Kezdölap arrow Jogszabály arrow Határozatok / tanulmányok arrow 1208/B/2004. AB határozat
1208/B/2004. AB határozat

A Magyar Közlönyben közzétett határozatok

1208/B/2004. AB határozat a közszféra egyes illetménytörvényeinek a 13. havi illetményre vonatkozó rendelkezéseinek vizsgálatáról.

 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
 
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok és bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Kiss László és dr. Kukorelli István alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következõ
 
h a t á r o z a t o t:
 
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 68. §-ának „ , amennyiben január 1-jén közalkalmazotti jogviszonyban áll, kivéve ha:
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt – hatályba lépésére visszaható hatállyal – megsemmisíti.
 
A 68. § a következõ szöveggel marad hatályban:
„68. § A közalkalmazott minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi illetményére jogosult.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó illetmény.”
 

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvénynek a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló 2003. évi XCV. törvény 36. §-ával módosított, 2004. december 31-ig hatályban volt 109. §-ában az „ , amennyiben január 1-jén szolgálati viszonyban áll” szövegrész alkotmányellenes.
 
Az alkotmányellenes rendelkezés a Csongrád Megyei Bíróság elõtt 2.Pf.22315/2004. szám alatt folyamatban lévõ eljárásban nem alkalmazható.
 
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 109. §-ának „ , amennyiben január 1-jén szolgálati viszonyban áll, kivéve ha
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt – hatályba lépésére visszaható hatállyal – megsemmisíti.
 
A 109. § a következõ szöveggel marad hatályban:
„109. § A hivatásos állomány tagja minden naptári évben egyhavi távolléti díjnak megfelelõ összegû külön juttatásra jogosult.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó távolléti díj.”
 
4. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény 193/V. §-ának „január 1-jén” és „, kivéve ha:
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt – hatályba lépésére visszaható hatállyal – megsemmisíti.
 
A 193/V. § a következõ szöveggel marad hatályban:
 
„193/V. § A munkavállaló minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi személyi alapbérére jogosult, amennyiben az adott közigazgatási szervnél munkaviszonyban áll.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó személyi alapbér.”
 
5. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49. §-ának „ , amennyiben január 1-jén közszolgálati jogviszonyban áll, kivéve ha:
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt – hatályba lépésére visszaható hatállyal – megsemmisíti.
 
A 49. § a következõ szöveggel marad hatályban:
„49. § A köztisztviselõ minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi illetményére jogosult.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó illetmény.”
 
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzé teszi.
 
I n d o k o l á s
 
I.
 
1. Egy magánszemély indítványozó 2004. december 22-én, 2005. február 9-én és március 7-én benyújtott indítványában a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) – a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló 2003. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 30. § (1) bekezdésével módosított, 2004. február 1-jétõl hatályos – 68. §-a alkotmányellenességének megállapítását kérte.
Érvelésének lényege szerint a Kjt-nek ez a szabálya az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdését sérti, mert a nyugdíjba vonulókat érdemtelenül hátrányos helyzetbe hozza, a 2004. második félévében felmentett közalkalmazottakat jogtalanul zárja ki a 13. havi illetménybõl. Utalt arra, hogy a 13. havi illetmény munkabérnek számít, „ennek kiszámításához nem idõpontot, hanem idõtartamot kellene törvényben feltételként kikötni”.
 
2. A Csongrád Megyei Bíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a alapján az elõtte 2.Pf.22315/2004. szám alatt folyamatban lévõ eljárást felfüggesztve fordult az Alkotmánybírósághoz.
Kérte a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) – a Tv. 36. §-ával módosított – 109. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
Kezdeményezte a Hszt-nek a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésérõl szóló 2004. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Tvm.) 94. §-ával módosított 109. §-a alkotmányellenességének vizsgálatát is.
 
Azzal érvelt, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés nem ad lehetõséget az idõarányos juttatásra, az egyhavi külön juttatásra való jogosultságot illetõen méltánytalan és visszás helyzeteket eredményezhet illetve eredményez. Nem derül ki egyértelmûen a jogszabályból, hogy a jogalkotó melyik év januárjára gondolt, a tárgyév vagy a kifizetés évének januárjára. Kirívó példaként említette, hogy értelmezése szerint a jogszabály alapján nem jár juttatás annak, aki a 2004-es évet végigszolgálta, de szolgálati viszonya 2004. december 31-ével megszûnt, jár viszont annak, akinek szolgálati viszonya mindössze néhány napig (pl. 2004. december 31. és 2005. január 2. között) állt fenn.
Állította, hogy az ilyen szabályozás sérti az egyenlõ munkáért egyenlõ bér alapelvét [Alkotmány 70/B. § (2) bekezdés] a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai egy csoportja tekintetében diszkriminatív, s így az Alkotmány 70/A. §-ába ütközik. Hivatkozott arra, hogy a külön juttatás munkabérnek minõsül. Azok, akik a tárgyévben teljesítik szolgálati viszonyból fakadó kötelezettségeiket, de a tárgyévet követõ év január 1-jén már nem állnak szolgálati viszonyban, kevesebb munkabérben részesülnek azzal szemben, akinek szolgálati viszonya a tárgyévet követõ hónap elsõ napján is fennáll. A jogalkotó önkényesen, ésszerû indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között, indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozva a január 1-jén jogviszonyban nem állókat azokkal szemben, akiknek jogviszonya az év elsõ napján fennáll.
 
3. Öt munkavállalói érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet részben a Tv. 28. §-a, illetve a Tv. 29. §-a és 30. § (1) bekezdése továbbá 36. §-a alkotmányellenessége vizsgálatát és visszamenõleges hatályú megsemmisítését kérte.
 
A Tv. 28. §-a a Munka Törvénykönyvérõl szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 193/V. §-át, a Tv. 29. §-a a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 49. §-át, a 30. § (1) bekezdése a Kjt. 68. §-át, a 36. § a Hszt. 109. §-át módosította.
 
Az indítványozók szerint a támadott rendelkezések tartalma és megfogalmazása ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvével. Az egyhavi külön juttatásra való jogosultság szerzett jognak minõsül, amelyet nem lehet egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Utaltak arra, hogy a juttatás mint jogosultság a köz érdekében végzett munkából fakadó minõségen alapul, ezáltal alkotmányos védelmet élvez. Azzal is érveltek, hogy a támadott szabály sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés] és „az egyenlõ munkáért egyenlõ bért” elvét [Alkotmány 70/B. § (2) bekezdés], mert a jogszabály nyelvtani értelmezése szerint a juttatás csak azoknak jár, akik 2005. január 1-jén jogviszonyban állnak.
Állították, hogy a január 1-jén fennálló jogviszony mint feltétel, többes értelmezésre ad lehetõséget, ez az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sérti. Megemlítették, hogy egy peres ügyben az eljáró bíróság arra az értelmezésre jutott, hogy a 2004. évre vonatkozó egyhavi külön juttatásnak csak az 1/12 részére van jogosultság.
Indítványaikat az indítványok benyújtását követõen, a részben megváltozott hatályos szabályozás tekintetében tartották fenn, az eredeti indokokkal.
 
