesztése


A mûködõ rendszer jelenlegi egyik leggyengébb pontja az EDR rádió rendszer. A valós problémákról már számos jelentés készült az elmúlt idõben, a korábbi vezetés viszont ezt figyelmen kívül hagyta. Mielõtt továbblépésre kerülne sor, a problémát orvosolni szükséges. Ennek hiányában a rendszer mûködése kerül veszélybe.


d) A kihirdetett veszélyhelyzeti intézkedések tartalmi és a finanszírozási normatíváinak bõvítése

A HÖT-k tekintetében a szállítási kapacitást érdemes átgondolni. A csapatszállítási kapacitás  „normál” helyzetekben megkönnyíti a munkát, mozgósításkor növeli a hatékonyságot, kitelepítéskor illetve anyagszállításkor a szállítási kapacitást. A HÖT-re építve egy kisebb „szállító vállalat” üzemeltethetõ a nap 24 órájában, külön rendelkezésre állás nélkül.


f) Katasztrófavédelmi célelõirányzat létrehozása

Ezen kérdéskörben – csatlakozva a további pontokhoz – legyen arra lehetõség, hogy a HÖT-ök a rendkívüli helyzetek költségeit az önkormányzatokhoz hasonlóan, megfelelõen kontrollált módon közvetlenül igényelhessék.


h) Tûzvédelmi rendszer korrekciója 

Általános elvként elmondható, hogy a tûzvédelmi rendszer átalakítása nem szolgálhat rövidtávú megoldásokat, és amennyiben valamely szegmense nem megfelelõképpen mûködik, vagy csak kisebb átalakítást igényel, arra megfelelõ megoldás található kisebb rendszerbeli átalakításokkal is. Egyebek között egyetértünk a szakmai felügyeleti rendszer pontosításával.  Az elmúlt 14 év bebizonyította, hogy a rendszer a jelenlegi formájában is mûködõképes és a jelenlegi jogszabályok helyes alkalmazása is lehetõvé teszi az említett problémák megválaszolását. Bármely típusú  – beleértve az állami irányítás alatt lévõ – tûzoltóság esetén is fontosnak tartjuk a munkáltatói jogok önálló gyakorlását, az önálló gazdálkodás és személyügyi tevékenység folytatását, a normatív finanszírozási rendszer fenntartása mellett. Ez esetben a központi szakmai irányítás és ellenõrzés erõsítése mellett a tûzoltóságok kellõ és szükséges önállósága is megmaradhatna.

A bekezdésben foglaltakkal kapcsolatban kérdésként merül fel, hogy miért utal arra a koncepció, hogy a helyi érdektõl mentesíteni kell a tûzvédelmet? Optimális esetben a helyi érdek az államitól nem különbözhet jelentõsen! Nem az a helyi érdek, hogy minél biztonságosabban éljenek az emberek az adott tûzoltóság területén, tehát minél hatékonyabb legyen a tûzmegelõzési tevékenység, minél jobb legyen a technikai ellátottság, és minél képzettebbek legyenek a tûzoltást és mûszaki mentést végzõk? Ha bármelyik szakmai rész nem jól mûködik helyben az adott településen, azonnal mûködésbe lép a visszacsatolás a lakosság, a képviselõ testület részérõl, kérdõre lehet vonni a parancsnokot, hogy mit miért tett, vagy nem tett meg. Tehát helyben is mûködik a szakmai tevékenység feletti kontroll. Katasztrófa helyzetben jelenleg is biztosított a megyei igazgatói, illetve felettes-szervi közvetlen irányítási jogkör.

Végezetül fontos megemlítenünk, hogy az, hogy melyik verzió jelenti a hatékonyabb tûzvédelmet az adott térségben, (az állami vagy az önkormányzati) az állandó vita tárgya. Szakmailag nagy különbség a végrehajtandó feladatokban nincs.

Nagy a különbség azonban abban, hogy

  • milyen plusz pénzügyi támogatást kap az állami normatíván felül az adott önkormányzattól a tûzoltósága. Az önkormányzati rendszerben óriásiak az eltérések, az állami rendszerben ez egységes;

  • a hatalom az állami rendszerben centralizált, az önkormányzatiban megosztott;

  • van különbség az identitás tudatban, a térséghez, településhez tartozásban. A tûzoltók kötõdnek településükhöz, a városhoz, saját logó a ruhákon, autókon, saját zászló, de kötõdnek a hivatásos státuszhoz az egyenruhához is;

  • önkormányzatiként nagyobb a parancsnok lehetõsége megvalósítani elképzelését, ha támogatja a fenntartó, de ezzel felelõsség is sokkal nagyobb.


A HÖTOSZ tagsága vállalja ezt a felelõsséget, mert képesnek érzi magát megfelelni a kihívásnak.


Veszprém, 2010. november 30.


Tisztelettel:

MISKEY TAMÁS tû. alez.sk.

a HÖTOSZ elnöke

Forrás: http://www.hotosz.hu/hirek/291.html


 VII.

Létesítményi és Önkéntes Tûzoltóságok Országos Szövetsége

2013 Pomáz, Fáy András u. 51.

Postacím: 2013 Pomáz, Pf.88.

Titkárság tel: 26/525-043, fax: 26/325-123 Mobil: 20/406-55-11

E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 

Tárgy: LÖTOSZ vélemény a Tûzvédelmi Koncepcióhoz

Szám 302/2010.


Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság

Dr. Hoffmann Imre tû. vezérõrnagy

Fõigazgató-helyettes részére


Tisztelt Fõigazgató-helyettes Úr !


A LÖTOSZ 2006-tól rendelkezik a hazai tûzvédelem fejlesztését célzó Koncepcióval, mely messze túl mutat a tagszervezetek közvetlen érdekein. A Koncepcióban megfogalmazottak egy részét sikerült megvalósítanunk, de több területen nem tudtuk még elérni, hogy a szükséges döntések, jogi szabályok megszülessenek.

Örömmel fogadtuk, és egyet értünk Dr. Bakondi György tü. altábornagy fõigazgató úr azon kijelentéseivel, amiket a Tûzvédelmi Tanácsadó Testület alakuló ülésén, a LÖTOSZ elnökségi ülésén, majd parancsnoki értekezleteken megfogalmazott, hogy olyan katasztrófavédelmi rendszert kíván létrehozni, mely a jelenleginél jobb, szakmailag hatékonyabb és hosszú távon mûködõképes lesz. Ennek létrejöttében számít a szakmai szövetségek véleményére.

Ezek alapján a LÖTOSZ újra gondolta a 2006-ban elkészített Koncepcióját, és elfogadtuk a Tûzvédelem Korszerûsítése Programot. Az abban rögzítettek figyelembe vételével adtunk választ elõször a fõigazgató úr 9 kérdésére, majd a Tûzvédelmi Tanácsadó Testület helyzetértékelését célzó 17 kérdésre.

A helyzetértékelés alapján kaptuk most a felkérést arra, hogy a Katasztrófavédelmi Koncepció társadalmi vitája keretében adjunk javaslatot a tûzvédelem rendszerének fejlesztésére, szükségesnek tartott intézkedésekre vonatkozóan.


A felkérés alapján a LÖTOSZ a következõ javaslatokat teszi.

1) A különbözõ tûzoltó szervezetekhez rendelt feladat meghatározásához elengedhetetlen a települések veszélyeztetettség szerinti minõsítése, annak meghatározása, hogy a veszélyeztetettség alapján milyen tûzoltó erõ jelenléte vagy kiérkezése indokolt a veszélyeztetett településen. A 2008. január 1-tõl érvényes pontrendszer ebbe az irányba tett lépésként értelmezhetõ, de a települések besorolása elmaradt, illetve hiányzik egy másik nagyon fontos elem az esélyegyenlõség szempontjából, a mûködési terület egészére vonatkozó kiérkezési idõnorma meghatározása.

(pl. az Országos Mentõszolgálatnál ez 15 perc, amit 260 mentõállomással /készenlétet ellátó végponttal/ az ország 85%-án képes teljesíteni.)

Ehhez képest a tûzoltóságok jelenleg 165 végponttal mûködnek (96 HÖT és 69 ÖT)

A Koncepcióban az Európai Unióban elfogadott idõnorma teljesítéséhez hosszabb, akár 10 éves idõ intervallum is rendelhetõ, ha tudatos lépések sorozata a kívánt eredményt garantálja. Meg lehet határozni jelenleg 15 vagy 20 percben, teljesíthetõnek ítélt idõ múlva a szakmailag indokolt 10 percben.

2) Ugyancsak szükség van az „alapvédelem” és a „fedõvédelem” követelményeinek szabályozására, mert ennek függvényében lehet a tûzoltó erõk és eszközök, a tûzoltóságokkal szemben támasztott, egymásra épülõ követelmények rendszerének, struktúrájának meghatározására.

Az alapvédelemre vonatkozóan, az állampolgárok érdekében meghatározandó célként kell kitûzni, hogy az elsõdleges beavatkozásra képes egység minden településen a kiérkezési idõnormán belüli beavatkozó képessége biztosított legyen.

3) A tûzvédelmi feladatok ellátására jelenleg 165 mûködési körzet van jogszabályban kijelölve. Ezek közül 96-ban hivatásos önkormányzati tûzoltóság, 69-ben önkéntes (köztestületi) tûzoltóság látja el a mentõ tûzvédelmet, a jogszabályokból eredõen azonos felelõsséggel. Véleményünk szerint mivel az európai és hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy az események 95 %-a I. fokozatú, (1+3 fõvel), 1 vízsugárral felszámolható, a felelõsségi viszonyokon nem célszerû változatni, de meg kell vizsgálni, hogy szükséges-e további mûködési területtel rendelkezõ tûzoltóságok létesítése, vagy a jelenlegi mûködési területeken belül szakmailag indokolt a mentésre alkalmas egységek földrajzi távolságát csökkenteni. Erre leginkább a helyben beavatkozni képes önkéntes tûzoltó erõk alkalmasak.

4) A LÖTOSZ javaslata az, hogy a mûködési területeken belül, a jelenlegi erõk mellett elsõsorban a 20 percen túl elérhetõ településeken tûzoltó õrsöket kell létrehozni, melyekben az önkéntes tûzoltók biztosítják a helyi védelemhez az elsõdleges beavatkozást. Õrsként szervezhetõk a jelenleg mûködõképes, megállapodássokkal bíró önkéntes tûzoltó egyesületek, de ott is lehet õrsöt létrehozni, ahol nincs mûködõ ÖTE önkéntes tûzoltók szervezésével vagy a köteles tûzoltók igénybevételi szabályainak kialakításával.

