Kezdölap arrow Hírek arrow Katasztrófavédelem: gyökeres változtatások várhatóak
Katasztrófavédelem: gyökeres változtatások várhatóak
2010. July 29.
Nagyobb kép
Gyökeres változtatások bevezetésére készül az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF) vezetõje, aki a Fõvárosi Tûzoltó-parancsnokság szerdai állománygyûlésén azt mondta: az ehhez szükséges törvényalkotási folyamat elkezdõdött. Forrás: http://www.hirextra.hu

Létrehozta továbbá a Tûzvédelmi Tanácsadó Testületet, amelynek tagjai olyan szakemberek, akik ismerik a tûzvédelem minden szintjét és évente értékeik majd a tûzoltóság rendszerét - tette hozzá.

A fõigazgató szerint jelentõs változtatásokra van szükség a katasztrófavédelmi rendszer valamennyi területén.

Bakondi György, aki az árvízi védekezés és az újjáépítés koordinálásáért felelõs miniszteri biztosi posztot is betölti, elmondta: az új törvényben az árvízi védekezés feladat- és hatáskörét is átszabják.

Felidézte, hogy az OKF szervezetében az elmúlt hetekben jelentõs személyi változások történtek, s jelezte: ez folytatódik a következõ hetekben. Tájékoztatása szerint ennek keretében az elmúlt napokban két új szervezeti elem jelent meg az OKF rendszerében: a tûzoltósági és a polgári védelmi fõfelügyelõ.

Mint mondta, az elmúlt nyolc évben értelmetlen vizsgálatok és intézkedések sorozatát hajtották végre az OKF-en, gyenge volt a jogkövetõ magatartás, a szervezet megítélése pedig nemzetközi viszonylatban is romlott.

Kiemelte, hogy a fõigazgatóságnak a napi élet valós problémáival kell foglalkoznia. Ezt szem elõtt tartva kell tevékenykedni a jogalkotásban, a jogalkalmazásban és a felügyeletben is, le kell zárni az önkényes vitákat, és a rendszeren belül, a közbiztonság érdekében kizárólag a felkészültségre és a szaktudásra kell támaszkodni – közölte a vezérõrnagy, aki az OKF-et a katasztrófavédelmi rendszer koordinátorának, motorjának és szakmai megalapozójának nevezte.

"Nincs Bakondi-éra, nem kell ellenállást szervezni az OKF új vezetõjével szemben" - mondta a fõigazgató, aki a gyökeres változások végrehajtásához együttmûködést és partnerséget ajánlott mindenkinek, aki a megelõzés és a kárfelszámolás területén dolgozik. Hozzátette: tûzoltóság nélkül nincs katasztrófavédelmi rendszer, lakossági tûzbiztonság, és az OKF nem azonos a tûzoltóság és a polgári védelem országos parancsnokságával.

Mint fogalmazott, nem az a fontos, hogy ki az ország elsõ számú tûzoltója, hanem az, hogy az adott helyszínen a mentést irányító parancsnok számára minden jogi, személyi és tárgyi feltétel, szaktudás biztosított legyen ahhoz: ne haljanak meg emberek.

Bakondi György elfogadhatatlannak nevezte, hogy a képzési rendszer szétzilálódott, a bér- és a létszámcsökkentés, a jogszabályi feltételek miatt 40 évesen nyugdíjba mennek a tûzoltók, így hiányzik a rutin, a szakmaiság, a tapasztalat a fiatal állományból. Mint mondta, ezért feltett szándéka, hogy a kormányzattal együtt elérje, a hivatásosos állomány ne csak erkölcsi, anyagi megbecsülést, hanem biztos egzisztenciát is kapjon.

A fõigazgató a szakmai és személyi feltételek romlásáért, a morális gondokért az elmúlt nyolc év kormányzatát és az OKF vezetését hibáztatta. Példaként említette, hogy a 2000-ben létrehozott és általa két évig irányított OKF-nek 2002-ben 30 hatásköre volt a polgári védelmi területen, s azok közül 2010-re mindössze 3 maradt. A hatósági jogköröket "szétverték, szétrombolták" – jelentette ki.
Megjegyezte, a feltételek súlyos hiánya és az örökös megszorítások ellenére értelmetlen külföldi utazások, gépkocsivásárlások történtek, tanácsadói szerzõdések köttettek. Utóbbiak közül egy 400 millió forintos, "menekülõkámzsáról" szóló szerzõdést említett, azokat a Paksi Atomerõmû térségében élõ emberek kapnák meg egy esetleges katasztrófahelyzetben; ez a szerzõdés a fõigazgató szerint felveti a korrupció gyanúját.

Bakondi György súlyos mulasztásnak nevezte a 2006. augusztus 20-án történt tragédiát, amelynek során öten meghaltak, háromszázan pedig megsebesültek. Keresik, ki a felelõs azért, hogy a tûzoltók ki nem fizetett túlóradíja elérte a 15 milliárd forintot, s nem dolgozták ki idõben az erre vonatkozó, az uniós elvárásokhoz igazodó jogszabályokat.
Forrás: MTI

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 00:35
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75