A munkaidõ-szervezés egyes szempontjairól 2003/88/EK irányelv, a munka világának meghatározó jelentõségû közösségi szabálya. Alapvetõ célja a munkavállalók egészségének és biztonságának a védelme, a nem elegendõ pihenésbõl, illetve a túl hosszú munkaidõbõl eredõ veszélyek kiküszöbölése. Az irányelv rendelkezik, többek között, a heti munkaidõ maximális átlagos hosszáról (48 óra), a pihenõ idõ minimális mértékérõl (napi 11 óra, heti 24+11 óra) és kiadásának módjáról, a minimális évi (4 hét) fizetett szabadságról.

 

Magyarország az említett irányelvet (illetve annak elõdjeit) a csatlakozás idõpontjára a munka világának alapjogszabályába, a Munka Törvénykönyvébe beillesztette. Az irányelv egyes rendelkezéseinek értelmezésére idõközben az Európai Bíróság mértékadó döntéseket hozott, amelyekkel a hazai jogi szabályozás (hasonlóan számos régi és új tagállamhoz) nincs teljes mértékben összhangban. A közelmúltban folytatott részletes jogelemzés arra is rámutatott, hogy a gazdaság egyes szektoraira vonatkozóan a jogharmonizáció nem történt meg maradéktalanul.    

 

A 2003/88/EK irányelv két olyan rendelkezést tartalmaz, amelyet a Tanácsnak (az irányelvben rögzítettek szerint 2003. november 23-ig) a Bizottság beterjesztett javaslata alapján, felül kell vizsgálnia, és határoznia kell a meghozandó intézkedésekrõl. Ezek a rendelkezések a következõk:

·    egyrészt el lehessen térni az irányelv 6. cikkében meghatározott, heti 48 órás maximális munkaidõ alkalmazása során figyelembe vett hivatkozási/referencia-idõtõl,

·    másrészt a munkavállaló egyéni hozzájárulása alapján mellõzni lehessen a heti 48 órás munkaidõ korlátot (ez az ún. opt-out, vagyis „kívülmaradás”).

Ez a felülvizsgálat 2003. év végén megkezdõdött. Irányában és tartalmában ugyanakkor összekapcsolódott a menetközben hozott Európai Bírósági döntésekkel, amelyek alapvetõ hatást gyakoroltak a munkaidõ fogalmára, annak értelmezésére. Ezek az elhíresült SIMAP és Jaeger, illetve a Pfeiffer esetek.

 

Az irányelv felülvizsgálata, magának az irányelvnek a munkapiaci és foglalkoztatási jelentõsége, az Európai Bíróság döntései nyomán kialakult problémák, valamint a tagállami álláspontok éles ellentéte következtében a szokásosnál is jobban elhúzódik, és már több alkalommal tûnt úgy, hogy a tárgyalások holtpontra jutottak. A Brit Elnökség – az irányelv megalkotásában különösen érdekelt tagállamok nyomására végül – a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács soron következõ (2005. december 8.) ülésén, politikai megállapodás szándékával ismét napirendre tûzte (az ebéd alkalmával, zárt ülés keretében) a munkaidõ irányelvet.   

 

A tárgyalások korábbi szakaszában a Kormány már foglalkozott a munkaidõ-irányelv módosításával, és a kapott mandátumnak megfelelõen képviselte a munkaügyi miniszter a Kormány álláspontját a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács 2004. december 6-7 ülésén. A munkaidõ irányelv ebben az évben már két alkalommal szerepelt a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács napirendjén. 2005. március 3-án csupán az Elnökség összegezte a tárgyalások akkori állását. 2005. június 2-3-i ülésén a miniszterek ebéd alatti, zártkörû, eszmecserét folytattak, mindenekelõtt az opt-out témakörében. A Tanácson nem született kompromisszum. A tárgyalódelegáció mandátumát az EKTB 2005. május 24-i ülése hagyta jóvá.  

