A nyugdíj-reformról már eddig is sokat hallottunk, pletykákat, érveket, sokan felháborodtak, tehát bonyolultnak tetszik az ügy. Természetesen, ha a terveket végrehajtják, a szakszervezetek mindent megtesznek a „status quo” helyreállítása érdekében. Olyan idejétmúlt érveket felhasználva, mint a „jogbiztonság elve”, „szerzett jogok csorbítása”, vagy mint az állomány és az állam közötti szerzõdés egyoldalú megváltoztatása. Ez különben azért is érdekes, mert eszerint akár mi is megváltoztathatjuk egyoldalúan a megállapodást. Teszem azt, mostantól szerintünk van sztrájkjogunk.

Mert azért az is kérdés, hogy mit lehet tenni egy végsõkig elkeseredett embercsoporttal, akiknek már minden mindegy. Kirúgják õket? Egyrészt akkor már kit érdekel? Másrészt ki veszi át a helyüket?

Persze van egyszerûbb megoldás is. Ha Magyarországon ma nincs rabszolgaság, akkor akár az összes tûzoltó azonnal leszerelhet. A politikusok meg álljanak a mi helyünkre, már csak azért is, mert a helyzetet õk idézték elõ. Hamar kiderül, hogy kinek a hiánya égetõbb. Minden szakmának megvan a maga fontossága, de az Ország mûködik Parlamenti szünet idején is. Tehát tessék, álljanak a helyünkre, úgyis mindent tudnak. Mint ahogy azt is tudták, hogy a nyugdíj-reform tervének „eredményei” talán kissé kétesek. Vagy talán mégsem tudták?

A politikai „éleslátás” ma már több, mint kétséges. A hatástanulmányok elmaradását nem is kell szóvá tenni, mert ami nincs, azt nem kell figyelembe venni. Az pedig, hogy egy törvénymódosítás hatásai egész embercsoportokat sújtanak, talán nem is számít. Régebben volt egy vitás hozzáállás: a cél szentesíti az eszközt. Ma már itt tartunk: a pénz szentesíti az eszközt. Mert ma már annyira fontos a pénz, hogy ez az a bizonyos fa, melytõl nem lehet látni az erdõt. Csak hát akkor az erdõtüzet sem.

A hírek szerint valami feltûnhetett, mert állítólag törvénymódosítást kezdeményeznek ebben a témakörben. No nem az egész kérdéskörben, csak egy részében. Legfeljebb nem sikerül. Mert az is elképzelhetõ, hogy a Parlament nem szavazza meg, a kormánytöbbséggel együtt. Minden lehetséges. Egyébként nem most kellett volna elkezdeni sípolni, hogy a tapasztalt kollégákat a testületnél kellene tartani. Egyrészt aki már elkezdte a nyugdíjazás folyamatát, az már be is fejezi, másrészt ez nem egy váratlan dolog volt. Még nincs négy éve, hogy elkezdték feszegetni ezt a témát és láss csodát! Akkor is sokan távoztak a testülettõl. Hát úgy nagyjából ennyit a politikusok éleslátásáról.

Törvénymódosítás? Annyira változó korban élünk, hogy tudjuk: ez csak egy ígéret. Ahogy hoznak egy törvényt, úgy újra meg lehet változtatni. Technikai dolog csupán. Itt ízlésnek, tisztességnek, adott szónak helye nincs. Ezek a fogalmak csupán a közt valóban szolgálók számára jelentenek valamit. De akkor mi lesz, ha ezek a szolgák kiszállnak a mókuskerékbõl? Õk a hibásak? Talán nem… Ma már akkora a jogbizonytalanság, hogy eltûnt egy kapocs, amely összekötötte az Államot és a közszolgálatban dolgozókat. S ez a kapocs: a jogfolytonosság, végsõ soron a bizalom. Magunkra maradtunk.

Ördög László
FTSZ