Kezdölap arrow Hírek arrow SZÉF arrow FRDÉSZ közlemény:
FRDÉSZ közlemény:
2007. September 25.
Jogsértő a Magyar Köztársaság Kormánya!

Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának (SZÉF) munkavállalói oldalát alkotó országosan reprezentatív szakszervezetek képviselői közösen tiltakoznak az ellen, hogy a Kormány érdemi egyeztetés nélkül - megsértve ezzel az Alkotmányt, a jogalkotási törvényt, a szolgálati törvényeket és a SZÉF megállapodást – nyújtotta be 2007. szeptember 21-én az Országgyűlés elé a T/3812. számú törvényjavaslatát, a szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról...

A törvénymódosítás célja - a Kormány nyilatkozata szerint – a fegyveres és rendvédelmi szféra hivatásos állományú tagjainak tömeges szolgálati nyugdíjba vonulási hullámának megállítása azzal, hogy törvényi garanciákat nyújtanak a legalább 20 éves szolgálati viszonnyal rendelkezőknek, mely szerint nem kerülnek hátrányosabb helyzetbe a tervezett nyugdíjváltozások következtében.
   Bár a tervezett törvénymódosítás tartalmaz pozitív elmozdulást a korábbi kormányzati tervekhez képest, de a tervezeten látszik, hogy pont azokkal nem egyeztették, akikre a törvény vonatkozni fog. Nem nyújt kellő garanciákat, és nem kezeli azokat a feszültségeket, amelyeket a jelenleg hatályos törvényi szabályozás hiányosságai okoznak. A nyugdíjreform, az illetményrendszerek változásaira vonatkozó kormányzati elképzelések ,,lebegtetése” továbbra is teljes bizonytalanságban tartja a jelenleg szolgálatot teljesítő állományt, olyan tömeges pályaelhagyást generálva ezzel, amely a fegyveres és rendvédelmi szervek működését lehetetleníti el.
   A SZÉF munkavállalói oldala ezért az Országgyűlés érintett bizottságaihoz fordul (Honvédelmi és Rendészeti Bizottság; Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság; Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság; Foglakoztatási és Munkaügyi Bizottság, Nemzetbiztonsági Bizottság) jelezve, hogy a módosítás törvénysértő módon nyújtották be. Kérjük a képviselőket, hogy – az előterjesztő Kormány mulasztását pótolva - a szakszervezetek vezetőivel folytassanak le egyeztetéseket és egyéni  módosító indítványaikkal segítsék elő, hogy az Országgyűlés olyan változatot fogadjon el, amely alkalmas az állomány életpályájának elbizonytalanításából adódott válsághelyzet megnyugtató kezelésére.

   A SZÉF munkavállalói oldala ugyanakkor levélben fordul dr. Lamperth Mónika foglalkoztatási és munkaügyi miniszterhez, - aki a Kormányon belül az érdekegyeztetésért felelős – kérve intézkedését az igazságügyi és rendészeti minisztérium vezetése felé, hogy a törvényeknek és a SZÉF megállapodásnak megfelelően működtessék a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumát, valamint az ágazati érdekegyeztető fórumokat!

Budapest, 2007. szeptember 25.
A SZÉF munkavállalói oldal nevében:
Kónya Péter oldalelnök s.k.
 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tűzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux s
PHP: 5.2.17
MySQL: 5.5.31-0+wheezy1-log
Idő: 01:45
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1133
Linkek: 76