5) Az õrsprogram általános kiterjesztése és az önkéntes tûzoltók szerepének erõsítése szorosan összefüggõ, tudatos fejlesztést, képzést, állami garanciákkal megerõsített (kedvezményrendszer) ösztönzést is magában foglaló feladat.

Jelenleg az önkéntes tûzoltók szerepvállalásának fontosságát és szükségességét általánosan tartalmazó kinyilatkoztatások mögött nincsenek meg azok a jogszabályi, anyagi és társadalmi keretek, amiket a Tûzvédelmi Koncepcióban rögzíteni kellene. Talán legjellemzõbb példa ezen a területen, hogy az EDR rádió rendszerbõl az önkéntes tûzoltó egyesületek kimaradtak, így igénybe vételük egyik legalapvetõbb feltétele, kárhelyi kommunikációjuk nincs biztosítva.

6) Az önkéntes tûzoltók bevonását erõsítõ lépésként a Tûzvédelmi Koncepcióban meg kell határozni a mûködési terület tûzoltóságának lehetõségeit és felelõsségét, kötelezõ feladatait az önkéntesek segítésében, az állam szerepvállalást és a helyi önkormányzatok kötelezettségeit ezen a területen, a szükséges változtatások végrehajtását a tûzoltók képzési rendszerében, anyagi erõforrásokat kell rendelni a fejlesztéshez és a mûködtetéshez, stb.

7)A tûzvédelem rendszerének fejlesztése a jelenleg biztosított állami források mellett csak korlátozottan biztosítható. Mûködést vizsgálva a rendszer elemeiben is, és ezért általában is alul finanszírozott. A HÖT-ök dologi kiadásai és a hivatásos tûzoltók bérszínvonala a HÖTOSZ és a szakszervezetek anyagai szerint nem elégséges. Elõrelépést, és a hosszú távú tervezhetõséget jelentené, ha a közfeladat ellátó szervezetek mindegyike az általa átvállalt, azonos mutatókkal mért feladatarányos finanszírozást kapna az állami költségvetésbõl. Az önkéntes (köztestületi) tûzoltóságok jelenlegi évi 2 milliárd forintos költségvetési támogatását, a feladattal arányos szintnek megfelelõ biztosítása 3,6 milliárd forintra emelése lenne indokolt.

Az önkéntes tûzoltó egyesületek képzésére, hiányzó eszközeinek biztosítására, mûködésük stabilizálására általunk meg nem becsülhetõ, de nagyságrendekkel több támogatást igényelne a jelenlegi évi 120 millió forintnál.

Fentiek alapján bármilyen átalakítás, ami a „kevesebb pénzbõl lehet jobb színvonalú tûzvédelmi rendszert mûködtetni” célt szolgálná, a tûzvédelem jelenlegi színvonalának csökkenésével járna.

8) Finanszírozási megtakarítást a szakmai elvárások folyamatos garantálása mellett csak pl. a 2000 pont alatti hivatásos önkormányzati tûzoltóságok önkéntes (köztestületi) tûzoltósággá alakítása, a készenléti egységgel nem rendelkezõ HÖT-ök megszûntetése eredményezhetne, de ez társadalmi feszültségeket gerjesztene az adott térségekben.

9) A tûzoltó munkakör nem szerepel a veszélyes munkakörök jegyzékében, ezért a Munka Törvénykönyve szerint önkéntes (köztestületi) és létesítményi tûzoltóságoknál foglalkoztatott fõfoglalkozású tûzoltók semmilyen nyugdíj korkedvezményt nem kaphatnak, ezen a jogi szabályozáson változtatni kell.

10) A katasztrófavédelmi koncepcióban leírtakhoz hasonlóan, ha egy beruházás a lakosság irányában tûzvédelmi veszélyhelyzetet hoz létre, a létrehozó a veszélyeztetés preventív és mentõ feladatait az általa okozott veszélyhelyzetnek megfelelõ mértékében legyen köteles felvállalni, ezért felül kell vizsgálni és aktualizálni szükséges a létesítményi tûzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról szóló 118/1996. (VII. 24.) Kormányrendeletet.

11) A létesítményi tûzoltóságokban rejlõ többlet lehetõségeket szabályozott módon fel kell használni a nemzeti rendszer jobbítására. Így például:A létesítményi tûzoltóságok speciális beavatkozási képességeinek és tapasztalatainak alkalmazása (pl. veszélyes anyagokkal kapcsolatos, ipari beavatkozási tapasztalatok és képességek, nagyteljesítményû, habbal- és porraloltási potenciál).

12) Javasoljuk felszámolni a létesítményi tûzoltóságok mûködését feleslegesen megnehezítõ, költséges és - más tûzoltóságokhoz viszonyítva - hátrányos megkülönböztetést (pl. kettõs követelmény a munkavédelem és a PAV-1 vizsgáztatás területén, évenkénti „kéklámpa” engedélyezés).

A LÖTOSZ érdekelt abban, hogy a Katasztrófavédelmi Koncepción belül készülõ Tûzvédelmi Koncepció kialakításában részt vegyen, ezért felajánljuk együttmûködésünket a tervezet kidolgozóinak. Személyes konzultáció keretében egyértelmûsíteni lehet a bonyolult részterületekrõl kialakított álláspontokat, bízunk benne, hogy erre a végleges döntések elõtt lehetõségünk lesz.

Melléklet:

0 LÖTOSZ válaszai dr. Bakondi György tû. altábornagy fõigazgató úr által feltett kérdésekre

1 A LÖTOSZ Közgyûlése által elfogadott Tûzvédelem Korszerûsítése Programja

2 Létesítményi Tûzoltóságok helye és szerepe Magyarország tûzvédelmi rendszerében

 

Pomáz, 2010. december 20.


Üdvözlettel:

Balog László

 

Forrás: http://lotosz.ddigital.hu/upload/hirek/363-OKF_level20101220..pdf


VIII.

Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság

Dr. Bakondi György tû. altábornagy Fõigazgató Úr!

részére!

 

Tárgy: Vélemény


BUDAPEST.


Tisztelt Altábornagy Úr!


A Belügyminisztérium, illetve az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság gondozásában elkészített, a katasztrófavédelmi rendszer javításáról és fejlesztésérõl szóló szabályozási koncepció (21. oldal, utolsó bekezdésként, 15 sorban leírt), a Tûzvédelmi rendszer korrekciójára az alábbiak szerint fogalmaz:

A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény kimondja, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója a tûzoltóságok szakmai feladatainak végrehajtása érdekében meghatározza a tûzvédelmi és mûszaki mentési feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit, irányítja és ellenõrzi az alárendelt szervezetek szakmai munkáját és tevékenységét, de ez a szakmai irányítás, felügyelet hatékony tartalommal jogszabályi oldalról megtámogatásra nem került. Mivel az önkormányzatiság megteremtésével párhuzamosan nem került megfelelõen tisztázásra a tûzoltóságok feletti szakmai felügyelet kérdésköre, ez azt eredményezte, hogy ellehetetlenült a szakmai hibák korrigálása, a hibázók felelõsségre vonása.

Ez hosszú távon azt eredményezte, hogy sérült a tûzvédelmi törvényben megfogalmazott azon elv, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóság egységes elvek alapján szervezett rendvédelmi szervezet része, mivel az egységes elvek érvényesítésére nincs hathatós lehetõség.

E problémák kiküszöbölésére a tûzvédelem állami kézbe történõ helyezésével nyílik lehetõség, amely egy helyi érdekektõl mentes, megfelelõszintû irányítással bíró rendszer kialakítását biztosítja és hatékonyabb tûzvédelmet eredményez.”

Vitázni, egyeztetni, konkrét elképzelésekrõl véleményt alkotni, adatok, tények mentén lehet, de ezeknek a koncepcióban (az önkormányzati tûzoltóságokra vonatkozó 4-5 általános mondat) nyoma sincs.

A koncepcióban a "visszaállamosítás" indokaként felhozott érvek nem meggyõzõek, és annak végrehajtásával kapcsolatban nem látni egy szakmailag és gazdaságilag hatékonyabban mûködõ, a jelenleginél kedvezõbb tárgyi és személyi feltételekkel rendelkezõ, a hivatásos szakma nagyobb megbecsülését biztosító tûzoltóság körvonalait sem.

Az önkormányzatok közremûködése nélkül nem valósulhatott volna meg az elmúlt idõszak nagyarányú gépjármû-, és egyéb eszközfejlesztése sem. Mint ahogy a laktanyaépítés, a laktanyaépületeken végzett állagmegóvó, vagy éppen korszerûsítõ beruházások sem.

A tûzvédelmi törvény 30. § (1) bekezdése szerint: „A hivatásos állami és a hivatásos önkormányzati tûzoltóság (a továbbiakban együtt: hivatásos tûzoltóság) egységes elvek alapján szervezett rendvédelmi szerv.”

A törvény egyetlen szava sem fogalmaz arról, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóság egységes elvek alapján szervezett rendvédelmi szervezet része, tehát nem igaz az az állítás, hogy az egységes elvek érvényesítésére nincs hathatós lehetõség.

A koncepció azon megállapítása, hogy a szakmai irányítás, felügyelet hatékony tartalommal, jogszabályi oldalról támogatásra nem került, egyértelmû. Ez azonban nem a HÖT-nek a feladata, ezért õket, ezen feladat végrehajtásának elmaradásáért felelõssé tenni- finoman fogalmazva - nem szerencsés. A további megállapításokat a szerzõ ezen megállapításból vezeti le. A felügyeleti kérdéskör tisztázásának elmaradásából következik a szerzõ szerint, hogy ellehetetlenült a szakmai hibák korrigálása, a hibázók felelõsségre vonása. Ha nincs szabályozás, akkor teljesen mindegy, hogy állami, vagy önkormányzati-e a tûzoltóság. Ebben nincs ok- okozati összefüggés, nem következik az egyik a másikból.

A fegyelmi felelõsségre vonással kapcsolatban a felügyeleti szervnek, a pk.-nak, a fenntartónak is kötelessége a szakmai hibák észlelése esetén a szükséges intézkedéseket megtenni, akár fegyelmi felelõsségre vonást is kezdeményezni. A jogszabályok betartása mindenkinek kötelezõ. Ha valaki jogszabálysértést észlel, annak meg kell tennie a szükséges lépéseket, intézkedéseket stb. Tehát a felügyeleti szervnek is jogszabályi kötelessége adott esetben a fegyelmi felelõsségre vonás, vagy annak kezdeményezése! Összességében a szakmai hibák korrigálása, a felelõsségre vonás elmaradása nem a HÖT-ök, hanem a felügyeleti szerv hibájából történt. A szabályozások kiadásának elmaradása, a kényelmetlen helyzetek fel nem vállalása, a tapasztalat hiánya, vezetett oda, hogy ez a megállapítás megszülethetett. Az ellenõrzések minõsége jobb lesz ha állami lesz a tûzoltóság? Attól lesz csak szabályozás, ha állami lesz? Megkövetelte valaki az egységes jogértelmezést, a munkát, a viseletet stb. elõsegítette valaki? Leszabályozta? Tett ellene valamit? Ha nem miért? Eddig nem kellett volna? Kinek a feladata a szabályozások elkészítése, a szakmai felügyelet "aprópénzre" váltásának kidolgozása? Erõs, csúsztatás minden OKF hibát a HÖT-ökre fogni, és a visszaállamosítást ezzel magyarázni.