 

- javaslatot tesz a soron következõ Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) ülésén képviselendõ magyar álláspontra, a továbbra is nyitott kérdésekben, mindenekelõtt az opt-out (kívülmaradás), azaz a heti 48 órás munkaidõ korlátot meghaladó munkavégzés vonatkozásában;

 - áttekinti a gazdaság egészére vonatkozóan a hazai munkaidõ szabályozást, annak összhangját (ellentmondását) a jelenleg hatályos 2003/88/EK irányelvvel, valamint az irányelv kapcsán született európai bírósági ítéletekkel; összegzi az összhang megteremtésére irányuló törekvéseket, illetve feltételeket – egyrészt a magyar tárgyalási álláspont megalapozása érdekében, másrészt arra való felkészülésként, hogy esetleg nem születik meg a politikai kompromisszum, és hosszabb távon is a jelenleg hatályos irányelv (és annak bírósági értelmezése) marad életben

A soron következõ Tanácsülésre javasolt kormányzati tárgyalási álláspont a következõképpen foglalható össze:

1.    A magyar Kormány elsõdleges érdeke továbbra is az, hogy a munkaidõ megszervezésére vonatkozó új közösségi irányelv mielõbb megszülessen. Ennek elõsegítésére változatlanul kész minden ésszerû és reális kompromisszumra.

2.    A magyar Kormány további kiemelt prioritása, hogy az irányelv minél több kérdésben, és minél tágabb lehetõséget nyújtson a tagállamoknak arra, hogy nemzeti szinten – a szociális partnerekkel konzultálva, az irányelv adta keretek között – maguk alakíthassák ki, adott körülményeiknek leginkább megfelelõ szabályozást.

3.    Az opt-out, azaz a referencia idõszak átlagában számított, maximális 48 órás munkaidõ korlátot meghaladó hosszúságú munkavégzés vonatkozásában

a.    a magyar Kormány a kompromisszum lehetõségét az opt-out – differenciált, idõben és/vagy szektorok szerinti korlátozás melletti – fenntartásában látja;

b.    nem fogadható el számára sem az opt-out azonnali eltörlése, sem annak végsõ határidõ nélküli, általános fenntartása;

c.    támogatja az opt-out alkalmazási feltételeinek szigorítását, beleértve azt is, hogy elutasítja a csak egyéni beleegyezésen alapuló rendszer fenntartását.

A Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács 2005. december 8-i ülését követõen, amikor

 

·    a tárgyalás pozitív kimenetele esetén, a politikai megállapodás birtokában már megbízhatóbban becsülhetõ az új irányelv elfogadásának idõtávja; illetve

·    a tárgyalás negatív kimenetele esetén, politikai megállapodás hiányában egyértelmûvé válik a jelenlegi irányelv hosszabb távú hatályban maradása

lehet csak felelõs döntést hozni a közösségi szabályok és a hazai jogszabályok között jelenleg fennálló –  számos konfliktust és bírósági pert elõidézõ – eltérések felszámolásának ütemezésérõl, módjáról.  

 

A hazai jogszabályok jogharmonizációs célú módosítása során nem csak annak jelentõs nagyságrendû költség és humán erõforrás következményeire kell tekintettel lenni (amelynek nagyságrendje, az érintett tárcák becslései alapján – részletezve lásd a Jelentés IV. részében - a különbözõ szektorokban országos szinten, mintegy 25 milliárd Ft/év lenne és megközelítõleg összesen 5700 fõ létszámbõvítésre lenne szükség). Emellett figyelembe kell venni a visszalépés tilalmának elvét is – amit maga az irányelv is kimond. Ez azt jelenti, hogy a hazai szabályozásban – a jelenleg hatályos irányelvhez való igazodás érdekében – eszközölt módosítások az új, várhatóan rugalmasabb, nagyobb mozgásteret biztosító rendelkezéseket tartalmazó irányelv elfogadása után nem „vonhatók vissza” az új irányelvre való hivatkozással.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.)

Alapvetõ eltérés tehát az irányelv és a Hszt. vonatkozó rendelkezése között az, hogy az irányelv a 48 órás heti munkaidõ korlátot a „rendes” munkaidõ/szolgálat és heti túlóra összeszámított, együttes mértékére vonatkoztatva határozza meg, a Hszt. alapján viszont a „rendes szolgálat” és a „túlszolgálat” teljes mértékben elkülönül egymástól; és a korlát csak a „rendes szolgálatra” értelmezõdik.  

A Hszt. esetében sem érvényesül az irányelvnek az a rendelkezése, hogy a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján, a munkavállaló önkéntessége mellett léphetõ túl – a referencia idõ átlagában – a heti 48 óra maximális munkaidõ. Jelenleg ez az önkéntesség sem a készenléti jellegû munkakörök esetében, sem a felsõ korlátot meghaladó túlszolgálat vonatkozásában nem érvényesül – a Belügyminisztérium érvelése alapján a fegyveres szervek sajátos munkáltató-munkavállaló viszonyrendszere következtében.

