Kezdölap arrow Hírek arrow Friss Hírek arrow Bakondi György veheti át a timföldgyár igazgatását
Bakondi György veheti át a timföldgyár igazgatását
2010. October 12.

Bakondi György országos katasztrófavédelmi fõigazgatót nevezték ki katasztrófavédelmi biztosnak.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivõje ezt azután jelentette be hétfõ este, hogy a parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szerint rendeletben az állam felügyelete alá vonható a jövõben gazdálkodó szervezetek mûködése; az állam nevében pedig az államháztartásért felelõs miniszter vagy kormánybiztos jár el.


A szóvivõ kiemelte, a törvénymódosítással "a közérdek érvényesítése céljából" lehetõség nyílik arra, hogy a vörösiszap-katasztrófát okozó Magyar Alumínium Termelõ és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t állami felügyelet alá vonják.

Bakondi György katasztrófavédelmi biztosként irányítja majd a négy legfontosabb feladat végrehajtását a Mal Zrt.-vel kapcsolatban. Így az ajkai üzem termelésének megindítására vonatkozó elõkészületeket a munkahelyek megõrzése érdekében, a kártalanítás megkezdését, a további károk megelõzését és a felelõsség tisztázását - fejtette ki.

Szijjártó Péter elmondta, a parlament arról is döntött, hogy a törvényjavaslat sürgõs kihirdetését kéri a köztársasági elnöktõl, így ha Schmitt Pál még hétfõn alá tudja írni a törvényt, akkor kedd reggel ki lehet hirdetni a Magyar Közlönyben. A törvény hatályba lépése után hatályos Bakondi György kinevezése.

A Parlamentben tartott sajtótájékoztatón Bakondi György azt mondta, azok a feladatok, amelyeket az elfogadott jogszabály tartalmaz, széles jogosultságokat adnak a kormánybiztosnak. Hozzátette, megfelelõ apparátus támogatásával kezdi meg munkáját.

Sürgõs döntéseket kell hozni az üzem újraindításáról - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy tartanak ennek intenzív elõkészületei. Szólt arról is, hogy kedd délre elkészül a Kolontár területén épített gát, ezért kedden "visszatérünk a lakosság lehetõség szerinti visszatelepítésére".

Bakondi György közölte, át kívánják tekinteni a Mal Zrt. vagyoni helyzetét. A kormánybiztos - mint ismertette - jóváhagyási és ellenjegyzési jogot gyakorol a gazdálkodó szervezet vagyoni jellegû kötelezettségvállalásai felett.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfõi, napirend elõtti felszólalásában jelentette be az Országgyûlésben, hogy a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot, a Mal Zrt.-t állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni. A kormányfõ emellett kezdeményezte, hogy az Országgyûlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét.

A miniszterelnök szavai szerint a katasztrófa ügyének megnyugtató lezárásáig a biztos hatáskörébe rendelik a Mal Zrt. teljes körû felügyeletét, irányítását és vagyonkezelését. Mint mondta, ezt annak érdekében teszik, hogy az üzemben minél hamarabb újrainduljon a biztonságos termelés, megkezdõdhessen a kárvallottak kártalanítása, elhárítsák a további környezeti veszélyeket, és minél elõbb megállapítsák a felelõsséget.

A biztos feladata lesz az is - folytatta -, hogy javaslatot készítsen a vállalat jövõbeni helyzetérõl, annak figyelembevételével, hogy a kártalanításnak a károkozó pénzébõl kell történnie, és nem az adófizetõk pénzébõl.


Forrás: - Bakondi György veheti át a timföldgyár igazgatását (Nol, 2010.10.11 20:16)
 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 07:45
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75