| Meddig tilos a tûzoltóknak a munkabeszüntetés? Ha tárgyszerûek akarunk maradni, akkor figyelembe kell vennünk az Alkotmány idevágó rendelkezéseit. Ilyen például az egészséges környezethez, a magántulajdonhoz, vagy az élethez való jog. Természetesen a kérdést tovább, alacsonyabb szinteken is szabályozzák. Ilyen a Szolgálati Törvény, ahol a munkabeszüntetést tiltják a Rendvédelmi Szervek munkavállalói számára. |
(2006.11.23. Párizs - Fotó: www.parisist.com)
E tiltást az állampolgárok érdekére hivatkozva hozták meg. Úgy látszik tehát, hogy számunkra, ha jogkövetõ magatartást tanúsítunk, ez a tiltakozási forma nem létezik. Ezek tehát az indokok, a teljesség igénye nélkül.
De mi lenne a munkabeszüntetés oka? A tapasztalatok az egész világon (mármint a kultúrált részén) bizonyítják, hogy eredményes tárgyalásokat csak akkor lehet folytatni, ha mindkét fél kezében van eszköz. A munkavállalói oldal számára az egyetlen, valódi érv: a munkabeszüntetésre való felkészülés. A késõbbi tárgyalásokon ez az érv többnyire hatékony. Tehát fontos eszköz. Annyira, hogy az alkalmazása nélkül is lehet eredményeket elérni, elegendõ hangoztatni. A rendvédelmi dolgozók kezébõl ezt az egyetlen hatékony eszközt csavarták ki. Mert ilyen kényszerítõ erõ felmutatása nélkül a regnáló hatalom tárgyalási készsége, legalábbis megkérdõjelezhetõ. A megállapodásra való hajlandósága pedig nulla. Számukra a megállapodás: a diktátum elfogadása.
Miért fontos a Rendvédelem? A napi élet, a nyugalom, a magán és társadalmi tulajdon, a törvényesség, a biztonság, az élet szentsége miatt. Mûködõ rendvédelem nélkül nincs Törvény.
A rendvédelmi dogozók Törvények, szabályok, parancsok között élnek, Alkotmányos jogaik egy részérõl lemondanak, tulajdonképpen a saját biztonságukról, a saját életükrõl is. Erõs kötöttség jellemzi õket szolgálatban, a magánéletben, fizetésük alacsony, megbecsülésük semmi. Ez egyfajta modern rabszolgaság, még ha önként vállalt is. Ezért a „szolgaságért” cserébe jogokat adtak a törvényhozók, teljes lojalitást várva el.
Ez a lojalitás jelentkezik a mindennapokban, a szolgálat során, emberek mentése, védelme, a jogszabályok betartása, betartatása közben. Elmondható, hogy a polgárok, végsõ soron az állam, az ország belsõ védelme a rendvédelmi dolgozók hivatástudatán áll, vagy bukik. Védelemre mindenkinek szüksége van, erre van jó példa: a felháborodott szavazók elõl a politikusok a rendõrök mögé bújtak. Azok mögé a rendõrök mögé, akiknek jogait Alkotmány és Törvényellenesen veszik el. A lojalitás kétoldalú: ha elfogadom a többletteljesítményt, többet adok. S ha elveszek? Kevesebbet kapok. Akár a védelembõl is. Ha elmondható, hogy a kötelességteljesítésünket Törvények garantálják, akkor nyilvánvaló, hogy a jogainkat is. Ennek a szabály, illetve feltételrendszernek a megváltoztatására van lehetõség: szintén a jog keretei között, tárgyalásos úton. Ugyanis a jogállam egyik fõ ismérve az, hogy a hatályos jogot mindenki betartja. Ha nem így történik, akkor jogállamról nem beszélhetünk. Illetve beszélhetünk, de csak, mint elérendõ célról. De ez a cél (már ha valóban cél), a távoli jövõben található, hiszen még csak beszélünk róla.
A Szolgálati Törvény módosításának módjával a kormány megszegte Alkotmányos kötelezettségét, megsértette a Jogalkotási Törvény rendelkezéseit. Nem készült hatástanulmány, a Törvény által elõírt együttmûködéstõl nagyvonalúan eltekintett. Tette ezt a kormány annak ellenére, hogy a szakszervezetek jelezték a problémát, kifogással éltek a jog megsértése miatt. Az érdekképviseletek több nyilatkozatban a nyilvánossághoz fordultak, így e Törvény és Alkotmánysértés ténye nem lehetett titok. A Parlament ennek ellenére megszavazta a nyilvánvalóan jogellenesen elkészített és benyújtott Törvénytervezetet. Ezért hazánkat még ne jellemezzük jogállamként, mert nem az.
A rendvédelmi szervek dolgozói Magyar állampolgárok, de a többi polgárnál lényegesen kevesebb joggal rendelkeznek. Alkotmányos és emberi jogi értelemben egyaránt. Hiszen melyik állampolgártól várható el, hogy parancsra az életét kockáztassa? A magánéletbe való beavatkozás mértékérõl nem is szólva. A jogtól részlegesen megfosztott emberek természetes reakciója a felháborodás, ha még a maradék keveset is elveszik tõlük, fõleg, ha azt törvényellenesen teszik. Ez a kormányzati magatartás nem valószínû, hogy mélységes elkötelezettséget váltana ki, sem a kormányzat, sem az életképtelen jog irányába.
Vegyünk példát a politikusoktól? Nos, ha így tennénk, akkor, ha törvényellenesen is, de egymást érnék a rendvédelmi sztrájkok. Ki oltana tüzet, ki védené meg a politikusokat? Ebben az esetben nem lenne szerencsés a törvényekre hivatkozni, hiszen attól szegényes érv, aki maga is törvényszegõ. Talán el kellene gondolkodni ezen a „felelõs” politikusoknak, mielõtt valami visszavonhatatlan történik. Ez az út tovább nem járható. Nem „csak” az ország, hanem az õ személyes érdekükben is változtatni kell ezen a törvényellenes gyakorlaton.
Talán nem köztudott: a rendvédelmi szervek személyi tartaléka költségvetési okok miatt rendkívül alacsony. Ennek egyenes következménye, hogy a szolgálatot teljesítõk sok esetben lábon hordanak ki betegségeket, nem törõdve a késõbbi egészségügyi következményekkel. A szolgálat érdekét elõbbre tartják, mint a saját egészségüket. Most még így van ez…
Nekünk nem kell megszegni a törvényeket, mint a kormánynak. Elég, ha orvoshoz megyünk, ha kell. Nincs, aki helyünkre állna. A politikusokat könnyû pótolni. De ki áll a mi helyünkre? A taxis-blokád, a parlamenti szünetek, az õszödi beszéd bizonyítja: az ország megvan politikusok nélkül. És rendvédelem nélkül? Valamit: valamiért. Veszedelmes viszonyok ezek…
Ördög László
(2006.11.23. Párizs - Fotó: www.parisist.com)
|
|