Az egységes elvek érvényesítésére nincs hathatós lehetõség, áll az anyagban. Miért nincs? Mert az arra hivatott, és felhatalmazott szerv nem dolgozta ki, nem szabályozta részleteiben. Ha kidolgozzák, egyértelmûvé teszik, betartatják, akkor egységes lesz! Mindenhol az országban! Az egységes elveket ki kellett volna dolgozni! De nem a HÖT - knek. De ehhez, olyan vezetõ beosztású személyek is kellenek, akik átlátják a problémát, amik a végeken vannak.

Ha szabályozás van, akkor egységes lesz, és ez nem attól függ, hogy mi a tûzoltóság statusa. Ott van a pénzügy! Ott minden le van szabályozva, és ott a szabályok alapján ellenõrzik is!

Minden évben többször!! Nincs mellébeszélés! Vagy betartják, vagy nem. Igaz ott is vannak ellentmondásos rendeletek, melyek értelmezést, részletszabályozást igényelnének jogszabályi szinten.

Helyi érdekektõl mentes, megfelelõ szintû irányítással bíró rendszer kialakítását biztosítja ha állami kézbe kerül? Ott fenn, magasabb szinten, hogy van? Ott biztos, hogy mentes? Igen, bizonyos munkákat a köz érdekében pluszban is elvégeznek a tûzoltók a fenntartónak. (ünnepi zászlózás, intézmények jégcsaptalanítása stb. ) Ezért támogatást is kapnak egyes parancsnokságok.

Megfelelõ szintû irányítás: Hát nem ugyanazok ez emberek dolgoznak? Ismeretük, hozzáállásuk jobb lesz csak attól, hogy változik a tûzoltóság statusa? Nem! Jobb, hatékonyabb munkát végeznek csak ettõl? Nem!

A gondokat helyben kell megoldani, -az emberek érezzék magukénak a tûzoltóságot, - hathatós felügyeleti szerv iránymutatásaival, világos egyértelmû szabályozás kidolgozásával, a munkavégzés leegyszerûsítésével. A felmerült problémák összefüggéseinek megkeresésével, és az arra történõ intézkedések kidolgozásával.

A rendszer csak akkor lesz hatékony, ha az ÖTE-k megerõsítése megtörténik. A rendszer hatékonyabbá, gazdaságosabbá tételének nem a visszaállamosítás a módja. A rendszerben meg kellene nézni, hogy hová kell HÖT és hová elég az ÖT. Meg kell szüntetni a felesleges kettõs irányítást, tovább kell fejleszteni a tûzvédelem önkormányzatiságát!

A tûzvédelmi és önkormányzati törvény alapján minden helyi önkormányzatnak biztosítania kelljen, hogy a városi/települési körzetben legalább egy megfelelõen ellátott, felszerelt, képzett és hatékony tûzoltóság legyen, A tûzoltóparancsnok feleljen a rá bízott terület tûzvédelmi helyzetéért, az irányítása alá tartozó egység szakmai munkájáért, ütõképességéért és ezek alapján a munkájukkal összefüggõ kérdésekben,az egységes jogszabályok keretei között, önállóan döntsenek.

Az anyagi forrásokkal kapcsolatban:

- azért mert állami lesz valami attól több pénzt kapnak a tûzoltóságok?

- nem mindegy, hogy mi a szervezet statusa?

- nem az elvégzett munka a lényeg?

A hivatásos tûzoltóság szervezését és szervezeti felépítését ma is jogszabályok rögzítik!

Mint azt elõzõekben írtam, nem lehet indoka az államosításnak, hogy a szakmai irányítás, felügyelet hatékony tartalommal jogszabályi oldalról megtámogatásra nem került, ez nem a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok hibája és felelõssége.

Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatójának irányítási feladatát a törvények szabályozzák!


1999. évi LXXIV. törvény

Hivatásos szervek

25. § (1) A katasztrófavédelem megvalósításában részt vevõ Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság, a polgári védelem és az állami tûzoltóság országos szerveibõl összevont, annak területi szervei, a megyei parancsnokságokból összevont, államigazgatási feladatot is ellátó rendvédelmi szervek.

(2) Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság és annak területi szervei ellátják a hivatásos állami tûzoltóság, valamint a polgári védelmi szervezetek jogszabályban meghatározott feladatait.

(3) A katasztrófavédelmi szervezet országos hatáskörû központi szervre, Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóságra és területi szervekre tagozódik, tagjai hivatásos állományúak, köztisztviselõk és közalkalmazottak.

(4) Területi szervek a megyei igazgatóságok, amelyek alárendeltségében helyi szervként polgári védelmi kirendeltségek mûködnek. Budapest fõváros polgári védelmi szervezete közvetlenül a központi szerv alárendeltségében mûködik, helyi szervei a kerületi kirendeltségek. A megyei igazgatóságok ellátják a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok, az önkéntes és a létesítményi tûzoltóságok közvetlen szakmai felügyeletét.


A központi szerv

26. § A központi szerv az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság, amely önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. A fõigazgató az alárendeltjei, az önkormányzati, a létesítményi, az önkéntes tûzoltóságok szakmai feladatainak végrehajtása érdekében:

a) ellátja az ágazati jogszabályokban számára meghatározott feladatokat,

b) meghatározza a polgári védelmi, a tûzvédelmi és mûszaki mentési, a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit, irányítja és ellenõrzi az alárendelt szervezetek szakmai munkáját és tevékenységét,

c) a katasztrófák elleni védekezésért felelõs miniszter irányításával közremûködik a katasztrófák várható következményeinek megelõzésére és elhárítására vonatkozó tervezésben,

d) kidolgozza a katasztrófavédelemmel összefüggõ tervezési, szervezési, felkészítési szakmai elveket és követelményeket, végzi a lakosság mentésével kapcsolatos tervezõ, szervezõ feladatokat, vezeti alárendelt szervezeteinek a bekövetkezett események következményeinek felszámolására irányuló tevékenységét,

e) részt vesz a katasztrófák megelõzésére és felszámolására irányuló nemzetközi együttmûködésben,

f) szükség esetén biztosítja a nemzetközi segítségnyújtásra kijelölt szervek rendelkezésre állását, illetve a külföldi állam katasztrófa sújtotta területeire történõ kijuttatását, szervezi a nemzetközi katasztrófa segítségnyújtás gyakorlati végrehajtását, a szállítmányok továbbítását és folyamatos kapcsolatot tart a nemzetközi katasztrófavédelmi szervezetekkel, e tevékenységbe bevonja a különbözõ karitatív szervezeteket, a Magyar Vöröskeresztet és azokat a nemzetközi karitatív szervezeteket vagy azok magyar tagozatait, amelyek erre elõzetesen a Fõigazgatósággal megállapodást kötöttek,

g) ellátja a hatáskörébe tartozó hatósági, szakhatósági és szakértõi feladatokat,

h) ellátja a polgári védelmi szervezetek létrehozásával és felkészítésével, ellátásával és alkalmazásával, valamint a lakosság és az anyagi javak mentésével összefüggõ tervezési és szervezési feladatokat,

i) együttmûködik a hazai és a nemzetközi katasztrófavédelmi szervezetekkel a katasztrófák elhárításában,

j) biztosítja a védelmi igazgatás szerveihez szükséges szakértõket, és részt vesz a védelmi igazgatás tervezési feladataiban,

k) együttmûködik az országos illetékességgel eljáró szervek ágazati katasztrófaelhárítási szervezeteivel.


A központi szerv vezetõje

27. § (1) Az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója vezeti a központi szervet, irányítja a Fõigazgatóság területi és helyi szervei mûködését és szakmai tevékenységét.

(2) A fõigazgató felelõs:

a) a területi és a helyi szervezetei mûködésének és szakmai tevékenységének irányításáért,

b) a jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtásáért,

c) a nemzetközi segítségnyújtásba bevont, alárendelt szerv folyamatos készenlétéért, a nemzetközi segítségnyújtás szervezéséért, az ezzel összefüggõ feladatok koordinálásáért.


28. § (1) A fõigazgató központi irányítási és felügyeleti jogkörében:

a) a megyei igazgatóságok vezetõi számára közvetlenül utasítást adhat a külön jogszabályban meghatározott esetekben,

b) gondoskodik a Fõigazgatóság szervezeti és mûködési szabályzatának, valamint más belsõ szabályzatainak elkészítésérõl, összhangjáról és elõírásaik végrehajtásáról,

c) jóváhagyja a megyei igazgatóságok szervezeti és mûködési szabályzatát,

d) külön jogszabályban meghatározottak szerint munkáltatói jogkört gyakorol a Fõigazgatóság, a megyei igazgatóságok, illetõleg a helyi polgári védelmi szervek vezetõi felett.

(2) A fõigazgató a katasztrófaelhárítás irányításával és koordinálásával kapcsolatos jogkörében:

a) biztosítja a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetek mûködési feltételeit, tervezi és felügyeli a katasztrófák elleni védekezéssel összefüggõ jóváhagyott fejlesztéseket,

b) javaslatot tesz a katasztrófák elleni védekezésért felelõs miniszter részére a katasztrófavédelem mûködését, feladatkörét érintõ jogszabályoknak és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek megalkotására,

c) közremûködik a nemzetközi szerzõdések szakmai elõkészítésében, a hatáskörébe tartozó nemzetközi kapcsolattartásban,

d) biztosítja a Kormány által kötött katasztrófavédelmi egyezményekben foglaltak maradéktalan végrehajtását,

e) biztosítja a regionális és határmenti együttmûködéssel összefüggõ feladatok folyamatos végrehajtását.

