Részlet a koncepcióból:

"h) Tûzvédelmi rendszer korrekciója
A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény kimondja, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója a tûzoltóságok szakmai feladatainak végrehajtása érdekében meghatározza a tûzvédelmi és mûszaki mentési feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit, irányítja és ellenõrzi az alárendelt szervezetek szakmai munkáját és tevékenységét, de ez a szakmai irányítás, felügyelet hatékony tartalommal jogszabályi oldalról megtámogatásra nem került. Mivel az önkormányzatiság megteremtésével párhuzamosan nem került megfelelõen tisztázásra a tûzoltóságok feletti szakmai felügyelet kérdésköre, ez azt eredményezte, hogy ellehetetlenült a szakmai hibák korrigálása, a hibázók felelõsségre vonása.
Ez hosszú távon azt eredményezte, hogy sérült a tûzvédelmi törvényben megfogalmazott azon elv, hogy a hivatásos önkormányzati tûzoltóság egységes elvek alapján szervezett rendvédelmi szervezet része, mivel az egységes elvek érvényesítésére nincs hathatós lehetõség.
E problémák kiküszöbölésére a tûzvédelem állami kézbe történõ helyezésével nyílik lehetõség,
amely egy helyi érdekektõl mentes, megfelelõ szintû irányítással bíró rendszer kialakítását biztosítja és hatékonyabb tûzvédelmet eredményez."

Forrás: http://www.otm.gov.hu/web/portal.nsf/index?OpenView

1936. évi X. törvénycikk a tûzrendészet fejlesztésérõl

1. § (1) A törvényhatósági jogú és a megyei városok hivatásos tûzoltóságot kötelesek fenntartani, amelynek élén törvényhatósági jogú városban a tûzoltófõparancsnok, megyei városban a tûzoltóparancsnok áll. A fõparancsnokot, illetõleg a parancsnokot és a hivatásos tûzoltóság tisztikarának tagjait a fõispán, Budapest székesfõvárosban a tûzoltófõparancsnokot a fõpolgármester a hivatásos tûzoltóság tisztikarának többi tagjait a polgármester nevezi ki. A kinevezéseknél az országos tûzrendészeti felügyelõt (5. § (1) bek.) meg kell hallgatni.
(2) Nagy- és kisközségekben a tûzoltóság szervezetét és a tûzoltói szolgálat ellátását a belügyminiszter a 10. § alapján kiadott rendeletben szabályozza.
(3) A büntetõtörvények alkalmazása szempontjából a szolgálatban levõ tûzoltót hatósági közegnek kell tekinteni.
2. § (1) A belügyminiszter törvényhatósági jogú, úgyszintén megyei városokat, valamint nagy- és kisközségeket - teherbíróképességük figyelembevételével - tûzoltói szervezetük és berendezésük kiegészítésére kötelezhet.
(2) A törvényhatóság elsõ tisztviselõje nagy ipari és mezõgazdasági üzemeket, ha megfelelõ tûzoltói berendezésük és tûzoltóságuk nincs - amennyiben a helyi viszonyok ezt indokolttá teszik - a kerületi kir. iparfelügyelõ, illetõleg a vármegyei gazdasági felügyelõ meghallgatásával külön tûzoltói berendezés és külön tûzoltóság fenntartására kötelezhet. Az ilyen ügyekben másodfokon a belügyminiszter az ipari üzemek tekintetében az iparügyi, a mezõgazdasági üzemek tekintetében a földmívelésügyi miniszterrel egyetértõen határoz.
3. § (1) A tûzvédelmi szervezetek megállapításánál és az ilyen berendezések létesítésénél a légitámadás ellen irányuló védelem követelményeire figyelemmel kell lenni.
(2) Légitámadás veszélye esetében a veszélyeztetett város, illetõleg község tûzrendészeti szervezete - a veszély tartama alatt - a légitámadás elhárítását irányító katonai parancsnok vezetése alatt áll.