Hivatkoztak arra is, hogy a támadott szabályozás nem határozza meg azt, hogy a január 1-jei közszolgálati jogviszonyban állást melyik év vonatkozásában kell teljesíteni. Az új hatályos rendelkezés nem értelmezhetõ és ezért jogszerûen nem alkalmazható. Ebbõl eredõen van olyan értelmezés, hogy a 2004. évre járó 13. havi járandóságot a költségvetés mintegy elkobozta.
 
4. Egy további munkavállalói érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet a Kjt. 68. §-ának a 2004. február 1-jétõl módosított, valamint a hatályos rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezte.
Véleménye szerint a módosítás szövege nélkülözi az egyértelmûség és a világosság alapvetõ követelményét, ez a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] követelményét sérti. Hivatkozik arra, hogy annak a közalkalmazottnak, aki 2004. január 1-jétõl december 31-ig jogviszonyban állt, de jogviszonya az év utolsó napján megszûnt, a jogszabály alapján sem „nulladik” havi, sem egyéb egyhavi illetményt nem fizettek ki. Ezzel szemben ha egy közalkalmazott kinevezésére 2005. január 1-jén került sor, úgy részére még január hónapban egyhavi külön juttatást fizetnek ki. Ezzel véleménye szerint sérül az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése.
 
5. Egy másik indítványozó szerint a Kjt. 68. §-a diszkriminálja [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése] azokat a közalkalmazottakat, akiknek jogviszonya felmentéssel azért szûnt meg 2004. év végén, mert nyugdíjasnak minõsültek.
 
6. Egy további indítványozó szintén a Kjt. 68. §-ának vizsgálatát kezdeményezte. Elõadta, hogy a Tv. elõkészítése során mellõzték a szakszervezetek és az érdekképviseletek álláspontjának kikérését, ezzel sérültek az Alkotmány 4. §-ában és 19. § (2) bekezdésében foglaltak. A törvény elõkészítésekor véleménye szerint megsértették a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 19-20. §-ai, 24. § (1) bekezdése, 25. § (2) bekezdése, 27. § c) pontja és 40. § (1) bekezdése rendelkezéseit; a hatályba lépés módja, a kifizetés szabályainak és idõpontjának meghatározása sértheti a Jat. 12. § (2) és (3) bekezdését.
Utalt arra, hogy a támadott szabály indokolatlan és méltánytalan megkülönböztetést tartalmaz, a módosítás több százezer közalkalmazottat fosztott meg megszerzett jogától, egyhavi illetmény juttatásától.
 
7. A Tv. 28. §-a az Mt. 193/V. §-át, a Tv. 29. §-a a Ktv. 49. §-át, a 30. § (1) bekezdése a Kjt. 68. §-át, a 36. § a Hszt. 109. §-át módosította.
 
Az Mt., a Ktv., a Kjt. és a Hszt. ugyanezen szabályait kiegészítette a Tvm. 85. §-a, 86. § (10) bekezdése, 87. § (2) bekezdése és 94. §-a.
 
A jelen ügyben az egyik indítvány bírói kezdeményezés, ezért az Alkotmánybíróság a Hszt-nek a Tv. 36. §-ával módosított, 2004. december 31-ig hatályban volt 109. §-át is vizsgálta.
 
Az Alkotmánybíróság gyakorlata, hogy a vizsgálatot a régi helyébe lépõ új szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha az tartalmilag a korábbival, alkotmányjogi szempontból azonos és ezáltal azonos a vizsgálandó alkotmányossági probléma.
A jelen esetben azt lehet megállapítani, hogy – miként azt az indítványozók maguk is kifejezetten állították – a Tvm. szabályainak hatályba lépésével, az eredetileg támadott szabályok bizonyos mértékû kiegészülésével az indítványokban eredetileg felvetett alkotmányossági probléma az új szabályokban azonos maradt, ezért az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az indítványozók kérelmére az Mt., a Ktv., a Kjt. és a Hszt. hatályban lévõ, a Tvm. 85. §-a, 86. § (10) bekezdése, 87. § (2) bekezdése és 94. §-a által 2005. január 1-jétõl megállapított szabályai tekintetében folytatta le.
 
II.
 
1. Az Alkotmány hivatkozott szabályai szerint:
 
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (...)
4. § A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit. (...)
19. § (1) A Magyar Köztársaság legfelsõbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyûlés.
(2) Az Országgyûlés a népszuverenitásból eredõ jogait gyakorolva biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit. (...)
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (...)
70/B. § (...)
(2) Az egyenlõ munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlõ bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minõségének.”
 
2. A Tv. érintett rendelkezései a következõk:
 
„28. § A Munka Törvénykönyvérõl szóló – módosított – 1992. évi XXII. törvény 193/V. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
’193/V. § A munkavállaló minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi személyi alapbérére jogosult, amennyiben az adott közigazgatási szervnél január 1-jén munkaviszonyban áll. A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó személyi alapbér.’ (...)
29. § A köztisztviselõk jogállásáról szóló – módosított – 1992. évi XXIII. törvény 49. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
’49. § A köztisztviselõ minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi illetményére jogosult, amennyiben január 1-jén közszolgálati jogviszonyban áll. A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó illetmény.’ (...)
30. § (1) A közalkalmazottak jogállásáról szóló – módosított – 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 68. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
’68. § A közalkalmazott minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi illetményére jogosult, amennyiben január 1-jén közalkalmazotti jogviszonyban áll. A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó illetmény.’ (...)
36. § A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló – módosított – 1996. évi XLIII. törvény 109. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
’109. § A hivatásos állomány tagja minden naptári évben egyhavi távolléti díjnak megfelelõ összegû külön juttatásra jogosult, amennyiben január 1-jén szolgálati viszonyban áll. A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó távolléti díj.’ ”
 
3. A vizsgált, a Tvm. 85. §-a, 86. § (10) bekezdése, 87. § (2) bekezdése és 94. §-a által megállapított, az indítvány elbírálásakor hatályos szabályok az alábbiak:
 
Az Mt. szerint:
„193/V. § A munkavállaló minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi személyi alapbérére jogosult, amennyiben az adott közigazgatási szervnél január 1-jén munkaviszonyban áll, kivéve ha:
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó személyi alapbér.”
 
