E két dolog összefüggésérõl már sokan, sok félét írtak, mondtak. Mégis, e dolgok összefüggése, értelme mindennapjainkban komoly jelentõséggel bír. Mint minden Államban, így itt, Magyarországon is megfogalmaztak olyan jogokat, melyek a civilizált világ jelentõs részében komoly fontossággal bírnak. Ezeknek a jogoknak magyarországi tárháza az Alkotmány. S ezt tovább támogatandó a ’87-es Jogalkotási Törvény, a Szolgálati Törvény, a Munka Törvénykönyve, s több, egyéb Törvény lett létrehozva.

A Törvénytárak tartalmaznak kötelességeket, s tartalmaznak jogokat. Ennek az oka: az a jogviszony érthetõ, tiszta legyen, mely az állam és polgárai között köttetett s melynek betartása esetén mindenki, hatalom és polgár, biztos lehet abban, ha betartja a jogot, akkor biztonságra számíthat. Olyan jogszabályi keret, mely a jogokat s kötelességeket egységes keretbe foglalja. Ez azért fontos, mert a polgár, ha betartja a jogot, akkor biztos lehet abban, hogy az õ jogai is érvényesülnek.

Vannak persze kivételek: ilyenek például az emberi jogok s az Alkotmányos jogok. Hogy e jogaink meglegyenek, elegendõ itt élõ állampolgárnak lenni, mi több, elegendõ csupán létezni. Ezeket talán egyetemes jogoknak hívják. Nem véletlen, hogy ezek között erõs összefüggés található. Túl azon, hogy az emberi jogok betartására nemzetközi kötelezettségek vannak, tulajdonképpen a hatalom gyakorlásának elemi feltételei. Hiszen itt szavazókról, adófizetõkrõl beszélünk, akik fenntartják az államot s tulajdonképpen a képviselõket is, akik a hatalom gyakorlói. Mert ha néha akár vitás is, de a Kormány is emberekbõl, állampolgárokból áll. S a jogalanyok: maguk az emberek. Bár a politikusok gyakran megfeledkeznek róla, ha már nem lesznek politikusok, õk is közönséges jogalannyá, egyszerû állampolgárrá válnak.

Úgy tetszik tehát, hogy az állampolgárok és a politikusok között kell, hogy legyen egy „bizalmi” tõkének nevezett viszony. Ennek alapfeltétele: mindkét fél betartja a szabályokat. Ha ez így történik, jó esély van arra, hogy a mindennapi élet nyugodt, kiegyensúlyozott lesz.

Azonban még itt van egy lényeges szempont: maga a Törvényalkotás rendszere. Ez a rendszer megfelel a hatályos jogszabályoknak, a demokráciának, nemzetközi elvárásoknak, erre garanciát látszik nyújtani az Állam Alaptörvénye, az Alkotmány. Ez az elmélet.

A demokráciáknak van egy „biztonsági” rendszere: a társadalmi kontroll. Erre biztosítékot nyújt a ’87-es Jogalkotási Törvény és nem mellékesen maga az Alkotmány. Az említett jogszabályokban megfogalmazzák a társadalom, a társadalmi szervezetek közremûködését a jogszabályalkotásban a demokrácia érdekében. Ez nem ajánlás: követelmény. Jól körülhatárolható, érthetõ, alapvetõ követelmény. Oka nem bonyolult: ha valakirõl Törvényt hoznak, joga legyen beleszólni, ha már róla van szó. Ez is csak elméletnek tûnik. Sajnos.

A hatalomnak persze minden idõben az a törekvése, hogy a saját igazát, érdekét érvényesítse, akkor is, ha az aktuális, érvényes törvények mást kívánnak. E törekvés lehet durva, kiáltó, vagy lehet lopakodó, csendes. De a célja egy: csak a hatalom céljai érvényesüljenek, akár mások rovására. Tehát bármilyen is, nem éppen demokratikus törekvés. Mégis, e törekvés számos esetben érhetõ tetten, s a törvényhozás feletti, úgynevezett normakontroll miatt hozták létre az Alkotmánybíróságot. Az Alkotmánybíróság állásfoglalásait több esetben vitatták, de a létjogosultságát nem. Mert hiszen csak a Törvények, s az Alkotmány áll az esetleges korlátlan hatalom és az állampolgárok elemi érdekei között.

A Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete már több esetben fordult az Alkotmánybírósághoz, s ezek az ügyek még folyamatban vannak. Sajnos azonban úgy tûnik, hogy újabb s újabb beadványok születnek a közeli jövõben. Jelenleg a Szolgálati Törvény egyes részeit kívánják megváltoztatni és errõl csupán politikai nyilatkozatok születtek, a szakszervezetek számára pedig „tájékoztatót” tartottak. A Törvények megváltoztatásának módja, a tervezetek kidolgozásának módszerei elfogadhatatlanok egy demokratikus jogrendszerben.
 