4. § (1) Tûzrendészeti ügyekben - amennyiben ez a törvény vagy ennek alapján kiadott rendelet eltérõen nem rendelkezik - a következõ hatóságok járnak el:
elsõfokon nagy- és kisközségekben a fõszolgabíró, megyei városokban a polgármester, törvényhatósági jogú városokban a polgármester által kijelölt tisztviselõ, Budapesten a kerületi elöljáró;
másodfokon a törvényhatóság elsõ tisztviselõje;
harmadfokon a belügyminiszter.
(2) Azt, hogy az ipartelepekre és a közlekedési vállalatokra vonatkozóan tûzrendészeti ügyekben mely hatóságok, illetõleg szervek járnak el, a belügyminiszter, az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterrel egyetértõen rendeletben állapítja meg.
5. § (1) A belügyminiszter a tûzrendészet felett a fõfelügyeletet az országos tûzrendészeti felügyelõ közremûködésével gyakorolja.
(2) Az ország területét tûzrendészeti kerületekre kell felosztani; egy-egy kerület élén a kerületi tûzrendészeti felügyelõ áll.
(3) A vármegye tûzrendészeti felügyeleti szerve a vármegyei, a járásé a járási tûzrendészeti felügyelõ. Törvényhatósági jogú, illetõleg megyei városban a tûzrendészeti felügyeletét a hivatásos tûzoltóság fõparancsnoka, illetõleg parancsnoka látja el.
(4) Az országos tûzrendészeti felügyelõt és a kerületi tûzrendészeti felügyelõket a belügyminiszter, a vármegyei és járási tûzrendészeti felügyelõket a fõispán nevezi ki. A kerületi, a vármegyei és járási tûzrendészeti felügyelõk kinevezésénél az országos tûzrendészeti felügyelõt meg kell hallgatni. Vármegyei és járási tûzrendészeti felügyelõi tisztségre - e törvény hatálybalépése után - csak vármegyei vagy városi tisztviselõt lehet kinevezni, aki ezt a megbízást elfogadni köteles. Az országos vagy a kerületi tûzrendészeti felügyelõi tisztségre kinevezett vármegyei vagy városi tisztviselõ szintén köteles ezt a megbízást elfogadni.
(5) Az országos tûzrendészeti felügyelõ megbizatása tíz évi, a kerületi tûzrendészeti felügyelõk megbizatása öt évi idõtartamra, a vármegyei és a járási tûzrendészeti felügyelõk megbizatása pedig visszavonásig terjedõ idõre szól. Ha azonban a vármegyei vagy járási tûzrendészeti felügyelõnek vármegyei tisztviselõi tényleges szolgálata bármely okból megszûnik, ezzel egyidejûleg tûzrendészeti felügyelõi megbizatása is véget ér.
(6) A tûzrendészeti felügyelõk feladatkörük ellátásáért költségátalányt kapnak. A költségátalány nagyságát a 9. §-ban említett bevételek terhére a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértõen állapítja meg.
6. § Vármegyékben a vármegyei tûzrendészeti felügyelõ, törvényhatósági jogú városokban - Budapest székesfõváros kivételével - a tûzoltófõparancsnok tagja a törvényhatósági bizottságnak, megyei városokban pedig a tûzoltóparancsnok tagja a képviselõtestületnek. Budapest székesfõváros törvényhatósági bizottságának közgyûlésében a tûzoltófõparancsnok jogállása ugyanaz, mint amelyet a fennálló jogszabályok (1934:XII. törvénycikk 2. §-a (2) bek.) a szakszerûség képviselõire nézve megállapítanak.
7. § A vármegyei és a törvényhatósági jogú városi (5. § (3) bek.) tûzrendészeti felügyelõnek - mûködése területén - a közigazgatási hatóság határozata ellen, annak tûzrendészeti vonatkozásaiban fellebbezési joga van. A vármegyei és a törvényhatósági jogú városi (5. § (3) bek.) tûzrendészeti felügyelõ azonban nem fellebbezheti meg a törvényhatóság elsõ tisztviselõje, a törvényhatósági bizottság, a kisgyûlés és a közigazgatási bizottság határozatát; e hatóságok határozata ellen, annak tûzrendészeti vonatkozásaiban a fellebbezés joga a kerületi tûzrendészeti felügyelõt illeti meg.