A Ktv. szerint:
„49. § A köztisztviselõ minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi illetményére jogosult, amennyiben január 1-jén közszolgálati jogviszonyban áll, kivéve ha:
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó illetmény.”
 
A Kjt. szerint:
„68. § A közalkalmazott minden naptári évben – külön juttatásként – egyhavi illetményére jogosult, amennyiben január 1-jén közalkalmazotti jogviszonyban áll, kivéve ha:
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó illetmény.”
 
A Hszt. szerint:
„109. § A hivatásos állomány tagja minden naptári évben egyhavi távolléti díjnak megfelelõ összegû külön juttatásra jogosult, amennyiben január 1-jén szolgálati viszonyban áll, kivéve ha
– 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságon van,
– gyermekgondozási segélyben, illetve
– gyermekgondozási díjban részesül.
A juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni. A juttatás mértékének alapja a január hónapra irányadó távolléti díj.”
 
III.
 
Az indítványok és a bírói kezdeményezés megalapozottak.
 
1. Az Alkotmánybíróság hatásköre a jogszabálynak (valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközének) az Alkotmánnyal kapcsolatos értelmezésére terjed ki; ez szükségszerû a jogszabály alkotmányellenességének vizsgálata során [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 266.; 31/1993. (V. 21.) AB határozat, ABH 1993, 242, 243.; 27/1995. (V. 15.) AB határozat, ABH 1995, 129, 132-133.].
 
Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján az Mt. 193/V. §-ának, a Ktv. 49. §-ának, a Kjt. 68. §-ának és a Hszt. 109. §-ának a Tv. 28., 29. §-a, 30. § (1) bekezdése és 36. §-a által módosított, a Tvm. 85. §-a, 86. § (10) bekezdése, 87. § (2) bekezdése és 94. §-a által kiegészített szabályait vizsgálta.
 
Megállapította, hogy a Tv., a Tvm. és módosító rendelkezéseik révén a különbözõ, munka végzésére irányuló jogviszonyokról szóló szabályok egységesek abban, hogy külön juttatásról rendelkeznek és azt több feltételhez kötik.
 
Ezek között egységesen szerepel az a feltétel, hogy – bizonyos kivételekkel – az a személy jogosult külön juttatásra, aki „január 1-jén” szolgálati viszonyban, közalkalmazotti vagy köztisztviselõi jogviszonyban, közigazgatási szervnél munkaviszonyban áll.
 
A támadott jogszabályoknak ezt a rendelkezését valamennyi indítványozó olyan megkülönböztetésnek tartja, amely ellentétes az Alkotmányban foglalt diszkrimináció-tilalommal.
 
Az Alkotmánybíróság ezért elsõként ennek a rendelkezésnek az alkotmányellenességét vizsgálta, az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése és 70/B. § (2) bekezdése tükrében.
 
2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében „[a]z Alkotmány 70/B. §-a ... helyes értelme szerint az általános diszkrimináció-tilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása” (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 459.).
 
Az Alkotmánybíróság már több határozatban értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt tilalom alkotmányos tartalmát, az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] is összefüggésben.
 
Megállapította, hogy „a jognak mindenkit egyenlõként (egyenlõ méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékû figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.” [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.].
Rámutatott arra is, hogy „az alapjognak nem minõsülõ egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végsõ soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerû indoka, vagyis önkényes.” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].
Az Alkotmánybíróság ezeket a megállapításokat irányadónak tekintette a jelen ügy elbírálásánál is.
 
3. A foglalkoztatottaknak azokat az igényeit, amelyek különféle juttatásokra vonatkozhatnak, meghatározhatja törvény, törvényi felhatalmazás alapján egyéb jogszabály, üzemi vagy ágazati (alágazati) kollektív szerzõdés, a hivatali szervezet vezetõjének rendelkezése továbbá a felek megállapodása is.
A különféle juttatások különféle jogi alapokon nyugodhatnak.
 
Hasonlóan ahhoz, mint amikor példának okáért kollektív szerzõdés vagy a felek megállapodása rendelkezik valamely külön juttatásról, és ennek feltételeit bíróság elõtt vitássá lehet tenni pl. az egyenlõ bánásmód követelménye sérelmére hivatkozva, az Alkotmánybíróság elõtt az Alkotmány valamely szabályának sérelmét lehet állítani a törvényben vagy ennek alapján jogszabályban megjelenõ juttatások egyes feltételeit illetõen.
 
Az, hogy a törvényhozó a béren kívül milyen juttatásokat szabályoz, általában alapjognak nem minõsülõ egyéb jogra vonatkozik, ekként általánosságban a törvényhozó szabadságába tartozó kérdés. A szabályozás tartalmi korlátját jelenti viszont a diszkrimináció-tilalom és az emberi méltósághoz való általános személyiségi jog, az egyenlõ méltóságú személyként való kezelés alkotmányos követelménye.
 
A hatályos rendelkezések a most vizsgált juttatást „külön juttatásnak” nevezik.
Ezek a szabályok olyan igényt alapoznak meg, amelynek törvényi szabályozása nem következik kényszerítõen az Alkotmányból. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy teljes hiánya nem jelentené az Alkotmány 70/B. §-a (2)-(3) bekezdésének sérelmét, de nem sérti ezt a szabályt az sem, ha a törvényhozó bevezet, illetve fenntart ilyen juttatást.
Ebbõl azonban nem következik az, hogy a juttatásról, ha a törvényhozó bevezeti, teljes mértékben szabad belátása szerint rendelkezhet.
 
A törvényhozó általában szabadon döntheti el azt, hogy valamely juttatásról milyen feltételek szerint, milyen mértékben rendelkezik, vagy melyeket von meg a jövõre nézve. Ennek során azonban nem járhat el önkényesen, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az esetleg eltérõ egyéni szempontok megfelelõ figyelembevételével kell eljárnia.
Sem a juttatások törvényi feltételeit, sem megvonásuk szabályait illetõen nem sérülhet az egyenlõ elbánás alkotmányos elve, a szabályozás nem tartalmazhat hátrányos megkülönböztetést.
 
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti, alkotmánysértõ hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévõ személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.; 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.].
 
A megkülönböztetés akkor alkotmányellenes, "ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne" (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.).
 
Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében ugyanakkor az eltérõ ismérvek ellenére történt homogén csoportképzéssel is sérülhet az egyenlõ méltóságú személyként kezelés alkotmányos követelménye [lásd pl.: 22/1996. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 89, 96.].
 