 

1996. évi XXXI. törvény


A központi katasztrófavédelmi szerv vezetõjének irányító tevékenysége


24/A. § A központi katasztrófavédelmi szerv vezetõje

a) közvetlen utasítást adhat a tûzoltóság egységeinek a tûz oltási és mûszaki mentési feladatokban történõ részvételre, az ezzel kapcsolatos felkészítésre, jelentéstételre, mûködési területük elhagyására, továbbá rendkívüli készenléti szolgálatuk elrendelésére,

b) kezdeményezi a tûzoltóságok Szerelési Szabályzata, a rendkívüli állapotban alkalmazandó Tûzoltási és Mûszaki Mentési Szabályzat és a tûzoltó sport versenyszabályzat kiadását,

c) koordinálja a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tûzoltóságok költségvetés tervezésével kapcsolatos feladatait.)

Nincs olyan probléma, amely kiküszöbölésére a tûzvédelem állami kézbe történõ helyezésével nyílik lehetõség! Az államosítás nem oldja meg, hogy a tûzoltóság a helyi érdekektõl mentes legyen! A tûzoltóság helyi szinteken jelenleg is megfelelõszintû irányítással bíró szerv, az államosítás nem biztosítja a hatékonyabb tûzvédelmet! 

Megjegyzésként, a 21 oldalas anyag 20 oldalon át az állami katasztrófavédelemmel és az állami polgári védelem problémáival és fejlesztésének szükségességével foglalkozik!

Amióta ember él a földön, megszakítás nélkül tart a küzdelem a természeti erõkkel.

Hazai viszonylatban már elsõ királyunk, Szent István is felismerte a tûzvédelem fontosságát. Ezt bizonyítja rendelete: "Vasárnaponként minden ember templomba menjen, kivéve azok, akik a tûzfészekre vigyáznak."

Az óvintézkedések történetéhez tartozik Debrecen város tanácsának 1556-os határozata: minden ház elõtt - olvashatjuk a határozatban - egy-egy dézsa víz tárolandó.

Az emberi szeretet és önzetlenség jegyében mûködõ önkéntes tûzoltóság magyarországi intézményének eszméje a legnagyobb magyar fia, Széchenyi Ödön gróf nevéhez fûzõdik, aki nem átallott - magyar mágnás létére - a londoni tûzoltóságnál egy évig köztûzoltói szolgálatot teljesíteni, és nem sajnálta a fáradságot a külföldi tûzoltóintézmények tanulmányozására. Tanulmányútjáról hazatérve "A tûzoltás körül tett általános tapasztalatok" címû munkájában rámutatott többek között arra, hogy "mindenekelõtt önkéntes tûzoltóságok létesítendõk, mert községeink csak ennek költségeit bírják el, és ez az intézmény már csak azért is figyelmet érdemel, mivel kulturális jelentõségén kívül etikai beccsel is bír."

A rendszerváltozást követõen alapvetõen átalakult a gazdaság szerkezete, így fontos változások történtek a tûzoltóság szervezetében is. A múltban az 1936. évi X. törvénycikk szólt a tûzrendészet fejlesztésérõl, majd az 1973. évi 13. törvényerejû rendelet, majd a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi törvény a tûzvédelemrõl való gondoskodást a települési önkormányzatok feladatkörébe utalta. Ezt követõen az úgynevezett hatásköri törvény, az 1991. évi XX. törvény a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok székhelye szerinti települési önkormányzatok kötelezõ közszolgáltatási feladataként határozta meg a tûzoltást és a mûszaki mentést.

A tûz elleni védekezés több évezredes hagyományra visszanyúló szervezet,ez a legõsibb, talán legrégebbi tipikusan települési önkormányzati feladat, és jelzi azt, hogy a magyar önkormányzatok többsége képes ezt a feladatot magas szinten ellátni, és képes ennek a továbbfejlesztésérõl is gondoskodni

Hazánkban, a korábbi szabályozásokhoz képest, idegen az állami tûzoltóságnak a léte is, hiszen 1948-ig nem létezett állami tûzoltóság, akkor került állami, centrális kialakítású szerv hatáskörébe, központosítás és a civil szférától való félelem. a tûzoltóság szerves fejlõdését törte meg.

Tovább kell erõsíteni a tûzoltóság önkormányzati jellegét, a hivatásos önkormányzati tûzoltóságoknak az erõsítése lehet az egyetlen terület, amely a területen dolgozóknak, a tûz elleni védekezésnek, a mûszaki mentésnek a körülményeit javíthatja. Itt meg kell említeni, hogy amikor az állam ezeket a feladatokat az önkormányzatoknak át adta, nem gondoskodott kellõ mértékben az önkormányzatoknak és a tûzoltóságoknak az anyagi biztonságáról, a mûszaki, személyi és tárgyi feltételeknek a biztosításáról. Ezt jelentõs részben az amúgy is nehéz helyzetben levõ önkormányzatokra bízta.

Nagyon fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a tûzoltóság anyagi-technikai helyzetének a javítása az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának érzetét is javítja.

Megállapítható, hogy a természeti, vagy ipari katasztrófák felszámolási munkálatai a tûzoltóság beavatkozásával veszi kezdetét.

A tûzoltóság személyi állományának felkészítése és jelenlegi eszközparkja nem alkalmas hosszú idejû igénybevételre a káresetek helyszínén.

A tûzoltóság a természeti és ipari katasztrófák felszámolásával kapcsolatos események felszámolására irányuló elsõdleges beavatkozói tevékenységre készen áll, de további fejlõdésre van szükség, amely a társszervekkel való közös munkavégzés kereteit is meghatározza. Annak érdekében, hogy katasztrófa esetén a tûzoltók az egész ország területén rendelkezésre álljanak, az elsõdleges beavatkozásra képes jelenlegi rendszert tovább kell fejleszteni, hosszabb beavatkozásra is önállóan képesek legyenek, ezért létre kell hozni tûzoltó és mentõ szervezetet, melyet a jelenlegi mûszaki mentõbázisokra kell építeni. A mûszaki mentõbázisok felszereltségének megállapításakor figyelembe kell venni a várható események által a tûzoltóságra háruló feladatokat, valamint a több megyére kiterjedõ mûködési területet (természetesen egy súlyosabb természeti vagy ipari katasztrófa esetén – ugyanúgy, mint a tûzoltóság egyéb erõit, eszközeit – az ország bármely pontjáról az érintett területre lehet vezényelni)

Az elmúlt évtized gyakorlatai azt bizonyítják, hogy a különbözõ veszélyforrások közül azok jelenthetnek reális katasztrófaveszélyt, amelyek továbbterjedését a beavatkozó erõk nem képesek megakadályozni, ezért a kockázati mutatok hatványozottan növekedhetnek. Az említett feladat megoldása elsõsorban az elsõdleges beavatkozás végrehajtására felkészült tûzoltó erõkre hárul.

A Magyar Tûzoltóság a szervezeti átalakulásokat követõen a technikai átalakítás idõszakát éli. Ma a tûzoltóság a mûszaki feltételek (eszközök) hiányában csak részben képes eleget tenni a katasztrófa védelembõl reá háruló elsõdleges beavatkozói feladatoknak, azonban gazdaságilag még mindig a tûzoltóság fejlesztése a „legolcsóbb” megoldás. A jelenlegi elavult vagy hiányzó technikai eszközök beszerzését követõen a szervezet képes lesz maradéktalanul kielégíteni az Alkotmányban, illetve a különbözõ jogszabályokban részére meghatározott feladatokkal kapcsolatos elvárásokat és még hatékonyabb alkotó eleme lehet a katasztrófák elleni védekezés rendszerének.

A tûzoltóság katasztrófaveszély-elhárításra történõ mindenkori fejlesztése azért is célszerû, mert ezáltal elkerülhetõ egy új szervezet költséges és értelmetlen párhuzamos finanszírozása.

Ésszerûségi és gazdaságossági követelmények azt diktálják, hogy a meglevõ eszközök felhasználásával minden feladatot az arra alkalmas szervezet oldjon meg, a társszervek segítségével.

A katasztrófák elleni védekezési rendszer kialakításában figyelembe kell venni, hogy a károsító alapjelenség zöme tûzeset, vagy mûszaki baleset, amelyet kötelezettségei alapján a tûzoltóság hárít el. A természeti, vagy ipari katasztrófák felszámolási munkálatai a tûzoltóság beavatkozásával veszi kezdetét. Ez utóbbinál a tûzoltóság szerepe annál is jobban felértékelõdik, mert elsõdleges beavatkozóként kezdi meg a kárfelszámolást, sok esetben csak gyors és hatékony beavatkozásának eredményeként szüntethetõ meg a katasztrófa veszélyhelyzet.

A globális biztonság és katasztrófa-védelem egyik tényezõje a szakmai javaslatok alapján létrehozott egységesség. Hazánknak az EU- s követelmények kialakítása végett, lépést kell tartani a tûzoltósággal szemben támasztott magas szintû tûzoltási, mûszaki mentési és az egyre hangsúlyosabb szerepet kapó katasztrófavédelmi követelményekkel.

Az eszközpark és a felszerelések állapota folyamatos fejlesztésre szorul.

A gépjármûfecskendõk fele még az 1997-1999 közötti beszerzésbõl származik, leamortizálódott, ezért folytatni, illetve felgyorsítani szükséges a tûzoltóságok technikai fejlesztését. A beszerzésre került eszközök bekerülési költsége az európai átlaghoz képest magas.

A várható változásoknak és szempontoknak megfelelõen a tûzoltóság további technikai fejlesztésénél az elkövetkezendõ években a katasztrófák elhárításához szükséges eszközök beszerzésére is indokolt koncentrálni.

A demokratikus állami és önkormányzati berendezkedés követelményeinek megfelelõen az egységes katasztrófavédelmi rendszer keretében felül kell vizsgálni a katasztrófavédekezés erõinek, eszközeinek összetételét, továbbá a hivatásos állami, az önkormányzati, az önkéntes, a létesítményi tûzoltók, a polgári védelmi szervezetek, a karitatív szervezetek és az állampolgárok részvételének arányait.

Az együttmûködés mechanizmusára vonatkozó tapasztalatokból kõvetkezõen elengedhetetlen, hogy a feladat-végrehajtás ne presztízskérdésként legyen kezelve, pl. egymás feladatainak és hatáskörének nem kellõ ismerete, amely esetenként még vitára is okot ad a résztvevõk között, a katasztrófa helyszínén. Az irányítási rendszer keretében a valóban felelõs parancsnok meghatározása rendkívül körülményes( de szükséges!), hiszen a valamiféle részfeladatok ellátó szervezet vezetõje esetenként e tevékenységét a teljes kárterületre ki kívánja terjeszteni.

