Kezdölap arrow FTSZ arrow Zsinka András levele
Zsinka András levele
2011. April 01.

Kiss József elnök úr részére

Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete


Budapest

 

Tisztelt Elnök Úr!

Kónya péter úr, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége elnöke által bejelentett demonstrációs akciósorozattal kapcsolatban – belügyminiszter úr megbízásából – az alábbiakról tájékoztatom.

Miniszter úr álláspontja szerint a hivatásos állomány tagjainak szükségtelen hivatásuk védelmében bármiféle demonstrációt tartani. A Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fórumának (RÉF) jogelõdjeként mûködõ Szolgálati jogviszonyban állók Érdekvédelmi Fórumán, az egyes rendészeti tárgyú törvények módosítása kapcsán lefolytatott tárgyalások során, illetve az illetmény- és nyugdíjrendszer korábbi koncepciójának tárgyalása folyamán számos lehetõség nyílt arra, hogy az érdekképviseletek álláspontjukat kifejtsék.

A RÉF 2011. március 25-én megtartott ülésén a tárgyaló felek megállapodtak, hogy április 1-jéig eljuttatják a minisztérium részére elképzeléseiket, felvetéseiket, azonban ilyen javaslat sajnálatos módon a mai napig nem érkezett.

A tárgyalási folyamat jelenlegi fázisában a tárca vezetése elõtt nem világosak a demonstráció indokai, azonban annak meghirdetése megkérdõjelezi az érdek-képviseleti oldal kinyilvánított egyeztetési szándék komolyságát.

A Belügyminisztérium továbbra is várja a szakszervezetek javaslatait, amelyeket a megállapodás szerinti idõpontig írásban, a RÉF 2011. április 5-ére tervezett ülésén szóban is kifejthetnek. Ugyanezen alkalommal módjuk lesz meghallgatni a minisztérium vezetésének állásfoglalását, amelyet a Széll Kálmán Bizottság elõtt kíván képviselni.

Amennyiben a demonstrálók célja a Széll Kálmán Tervben rögzített célkitûzések megváltoztatása, úgy nagy bizonyossággal állítható, hogy ilyen eredményt a demonstráció nem fog elérni. Ugyanakkor a közös célt szolgáló, építõ jellegû, jövõbe tekintõ javaslatok figyelembe vételére továbbra is lehetõség van, olyanokra, amelyek a hivatásos életpálya modell kidolgozása során a rendvédelmi szervek hivatásos állománya tagjai és a késõbbiekben belépõ állomány érdekeit szolgálva, mindkét fél számára elfogadható megoldást jelentenek.


Budapest, 2011. március 30.


Üdvözlettel:


Zsinka András

fõosztályvezetõ

 


 

A levél eredetiben letölthetõ innen:

 

 

 

 

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 15:31
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75