8. § (1) A szervezett tûzoltóságokat törvényhatósági tûzoltószövetségekbe, ezeket pedig országos tûzoltószövetségbe kell tömöríteni. A szövetségi tagsági díjakról a városok és községek költségvetésében kell gondoskodni.
(2) A tûzoltószövetségek szervezetének és feladatkörének fõbb szabályait, valamint a tagsági díjak legmagasabb mértékét a belügyminiszter rendelettel állapítja meg; egyébként szervezetükrõl és feladatkörükrõl a tûzoltószövetségek alapszabályaikban rendelkeznek. Az alapszabályokat a belügyminiszter az érdekelt miniszterek meghallgatásával láttamozza. A tûzoltószövetségekkel kapcsolatos pénzügyi vonatkozású kérdésekben a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértõen jár el.
9. § (1) A tûzbiztosítással foglalkozó biztosító magánvállalatok kötelesek országos tûzrendészeti járulékot fizetni. Ezek a járulékok a biztosítottakra nem háríthatók át.
(2) A tûzrendészeti járulék alapja a biztosító magánvállalatok belföldi közvetlen tûzbiztosítási bruttó díjbevétele.
(3) A tûzrendészeti járulékot a biztosító magánvállalatok az 1935. évi szeptember hó 30-át követõ idõre esõ díjbevételeik után kötelesek fizetni. Újonnan keletkezett vállalatoknál a járulékfizetési kötelezettség az üzlet megkezdését követõ hó elsejével kezdõdik. Megszûnik a fizetési kötelezettség annak a hónapnak a végével, amelyben a vállalat üzletmûködését végleg megszûntette.
(4) A tûzrendészeti járulék kivetési kulcsát, mely 1%-nál kisebb és 2%-nál nagyobb nem lehet, a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve évenkint állapítja meg.
(5) A tûzrendészeti járulékot köteles a vállalat a Biztosító Magánvállalatok állami felügyeletérõl szóló rendelkezések értelmében fizetett felügyeleti díjakra megállapított szabályok szerint negyedévenkint a Biztosító Magánvállalatok m. kir. állami felügyeleti hatóságának minden külön felhívás bevárása nélkül befizetni s a befizetéssel egyidejûleg a belföldi közvetlen tûzbiztosítási bruttó díjbevételek naplókivonatát a felügyelõhatósághoz beterjeszteni.
(6) A járulék biztosítására, behajtására és elévülésére, továbbá a késedelmes fizetés esetében járó késedelmi kamatokra a közadók kezelésére vonatkozó rendelkezések az irányadók.
(7) A járulék késedelmes fizetése esetében rendbírság fizetendõ. A rendbírság fizetési módjára az 1920:XXIV. törvénycikk 20. §-a irányadó.
(8) A tûzrendészeti járulék, valamint a rendbírság jogossága és mértéke ellen a közigazgatási bírósághoz panasznak van helye.
(9) Adócsalást követ el, aki az (5) bekezdésben megszabott naplókivonatba tudva olyan valótlan adatot jegyez be vagy abból tudva olyan való adatot hagy ki, amely alkalmas arra, hogy a tûzrendészeti járulék összege kisebbnek mutatkozzék, mint amilyen a törvény szerint járna.
(10) A tûzrendészeti járulékot, a késedelmi kamatokat, valamint a bevételek terhére teljesítendõ kiadásokat az állami költségvetésben kell elõirányozni.
10. § (1) A tûzrendészet körében eljáró hatóságok hatáskörét, a tûzoltó szervezetet, a szervek feladatkörét, a tûzoltói képesítés kellékeit, a tûzoltó kiképzés és szolgálat szabályait, a tûzrendészeti felügyelõknek, valamint a tûzoltói szervezet tagjainak felügyeleti és fegyelmi szabályait és általában a tûzrendészetnek ebben a törvényben nem szabályozott részleteit a belügyminiszter az érdekelt miniszterekkel egyetértõen rendeletben állapítja meg.