A különbözõ káresetek és katasztrófák helyszínén esetenként a tûzoltósággal egyidõben más társszervek – elsõsorban rendõrség, mentõk, majd „második lépcsõben” a Polgári Vedelem, Magyar Honvédség – is részt vesznek a mentésben, vagy a mentés helyszínének biztosításában. Ebbõl következik, hogy ezeknek a társszerveknek a tagjai a tûzoltókra is leselkedõ veszélyeknek, káros hátasoknak vannak kitéve, ezért indokolt részükre is megfelelõ védõeszközöket biztosítani.

A hatékony tûzvédelem és a jól mûködõ tûzoltóság megteremtéséhez, figyelemmel a külföldi és a második világháború elõtti hazai gyakorlatra, nélkülözhetetlen a biztosítók hozzájárulása és annak növelése. Érdekeltségük egyértelmûen igazolható, hisz ha kevesebb, illetve kisebb a tûzkár, akkor kártérítési kötelezettségük is mérsékeltebben jelentkezik.

A tûzoltó technikai eszközök fejlesztése kizárólag a biztosító társaságok vagyonbiztosításából származó 1,5%-os tûzvédelmi hozzájárulás és tûzvédelmi bírságokból befolyó összegekre épül – amely összegbõl évente több mint egy milliárd forint a MOLARI rendszerre fordítódik - , az állami költségvetés 1998. évtõl tûzvédelmi eszközfejlesztésre nem biztosít forrást.

Ha a katasztrófák következményeinek elhárítása a polgármester feladatait, lehetõségeit meghaladja, akkor a megyei védelmi bizottság vegye át az irányítást, a polgármester a továbbiakban végrehajtói szerepet lásson el.

Az elõttünk álló feladatok megoldása, a további reális tervek létrehozása és megvalósítása az anyagi lehetõségeinket figyelembe véve több évet vesz majd igénybe. Bízunk azonban abban, hogy az eddigi tapasztalataink és az új ismereteink átsegítenek az elõttünk álló nehézségeken.

Végezetül - utolsó gondolatként - bízom abban, hogy a benyújtandó törvényjavaslat olyan törvénnyé válik, amely hosszú távon szabályozza majd a tûzvédelmet, a mûszaki mentést és az önkormányzati tûzoltóság mûködését. A szemlélet változtatási irányok lehetõvé teszik, hogy olyan törvény szülessen, amely egy megelõzésre koncentráló, hatékonyan mûködõ, gyors tûzoltást és mûszaki mentést megvalósító tûzoltóság kialakulását segíti elõ, olyan keretet teremtve, hogy eleget tudjon tenni a katasztrófa védelembõl reá háruló beavatkozói feladatoknak, amelyben a sokszor életét kockáztató tûzoltó egyértelmûen tudja feladatát és érzi megbecsültségét.


Budapest, 2010.december 03.


Tisztelettel:

Nagy Gábor

nyugállományú tû. alezredes magyar állampolgár


  IX.

A nyilvánossá tett katasztrófavédelmi koncepció kapcsán online interjú Dobson Tibor tû. ezredessel az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Hivatalvezetõjével


Dobson Tibor tû.ezredes:

- Rendelet kötelez minden jogalkotót, hogy rendelettervezeteket hatályba léptetésüket megelõzõen társadalmi egyeztetésnek vessék alá. Ezt az elõírást alkalmazzuk a katasztrófavédelmi, tûzvédelmi koncepció kialakításakor is.

- A katasztrófavédelemnek mint megyei és országos szervezetnek egyik alapfeladata a tûzoltóságok felügyelete és szakirányítása, e tevékenység ésszerûsítését belsõ átszervezéssel kell megoldanunk. Ez a folyamat már megkezdõdött. A tûzoltóság államosítása nem érdeke a katasztrófavédelemnek, hiszen attól a felügyeleti, szakirányítási tevékenység semmivel sem lesz könnyebb. Érdeke viszont az országnak, a finanszírozási gondokkal küzdõ önkormányzatoknak, illetve a kiszámíthatóságot váró személyi állománynak.

- A kormányváltást követõen új katasztrófavédelmi koncepció került kidolgozásra. A HÖT-ök állami rendszerbe vonásával hatékonyabban mûködõ, egységes szemléletû szervezetrendszer alakítható ki.

- A helyi érdekektõl mentes, kizárólag szakmai alapon mûködõ irányítást kívánjuk erõsíteni.

- A katasztrófavédelem a jövõben is betölti funkcióját, ezért országos és megyei szinten a két szervezet (polgári védelem és a tûzoltóság) nem válik szét. A tûzoltóságok új szervezetrendszerének kialakítása folyamatban van. A végleges állapot eléréséhez széleskörû egyeztetés szükséges.

- A Katasztrófavédelmi koncepció terveink szerint hosszútávon biztosíthatja a szervezet elõtt álló feladatok eredményes végrehajtását, ezért is bocsátottuk társadalmi vitára, azt követõen kerül a katasztrófavédelmi törvénycsomag az Országgyûlésasztalára. Az új szervezeti koncepció kialakításakor törekszünk annak szakmai és jogi megalapozására, ami elképzelésünk szerint az alkalmazhatóság, idõállóság biztosítéka.

- A katasztrófavédelemnek törvénybõl eredõ kötelessége miatt sem lehet célja a tûzoltóságok – idézve – elnyomása, viszont egyik alapvetõ feladata szakmai felügyeletük, és szakirányításuk. Az OKF-en és a megyei igazgatóságokon történõ átszervezések kapcsán kialakítottuk a tûzvédelmi fõfelügyelõ, illetve felügyelõi rendszert, így biztosított a szakma szempontjából homogén kontroll.

- A szakmai felügyeleti tevékenységet folyamatosan nehezítette a kikényszerítés lehetõségének a hiánya. Hiába észrevételeztük akár a jogszabálysértéseket is, a hibák megszüntetéséhez az érintett pozitív hozzáállására lett volna szükség. A polgármester által védett parancsnokkal szemben nem állt a szakmai felügyelet rendelkezésére olyan hatékony eszköz, amely a problémák megszüntetését garantálta volna.

A szakmai felügyeleti tevékenység súlyát emeli, hatékonyságát javítja a döntés kikényszerítési lehetõségének megléte. Ez, az erõs szakmai felügyelet biztosítása mellett egyértelmûen az állami tûzoltóság létrehozását indokolja. Napi gyakorlat, hogy a szakmai felügyeletet gyakorlók feltárják a hiányosságokat. A hibák kijavítása — kikényszerítési lehetõségek hiányában — csak az érintettek szakmai elhivatottságától, jóindulatától függ. Ez a magas szintû szakmai munkát hátráltatja.

- A tûzoltóságok úgynevezett államosításával kapcsolatban válaszom a következõ: A hivatásos tûzoltóságokról azt gondolom, hogy esetükben a „hivatásos” a lényeg, hiszen lehetõségeik és hatáskörük garantálja a megfelelõ mûködést, ami persze nagyobb felelõsséget is ró rájuk. Ahogyan azt már többször kifejtettem, mûködõképesnek tartom az állami, de az önkormányzati fenntartói megoldást is. Mindkettõ mellett és ellen is szólnak persze érvek. Azt viszont tényként kell kezelni, hogy a beszerzések, az üzemben tartás, a személyi állomány stabilitása, vagyis az ország tûzvédelmi eredményeinek megõrzése és fejlesztése a jelen gazdasági viszonyok között erõteljesebb központi felelõsség és hatáskör növekedés nélkül nehezen képzelhetõ el. Az államosítás nem jelenti a történelem kerekének visszaforgatását, az. alapfeladatok megváltoztatását, sem a tûzoltóság „polgári védelmesítését. Jelenti viszont a közpénzek felhasználásának erõteljesebb ellenõrzését, a követelmények helyi sajátosságokat szem elõtt tartó egységesítését, hatékonyabb erõ- eszközgazdálkodást.

- Minden szervezetnél elvárás a költségvetés áttekinthetõségének biztosítása. Az állami tûzoltóság jogi helyzete ezt biztosítaná.

- Európában több olyan ország is van, ahol állami tûzoltóság mûködik, csak két közelít említek, Szlovákiát, Lengyelországot, de mondhatnám a távolabbi Nagy-Britanniát is.

- A technikai fejlesztések során a tûzoltók (HÖTOSZ, LÖTOSZ, HTFSZ) mûszaki bizottságainak szakembereit eddig is bevontuk az elõkészítõ munkába és a továbbiakban is rájuk támaszkodva állítjuk össze a fejlesztés szakmai programját. Az OKF nyomán nagyobb hangsúlyt kíván fordítani a valós helyi igények alaposabb megismerésére és lehetõségek szerinti teljesítésére.

Abban talán egyetértünk, hogy nem minden támogatható szakmailag, mint ahogyan az is nehezen vitatható, hogy egymástól teljesen eltérõ igényeket nem lehet kielégíteni.

- Az új felszerelések és tûzoltógépjármûvek beszerzése folyamatosan, közbeszerzési eljárások révén történik. A már megkötött szerzõdések alapján elmondható, hogy 2011-ben gépjármûfecskendõk, vízszállító gépjármûvek, felújított fecskendõk vásárlására lesz lehetõség, a folyamatban lévõ beszerzési eljárások pedig további védõfelszerelések, eszközök átadását biztosítják majd jövõre.

2007. évi pályázatok mennyiségi és pénzügyi igénye lényegesen meghaladta az elmúlt idõszakra rendelkezésre álló pénzügyi lehetõségeket, ráadásul egy törvényi változás nyomán a rendelkezésre álló forrás több feladat megoldását is lehetõvé tette. Biztosítja ugyanis a tûzoltók által is kért laktanya beruházási és felújítási lehetõségeket, továbbá az ugyancsak tûzoltók érdekeit szolgáló oktatástechnikai eszköz feltételeinek javítását.

Mindezek ellenére idén több mint 2 milliárd Ft értékû technikai eszköz átadása történt meg, szerzõdések születtek gépjármûfecskendõk beszerzésére és felújításokra is. Most is zajlanak laktanya-beruházások és felújítások, valamint a 2007-rõl áthúzódó eszközbeszerzési eljárások. (kesztyû, gázvédõ ruha, mászóöv, hõkamera, stb.)

Ez összességében leköti a 2010-re rendelkezésre álló 5 milliárd forintos forrást.

Ami az önrészt illeti: az jellemzõen 20 vagy 10 százalék, a hátrányos helyzetû települések további kedvezményeket kaptak. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az újonnan felszerelõ 1500 tûzoltó térítésmentesen kap védõfelszerelést és védõeszközöket is. Mindez óriási összeg, miközben tudni kell azt is, hogy az önkormányzatok is állami forrásból fizetik a technikai fejlesztések önrészét.

- Helikopter vagy repülõgép beszerzését nem tervezzük a közeljövõben, nemcsak a magas beszerzési, hanem a fenntartási költségek, és a személyi és dologi vonzatai miatt sem.