Alkotmányellenességhez eszerint nem csak az vezet, ha adott szabályozási koncepción belül valamely (azonos helyzetben lévõ) csoportra – alkotmányos indok nélkül – eltérõ szabályozás vonatkozik, hanem hátrányos megkülönböztetés az is, ha az adott szabályozási koncepció alkotmányossági szempontból lényegesen eltérõ helyzetben lévõ csoportokra azonosan vonatkozik, vagyis e körülményt figyelmen kívül hagyja. Ha az ilyen hátrányokozásnak nem ismerhetõ fel a tárgyilagos mérlegelés szerint való ésszerû indoka – tehát önkényes -, alkotmányellenesség állapítható meg [6/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 1997, 67, 69.].
 
A Tv., a Tvm. és módosító rendelkezéseik a külön juttatást a korábban hatályban volttól eltérõen szabályozzák. A külön juttatásra való jogosultságot feltételekhez kötik és kizáró okokat is meghatároznak. Ahhoz, hogy az érintett személy a külön juttatásban részesüljön, a törvényi feltételeknek – ideértve a kizáró okok hiányát – együttesen kell fennállniuk.
 
A támadott szabályok szerint a foglalkoztatott „minden naptári évben” jogosult a külön juttatásra.
A vizsgált esetben valamennyi érintett személyre egyenlõen vonatkozik a törvénynek az a szabálya is, amely a külön juttatást ahhoz a feltételhez köti, hogy az érintett személy „január 1-jén” szolgálati viszonyban, közalkalmazotti vagy köztisztviselõi jogviszonyban, közigazgatási szervnél munkaviszonyban áll.
Ugyanakkor megállapítható az is, hogy a törvények szerint homogén csoport tagjaként kezelt egyes személyek ténylegesen eltérõ ismérvekkel jellemezhetõk attól függõen, hogy a csoporton belüli, érintett személyek jogviszonya mikor keletkezett, illetve milyen tartamban állt, vagy áll fenn a „naptári évben”.
 
A vizsgált rendelkezésekbõl következik, hogy – a szabályozási koncepció lényeges eleme szerint – a külön juttatásra való jogosultságnál annak a körülménynek van döntõ szerepe, hogy a foglalkoztatási viszony a kifogásolt rendelkezésekben meghatározott napon (január 1-jén) fennáll-e, illetve a kizáró okok hiánya – szintén erre a kiválasztott egyetlen napra vonatkoztatva – megállapítható-e.
 
A külön juttatásra való jogosultságot megalapozhatja az a körülmény, hogy az érintett személy január 1-jén a törvényben meghatározott jogviszonyban áll, és vele szemben kizáró ok nem áll fenn – anélkül, hogy vizsgálandó volna, a jogviszony mikor keletkezett, fennmaradt-e vagy megszûnik-e a „naptári évben”.
Ugyanakkor a külön juttatást – noha az nem minõsül „bér”-nek az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése értelmében – a hatályos jogszabály nemcsak a munka végzésére irányuló egyes jogviszonyoknak a fennállásához köti, hanem bizonyos fokig mégis jelentõséget tulajdonít a tényleges munkavégzésnek is. Ez a kizáró okokból – amelyek a viszonylag hosszabb tartamú fizetés nélküli szabadság egyes eseteihez kötõdnek – következik. (A 2004. január 31-ig hatályban volt szabályozás szerint nem számított a külön juttatásra jogot adó idõnek a bármilyen jogcímen igénybe vett fizetés nélküli szabadság teljes ideje.)
Alkotmányossági szempontból az elõbb említett személyektõl ezért lényegesen eltérõ helyzetben vannak azok, akiknek jogviszonya a „naptári évben” szinte teljes egészében vagy annak túlnyomó részében fennállt, de éppen „január 1-jén” viszont nem; ezeket a személyeket a szabályozás a juttatásból kizárja.
Hátrányos helyzetbe kerülnek azokhoz képest, akik vagy csak a törvényben meghatározott napon (január 1-jén), vagy azon a napon is jogviszonyban állnak, de a „naptári évben” esetleg csak kisebb tartamban, vagy egyáltalán nem.
Ebben a megkülönböztetésben – amely az alkotmányossági szempontból lényegesen eltérõ helyzetben lévõ csoportokra azonos feltételt ír elõ – nem ismerhetõ fel semmilyen foglalkoztatási érdek, szakmai csoportképzõ szempont, a foglalkoztatott tulajdonsága vagy képessége, vagy más ésszerû indok.
Annak a megkülönböztetésnek, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megilletõ juttatást lényeges tartalma szerint csupán ahhoz a feltételhez köti, hogy a jogviszony meghatározott napon fennáll-e, tárgyilagos mérlegelés szerint nincs ésszerû indoka.
Az ilyen megkülönböztetés önkényes, ezért – az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe való ütközése miatt – alkotmányellenes.
 
Az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján, a bírói kezdeményezésre rendelkezett az alkotmányellenes jogszabály konkrét esetben való alkalmazhatóságáról és kimondta, hogy az a Csongrád Megyei Bíróság elõtt a 2.Pf.22315/2004. szám alatt folyamatban lévõ eljárásban nem alkalmazható.
 
4. A Kjt., a Hszt. és a Ktv. kezdettõl fogva (1992. július 1-jétõl, illetve a Hszt. 1996. szeptember 1-jétõl) tartalmaz „tizenharmadik havi fizetésként” emlegett külön juttatásra jogosító rendelkezéseket.
E szabályokat – lényeges tartalmuk szerint – az jellemezte 2004. február 1-jéig, hogy
– minden naptári évben
– a legalább egyhavi illetményt, távolléti díjat
– a tárgyév végén, illetve azt követõen kellett kifizetni,
– mégpedig a jogviszonyban töltött teljes naptári hónapok után, idõarányosan.
 
A Tv. e szabályokon úgy változtatott, hogy 2004. február 1-jét követõen az a személy jogosult minden naptári évben külön juttatásra, aki „január 1-jén” szolgálati viszonyban, közalkalmazotti vagy köztisztviselõi jogviszonyban, közigazgatási szervnél munkaviszonyban áll.
Az új szabályozásban szerepel az is, hogy a juttatás kifizetésérõl január 16-án – amennyiben ez szombatra vagy vasárnapra esik, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon – kell rendelkezni, továbbá a juttatás mértékének alapja a „január hónapra” irányadó illetmény.
 
A Tv. javaslatához benyújtott indokolás kimondja, hogy ezt a módosítást „a közszféra illetménytörvényei 13. havi külön juttatásra vonatkozó szabályainak egységesítése indokolja. A juttatást a tárgyévet követõen január 16-án kell kifizetni. A juttatás mértékét a január havi személyi alapbér alapján kell megállapítani.” Miként arra a beadványok egy részében utalnak, a módosítással a törvényhozó feltehetõ szándéka a kifizetés idõpontjának egységes meghatározása volt, a közszférában foglalkoztatott valamennyi személy tekintetében. Ezt az értelmezést erõsíti a kormányzati létszámcsökkentésrõl szóló 1106/2003. (X. 31.) Korm. határozat is, amelynek 2. pontja értelmében azzal számolnak, hogy 2004. évben a munkáltatót terheli egyebek között a 13. havi külön juttatás idõarányos része.
 