A hatályos irányelv 3. és 5. cikke szerint a napi pihenõidõ mértéke 24 órás idõszakonként 11 összefüggõ óra, a heti pihenõidõ mértéke pedig hétnapos idõszakonként 24 óra plusz a napi 11 óra (ha azt objektív, mûszaki vagy munkaszervezési feltételek indokolják, a heti pihenõidõ esetében minimális 24 órás pihenõidõ alkalmazható). Ugyanakkor e két cikkre vonatkozóan (az irányelv korábban már hivatkozott 17. és 18. cikke alapján) eltérés, azaz derogáció lehetséges. Derogáció esetén, elvben, egyenértékû kompenzációs pihenõidõt kell biztosítani a munkavállalóknak.  

 

A hazai jogi szabályzás csak részben felel meg az irányelv alapvetõ rendelkezéseinek, alapvetõen három ok következtében. Egyrészt a pihenõidõre vonatkozó szabályok szorosan kötõdnek az ügyeleti idõ értelmezéséhez és az arra vonatkozó (gyakran igen bonyolult és összetett) szabályozáshoz, ami az irányelvtõl eltérõ logikájú és tartalmú pihenõidõre vonatkozó rendelkezésekhez vezet. Másrészt, abban az esetben, ha a pihenõidõre vonatkozóan a jogszabályok élnek az irányelv adta derogáció lehetõségével, a kompenzációs pihenõidõre vonatkozó rendelkezések részben ellentmondásban vannak a közösségi joggal. Harmadrészt, egyes jogszabályok oly módon térnek el az irányelv rendelkezéseitõl, hogy túllépnek és/vagy nem tartják be az irányelv derogációra vonatkozó felhatalmazását.  

 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény  

 

Bár a Hszt. közvetlenül nem foglalkozik azzal, hogy az ügyeleti szolgálatot ellátók ügyeleti szolgálati ideje a munkaidõ szempontjából minek minõsül, éppen e külön rendelkezések hiányából következik, hogy az teljes egészében szolgálatteljesítési idõnek számít. Függetlenül attól, hogy esetleg van annak idõtartama alatt lehetõsége a pihenésre. (Csupán a teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a készenléti szolgálat idõtartama – amikor a munkavállaló szolgálati idõn túl köteles elérhetõ (de a szolgálati helyén kívüli) helyen tartózkodni – teljes mértékben független a rendes szolgálati idõtõl. Amennyiben a készenléti szolgálat ideje alatt tényleges munkavégzés történik, az túlszolgálatnak minõsül, amelyet az irányelv értelmében már figyelembe kell venni a heti munkavégzés 48 órás felsõ korlátja betartásánál.)

 Törekvések és lehetõségek

a közösségi és a hazai jogi szabályozás összhangjának megteremtésére (jogszabály módosítás, intézményi, pénzügyi és humánerõforrás feltételek)

A Kormány mindig is elkötelezett volt atekintetben, hogy az ország EU tagságából eredõ kötelezettségeinek, így többek között a közösségi jog maradéktalan átvételének megfeleljen. Amint az elõzõ fejezetben összegeztük, a munkaidõ szervezésérõl szóló jelenleg hatályos 2003/88/EK irányelvnek, illetve annak Európai Bíróság általi értelmezésének a magyar jogszabályok nem mindenben felelnek meg.  

Az alábbiakban az eddig már körvonalazódott törekvéseket, elképzeléseket összegezzük, sorra véve azokat a szektorokat, amelyek esetében a munkaidõ szervezésére vonatkozó hazai jogszabályi rendelkezések eltérnek a vonatkozó közösségi szabályoktól. A rendelkezésre álló hatáselemzések, becslések alapján rögzítjük, hogy a jelenleg hatályos irányelvi elõírások betartása milyen következményekkel járna.    

 

A fegyveres szervek esetében - amint a III. fejezetben részletesen áttekintettük – a munkaidõ szervezésére vonatkozó jelenleg hatályos 2003/88/EK irányelv maradéktalan átvétele és a kapcsolódó Európai Bíróság szerinti értelmezés követése, komoly kihívásokat jelentene, amelyek közül a legfontosabbak az alábbiak:

 

 

A Hszt. 86.§ (3) bekezdése alapján a fegyveres szervek esetében – a Hjt-hez hasonlóan - 8 óra a napi pihenõidõ, az irányelvben meghatározott 11 órával szemben. A Hszt. 86. § (4) bekezdése alapján heti 2 pihenõnapot kell biztosítani, amelyet az (5) bekezdés szerint havonta összevontan is ki lehet adni.  