(2) A tûzrendészetnek ebben a törvényben és az (1) bekezdés alapján kiadott rendeletben nem szabályozott kérdéseit a törvényhatóságok és a községek szabályrendelettel szabályozzák.
11. § Nagy- és kisközségekben a belügyminiszter rendelettel éjjeliõri szolgálat kötelezettségét állapíthatja meg és az éjjeliõri szolgálat megszervezésének fõbb szabályait - különös figyelemmel a tûzvész elleni védekezés követelményeire - megállapíthatja; egyébként ezt a szolgálatot a községek szabályrendeletben szabályozzák.
12. § (1) A mezõgazdasági termények közös szérûn való elhelyezésének céljára szükséges ingatlan megszerzésére és megnagyobbítására - amennyiben erre községi vagy városi tulajdonban levõ alkalmas terület rendelkezésre nem áll - a községet és várost az 1881:XLI. törvénycikkben szabályozott kisajátítási jog illeti meg. A kisajátítást a belügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve engedélyezi.
(2) Tagosítás vagy más birtokrendezés alkalmával lehetõleg gondoskodni kell az elõzõ bekezdésben meghatározott célra szükséges területnek a község részére megszerzésérõl.
13. § Ez a törvény kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról az érdekelt miniszterekkel egyetértõen a belügyminiszter gondoskodik.


"Az Országgyûlés képviselõházának 91. ülése 1936. évi február hó 14-én pénteken, Kornis Gyula és vitéz Bobory György elnöklete alatt

Elnök: Napirend szerint következi a tûzrendészet fejlesztésérõl szóló törvényjavaslat tárgyalása. Vitéz hadnagy Domokos elõadó urat illeti a szó.
Vitéz hadnagy Domokos elõadó: T. Képviselõház! Van szerencsém a tûzrendészet fejlõdésérõl szóló törvényjavaslat lényegét a következõkben ismertetni. Ez a törvényjavaslat az elõbbi intézkedések hiányát pótolja, amennyiben a tûzrendészet vezetésérõl és szervezésérõl eddigi törvényes vagy legalábbis törvény adta intézkedések nem állottak rendelkezésünkre.
Ez a kérdést intézményesen elõször az 53 888/1888. BM rendelet szabályozta, amely a községeket kötelezte a legszükségesebb tûzoltóberendezések beszerzésére és a tûzoltóság felállítását elrendelte. Egyben a tûzrendészet terén mutatkozó nagy hibák, hézagok, hiányosságok kiküszöbölésére a közigazgatási hatóságok közremûködését kapcsolta be. E rendeleti úton való intézkedés azonban nem hozta meg a kívánt sikert és sokévi próbálkozás, vajúdás után végre az Országos Tûzoltó Szövetség döntõ lépésre szánta el magát és pályázatot hirdetett egy tûzrendészeti törvénytervezet szövegére. A pályanyertes munkát további tárgyalások alapjául a belügyminiszterhez terjesztette fel.
Ez a lépés sem járt kellõ sikerrel, sõt, még az ökörítói szörnyû tûzkatasztrófa után sem történt semmi, minden maradt a régiben. Ökörítóban ugyanis 1910-ban egy nádfedeles csûrben 337 magyar szenvedett borzalmas tûzhalált. A rettenetes tragédia ugyan megrázta pillanatnyilag a lelkeket, megszólaltatta a közvéleményt, megdöbbentette az illetékeseket és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar tûzrendészetnek vannak igen sürgõs megoldandó problémái és feladatai, de aztán jött a világháború, amely alatt és az azt követõ évek folyamán nem volt az idõ alkalmas arra, hogy ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozzanak és a tûzrendészeti törvény tetõ alá kerüljön.