A törvényhozó azonban nem szüntette meg az 1992. illetve 1996. óta fennálló külön juttatást, ilyen szándékra a törvényjavaslat indokolásából sem lehet következtetni.
Mégis a 2004. február 1-je elõtt hatályban volt rendelkezések és a 2004. január 1-jét követõen, év közben, február 1-jén hatályba lépõ szabályok együttes hatásaként – a 13. havi külön juttatás úgynevezett „0” havi fizetéssé átalakítása következtében – a 2004-es naptári évre esõ juttatástól azok, akiknek jogviszonya 2004. december 31-ig bármely okból (pl. felmentéssel, mert az illetõ személy nyugdíjasnak minõsült) megszûnt, elestek.
 
Az érintettek a megváltozott szabályozásról a Tv. kihirdetését, 2003. november 24-ét követõen, elvileg már tudomást szerezhettek. Az elsõ indítvány mégis 2004. december 22-én érkezett az Alkotmánybíróságra. A beadványokból kiderül, hogy szinte valamennyi indítványozó úgy vélekedett, hogy a módosítást követõen is 2004. évre az érintettek változatlanul egy havi külön juttatásra jogosultak azzal, hogy a kifizetés történik január hónapban. Az indítványokra jórészt az a körülmény adott okot, hogy ez a bizakodás a foglalkoztatók által követett gyakorlat szerint utóbb alaptalannak bizonyult. [A beadványok és mellékleteik tartalma alapján arra lehet következtetni, hogy a február 1-jéig hatályban volt szabályok alapján rendszerint csak a külön juttatás idõarányos (a 2004. január hónapra esõ), 1/12-ed részét fizették ki általában a foglalkoztatók.]
 
Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az alapjognak nem minõsülõ egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végsõ soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerû indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].
 
Az Alkotmánybíróság ezért vizsgálta azt is az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése tükrében, hogy annak, a vizsgált jogszabályokban megjelenõ korlátozásnak, amely ahhoz vezetett, hogy a 2004. évre mint tárgyévre esõ juttatástól a foglalkoztatottak meghatározott csoportja elesett, van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerû oka.
 
A jelen esetben jelentõsége van annak, hogy a törvényhozó a külön juttatást nem szüntette meg általános jelleggel, s nem is csupán a kifizetések elhalasztásáról vagy a kifizetés idõpontjának egységesítésérõl van szó.
Igaz ugyan, hogy a fentebb kifejtettek szerint nincs a törvényhozónak kötelezettsége bevezetni, vagy fenntartani külön juttatásra vonatkozó szabályozást, és nem tilos a külön juttatásra vonatkozó szabályok átalakítása sem, de ha az átalakításra – a juttatás fenntartása mellett – mégis sor kerül, akkor annak módja akkor alkotmányos az egyenlõ méltóságú személyként való kezelés követelményébõl következõen, ha a szabályozásnál tekintettel vannak azokra, akiknek a változtatás – akár egy átmeneti idõben, a régi rendszerrõl az újra való áttérés alatt – súlyos hátrányt okoz, alkotmányosan elfogadható indok nélkül.
 
A 2004. február 1-je elõtti és utáni szabályozás egységes abban, hogy a törvények szerint az érintett személyek „minden naptári évben” jogosultak egyhavi juttatásra. Az ismertetett rendelkezések következtében mégis van olyan naptári év, amelyre ez az elõírás – az új szabályok hatálybaléptetési ideje és a juttatás megváltozott feltételrendszere együttes hatásaként – nem érvényesülhet.
Ennek oka az, hogy a 2003. november 24-én kihirdetett törvény olyan naphoz (január 1-jéhez) kötötte a külön juttatást, amely e módosítás hatályba lépése napját (február 1-jét) megelõzi.
A külön juttatás új feltételeire való ilyen áttérésre, amikor a régi szabályok szerint már nem, az újak szerint pedig még nem jogosultak az érintett személyek a változatlanul „minden naptári évben” õket megilletõ külön juttatásra (mert jogviszonyuk év közben szûnik meg), nincsen elfogadható ésszerû indok; az ilyen szabályozás hátrányos megkülönböztetést jelent, sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.
 
5. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközõnek minõsíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét – a már megsemmisített jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben – érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 420, 423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.]
Mivel az Alkotmánybíróság a vizsgált szövegrészeket az Alkotmány diszkriminációt tiltó rendelkezésébe ütközõnek minõsítette, ezért a külön juttatásra vonatkozó szabályozásnak az Alkotmány többi, az indítványokban hivatkozott rendelkezésével való ellentétét nem vizsgálta.
 
6. Az Abtv. 40. §-a szerint ha az Alkotmánybíróság a jogszabály, illetõleg az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja meg, a jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét teljesen vagy részben megsemmisíti.
 
A 43. § (4) bekezdés feljogosítja az Alkotmánybíróságot arra, hogy az Abtv-ben szereplõ idõponttól eltérõen határozza meg az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy konkrét esetben történõ alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményezõ különösen fontos érdeke indokolja.
 
Öt munkavállalói érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet a Tv-vel beiktatott alkotmányellenes rendelkezések visszamenõleges hatályú megsemmisítését kérte.
 
Az Mt., a Ktv., a Kjt. és a Hszt. hatályban lévõ vizsgált rendelkezéseit 2005. január 1-jétõl a Tvm. 85. §-a, 86. § (10) bekezdése, 87. § (2) bekezdése és 94. §-a állapította meg.
 
Az Alkotmánybíróság számos esetben és formában élt az ex tunc vagy pro futuro hatályvesztés kimondásával, ha ennek indokai fennálltak.
 
A jelen esetben az Alkotmánybíróság a jogbiztonság érdekében, illetve az eljárást kezdeményezõk különösen fontos érdeke alapján az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt kivételes jogosultságát gyakorolta, a vizsgált rendelkezések hatálybalépésükre, 2005. január 1-jére visszaható hatályú hatályvesztését mondta ki.
Megsemmisítette a 30 napnál hosszabb fizetés nélküli szabadságra, a gyermekgondozási segélyre, illetve gyermekgondozási díjra vonatkozó, kivételeket meghatározó szabályokat is, mert hatályban maradásuk esetén, a jelenlegi szövegkörnyezetben feltétlen kizáró okokat jelenítenének meg: nem lehet tudni, hogy a szóban lévõ kizáró okok fennállását melyik idõpontban kellene vizsgálni, illetve a kizáró okok alapjául szolgáló egyes idõtartamoknak (a gyermekgondozási segélyre, illetve gyermekgondozási díjra vonatkozóknak) a naptári évben milyen mértékben kell fennállnia.
 