Az irányelv rendelkezéseivel való ellentmondás – a Hjt-hez hasonlóan – abban mutatkozik meg, amilyen módon a Hszt. napi és heti pihenõidõrõl rendelkezik. Az Európai Bizottság irányelv értelmezését követve ugyanis a fegyveres szervek esetében a pihenõidõre, szünetre, referencia idõre, stb. vonatkozó irányelvi rendelkezésektõl csak

 

Ebben az esetben is tehát csak egy részletesen szabályozott területen van lehetõség az irányelv pihenõidõ szabályozásától való eltérésre, és annak kompenzációs pihenõidõvel való kiegyensúlyozására. Ebbe a körbe a tûzoltóság egyértelmûen beletartozik.

 

A Hszt-ben valamint az irányelvben szabályozott pihenõidõ között nem csupán az idõtartam mértékében, hanem a rendeltetésében is eltérés van. Míg a Hszt. szerint a 8 órás pihenõidõt a napi szolgálat befejezése és a másnapi szolgálat kezdete között kell biztosítani, addig az irányelv (3. cikke) szerint a 11 órás pihenõidõt 24 órás idõtartamonként kell kiadni. Ebbõl következõen, a folyamatos 24 órás „rendes” szolgálatokat nem lehetne alkalmazni csak azokon a területeken, ahol kompenzációs pihenõidõ mellett eltérést enged az irányelv (lásd fentebb).

 

A hatályos magyar jogi szabályozás szóhasználatát tekintve sincs maradéktalanul összhangban az irányelvvel, ez azonban a szabályozás tartalmát nem érinti. (Az irányelv napi és heti 24 órás minimális pihenõidõrõl, a Hszt. viszont pihenõidõrõl és pihenõnapról beszél. Azzal lehetne az összhangot megteremteni, hogy a Hszt. 86.§ (4) bekezdése a heti pihenõnapok helyett heti pihenõidõ terminológiát alkalmazná.)  

Bár a Hszt. közvetlenül nem foglalkozik azzal, hogy az ügyeleti szolgálatot ellátók ügyeleti szolgálati ideje a munkaidõ szempontjából minek minõsül, éppen e külön rendelkezések hiányából következik, hogy az teljes egészében szolgálatteljesítési idõnek számít. Függetlenül attól, hogy esetleg van annak idõtartama alatt lehetõsége a pihenésre. (Csupán a teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a készenléti szolgálat idõtartama – amikor a munkavállaló szolgálati idõn túl köteles elérhetõ (de a szolgálati helyén kívüli) helyen tartózkodni – teljes mértékben független a rendes szolgálati idõtõl. Amennyiben a készenléti szolgálat ideje alatt tényleges munkavégzés történik, az túlszolgálatnak minõsül, amelyet az irányelv értelmében már figyelembe kell venni a heti munkavégzés 48 órás felsõ korlátja betartásánál.)

 

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvén

A Hszt. az összeférhetetlenségrõl szóló részben mondja ki, hogy a hivatásos állomány tagja csak engedéllyel létesíthet olyan munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt, amely a hivatásos szolgálattal, illetve a szolgálati beosztással nem összeférhetetlen.

A hivatásos állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni a szolgálati idõn kívüli sporttal vagy ismeretterjesztéssel összefüggõ munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését, gazdasági társaságban – munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak nem minõsülõ – személyes közremûködési kötelezettséggel járó tagsági, felügyelõ bizottsági tagsági vagy a gazdasági társaságban vezetõ tisztségviselõi viszony létesítését. Nem kell bejelenteni, illetve engedélyeztetni a szolgálati idõn kívül végzett tudományos, oktatói, mûvészeti, lektori, szerkesztõi, valamint a jogi oltalom alá esõ szellemi tevékenység folytatását. Nem adható engedély, ha a munkavégzéssel járó egyéb jogviszony, a társadalmi szervezetben való részvétel vagy tisztségviselés ellentétes a fegyveres szerv feladataival, vagy a szolgálat kötelességszerû, pártatlan és befolyástól mentes ellátását, illetve a fegyveres szerv tekintélyét veszélyezteti.

