Kezdölap arrow FTSZ arrow Portré arrow Hatalmi arrogancia a BÉT ülésen (Összefoglaló)
Hatalmi arrogancia a BÉT ülésen (Összefoglaló)
2010. November 06.
Felkai László BM közigazgatási államtitkár kijelentette a november 05-i BÉT ülésen, hogy a jelenlegi kormányzat nem tervezi az előző kormányzat ígéretét ígéreteit beváltani. Természetesen ideértve a több milliárd forintos túlórák megváltását a tűzoltók részére.

Elmondta azt is, hogy a kormány jelenleg nem tárgyalja, belátható időn belül nem is tervezi tárgyalni a probléma megoldását, így a 2011 es költségvetésben sem tervezik az erre fordítandó több milliárd forintot.

GYORSTÁJÉKOZTATÓ A MAI NAP ESEMÉNYÉRŐL


A mai napon ülésezett a Belügyi Érdekegyeztető Tanács. A levezető elnök feladatát dr. Felkai László közig álltitkár látta el.



1.    
A munkáltató tájékoztatást adott a 2011 évi költségvetési tervezetről. Kihangsúlyozta, hogy csak a költségvetés elfogadása után látja csak értelmét pénzügyi kérdések megvitatásának.

 

  • Bevezetőben kijelentette az államtitkár, hogy a kormány nem kívánja emelni a köztisztviselői illetményalapot, a közalkalmazotti bértábla is a több éves szinten marad, a minimálbér emeléséről és ennek más jogviszonyokra gyakorolt hatásáról nem esett szó.

  • A vita során teljesen egyértelművé vált, hogy a kormánynak és így a tárcának sem állt szándékában az előző kormány által jogszabályba foglalt és így elismert u. tűzoltó túlórák kifizetése – hiszen a 2011 évi költségvetés az erre szükséges több milliárd Ft-ot nem tartalmazza. Ezt a kötelezettségvállalást nem ők tették tette hozzá az államtitkár.

  • A tárgyalás alapját képezte a 2011 évi béren kívüli juttatások összege. Mindenki megdöbbenésére az államtitkár bejelentette, hogy a tárca költségvetése a mintegy 66 ezer munkavállalót illetően bruttó 106 000 Ft-ot tartalmaz. Ez a bejelentés a munkavállalói oldalon mélységes megdöbbenést okozott, hiszen a miniszter kijelentését bírták az itt ülők, miszerint nem lehet kevesebb mint 2010 évben volt.

  • Az államtitkár utasítására  a közgazdasági helyettes államtitkár részvételével szakértői bizottság  vizsgálja meg ezt a kérdést, mert erre a plenáris ülés nem alkalmas. Az érdekképviseleti oldal 6 fős szakértőt küldött a bizottságba, amely a 2010 évi cafateria juttatások összesítésének vizsgálatát végzi el, illetve a 2011 évi cafatéria mértékének lehetőségeit vizsgálja. A bizottság a következő héten 3 munkanapon belül ül össze.  

 

2.    Az érdekképviseletek többsége nem fogadta el, hogy a BM Nyugdíjmegállapító osztály beintegrálódjon az állami Nyugdíjmegállapító Főigazgatóságba és továbbra is azt támogatta, hogy ez maradjon meg a belügyön belül. A hozzászólók utaltak arra, hogy a honvédség szintén önállóan rendezi a nyugdíjügyeit, őket a tárcájuk nem kívánja az integrációba


3.    A szakszervezetek által feltett kérdésekre adott válaszok

 

  • A Hszt módosítását a Kormány a következő év tavaszára tervezi, ezért javasolják a 140. korm. rendelet ( amely az 1.2 szorzót is tartalmazza ) hatályának  meghosszabbítását egy évvel. 

  • Jelenleg Budapesten a szolgálati gépkocsik parkolása nem megoldott. A munkáltatói oldal vállalta, hogy ezt a kérdést ismét megvizsgálja és úgy néz  sikerül megoldani.

  • A több hónapja napirenden lévő un. hűségpénznek a nyugdíjalapba történő beszámítását hiába kezdeményezte érdekképviseleti javaslatra a BM, ezt  a Nemzetgazdasági Minisztérium nem támogatta , így továbbra sem számít be a nyugdíjalapba.

  • A többi szakszervezet hiába kéri, hogy  terjedjen ki mindazokra a hűségpénz, akik nem kapják, ezt a 2011 évi költségvetésben nem kívánják megoldani.

  • A munkáltató által történő önkéntes nyugdíjpénztári támogatásokat – hasonlóan mint a Honvédségnél – a Belügy nem kívánja bevezetni.

  • Megvizsgálják, hogy miért nem vehető fel illetményelőleg a szervezeteknél.

  • Az érdekképviseletek kérésére szakértői bizottság elé utalták a belügyi egészségügyi rendszer jelenlegi helyzetét és a további feladatokat ebben a kérdésben.

 

 2010. november 5.                                                      



                                                                                                         dr. Bárdos Judit

                                                                                                                 főtitkár


Forrás: http://www.brdsz.hu/

 

 

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tűzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux s
PHP: 5.2.17
MySQL: 5.5.31-0+wheezy1-log
Idő: 13:59
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1135
Linkek: 75