7. Az Abtv. 40. §-a értelmében, ha az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességét állapítja meg, azt teljesen vagy részben megsemmisíti. Az elbírált esetben a törvények támadott szabályainak részleges megsemmisítése a szövegösszefüggésekre, a jogszabályoknak a gyakorlatban való alkalmazhatósága szempontjaira is figyelemmel lehetséges volt.
Az Alkotmánybíróság tekintettel volt arra, hogy a vizsgált rendelkezések teljes egészben való megsemmisítése az alkotmányellenessé nyilvánítottnál hátrányosabb helyzetet eredményezhetne.
Ezért az Alkotmánybíróság csak az alkotmányellenes szövegrészeket semmisítette meg, a rendelkezõ részben foglaltak szerint. A megsemmisítés nem érinti azoknak a jogait, akik számára 2005-ben a külön juttatást kifizették. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: ha a külön juttatásra való jogosultságnál a törvényhozó jelentõséget kíván tulajdonítani a tárgyévi munkavégzési kötelezettség idõtartamának, alkotmányossági szempontból nem kifogásolható az, ha – hasonlóan a hatályban volt szabályozáshoz – arányosítás mellett a jövõben sem számít a külön juttatásra jogot adó idõnek a bármilyen jogcímen igénybe vett fizetés nélküli szabadság teljes ideje.
 
8. Az Alkotmánybíróság számos határozatban kifejtette, hogy valamely tényállás és a jogszabály egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban a jogszabály értelmezése a rendes bíróság hatáskörébe tartozik.
 
Ennek megfelelõen az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre arra, hogy az indítványokra okot adó egyes konkrét esetek történeti tényállására nézve a jogszabályok önálló értelmezésével eldöntse: a Tv. és a Tvm. szabályaival megállapított külön juttatás hogyan érvényesíthetõ egészben vagy részben.
 
9. Az Alkotmánybíróság a közzétételrõl az Abtv. 41. § szerint határozott.
 
Budapest, 2005. szeptember 12.
 
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
 
Dr. Bagi István s. k.,                            Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró                                alkotmánybíró
 
Dr. Erdei Árpád s. k.,                            Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró                                alkotmánybíró
 
Dr. Kiss László s. k.,                            Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró                                alkotmánybíró
 
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
elõadó alkotmánybíró
 
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
 
 
Nem értek egyet a határozat rendelkezõ részével, álláspontom szerint ugyanis az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése sérelmére tekintettel nem állapíthatta volna meg az Mt.-nek, a Ktv.-nek, a Kjt.-nek és a Hszt.-nek a Tv.-vel és a Tvm.-mel módosított ún. külön juttatásra vonatkozó rendelkezéseinek az alkotmányellenességét.
 
1. A külön juttatásra való jogosultság feltételrendszerének átalakítása
 
A külön juttatásra való jogosultság feltételrendszerének átalakítása a jogosulti kör, a juttatás mértéke és a kifizetés idõpontja tekintetében hozott változásokat.
A 2004. február 1-jétõl hatályos rendelkezések a külön juttatásra a naptári év elsõ napján jogviszonyban állókat jogosítják (ez 2005. január 1-jétõl sem változott, csupán kiegészült az e napon – különbözõ okokból – éppen hosszabb idõtartamú fizetés nélküli szabadságukat töltõ foglalkoztatottakra írt kizáró feltételekkel), s egységesen a teljes egy havi személyi alapbérnek, illetve illetménynek, távolléti díjnak megfelelõ összegre. A korábbi szabályok ezzel szemben a jogosultságot a jogviszony tárgyévben való fennállása és a munkavégzési kötelezettség teljesítése különbözõ idõtartamaira tekintettel határozták meg úgy, hogy bizonyos idõtartamok csak a juttatás egy részének kifizetésére teremtettek alapot. (Ezen felül a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai esetében a korábbi szabályozás a mérték tekintetében lehetõvé tette a pozitív irányba való eltérést, amit az új szabályozás megszüntetett.)
 
Egyetértek a többségi határozat megállapításával, hogy a vizsgált juttatás „nem minõsül ’bér’-nek az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése értelmében”. A külön juttatás valóban nem tekinthetõ a mindennapi létfenntartás érdekében végzett munkáért járó rendszeres ellenszolgáltatásnak, rendeltetése az, hogy a költségvetési szférában létesített munkavégzésre irányuló jogviszonyok foglalkoztatottak általi fenntartását – általában a tényleges munkavégzés teljesítését is figyelembe véve – viszonylag rövidebb idõszakonként (évente) honorálja. Így van ez akkor is, ha a törvényhozó – némiképpen szerencsétlen megoldást választva – a 2004. február 1-jétõl hatályos rendelkezésekkel a jogviszonyoknak már a naptári év egyetlen napján való fennállását is juttatásra jogosító idõként szabályozta. A jelen ügyben vizsgált törvények olyan, munkabéren felül biztosított külön juttatásról rendelkeznek, amelynek célja, hogy vonzóbbá tegye a közszférában való munkavállalást, s ezen foglalkoztatotti kör „megtartását” is szolgálja. Az anyagi megbecsülésnek ez a költségvetési szférában való munkavállalást ösztönzõ, jutalom-jellegû formája ex gratia juttatás, amelyre senkinek nincs Alkotmányból fakadó alanyi joga, így – ahogyan arra az Alkotmány 70/B. § (2)-(3) bekezdésével összefüggésben a többségi határozat is utal – önmagában az sem jelent alkotmányossági problémát, ha a törvényhozó a juttatást teljes egészében elvonja. A jogalkotó szabadon dönthet a juttatásról, az arra jogosultakról, a juttatás módjáról és rendszerességérõl is. Mindezek megállapításakor a jogalkotót széles körû mérlegelési jog illeti meg, amelynek korlátja az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt egyenlõ méltóság szabályának az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésén keresztül az egész jogrendszerben érvényesítendõ követelménye.
 
2. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése sérelmére alapozott alkotmányellenesség
 
Jelen esetben a jogalkotó a juttatásra (a „plussz” egy havi személyi alapbérre, illetményre, távolléti díjra) való jogosultság feltételeit, annak mértékét és kifizetésének idõpontját változtatta meg. Alkotmánybírósági vizsgálat tárgya lehet, hogy ezeknek az új feltételeknek bevezetésekor a jogalkotó elegendõ idõt biztosított-e a norma címzettjei számára a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A felkészülési idõ rövidségével kapcsolatban azonban az indítványozók semmilyen kifogást nem fogalmaztak meg, és az Alkotmánybíróság sem emiatt, hanem az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének a sérelme miatt állapított meg alkotmánysértést.
 