Amennyiben az irányelv I. részének rendelkezéseit tekintve maradéktalanul sikerül a magyar kormányzati érdekeket érvényesíteni, ebben az esetben versenyszféra vonatkozásában, az irányelv elfogadása érdekében akár le is lehetne mondani – kompromisszumként – az opt-out alkalmazásáról. Ez lényegében a készenléti jellegû munkakörökre vonatkozó munkaidõ szabályok megváltoztatását jelentené, amely a munkaadóktól származó információk szerint kevesebb, mint 20 ezer fõt érintene.  

A Hszt. módosítására benyújtott T/18107 számú törvénytervezet arra utal, hogy a fegyveres szervek esetében az opt-out-ról való azonnali lemondás problémákat vetne fel. A tervezet ugyanis azon két terület vonatkozásában, ahol az opt-out jelenleg alkalmazásra kerül, a készenléti jellegû munkakörök esetében a heti 48 órás munkaidõ korlát betartása csak 2008-ra vállalható; míg a túlszolgálat esetében ilyen jellegû vállalást nem tartalmaz a törvénytervezet. Azaz a törvénytervezet az opt-out hosszabb távú fennmaradásával számol.

 

Az egészségügyi szektor esetében is szükségesnek látszik – a szakértõi becslések szerint – legalább három évig az opt-out lehetõségének igénybevétele a zökkenõmentes átállás érdekében, még akkor is, ha az ügyeleti idõ szabályozása a jelenlegi tervezetben foglaltak szerint kerül elfogadásra.  

Az egészségügyi ágazatban azonban nem csak a létszámemelés, hanem a képzés idõtartam is meghatározó. Ennek következtében az Egészségügyi Minisztérium véleménye szerint, legalább 8-9 év kifutási idõ szükséges, mivel az ágazatban indokolt létszámemeléshez legalább egy képzési ciklus kell (a strukturális reformok mellett), és az orvosképzés 6 év, a szakorvosok képzése további legalább 3 évet igényel.  

 

Az opt-out bizonyos szektorokra történõ korlátozását Magyarország el tudja fogadni.

 

A reális szûkítés az opt-out lehetõségének a fenntartása az egészségügyi szektorban; a honvédségnél, és a fegyveres szerveknél (tûzoltóságnál).    

Amennyiben az opt-out csak a fenti szektorokban lenne alkalmazható a jövõben, ez azt jelentené, hogy általánosságban nem lenne lehetséges az ún. készenléti jellegû munkakörökben a munkaidõ heti 48 órás korlátjának túllépésére.  

Másrészt, amint a korábbiakban már jeleztük, a készenléti jellegû munkakörök másik jellemzõ alkalmazási területén, a versenyszférában, csak kevesebb, mint 20 ezer fõt érintene a szabályozás megválasztása

Az opt-out alkalmazásának módját és feltételeit tekintve, Magyarország     számára nem fogadható el, ha csak egyéni beleegyezésre épül a munkaidõ meghosszabbítása. Az egyéni beleegyezés szükséges de nem elégséges feltétel. Az opt-out igénybevételét kollektív szerzõdés, a szociális partnerek más típusú megállapodása vagy jogszabály rögzítse.  

Magyarország mindig is egyetértett az opt-out alkalmazására vonatkozó garanciális szabályok szigorításával. Az esetleges visszaélések elkerülése érdekében megfelelõ biztosítéknak tartjuk a kollektív szerzõdésekkel, illetve jogszabállyal történõ felhatalmazást.  

A munkaidõ szervezésére vonatkozó, jelenleg hatályos 2003/88/EK     irányelvnek és a vonatkozó európai bírósági ítéleteknek való megfelelés a magyar jogban

Amint a Jelentés elõzõ részeiben érzékeltettük, a munkaidõ szervezésére vonatkozó 2003/88/EK irányelv felülvizsgálata, és az ezzel összekapcsolódó kihívás, az Európai Bíróság irányelv értelmezésére vonatkozó döntéseinek figyelembevétele az irányelv módosítása során olyan összetett közösségi jogalkotási feladatot jelent, amellyel úgy tûnik, a szakemberek és a döntéshozók csak a vártnál hosszabb idõ alatt tudnak megbirkózni. Az elhúzódó közösségi jogalkotás a legtöbb tagállamhoz hasonlóan, Magyarországon is, problémákat okoz, hiszen a hazai jogszabályok egyes rendelkezései nincsenek összhangban az Európai Bíróság – idõközben megszületett – jogértelmezésével.