- A vegyimentõ konténerek gázvédõ-ruházatának pótlását célzó felmérések megtörténtek, a jövõ éves költségvetés alapján a beszerzésre sor kerülhet.

Fontosnak tartom azonban a pályázatok kiírásánál a területi adottságok, igények figyelembe vételét.

- A fehér foltok megszüntetése érdekében eddig is komoly lépéseket tettünk. Lehetõséget biztosítottunk tûzoltó õrsök létrehozására. Támogattuk új önkéntes tûzoltóságok megalakítását. Nevezettek mûködési területének kiterjesztéséhez javaslatot tettünk. Jelenleg erre van is jogi lehetõség.

A hatékonyan mûködõ tûzoltó egyesületeket pályázatok kiírásával támogatjuk. A fehér foltok teljes megszüntetése azonban az ország településszerkezetébõl és a lakosság eloszlásából adódóan komoly nehézségekbe ütközik. Sok helyen — a lehetõségekhez mért támogatás mellett is — hiányzik az ez irányú lakossági akarat.

A jövõben – a pénzügyi feltételektõl függõen –fokoznunk kell a tûzoltó egyesületek támogatását, szakirányítását, mert alapvetõ feltétele a fehér foltok megszüntetésének.

- Új szolgálatszervezési rendszer bevezetéséhez elõször ki kell alakítani a tûzoltóság új szervezeti struktúráját. Csak ezt követheti a szervezeti kategóriák módosítása, ezután a szolgálati rendszer felülvizsgálata, esetleges átalakítása.

A rendszer megváltoztatásához a vonatkozó törvények módosítására van szükség.

- Nincs tudomás szerzõdéses tûzoltók felvételérõl, ilyen lépést nem tervezünk.

- Nem változik a tûzoltók heti munkaideje. A jelenlegi szabályozás nem teszi azt lehetõvé.

- Tekintettel a további évek létszámfejlesztésére, várható a 24/48 órás szolgálati rendszer felülvizsgálata.

- A többlet szolgálat pénzbeli megváltása miatti távolléti díj iránti kérelem benyújtásával és rendezésével kapcsolatban a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 342. § (1) bekezdés j) pontja értelmében: „Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben részletesen szabályozza: a 276/A. § szerinti távolléti díj iránti kérelem elbírálásának és kifizetésének eljárási rendjét.” Jelenleg készül a Kormány számára az az elõterjesztés, amely tartalmazza, hogy milyen ütemezésben, milyen finanszírozási feltételekkel zárhatóak le a jogos követelések.

- A tûzoltók bére, mint minden rendvédelmi szerv dolgozójáé, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) alapján kerül meghatározásra. Amennyiben változás következik be a bérezésben, úgy természetesen a tûzoltókat is érinteni fogja.

- Államosítást követõen, a hivatásos létszám csökkentését nem tervezik!!

- A kategória besorolásokat felülvizsgálják, elbocsátást viszont nem terveznek!!

- Nincs tudomásom szerzõdéses tûzoltók felvételérõl, ilyen lépést nem tervezünk.

- A nyugdíjba vonulást nem a szervezet átalakítása, hanem a jelenlegi kedvezõ nyugdíjba vonulási feltételek generálják.

- Parancsnoki beosztás: A pályáztatás most is szükséges, az, hogy csak 5 évig lehet valaki pk-i beosztásban és 5 évenként újra kell az adott beosztáshoz pályázatot benyújtani, a Parlament által elfogadott rendészeti törvénycsomag nem tartalmaz erre vonatkozó módosítást.

- Az elmúlt években mintegy 300 státusszal csökkent a katasztrófavédelem létszáma, ami jelentõs mértékben nehezítette az alapfeladatok ellátását. Ezért már jövõre és késõbb pedig a költségvetési lehetõségek függvényében ezt a hiányt vissza kell pótolni. 2011-ben nem a polgári védelem, hanem a katasztrófavédelem területén található státuszok száma növekedhet százzal, ami remélhetõleg elõsegíti a feladatok zökkenõmentes ellátását

A jelentõsebb létszámnövelésnek költségvetési korlátai vannak, bár szakmailag indokolt lenne.

- A szervezeti változás a tûzoltóságok dolgozóit érinti függetlenül attól, hogy hivatásos állományban vagy közalkalmazottként végzik a feladatukat.

A hivatásos állományra a Hszt. vonatkozik, a közalkalmazottakra a Kjt., mivel a két törvény eltérõ szabályokat tartalmaz, hivatásos és közalkalmazotti állomány, különbözõ törvényi szabályozás szerint tevékenykedik.

A felvetett probléma – (hivatásos-közalkalmazott: más más statusban látják el ugyanazt a feladatot, persze a bér sem ugyanaz a status miatt azonos beosztás mellett.) - megoldása a katasztrófavédelem szervezetén túlmutat, a jelenleg hatályos szabályozók miatt valóban feszültséget okozhatnak a szervezetben, és bár az ügy megfontolásra érdemes, tekintettel az államháztartás jelenlegi helyzetére, megvalósulására reális lehetõséget nem látni. A rendszer megváltoztatásához a vonatkozó törvények módosítására van szükség.

A hatályos jogszabályok értelmében a rendészeti szerveknél dolgozó közalkalmazottak a rájuk vonatkozó törvény elõírásai alól nem vonhatók ki.

Az új szervezeti struktúrában is szükségesnek tartjuk, hogy a hivatásos állomány és a közalkalmazottak együtt biztosítsák a feladatok magas színvonalon történõ ellátását.

- A tûzoltók (és a katasztrófa- és polgári védelmi szakemberek) képzési rendszerében valóban lesznek változások. Az egységes, moduláris rendészeti szakképzési rendszer anyaga még nem végleges. Jelenlegi tartalmában valóban nem tükrözi a tûzoltó képzések valós tartalmi és formai elvárásait, de további egyeztetést kezdeményeztünk egy közös, mindenki számára elfogadható megoldás kialakítására.

Alapvetõen egy, a szakképzést megelõzõ, közös „rendészeti modul” bevezetése. Ez része az egységes moduláris rendészeti képzési rendszerhez való csatlakozásnak, amelyet minden rendvédelmi szerv képzési rendszerébe bevezetnek és az feltétele lesz az állományba vételnek.

A tervezett idõtartam esetünkben 3 hónap, amit jelenlegi terveink szerint csak központilag tudunk végrehajtani, tehát a jövõben megyei igazgatóságok által szervezendõ tûzoltó szakképzéseket is meg kell, hogy elõzze a közös alapozó modul központi végrehajtása.

A tûzoltó szakképzés decentralizációját több éve szeretnénk megvalósítani. Ennek értelmében az ország legalább 3 régiójában tervezzük létrehozni a képzõ, továbbképzõ bázist a KOK kihelyezett intézményeként.

Tûzoltás- mûszaki mentés vezetésére jogosító elsõ (legalacsonyabb szintû) képesítési forma a tûzoltó technikus szakképzés. Ezt valójában egységesen kellene alkalmazni minden tûzoltóság estében. A képzési rendszer múltbeli kialakításakor (2000. év) azonban figyelembe vették, hogy az önkéntes és létesítményi tûzoltóságok tagjait nem lehet egy éves összevonásra kötelezni, mivel ez idõ alatt nincs jövedelmük. Ezért született meg a levelezõ rendszerû önkéntes és létesítményi tûzoltó parancsnoki képzés, amely nem OKJ-s, tehát átlépési lehetõséget (vagy ráképzést) sem tudunk biztosítani az OKJ-s technikusi képzésbe.

A jövõre vonatkozóan – változások is ezt támasztják alá – , a képesítési követelmények egységesítése a cél.

- Mivel az EDR eszközök beszerzésekor az önkéntes tûzoltó egyesületekrõl szóló 33/2008 törvény még nem volt hatályban, ezért az darabszámok meghatározásakor nem vették figyelembe az ÖTE-ket és az LT-kat.

A jogszabály megjelenése óta az OKF dolgozik annak megvalósításán, hogy a szerzõdéssel rendelkezõ Egyesületek is hozzájussanak a kapcsolattartáshoz feltétlenül szükséges számú EDR terminálhoz.

Az ÖTE-k az EDR rendszer bevezetése óta csatlakozhatnak az EDR rendszerhez, a szükséges terminálokat saját forrásból az OKF-n keresztül tudják beszerezni.

A 2011. évi költségvetési törvény tervezésekor a BM OKF az önkéntes tûzoltó egyesületek támogatásaként a 2010. évi összegre, 120,0 m Ft – ra tett javaslatot. A jelenleg elérhetõ költségvetési törvénytervezetben is ez az összeg szerepel.

A lakosság mentõ tûzvédelmének magas szintû biztosítása érdekében továbbra is szándékunkban áll az önkéntes tûzoltó egyesületek támogatása. Ehhez többek között pályázati lehetõségeket biztosítunk.

Az OKF vezetése mindenképpen szeretné megoldani a kárhelyszíni kommunikáció problémáit. Az érvényben lévõ EDR utasítás lehetõséget ad arra, hogy a tûzoltóságok ügyeletei az EDR-tõl eltérõ rádió rendszert használjanak.

Az EDR használatát szabályozó 109/2007 (V.15.) kormányrendelet tiltja, hogy csoportkommunikációra a HÖT-ök más kommunikációs rendszereket használjanak. A régi URH frekvencia engedélyeket a KFGH az EDR bevezetésével egyidõben visszavonták.

- A híradó szakembereknek egyre újabb számítógépes alkalmazások mûködtetését kell elsajátítaniuk. Ezek átlagos felhasználói ismeretet követelnek meg a munkavállalótól, és ez a tudás a munkáját nagymértékben segíti, és persze a vezetés adatszolgáltatási igényét is kiszolgálja.

Új, átfogó informatikai rendszerek bevezetésekor pedig, ahogyan eddig is oktatás/továbbképzés keretén belül biztosította az OKF. Ezek a képzések a megyei igazgatóságok szintjéig valósultak meg, és az itt kiképzett szakemberek adták tovább az ismeretanyagot a tûzoltóságoknak.

- A védõruhákkal kapcsolatban fontos tudni, hogy megfelelõ védelmet csak sérülésmentes, az eredeti védõképességet biztosító ruházat szolgáltatja, vagyis csak azokat a ruhákat lehet kiselejtezni, amelyek védõképessége nem megfelelõ.

- A HÖT-ök által leadott gépjármûfecskendõket elsõsorban a mûködési területtel rendelkezõ tûzoltóságok kapják meg teljes felújítást követõen (Steyerek, Csepel-Metz-ek, Mercedesek), az egyéb korábbi gyártású fecskendõk ÖTE-knek történõ átadását az OKF támogatja és szorgalmazza.