A határozat szerint a támadott szabályok alkotmányossági szempontból lényegesen eltérõ helyzetben lévõ csoportokra azonosan vonatkoznak, az e csoportokba tartozó jogalanyok eltérõ helyzetét a jogalkotó figyelmen kívül hagyta, s ezáltal sérült a hátrányos megkülönböztetést tilalmazó alkotmányi rendelkezés. A határozat érvelése alapján az alkotmányossági szempontból lényegesen eltérõ helyzetben lévõ jogalanyokból álló egyik csoportot a csak január 1-jén és a teljes naptári évnél rövidebb idõtartamban, de január 1-jén is jogviszonyban álló foglalkoztatottak alkotják. A másik csoport tagjai pedig a január 1-je kivételével a naptári évben szinte teljes egészében, vagy túlnyomó részében fennálló jogviszonyú foglalkoztatottak. A többségi határozat szerint tehát az alkotmánysértõ különbségtétel azáltal valósul meg, hogy a valamennyi „érintett” jogalanyra azonosan vonatkozó szabályok az utóbbi csoportba tartozó jogalanyokat a külön juttatásból kizárják.
 
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlõség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlõként (egyenlõ méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékû figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerû indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342-344.; 39/2001. (X. 19.) AB határozat, ABH 2001, 691, 696.]
 
Megítélésem szerint a törvényhozó a külön juttatás feltételrendszerének módosítása során az azonos helyzetben lévõ jogalanyok között semmilyen különbséget nem tett. A jelen ügyben vizsgált normák azonos helyzetben lévõ alanyai a közigazgatási szervnél munkaviszonyban álló munkavállalók, továbbá a közalkalmazottak, valamint a köztisztviselõk és a szolgálati jogviszonyban állók. Ezek az alkalmazotti körök külön-külön alkotnak csoportot, a különbözõ alkalmazotti csoportokon belüli jogalanyokra pedig azonosan vonatkozik a támadott törvényekben foglalt azon szabály, hogy a naptári évben akkor jogosultak külön juttatásra, ha a jogviszonyuk január 1-jén fennáll. (Egységesen vonatkoznak továbbá az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyokra a 2005. január 1-jétõl beiktatott kizáró feltételek is.) A jogosultságot a jogviszony január 1-jén való fennállásához kötõ rendelkezés a norma minden címzettje számára ismert volt a jogszabály 2003. november 24-ei kihirdetését követõen. A közigazgatási szerveknél munkaviszonyban álló munkavállalók, továbbá a közalkalmazottak, valamint a köztisztviselõk és a szolgálati jogviszonyban állók is elõre láthatták annak következményeit, ha jogviszonyuk a közigazgatási szervnél 2005. január 1-je elõtt megszûnik.
 
Minden olyan esetben, amikor a jogalkotó egy juttatásra való jogosultság vonatkozásában új feltételeket állapít meg és a juttatás rendszerét átalakítja, elkerülhetetlen, hogy egyes jogalanyok – a korábbiakhoz képest – kedvezõbb, mások kedvezõtlenebb helyzetbe kerülnek, ez azonban nem jelent feltétlenül alkotmányellenes különbségtételt. A diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy valamely ex gratia jogosultság szabályozásának megváltoztatása bizonyos jogalanyokra nézve ne járhatna hátránnyal (ha így lenne, minden, a törvényhozó által egyszer biztosított, alapjogokhoz nem kapcsolódó juttatást változatlan feltételekkel és tartalommal kellene fenntartani).
 
Jelen esetben a jogalkotó a jogosultság feltételét objektív mérce felállításával: az év egy naptári napja kijelölésével, a jogviszony e naptári napon való fennállása elõírásával határozta meg. E szabály a jogalanyokra nézve semleges, nem állítható, hogy e feltétel eredményeképpen a jogalanyok egy jól körülhatárolható csoportjának az emberi méltósága sérelmet szenvedett volna. Következésképpen az, hogy a támadott szabályok a külön juttatásra való jogosultságot egységesen a jogviszony január 1-jei fennállásához kötik, nem valósítja meg a fenti jogalanyok egy meghatározott csoportjának – az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt, a 70/A. § (1) bekezdésén keresztül konkretizált – emberi méltóságát sértõ megkülönböztetését.
 
3. A külön juttatás feltételeire való áttérés alkotmányellenességének megállapítása és a visszaható hatály tilalmának vélelme
 
Nem tudok egyetérteni azzal sem, hogy a többségi határozat – az indokolás III. 4. pontjában – a hátrányos megkülönböztetésre irányadó teszt alkalmazása során több esetben olyan kritériumokat vizsgál, amelyek tartalmilag nem is elemei az ésszerûségi tesztnek, hanem az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság fogalmából következõ doktrína: a visszaható hatály tilalma és a szerzett jogok védelme körében értékelendõk.
 
A többségi határozat szerint „a 2003. november 24-én kihirdetett törvény olyan naphoz (január 1-jéhez) kötötte a külön juttatást, amely e módosítás hatályba lépése napját (február 1-jét) megelõzi”. A többségi határozat tehát tartalmilag a vizsgált szabályozás visszaható hatályából kiindulva állapítja meg, hogy vannak olyan személyek, akik a 2004. naptári évben nem jogosultak a külön juttatásra, mert a külön juttatás feltételéül szolgáló jogviszonyuk év közben szûnt meg, így a törvényhozó ésszerûtlen különbségtételt alkalmazott. Álláspontom szerint módszertanilag a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának kérdéskörét és a diszkriminációs tesztet a jelen ügyben elkülönítetten kellett volna kezelni, és külön megállapítani azt, hogy a vizsgált ügyben nem valósult meg visszaható hatályú szabályozás.
 
A 2004. évi CXXXV. törvény ugyan valóban rendelkezhetett volna arról, hogy a módosított feltételrendszert tartalmazó szabályokat elõször a 2004. évre járó külön juttatások tekintetében kell alkalmazni, de nem rendelkezett így. A 2004. február 1-jén hatályba lépett, kifejezetten visszamenõleges alkalmazást elõ nem író törvényi rendelkezések esetében ezért fel sem merül, hogy azok 2004. január 1-tõl kerüljenek alkalmazásra.
 