Tekintettel arra, hogy Magyarországnak, mint EU tagállamnak kötelessége a közösségi jog (az irányelvek és azok Európai Bíróság általi értelmezése) és a hazai jogszabályok közötti összhang maradéktalan megteremtése, az alábbiakban azzal a szándékkal tekintjük át a munkaidõ szabályozására vonatkozó hazai jogszabályi keretet, hogy megállapítsuk, jelenleg mely jogszabályok, és azok milyen rendelkezései esetében mutatható ki a megfelelés hiánya. Az áttekintésben a 2003/88/EK irányelv legfontosabb rendelkezéseit, illetve azok közösségi értelmezését vesszük sorra. A hazai jogszabályok vonatkozásában csak megfelelés/nem-megfelelés tényét rögzítjük, a jogszabályok részleteinek elemzésétõl eltekintünk.

Hangsúlyozni kívánjuk, hogy el kell választani a közösségi hatáskörbe tartozó, a munkaidõre vonatkozó szabályok megsértésének, és a jogsértéssel kapcsolatos, abból levezethetõ díjazási igényeknek a kérdését. Utóbbiban csak nemzeti hatáskör van, és e kérdésben nem releváns, és nem is lehet releváns egyetlen közösségi bírósági ítélet sem. A közösségi bírósági ítéletek csak a munkaidõ mértékének kérdésében hoztak döntést, míg a díjazás kérdésében sem az irányelv, sem az ítéletek maguk nem állapíthatják meg a munkaidõvel kapcsolatos pénzbeli igény jogosságát.

A hazai jogszabályok közösségi joggal való megfelelésének vizsgálatakor a kiinduló, alapvetõ kérdés természetesen az, hogy egyáltalán mely területekre terjed ki az irányelv hatálya, és ennek megfelelõen mely hazai jogszabályokat kell az elemzésbe bevonni.   

A 2003/88/EK irányelv 1. cikke az irányelv hatályának meghatározásánál visszautal a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönzõ intézkedések bevezetésérõl szóló 89/391/EGK keretirányelv hatályára. Ezzel kimondja, hogy a munkaidõ irányelvet alkalmazni kell a 89/391/EGK irányelv 2. cikke szerinti valamennyi köz- és magántevékenységi (ipari, mezõgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális, szabadidõs stb.) ágazatban.  

Az Európai Bíróság több ítéletében is értelmezte a fenti kitételt a munkaidõ szabályozásával összefüggésben. Így a C-397/01 számú Pfeiffer ügyben, illetve a C-52/04 számú, a hamburgi tûzoltók által indított perben, elõzetes döntéshozatal keretében hozott indokolt végzésben is kimondta, hogy a 89/391/EGK irányelv 2. cikkében említett szektorok nincsenek teljes egészében kivéve a keretirányelv, illetve ebbõl következõen a munkaidõ irányelv hatálya alól. Kizárólag olyan konkrét tevékenységek zárhatóak ki ezen szektorok esetében is, amelyeknek a sajátosságai ezt indokolják, azaz amelyek elõzetesen nem tervezhetõk, pl.: katasztrófa, súlyos baleset esetén. A munkaidõ hosszára vonatkozó korlát túllépése ezért csak olyan különlegesen súlyos és sokakat érintõ körülmények esetén lehetséges, amikor a közérdek védelméhez nélkülözhetetlen szolgáltatások megfelelõ mûködésének biztosításához fûzõdõ érdek átmenetileg felülírja a beavatkozó egységekben, illetve mentési tevékenységet végzõ egységekben dolgozó munkavállalók biztonságához és egészségének védelméhez fûzõdõ érdeket.  

 

Az Országgyûlés T/18107. számon benyújtott törvény-tervezetként tárgyalja a Hszt. módosítását. Ebben a tervezetben vannak olyan rendelkezések, amelyek a hatályos munkaidõ irányelvhez való közelítést célozzák, azonban a teljes összhang megteremtése nem fogalmazódott meg célként.

Ez az intézkedés 2006-ban mintegy 1,5 milliárd forint kiadást igényel, és kb. 320 fõ felvételét teszi szükségessé.