Rendezettebb viszonyok bekövetkeztével, 1923-ban dr. Rakovszky Iván, akkori belügyminiszter kezdett a kérdéssel komolyan foglalkozni és a tûzrendészeti törvény megalkotását is felvetette programjában. Mielõtt azonban még erre sor került volna a minisztertanács hozzájárulásával és felhatalmazásával 1925-ban a 230 000-es kormányrendeletet adta ki a tûzrendészetrõl az 1888-ban kiadott rendeletnek kiegészítésére, illetve ama rendelet hiányainak pótlására. Ez a rendelet fõként a tûzoltótiszt-képzése és a tûzrendészeti felügyelet kérdésével foglalkozott és erre vonatkozólag tartalmazott alapvetõ és mélyreható intézkedéseket. Ez a rendelet sem hozta meg azonban a kívánt eredményt, mert a legszükségesebb dologról, az intézmény anyagi támogatásáról nem történt gondoskodás.
Fél évszázaddal ezelõtt keletkezett a gondolat és a mozgalom a tûzrendészeti törvény megalkotására. Azóta minden intézmény rohamos fejlõdésnek indult, csak éppen a tûzrendészetrõl feledkezett meg mindenki, legalábbis nem a szükséges mértékben gondoskodtak róla, mert senki sem ismerte fel ennek közgazdasági jelentõségét és fontosságát, legalábbis nem olyan mértékben, mint ahogy azt a haladás útja megkívánta volna.
Van azonban városok és vármegyék, amelyekben a tûzrendészet a rendeleti úton való szabályozás óta elérte a korszerûség követelményeit. Különösen Budapest székesfõváros egész tûzrendészeti intézménye áll világnívón kimagasló teljesítményû minden tekintetben és már évtizedekkel ezelõtt kivívta magának a világhírnevet. Ezzel szemben azonban látjuk és érezzük a másik végletet is, mert sajnos, ma még körülbelül ezer olyan községünk van, amelynek egyáltalán nincs tûzoltósága. Ez határozottan az országos központi vezetés, irányítás és az egész szervezés hiányosságára vall.
A technika rohamos fejlõdésével természetszerûleg szaporodnak a tûzkeletkezési okok, ezért tehát, ha fokozott követelményekkel szemben meg akarunk felelni annak a feladatnak, amelyre a tûzrendészet hivatva van, akkor egy kerettörvényben le kell fektetnünk azt a szilárd alapot, amelyre a magyar tûzrendészet fejlõdésének folyamatát felépíteni lehet. Amihez a régi kormányok nem mertek hozzányúlni, azt a jelenlegi kormányzat valósítja meg és oldja meg azzal, hogy a belügyminiszter úr ezt a nagy fontosságú kérdést a T. Ház elé hozta.
Megállapítja ez a törvényjavaslat a törvényhatósági jogú városoknak és a megyei városoknak azt a kötelezettségét, hogy állandó jellegû, hivatásos tûzoltóságot állítsanak fel, felhatalmazza azután a belügyminisztert arra, hogy, a nagy- és kisközségekben a tûzoltóság felállítását rendeleti úton szabályozza, s lehetõvé teszi, hogy a belügyminiszter a városok és községek meglevõ tûzoltóságát a kor követelményeinek megfelelõen kiépíthesse és kiegészíttesse. Jogot ad továbbá a törvényhatóság elsõ tisztségviselõjének arra, hogy a nagyipar és a mezõgazdasági üzemek saját tûzoltóberendezés és saját külön tûzoltóság felállítására és fenntartására kötelezhesse.
A tûzoltóságnak és a tûzvédelemnek a szerepe és feladata a múltban csupán a puszta vagyonvédelem volt, ma azonban csak egy központiasan vezetett és irányított erõs hatalmas katonásan kiképzett és fegyelmezett, a korszerûség követelményeinek minden tekintetben megfelelõ tûzrendészet képes biztosítani. Éppen ezért örömmel kell ezt a javaslatot üdvözölnünk és fogadnunk, mert az abban lefektetett irányelvek biztos utat mutatnak nemzetvédelmi célkitûzéseink és nemzetvédelmi tetterõnk megvalósulására. Ebben a szellemben kérem az igen T. Házat, hogy ezt a törvény javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadni méltóztassék.
(Helyeslés és taps a jobb oldalon)"