Egyetértek a többségi határozattal abban, hogy nem csak a kifejezetten visszaható hatállyal hatályba léptetett rendelkezés minõsülhet visszaható hatályúnak, hanem egy olyan norma is, amelynek a szokásos értelmezési módszerek szerinti alkalmazása csak visszahatóan lehetséges. Akkor azonban, amikor a jogalkotó nem kifejezetten visszaható hatállyal vezet be egy szabályt a jogrendszerbe, [ahogyan arra a 349/B/2001. AB határozathoz fûzött különvéleményemben (ABH 2002, 1241, 1259-1261.) utaltam], érvényesül a visszaható hatály tilalmának vélelme, tehát az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel olyan értelmezést kell adnia a vizsgált normát illetõen, amely nem ad lehetõséget az alkotmányosan meg nem engedett szabályalkalmazásra.
Ha a visszaható hatály tilalmának vélelmét alkalmazta volna a többségi határozat, akkor a támadott szabályozásnak olyan – álláspontom szerint – helyes értelmezésére jutott volna, hogy a vizsgált normát a címzetteknek (azaz a foglalkoztatóknak) elõször 2005. január 16-án kellett alkalmazniuk, a 2005. január 1-jén fennállt jogviszony-állapotoknak megfelelõen. A 2003. november 24-i kihirdetést és a 2004. február 1-jei hatályba lépést figyelembe véve így nem jutott volna – a támadott szabályok alkotmányellenessége megállapítása alapjául szolgáló – arra a következtetésre, hogy „mégis van olyan naptári év, amelyben ez az elõírás [ti. hogy az érintettek minden naptári évben jogosultak a juttatásra] – az új szabályok hatálybaléptetési ideje és a juttatás feltételrendszere együttes hatásaként – nem érvényesülhet”.
 
Súlyos aggályaim vannak azzal kapcsolatban is, hogy a többségi határozat a vizsgált szabályok alkotmányosságának értékelésekor konkluzív érvként hivatkozik a törvényjavaslat indokolására, ezen túlmenõen hivatkozik egy másik hatalmi ág normájára [1106/2003. (X. 31.) Korm. határozat 2. pontja], valamint az indítványozók álláspontjára és a foglalkoztatók gyakorlatára is. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság a vizsgált norma jelentéstartamának feltárása során egyik forrást sem veheti figyelembe, ezek nem lehetnek érvényes értelmezési módszerek az eljárásban.
 
Nem értek egyet azzal sem, hogy bár a többségi határozat nem foglal állást az indítványozók által felvetett „szerzett jogok” kérdésében, az egyéni jogsérelem mértékének („súlyos hátrányt okoz”), mégis jelentõséget tulajdonít az alkotmányellenesség megállapítása során. A bekövetkezett egyéni jogsérelmek súlyossága a szerzett jogként védett jogosultságok elvonásának, illetve korlátozásának alkotmányossága megítélésénél, nem pedig a diszkriminációtilalom érvényesülése körében értékelendõ szempont. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébõl ilyen követelményt (ti., hogy a külön juttatásra vonatkozó szabályok átalakításának „módja akkor alkotmányos az egyenlõ méltóságú személyként kezelés követelményébõl következõen, ha a szabályozásnál tekintettel vannak azokra, akiknek a változtatás – akár egy átmeneti idõben, a régi rendszerrõl az újra való áttérés alatt – súlyos hátrányt okoz, alkotmányosan elfogadható indok nélkül”), az Alkotmánybíróság eddig még nem vezetett le, és – álláspontom szerint – nem is vezethetõ le. A támadott szabályok alkotmányellenessége megállapításának és megsemmisítésének ezért ezen az alapon sem lett volna helye.
 
Megítélésem szerint az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése sérelmét állító indítványokat el kellett volna utasítania és az alkotmányossági vizsgálatot le kellett volna folytatnia az indítványozók által hivatkozott további alkotmányi rendelkezések vonatkozásában.
 
4. A hatályba lépésre visszamenõleges hatályú megsemmisítés problémája
 
Álláspontom szerint problémát jelent a megsemmisítés után hatályban maradó rendelkezések alkalmazhatósága is. A 2005. január 1-jétõl hatályos normaszövegek alapján minden foglalkoztatott, aki a tárgyalt jogviszonyok létesítése, fennállása folytán rendelkezik azzal a „tulajdonsággal”, hogy – akár a naptári év egyetlen napján – közalkalmazottnak, köztisztviselõnek, közigazgatási szerv munkavállalójának, illetve hivatásos állomány tagjának minõsül – jogosulttá válik a juttatásra. A hatályban maradó rendelkezések ugyanis a jogosultságot kizárólag a jogviszonyok fennállásához kötõdõ statushoz kapcsolják, a kifizetés idõpontját meghatározó szabály csupán technikai jellegû. A 2005. január 1-jétõl hatályos rendelkezések megítélésem szerint komoly jogalkalmazási problémákat vetnek fel azok esetében, akiknek a kifizetés esedékessége idõpontját követõen keletkezik a jogviszonyuk (azaz a naptári év folyamán január 16-át követõen lesznek közalkalmazottak, köztisztviselõk, stb.), mivel nem határozható meg, mely hónapra irányadó illetményt, személyi alapbért, távolléti díjat kell figyelembe venni a juttatás összegszerûsége megállapításánál, és mely napon válik a kifizetés esedékessé.
 
Nem értek egyet azzal sem, hogy a vizsgált szabályokat a többségi határozat ex tunc hatállyal semmisítette meg az eljárást kezdeményezõk – közelebbrõl meg nem határozott – különösen fontos érdekére és a jogbiztonságra tekintettel. Nem egyértelmû, hogyan viszonyul az eddigi, ex tunc hatályú megsemmisítésrõl rendelkezõ precedensekhez a mostani határozat. A vizsgált szabályok nem érintettek olyan jogot, amely szerzett jognak minõsülne, ezért az eljárást kezdeményezõk különösen fontos érdekére való hivatkozás számomra nem fogadható el.
 
A kizáró okokat tartalmazó rendelkezéseket a többségi határozat anélkül semmisítette meg, hogy azok alkotmányosságát érdemben vizsgálta volna. E megsemmisítés eredményeként viszont a juttatásra – visszaható hatállyal – olyan csoportok is jogosítottá válnak, akiket a demokratikus törvényhozási eljárásban lefolytatott viták eredményeként a jogalkotó kifejezetten kizárt a külön juttatásból.
 
Végezetül: az Alkotmánybíróságnak – álláspontom szerint – a jogbiztonság érvényesülése és a törvényhozó hatáskörének tiszteletben tartása érdekében a pro futuro megsemmisítés módszerét kellett volna alkalmaznia.
 
Budapest, 2005. szeptember 12.
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
 
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró


 
< Előző
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 02:19
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75