A fenti jogszabály módosítási javaslat, bár kétségtelenül az irányelv jelenleginél jobb átvételét biztosítja, arról továbbra sem rendelkezik, hogy heti maximális munkaidõbe a túlszolgálatot is bele kell számítani. Nem tér ki arra sem, hogy hogyan lesz garantálható a heti 48 óránál hosszabb munkaidõ vállalásának „önkéntessége”, illetve hogyan érvényesíthetõk az opt-out igénybevételének az irányelvben rögzített, a munkavállalót védõ további garanciái. Ezzel összefüggésben célszerû az EU tagállamok gyakorlatának elemzése és megfelelõ adaptálása.  

 

A jogszabály módosítási javaslat ugyanakkor hallgatólagosan feltételezi, hogy az opt-out lehetõség az irányelvi szabályozás szintjén fennmarad, legalább 2008-ig – hiszen annak magyarországi alkalmazását a fegyveres szervek vonatkozásában törvényi szinten kívánja rögzíteni. Ez a feltételezés, kétségtelenül behatárolja a Kormány mozgásterét a tanácsi tárgyalási folyamatban.

 

A benyújtott törvénymódosítási javaslat nem terjed ki a közösségi szabályok és a hazai jogi szabályozás további eltéréseire (úgymint, a napi és heti pihenõidõ, illetve a referencia idõszak szabályozása).

Az elõzõekben említett törvénymódosítási javaslat kidolgozása mellett, az érintett területek szakértõi megkezdték annak felmérését is, hogy milyen következményekkel járna egy teljesebb/teljes jogharmonizáció megvalósítása. Eddigi elemzéseik alapján a következõ hatásokkal kell számolni:

A BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF) és felügyelt szervei vonatkozásában, amennyiben be kívánnánk vezetni az irányelvben meghatározott maximált munkaidõt (heti 48 óra) a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok létszámát (jelenleg megközelítõleg 7000 fõ) 1020 státussal, a BM OKF létszámát 100 státussal szükséges volna megemelni. A létszám növeléséhez éves szinten 4.5 milliárd Ft szükséges. Létszámbõvítés nélkül a munkaidõ csökkentés munkaszervezéssel, illetve egyéb módon nem valósítható meg.

A két bírósági ítélet lényege, hogy a munkáltató által meghatározott helyen munkavégzésre képes állapotban történõ rendelkezésre állás (ügyelet) teljes egészében munkaidõnek minõsül, és ennek következtében figyelembe kell venni a munkaidõ napi, heti és éves korlátjára vonatkozó szabályok esetében. A bírósági döntések a készenlétre – amikor a munkavállalónak csak elérhetõ, behívható helyen kell tartózkodnia, azaz, gyakorlatilag a munkavállaló határozza meg a készenlét helyét, bizonyos korlátok között - nem vonatkoznak. Bár a két konkrét jogeset az egészségügyi szektorra vonatkozik, az ítéletek megállapításai az összes ügyeletet vállaló munkavállalóra kiterjeszthetõek, a gazdaság egészére vonatkozóan.

Ezzel a két bírósági ítélettel igen sok tagállam nemzeti joga jelenleg nincs összhangban, hazánkat is ideértve.

 

Az Európai Bíróság Bernhard Pfeiffer és társai kontra Német Vörös Kereszt ügyben hozott ítélete szerint minden egyes munkavállalónak szabadon és kifejezetten kell hozzájárulását adnia ahhoz, hogy rá vonatkozóan a heti maximális munkaidõ a munkaidõ keret átlagában 48 óránál magasabb legyen. Ebbõl következõen nem elegendõ, ha a munkaszerzõdés ebben a kérdésben egy olyan kollektív szerzõdésre utal, amely lehetõvé teszi a heti munkaidõkeret felemelését, de nem tartalmazza az adott munkavállaló kifejezett beleegyezését. A Bíróság azt is kimondta, hogy az olyan (készenléti jellegû) munkakörök esetén sem lehet a heti maximális munkaidõt jogszabállyal, kollektív szerzõdéssel, illetve a kollektív szerzõdésekre visszautaló munkaszerzõdéssel megemelni, amikor a munkavállalónak a munkavégzés helyén kell tartózkodnia, és folyamatosan rendelkezésre állnia annak érdekében, hogy, szükség esetén, a felmerülõ munkát azonnal el tudja látni.  