- Jelenleg 19 VFCS mérõautó az országban, ez a technika nagyon fontos a speciális mûszerei és eszközei révén a helyszíni felderítés és beavatkozás végrehajtásában, továbbá a beavatkozó állomány támogatásában.

- A tûzvédelmi szakvizsgáztatásra jogosultakkal szembeni követelményeket:

Nyilvánvaló, hogy a szakmai színvonal emelkedését eredményezi, ha a vizsgabizottság tagjaira ugyanazok a képesítési követelmények vonatkoznak, mint az elnökre és nem vitatható annak szükségessége sem, hogy a mérnöki módszereket igénylõ, tervezõi munkák esetében a vizsgáztatónak is rendelkeznie kell mûszaki mérnöki végzettséggel.

- A május-júniusi árvízi védekezés során a tûzoltóságoknál felmerült személyi, illetve dologi kiadások megtérítése a BM OKF közremûködésével valósult meg. Az árvízi védekezésre biztosított keret a tûzoltóságok állami, normatív támogatásán felüli támogatás, mely egy adott veszélyhelyzet során keletkezett többletkiadások fedezetéül szolgált.

- A közeljövõben fõigazgatói intézkedés ad iránymutatást a kommunikációra, amely természetesen figyelembe vette a Belügyminisztérium által kiadott jogszabályt is. Jelenleg nem tervezzük a megyei szóvivõi státuszok kialakítását.

- A legutóbbi fõigazgatói értekezleten a Fõigazgató úr felhívta a figyelmet arra, hogy katasztrófavédelmi szakember kifejezéssel a tûzoltók munkáját ne kommunikáljuk.

- A Fõigazgató Úr egyetlen látogatása alkalmával sem tett sértõ, vagy lekezelõ kijelentést az önkéntes tûzoltóságokra sem, sõt kifejezetten elismerõen beszél tevékenységükrõl, valamint számít a szakmai szövetségek és az érdekvédelmi szervezetek mindenkori véleményére, javaslataira.

- A koncepció kidolgozói nem a hibák elkövetõit, hanem a megoldást keresték.


Budapest. 2010. december 10.


Ollózta: Nagy Gábor

Forrás: http://www.langlovagok.hu/langolo/80_allami-tuzoltosag-mellett-ervelt-az-okf-hivatalvezetoje


X.

Tisztelt Államtitkár Úr! 1936.-ot írtunk!


1936. évi X. törvénycikk

a tûzrendészet fejlesztésérõl

1. § (1) A törvényhatósági jogú és a megyei városok hivatásos tûzoltóságot kötelesek fenntartani, amelynek élén törvényhatósági jogú városban a tûzoltófõparancsnok, megyei városban a tûzoltóparancsnok áll. A fõparancsnokot, illetõleg a parancsnokot és a hivatásos tûzoltóság tisztikarának tagjait a fõispán, Budapest székesfõvárosban a tûzoltófõparancsnokot a fõpolgármester a hivatásos tûzoltóság tisztikarának többi tagjait a polgármester nevezi ki. A kinevezéseknél az országos tûzrendészeti felügyelõt (5. § (1) bek.) meg kell hallgatni.

(2) Nagy- és kisközségekben a tûzoltóság szervezetét és a tûzoltói szolgálat ellátását a belügyminiszter a 10. § alapján kiadott rendeletben szabályozza.

(3) A büntetõtörvények alkalmazása szempontjából a szolgálatban levõ tûzoltót hatósági közegnek kell tekinteni.

2. § (1) A belügyminiszter törvényhatósági jogú, úgyszintén megyei városokat, valamint nagy- és kisközségeket - teherbíróképességük figyelembevételével - tûzoltói szervezetük és berendezésük kiegészítésére kötelezhet.

(2) A törvényhatóság elsõ tisztviselõje nagy ipari és mezõgazdasági üzemeket, ha megfelelõ tûzoltói berendezésük és tûzoltóságuk nincs - amennyiben a helyi viszonyok ezt indokolttá teszik - a kerületi kir. iparfelügyelõ, illetõleg a vármegyei gazdasági felügyelõ meghallgatásával külön tûzoltói berendezés és külön tûzoltóság fenntartására kötelezhet. Az ilyen ügyekben másodfokon a belügyminiszter az ipari üzemek tekintetében az iparügyi, a mezõgazdasági üzemek tekintetében a földmívelésügyi miniszterrel egyetértõen határoz.

3. § (1) A tûzvédelmi szervezetek megállapításánál és az ilyen berendezések létesítésénél a légitámadás ellen irányuló védelem követelményeire figyelemmel kell lenni.

(2) Légitámadás veszélye esetében a veszélyeztetett város, illetõleg község tûzrendészeti szervezete - a veszély tartama alatt - a légitámadás elhárítását irányító katonai parancsnok vezetése alatt áll.

4. § (1) Tûzrendészeti ügyekben - amennyiben ez a törvény vagy ennek alapján kiadott rendelet eltérõen nem rendelkezik - a következõ hatóságok járnak el:

elsõfokon nagy- és kisközségekben a fõszolgabíró, megyei városokban a polgármester, törvényhatósági jogú városokban a polgármester által kijelölt tisztviselõ, Budapesten a kerületi elöljáró;

másodfokon a törvényhatóság elsõ tisztviselõje;

harmadfokon a belügyminiszter.

(2) Azt, hogy az ipartelepekre és a közlekedési vállalatokra vonatkozóan tûzrendészeti ügyekben mely hatóságok, illetõleg szervek járnak el, a belügyminiszter, az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterrel egyetértõen rendeletben állapítja meg.

5. § (1) A belügyminiszter a tûzrendészet felett a fõfelügyeletet az országos tûzrendészeti felügyelõ közremûködésével gyakorolja.

(2) Az ország területét tûzrendészeti kerületekre kell felosztani; egy-egy kerület élén a kerületi tûzrendészeti felügyelõ áll.

(3) A vármegye tûzrendészeti felügyeleti szerve a vármegyei, a járásé a járási tûzrendészeti felügyelõ. Törvényhatósági jogú, illetõleg megyei városban a tûzrendészeti felügyeletét a hivatásos tûzoltóság fõparancsnoka, illetõleg parancsnoka látja el.

(4) Az országos tûzrendészeti felügyelõt és a kerületi tûzrendészeti felügyelõket a belügyminiszter, a vármegyei és járási tûzrendészeti felügyelõket a fõispán nevezi ki. A kerületi, a vármegyei és járási tûzrendészeti felügyelõk kinevezésénél az országos tûzrendészeti felügyelõt meg kell hallgatni. Vármegyei és járási tûzrendészeti felügyelõi tisztségre - e törvény hatálybalépése után - csak vármegyei vagy városi tisztviselõt lehet kinevezni, aki ezt a megbízást elfogadni köteles. Az országos vagy a kerületi tûzrendészeti felügyelõi tisztségre kinevezett vármegyei vagy városi tisztviselõ szintén köteles ezt a megbízást elfogadni.

(5) Az országos tûzrendészeti felügyelõ megbizatása tíz évi, a kerületi tûzrendészeti felügyelõk megbizatása öt évi idõtartamra, a vármegyei és a járási tûzrendészeti felügyelõk megbizatása pedig visszavonásig terjedõ idõre szól. Ha azonban a vármegyei vagy járási tûzrendészeti felügyelõnek vármegyei tisztviselõi tényleges szolgálata bármely okból megszûnik, ezzel egyidejûleg tûzrendészeti felügyelõi megbizatása is véget ér.

(6) A tûzrendészeti felügyelõk feladatkörük ellátásáért költségátalányt kapnak. A költségátalány nagyságát a 9. §-ban említett bevételek terhére a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértõen állapítja meg.

6. § Vármegyékben a vármegyei tûzrendészeti felügyelõ, törvényhatósági jogú városokban - Budapest székesfõváros kivételével - a tûzoltófõparancsnok tagja a törvényhatósági bizottságnak, megyei városokban pedig a tûzoltóparancsnok tagja a képviselõtestületnek. Budapest székesfõváros törvényhatósági bizottságának közgyûlésében a tûzoltófõparancsnok jogállása ugyanaz, mint amelyet a fennálló jogszabályok (1934:XII. törvénycikk 2. §-a (2) bek.) a szakszerûség képviselõire nézve megállapítanak.

7. § A vármegyei és a törvényhatósági jogú városi (5. § (3) bek.) tûzrendészeti felügyelõnek - mûködése területén - a közigazgatási hatóság határozata ellen, annak tûzrendészeti vonatkozásaiban fellebbezési joga van. A vármegyei és a törvényhatósági jogú városi (5. § (3) bek.) tûzrendészeti felügyelõ azonban nem fellebbezheti meg a törvényhatóság elsõ tisztviselõje, a törvényhatósági bizottság, a kisgyûlés és a közigazgatási bizottság határozatát; e hatóságok határozata ellen, annak tûzrendészeti vonatkozásaiban a fellebbezés joga a kerületi tûzrendészeti felügyelõt illeti meg.

8. § (1) A szervezett tûzoltóságokat törvényhatósági tûzoltószövetségekbe, ezeket pedig országos tûzoltószövetségbe kell tömöríteni. A szövetségi tagsági díjakról a városok és községek költségvetésében kell gondoskodni.

(2) A tûzoltószövetségek szervezetének és feladatkörének fõbb szabályait, valamint a tagsági díjak legmagasabb mértékét a belügyminiszter rendelettel állapítja meg; egyébként szervezetükrõl és feladatkörükrõl a tûzoltószövetségek alapszabályaikban rendelkeznek. Az alapszabályokat a belügyminiszter az érdekelt miniszterek meghallgatásával láttamozza. A tûzoltószövetségekkel kapcsolatos pénzügyi vonatkozású kérdésekben a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértõen jár el.

9. § (1) A tûzbiztosítással foglalkozó biztosító magánvállalatok kötelesek országos tûzrendészeti járulékot fizetni. Ezek a járulékok a biztosítottakra nem háríthatók át.

(2) A tûzrendészeti járulék alapja a biztosító magánvállalatok belföldi közvetlen tûzbiztosítási bruttó díjbevétele.

(3) A tûzrendészeti járulékot a biztosító magánvállalatok az 1935. évi szeptember hó 30-át követõ idõre esõ díjbevételeik után kötelesek fizetni. Újonnan keletkezett vállalatoknál a járulékfizetési kötelezettség az üzlet megkezdését követõ hó elsejével kezdõdik. Megszûnik a fizetési kötelezettség annak a hónapnak a végével, amelyben a vállalat üzletmûködését végleg megszûntette.

