Kezdölap arrow Hírek arrow Leváltják a katasztrófavédelmi fõigazgatót
Leváltják a katasztrófavédelmi fõigazgatót
2010. June 30.
Leváltják az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság (OKF) vezetõjét - erõsítette meg az MTI értesülését szerdán több, név nélkül nyilatkozó forrás; a tûzoltóság és a polgári védelem szakmai felügyeletét ellátó szervezet új vezetõje július elsejétõl Bakondi György lesz, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet.

Az OKF jelenlegi vezetõje, Tatár Attila tûzoltó altábornagy távozását, illetve a személycserét a csütörtöki állománygyûlésen jelenti be Pintér Sándor belügyminiszter. A gyûlésen részt vesznek a megyei katasztrófavédelmi igazgatók, az önkormányzati tûzoltóságok parancsnokai és a polgári védelem vezetõi is.

Bakondi György 2000. január elsejétõl, az OKF létrehozásától 2002. december 9-ig vezette a katasztrófák elleni védekezés irányítására, a védelmi szervek mûködésének koordinálása alapított központi szervezetet.

A csaknem három év után Lamperth Mónika, a Medgyessy-kormány akkori belügyminisztere azzal az indokkal mentette fel azonnali hatállyal, hogy a testület költséggazdálkodása számottevõ hiányt eredményezett, illetve azért, mert a Kormányzati Ellenõrzési Hivatal megállapította a fõigazgató felelõsségét a martinsalakból épült házak újjáépítésével összefüggésben.

Lamperth Mónika 2003. február 13-án Tatár Attila fõigazgató-helyettest nevezte ki az OKF vezetõjévé, az altábornagy azóta vezette a szervezetet. Bakondi György a felmentése után ügyvédként dolgozott. Az ez évi árvíz idején az Orbán-kormány illetékes minisztere az árvízi védekezés irányítására miniszteri biztosnak nevezte ki.


Forrás: Leváltják a katasztrófavédelmi fõigazgatót (hvg.hu - politika, 2010.06.30 11:06)
 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 18:56
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75