 

 

Jogharmonizáción általános értelemben azt a folyamatot értjük, amely elsõsorban jogalkotási tevékenység által lehetõvé teszi, hogy két jogrendszer szabályai egymással összeegyeztethetõvé váljanak. A közösségi jogharmonizáció az Unió minden tagállamában folyamatosan zajló tevékenység, amely azt a célt szolgálja, hogy az adott állam jogrendszere az Európai Unió jogával összeegyeztethetõ legyen. A közösségi jog (EK jog) ugyanis önálló, autonóm jogrendszert alkot. Autonómnak nevezhetõ ez a rendszer, hiszen az uniós jogszabályokat közösségi intézmények (Európai Bizottság, Tanács, Európai Parlament) alkotják meg, a közösségi jog által szabályozott döntéshozatali eljárások során – szemben a nemzetközi joggal, amely önálló államok önkéntes megállapodásain alapul. Emellett önálló, meghatározó szerepük van egyes közösségi intézményeknek is (Európai Bizottság, Európai Bíróság, Számvevõszék) az így meghozott jogszabályok végrehajtásában, annak ellenõrzésében. A közösségi jog egy egységes rendszert alkot, sajátos jogszabályi hierarchiával, a jogrendszer egészére kiterjedõ jogelvekkel - nem egyszerûen jogszabályok formátlan halmazáról van tehát szó.

 

Elsõ lépésben: a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármû és technikai eszköz állományáról szóló 7/2006. (II. 8) BM rendelet, különbözõ különleges szerek készenlétbõl történõ kivonását rendelte el, amely létszám csökkentést jelent és ezzel rendkívül kockázatossá tette a tûzvédelem szakimai színvonalát.

Második lépésben: a tûzoltóság tûzoltási és mûszaki mentési tevékenységének szabályairól szóló 1/2003. (I. 9.)   BM rendelet módosításáról készült tervezet státusokat von el a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok létszámából azzal, hogy a  gépjármûfecskendõkre beosztott létszámot csökkenti, a párhuzamosítást intézményesíti.

Harmadik lépésben: kikerült a 11/1997. (II. 18.) BM rendelet 25. §-ának (12) bekezdésébõl az a szövegrész, amely a központi költségvetés által normatív hozzájárulással finanszírozott létszámhelyeknek a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok közötti átcsoportosításához az érintett önkormányzatok egyetértését írta elõ.  

 

Indokolás: az áthelyezhetõség kérdését kiemelten aktuálissá teszi a tûzoltók szolgálati idejének csökkentésérõl szóló törvényi rendelkezés. A létszámhelyek átcsoportosításának megvalósulása hozzájárulna a megnövekedett szabadidõ miatt jelentkezõ, illetve meglévõ szolgálatszervezési problémák csökkenéséhez.

Továbbiakban, Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésérõl szóló 17700 .sz. törvényjavaslat tárgyalása során, az Országgyûlés a 2005. november 29-ei határozathozatala során elfogadta:

„Az Európai Parlament és Tanács 2003/88/EK. irányelve a tûzoltók munkaidejére vonatkozóan azt rögzíti, hogy „hétnapos idõtartamokban az átlagos munkaidõ, a túlórát is beleértve, ne haladja meg a 48 órát". Jelenleg a hivatásos tûzoltó munkaideje az irányelvben foglaltakat meghaladja, ezért javasolt a munkaidõ folyamatos csökkentése . Ennek a 2006 . évre vetített többletigénye 1,0 milliárd forint . Ahhoz, hogy a tûzoltóság állományának jelenlegi munkaideje csökkentésre kerülhessen, emelni kell a vonulós tûzoltó állomány létszámát.  A javaslatban szereplõ 1,0 milliárd forint 240 fõ vonulós tûzoltó létszámfejlesztésére ad lehetõséget. Ahhoz, hogy a tûzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok a tûzoltók létszámfejlesztését megvalósíthassák szükséges a módosító javaslatban szereplõ fõösszeg és személyi juttatás fajlagos összegének megemelése.”

A Hatásvizsgálat szerint, „Létszámbõvítés nélkül a munkaidõ csökkentés munkaszervezéssel, illetve egyéb módon nem valósítható meg”, és a Magyar Köztársaság Országgyûlése 1,0 milliárd forintot 240 fõ vonulós tûzoltó létszámfejlesztésére megszavazott, akkor az miért nem kerül végrehajtásra?