(4) A tûzrendészeti járulék kivetési kulcsát, mely 1%-nál kisebb és 2%-nál nagyobb nem lehet, a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve évenkint állapítja meg.

(5) A tûzrendészeti járulékot köteles a vállalat a Biztosító Magánvállalatok állami felügyeletérõl szóló rendelkezések értelmében fizetett felügyeleti díjakra megállapított szabályok szerint negyedévenkint a Biztosító Magánvállalatok m. kir. állami felügyeleti hatóságának minden külön felhívás bevárása nélkül befizetni s a befizetéssel egyidejûleg a belföldi közvetlen tûzbiztosítási bruttó díjbevételek naplókivonatát a felügyelõhatósághoz beterjeszteni.

(6) A járulék biztosítására, behajtására és elévülésére, továbbá a késedelmes fizetés esetében járó késedelmi kamatokra a közadók kezelésére vonatkozó rendelkezések az irányadók.

(7) A járulék késedelmes fizetése esetében rendbírság fizetendõ. A rendbírság fizetési módjára az 1920:XXIV. törvénycikk 20. §-a irányadó.

(8) A tûzrendészeti járulék, valamint a rendbírság jogossága és mértéke ellen a közigazgatási bírósághoz panasznak van helye.

(9) Adócsalást követ el, aki az (5) bekezdésben megszabott naplókivonatba tudva olyan valótlan adatot jegyez be vagy abból tudva olyan való adatot hagy ki, amely alkalmas arra, hogy a tûzrendészeti járulék összege kisebbnek mutatkozzék, mint amilyen a törvény szerint járna.

(10) A tûzrendészeti járulékot, a késedelmi kamatokat, valamint a bevételek terhére teljesítendõ kiadásokat az állami költségvetésben kell elõirányozni.

10. § (1) A tûzrendészet körében eljáró hatóságok hatáskörét, a tûzoltó szervezetet, a szervek feladatkörét, a tûzoltói képesítés kellékeit, a tûzoltó kiképzés és szolgálat szabályait, a tûzrendészeti felügyelõknek, valamint a tûzoltói szervezet tagjainak felügyeleti és fegyelmi szabályait és általában a tûzrendészetnek ebben a törvényben nem szabályozott részleteit a belügyminiszter az érdekelt miniszterekkel egyetértõen rendeletben állapítja meg.

(2) A tûzrendészetnek ebben a törvényben és az (1) bekezdés alapján kiadott rendeletben nem szabályozott kérdéseit a törvényhatóságok és a községek szabályrendelettel szabályozzák.

11. § Nagy- és kisközségekben a belügyminiszter rendelettel éjjeliõri szolgálat kötelezettségét állapíthatja meg és az éjjeliõri szolgálat megszervezésének fõbb szabályait - különös figyelemmel a tûzvész elleni védekezés követelményeire - megállapíthatja; egyébként ezt a szolgálatot a községek szabályrendeletben szabályozzák.

12. § (1) A mezõgazdasági termények közös szérûn való elhelyezésének céljára szükséges ingatlan megszerzésére és megnagyobbítására - amennyiben erre községi vagy városi tulajdonban levõ alkalmas terület rendelkezésre nem áll - a községet és várost az 1881:XLI. törvénycikkben szabályozott kisajátítási jog illeti meg. A kisajátítást a belügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve engedélyezi.

(2) Tagosítás vagy más birtokrendezés alkalmával lehetõleg gondoskodni kell az elõzõ bekezdésben meghatározott célra szükséges területnek a község részére megszerzésérõl.

13. § Ez a törvény kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról az érdekelt miniszterekkel egyetértõen a belügyminiszter gondoskodik.


Az Országgyûlés képviselõházának 91. ülése 1936. évi február hó 14-én pénteken,

 

Kornis Gyula és vitéz Bobory György elnöklete alatt


Elnök: Napirend szerint következi a tûzrendészet fejlesztésérõl szóló törvényjavaslat tárgyalása. Vitéz hadnagy Domokos elõadó urat illeti a szó.

Vitéz hadnagy Domokos elõadó: T. Képviselõház! Van szerencsém a tûzrendészet fejlõdésérõl szóló törvényjavaslat lényegét a következõkben ismertetni. Ez a törvényjavaslat az elõbbi intézkedések hiányát pótolja, amennyiben a tûzrendészet vezetésérõl és szervezésérõl eddigi törvényes vagy legalábbis törvény adta intézkedések nem állottak rendelkezésünkre.

Ez a kérdést intézményesen elõször az 53 888/1888. BM rendelet szabályozta, amely a községeket kötelezte a legszükségesebb tûzoltóberendezések beszerzésére és a tûzoltóság felállítását elrendelte. Egyben a tûzrendészet terén mutatkozó nagy hibák, hézagok, hiányosságok kiküszöbölésére a közigazgatási hatóságok közremûködését kapcsolta be. E rendeleti úton való intézkedés azonban nem hozta meg a kívánt sikert és sokévi próbálkozás, vajúdás után végre az Országos Tûzoltó Szövetség döntõ lépésre szánta el magát és pályázatot hirdetett egy tûzrendészeti törvénytervezet szövegére. A pályanyertes munkát további tárgyalások alapjául a belügyminiszterhez terjesztette fel.

Ez a lépés sem járt kellõ sikerrel, sõt, még az ökörítói szörnyû tûzkatasztrófa után sem történt semmi, minden maradt a régiben. Ökörítóban ugyanis 1910-ban egy nádfedeles csûrben 337 magyar szenvedett borzalmas tûzhalált. A rettenetes tragédia ugyan megrázta pillanatnyilag a lelkeket, megszólaltatta a közvéleményt, megdöbbentette az illetékeseket és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar tûzrendészetnek vannak igen sürgõs megoldandó problémái és feladatai, de aztán jött a világháború, amely alatt és az azt követõ évek folyamán nem volt az idõ alkalmas arra, hogy ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozzanak és a tûzrendészeti törvény tetõ alá kerüljön.

Rendezettebb viszonyok bekövetkeztével, 1923-ban dr. Rakovszky Iván, akkori belügyminiszter kezdett a kérdéssel komolyan foglalkozni és a tûzrendészeti törvény megalkotását is felvetette programjában. Mielõtt azonban még erre sor került volna a minisztertanács hozzájárulásával és felhatalmazásával 1925-ban a 230 000-es kormányrendeletet adta ki a tûzrendészetrõl az 1888-ban kiadott rendeletnek kiegészítésére, illetve ama rendelet hiányainak pótlására. Ez a rendelet fõként a tûzoltótiszt-képzése és a tûzrendészeti felügyelet kérdésével foglalkozott és erre vonatkozólag tartalmazott alapvetõ és mélyreható intézkedéseket. Ez a rendelet sem hozta meg azonban a kívánt eredményt, mert a legszükségesebb dologról, az intézmény anyagi támogatásáról nem történt gondoskodás.

Fél évszázaddal ezelõtt keletkezett a gondolat és a mozgalom a tûzrendészeti törvény megalkotására. Azóta minden intézmény rohamos fejlõdésnek indult, csak éppen a tûzrendészetrõl feledkezett meg mindenki, legalábbis nem a szükséges mértékben gondoskodtak róla, mert senki sem ismerte fel ennek közgazdasági jelentõségét és fontosságát, legalábbis nem olyan mértékben, mint ahogy azt a haladás útja megkívánta volna.

Van azonban városok és vármegyék, amelyekben a tûzrendészet a rendeleti úton való szabályozás óta elérte a korszerûség követelményeit. Különösen Budapest székesfõváros egész tûzrendészeti intézménye áll világnívón kimagasló teljesítményû minden tekintetben és már évtizedekkel ezelõtt kivívta magának a világhírnevet. Ezzel szemben azonban látjuk és érezzük a másik végletet is, mert sajnos, ma még körülbelül ezer olyan községünk van, amelynek egyáltalán nincs tûzoltósága. Ez határozottan az országos központi vezetés, irányítás és az egész szervezés hiányosságára vall.

A technika rohamos fejlõdésével természetszerûleg szaporodnak a tûzkeletkezési okok, ezért tehát, ha fokozott követelményekkel szemben meg akarunk felelni annak a feladatnak, amelyre a tûzrendészet hivatva van, akkor egy kerettörvényben le kell fektetnünk azt a szilárd alapot, amelyre a magyar tûzrendészet fejlõdésének folyamatát felépíteni lehet. Amihez a régi kormányok nem mertek hozzányúlni, azt a jelenlegi kormányzat valósítja meg és oldja meg azzal, hogy a belügyminiszter úr ezt a nagy fontosságú kérdést a T. Ház elé hozta.

Megállapítja ez a törvényjavaslat a törvényhatósági jogú városoknak és a megyei városoknak azt a kötelezettségét, hogy állandó jellegû, hivatásos tûzoltóságot állítsanak fel, felhatalmazza azután a belügyminisztert arra, hogy, a nagy- és kisközségekben a tûzoltóság felállítását rendeleti úton szabályozza, s lehetõvé teszi, hogy a belügyminiszter a városok és községek meglevõ tûzoltóságát a kor követelményeinek megfelelõen kiépíthesse és kiegészíttesse. Jogot ad továbbá a törvényhatóság elsõ tisztségviselõjének arra, hogy a nagyipar és a mezõgazdasági üzemek saját tûzoltóberendezés és saját külön tûzoltóság felállítására és fenntartására kötelezhesse.

A tûzoltóságnak és a tûzvédelemnek a szerepe és feladata a múltban csupán a puszta vagyonvédelem volt, ma azonban csak egy központiasan vezetett és irányított erõs hatalmas katonásan kiképzett és fegyelmezett, a korszerûség követelményeinek minden tekintetben megfelelõ tûzrendészet képes biztosítani. Éppen ezért örömmel kell ezt a javaslatot üdvözölnünk és fogadnunk, mert az abban lefektetett irányelvek biztos utat mutatnak nemzetvédelmi célkitûzéseink és nemzetvédelmi tetterõnk megvalósulására. Ebben a szellemben kérem az igen T. Házat, hogy ezt a törvény javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék.

(Helyeslés és taps a jobb oldalon)


Tisztelt Államtitkár Úr!


A szakmai megalapozottság érdekében a Magyar Tûzoltó Szövetség és a Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóságok Országos Szövetsége a Megyei Jogú Városok Szövetségének támogatásával átfogó szakmai egyezetést folytatott le 2009. március 5-én a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság Dísztermében.

A konferencia „Az önkormányzatiság a tûzvédelemben” címet viselte.

Teljes anyagot az alábbi linken megtekintheti:

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 07:59
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1137
Linkek: 75