1949. évi XX. Törvény (Alkotmány)

36. § Feladatának ellátása során a Kormány együttmûködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel.

1987. évi XI. TÖRVÉNY a jogalkotásról[1]

18. § (1) A jogszabály megalkotása elõtt – a tudomány eredményeire támaszkodva – elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdek összeütközések feloldásának a lehetõségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Errõl a jogalkotót tájékoztatni kell.

19. § Az állampolgárok – közvetlenül, illetõleg képviseleti szerveik útján – közremûködnek az életviszonyaikat érintõ jogszabályok elõkészítésében és megalkotásában.

20. § A jogalkalmazó szerveket, a társadalmi szervezeteket és az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetõleg társadalmi viszonyokat érintik.

43. § Ha a miniszter, a Legfelsõbb Bíróság elnöke, a legfõbb ügyész, a társadalmi szervezet vagy az érdekképviseleti szerv azt észleli, hogy a jogszabály elõkészítésére vagy a jogalkotási eljárásra vonatkozó szabályt megszegték, intézkedés végett a Kormányhoz fordulhat.

Az itt felsorolt jogszabályok világossá teszik: egy Törvény megalkotásához, módosításához nem elegendõ a szándék, vagy ötlet, s így van ez a Szolgálati Törvény megváltoztatásával is. A jelenleg zajló Törvény-módosítás elõkészítésének folyamata nem felel meg a hatályos jogszabályoknak, így nem felel meg a jogállamiság elvének sem. S ha még csak az elõkészítésnél tartunk, mi történik a Törvény megalkotásának folyamatában, ha már az elõkészítés törvényessége is kérdéses?
 
S itt felmerül egy probléma: ha maga a jogalkotó nem tartja be az általa meghozott szabályokat, akkor milyen alapokon nyugszik a létrehozott Törvény? A szabályok megkerülésével létrehozott jog nem tûnik életképesnek, hiszen ha az egyik fél nem tartja be a szabályokat, a másik félnek miért kellene? Ha viszont ez megtörténhet, az már magát a demokratikus jogállam létét kérdõjelezi meg.

De nézzük meg, hogy mi a tárgya a vitának? A rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményének eltörlése. Ez egy megszerzett jog elvétele. S még az elvétel elõkészítésének módja sem felel meg a hatályos jogszabályoknak, még csak hatástanulmány sem készült. Nem elemezték a várható hatásokat, csupán a pénzügyi megfontolások a meghatározók. Úgy tûnik, az ember és pénz harcában a vesztes: maga az ember.

Azonban nézzük meg, hogy miért is kaptuk ezeket a kedvezményeket?

1996. évi XLIII. Törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról

A Magyar Köztársaság függetlenségének, alkotmányos rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hûséget, bátor helytállást követel. A hivatásos állomány tagjai a törvények és más jogszabályok, valamint a nemzetközi jog elõírásainak megfelelõen, a fegyveres szervek feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában különleges közszolgálatot teljesítenek. Az Országgyûlés – elismerve a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülés indokoltságát – a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról a következõ törvényt alkotja:

A szolgálati viszony jellege

3. § (1) A szolgálati viszony az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges közszolgálati jogviszony, amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelõ, e törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik meg.
(2) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit – a fegyveres szerv rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében – önkéntes vállalás alapján, élethivatásként, szigorú függelmi rendben, életének és testi épségének kockáztatásával, egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti.

Jól látszik tehát, hogy az átlag állampolgárnál kevesebb jogunk van, s több kötelességünk. E Törvény megfogalmazásában figyelemre méltó, hogy még az élethez való jogunkról is le kell mondanunk, azért, hogy a többi, több joggal rendelkezõ állampolgárt megvédhessük. Az élethez való jog: alapvetõ emberi jog. A Törvényben megfogalmazott „élethivatás” feltételezi, hogy a jogviszony a nyugdíjig tart, vagy addig, ameddig a hivatásos képes ellátni a feladatát. Ha pedig már nem képes, az õt fel és kihasználó Állam, kedvezményes nyugdíj formájában gondoskodik róla, mert az államszervezet megléte, az emberek biztonsága függött eddig tõle.
 
Ezért ezt az úgynevezett kedvezményt nem kedvezménynek kell nevezni: ez a hivatásos szolgálat ára. Járandóság, s nem adomány, tehát meg kell fizetni, nem pedig elvenni!

E járandóság elvételének folyamata már megkezdõdött. De ennek a fent idézett Törvények betartásával kell megtörténni, nem pedig önkényesen, ötletszerûen. Maga a kormányfõ jelentette ki: „A kormány olyan törvénymódosítást készít elõ, amely szerint a nyugdíjjogosult hivatásos állományúak dönthetnének, hogy a nyugdíjba vonulásukkor aktuális, vagy a 2006. decemberi feltételek mellett vonulnak-e nyugdíjba. A miniszterelnök azt mondta: a kormány arra készül, hogy olyan módosító rendelkezést kezdeményez, amely alapján a nyugdíjba vonuló hivatásos állományúak választhatnak, hogy melyik nyugdíjszabály alapján mennek nyugdíjba”. Ez annyit tesz, hogy már vannak olyan szabályok, melyeken módosítani kívánnak, annak ellenére, hogy a szakszervezetek ezekrõl a már állítólag meglévõ szabályokról még nem tudnak. Pedig hát 2006 decembere már múlt idõnek tekinthetõ. Vagy ha nem létezõ szabályokról beszélünk, akkor mit is kell módosítani? Lehet, hogy egy elõre eldöntött kérdésrõl beszélünk? A „nyugdíjba vonulásukkor aktuális” kitétel azt jelenti, hogy már van egy ilyen szabályozás, annak ellenére, hogy errõl a szakszervezetek mit sem tudnak. Ez számomra az Alkotmány, a Jogalkotási Törvény figyelmen kívül hagyása, egyszerûbben fogalmazva: törvénysértés. S ha maga a törvényhozás kerüli meg a jogszabályokat, mit kellene tennünk, nekünk, állampolgároknak?

Sajnos, a mai magyar valóság ott tart, hogy ki kell mondani újra és újra: a hatályos jogszabályokat mindenkinek be kell tartani! S maguknak a törvényalkotóknak leginkább, mert a Törvényeket õk fogalmazták meg, õk szavazták meg. Mert ha a jog csak az egyik félre nézve kötelezõ, az nem jog: diktátum. A politikusok vegyék tudomásul: nem a társadalom felett léteznek, hanem a társadalomért! Elgondolkodtató, hogy egy európai felmérés eredménye szerint az emberek a tûzoltókban bíznak meg a legnagyobb mértékben, s a politikusokban a legkevésbé. Ha a tûzoltók az egész társadalom szemében ennyire elismertek, a politikusok szemében miért nem? A politikusok nem önmagukért kapták a hatalmat, hanem a társadalomért, a társadalomtól. Mégis, úgy tûnik, hogy a társadalom véleményét nem veszik figyelembe, s a jogszabályokat is kissé „lazán” értelmezik.

Ezért természetes, hogy minden törvényes eszközzel élni fogunk annak érdekében, hogy az említett törvény-módosításokat ne léptessék, ne léptethessék életbe. S ezt nem csak a tûzoltók, hanem az egész társadalom érdekében tesszük. Mert az egész társadalom érdeke, hogy a jogot mindenki betartsa. Ettõl élünk jogállamban, nem pedig diktatúrában, vagy õsközösségben.

Ma már nyilvánvaló, hogy miért nem tárgyalnak velünk: el akarják kerülni az elkerülhetetlent. A velünk foglalkozó Törvénybõl is látható az üzleti élet alapkövetelménye: valamit valamiért. S ha azt a jogot veszik el tõlünk, hogy az életveszélyben töltött évtizedek után még pár évig nyugodtan, ha szegényen is, de élhessünk, akkor nekünk is van követelésünk: KÖVETELJÜK VISSZA AZ ÉLETHEZ VALÓ EGYETEMES EMBERI JOGAINKAT!

Felhívom a „tisztelt” politikusok figyelmét: a rendvédelmi dolgozók is adófizetõ, szavazó állampolgárok, akik önöknél jóval többet vállaltak: még az életüket is kockára teszik másokért! Mi nem megfoghatatlan „politikai” felelõsséget viselünk, hanem az életünkkel felelünk. Igen, ez a valódi felelõsség. Mi nem beszélünk, teszünk, s tesszük ezt örömmel, mert az Ország polgárai megérdemlik ezt. Tennünk kell, nem csak az eskünk miatt, hanem azért is, mert a mi tetteinken is múlik az Ország fennmaradása, a polgárok élete, akik önöket választották a hatalom gyakorlására.
 
Végül, de nem utolsó sorban: ma nem látom Deák Ferencet, Wesselényi Miklóst a törvényhozásban, de látom a mi sorainkban Széchenyi Ödönt. Mi teszünk, mert az országért tenni kell! De nem vagyunk „beszélõ szerszámok”!

Ördög László

Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete

www.ftsz.hu