A nevem Zvolenszki Zoltán. Egy kedves ismerõsöm ajánlotta, hogy forduljak
Önhöz.
1998-óta foglalkozom termékmenedzseléssel és arculat tervezéssel.
A jelenlegi munkám kicsit formabontó, de lényegét tekintve érinti a tûzoltóság
munkáját. Az interneten futótûzként terjedõ hírek ellenszerét és oltóanyagát
szeretném meghonosítani, az érdektelenséget.

 

No, de ne szaladjunk ennyire elébe a dolgoknak.
Kettõs célja van a levelemnek, amiért írtam Önnek. Az egyik, hogy miképpen
lehet elejét venni a nem kívánt terhességnek, hogy a tûzoltóság állományában
dolgozó emberek figyelmét ne vonja el holmi mocsoládi részeg família, vagy ne
nézzenek egymásra kérdõen ha a fecskendõt a tûzre irányítják, hogy 300 liter
vagy 3000 liter az oxigénbül?
A második pedig megboldogult Szferle Mihály bácsi, a gyulai tûzoltóság volt
parancsnoka, aki számomra a mai napig azt az embert testesíti meg, aki inkább
tûnt tapasztalt pedagógusnak, mint sem fegyelmet és rendet, szervezettséget
teremteni tudó tûzoltó parancsnoknak.
 

 

 

Egy kis hokedlin ült a szõlõlugas alatt, éppen végzett a kapálással és a
körmeit piszkálta a lábujján, mezítelen lábbal kapált. Koszosak voltak a
körmei, alig mertem odanézni, olyan esendõ volt. Nem hittem el, hogy ugyanaz
az ember, aki az egyenruhájában feszítve sorba állítja az embereit.
Gyere csak ide fiam! Mondta.
Rám emelte a tekintetét és egyszerre szállt meg a félelem és a nyugalom. A
szemével fogva tartott és remegett a lábam.
Oszt tudod e mi az égés három alapfeltétele? Kérdezte?
Izzadt volt a homloka és földes a térde, ahogy térdelve szedte ki a szõlõtõkék
alól a gyomot. Verejtékes volt az atléta trikója is, az a lyukacsos fajta,
nem tudom lehet e még kapni.
Némán ráztam a fejem és szégyelltem magam, hogy nem tudom a kérdésére a
választ.

Éghetõ anyag, hõmérséklet és oxigén, válaszolta atyaian és türelmesen.
Visszamondatta velem és nyomott a fejemre egy barackot.

Már éppen futottam volna játszani, amikor utánam szólt, hogy Öcsi!
Megfordultam és engesztelõen, elhalkulva még annyit mondott, hogy ha
bármelyiket elvonjuk, akkor a tûz nem ég tovább, nincs tûz.
Idõs volt már, nem úgy hangzott a szájából, mint egy hattyúdal de tény, hogy
eltávozott közülünk. Kedves, szeretetre méltó ember volt.
Én mindig tartottam tõle, mert úgy hírlett, hogy Õ a tûzoltó parancsnok, aki
kemény ember. Azt is hittem nincs neki szíve, csak valami kegyetlen ember,
aki komor arccal oltja a tüzet és folyton kiabál.

Persze ez sosem volt így, csak én képzeltem olyannak. Volt egy hûvös kamrájuk.
Iskola után oda menekültünk be a fiával Attilával és már a kamra szagával
jóllaktunk. Lógtak a kolbászok, szalonnák és sonkák. Tepsiben a Piri néni
süteménye, savanyúságok, tojások, levesek tálban és vekni terítõvel
leborítva.
Szeltünk egy karaj kenyeret szalonnával, törtünk a kolbászból és úgy
fordítottuk, hogy ne a törött oldala látszódjon az ajtó felé. Még a boros
demizsonból is ittunk és összevigyorogtunk.
Az öreg Szferle ha hazajött azonnal tudta hol keressen bennünket. Mikor
hallottuk, hogy nyikordul a kapu felosontunk a padlásra és csöndben vártunk.
Benyitott a kamrába, kis szünet, várt és miután meghallotta, hogy kifújtuk a
visszafojtott lélegzetünket szelíden becsukta az ajtót és leült a konyhába.
Megitta a kávéját a zöld abrosz felett, levetette az egyenruháját és mezítláb
kiállt a gangra.
Beérett a szõlõ, azt nézte. A macska körbefonta mindkét lábát mire felemelte
magához és elkezdte símogatni a fejét. Csöndes, szelíd ember volt, ha
belépett a kapun nem tudtam azt gondolni, hogy tûzoltó parancsnok.
Osontunk le a padlásról félve, hogy majd ránk kiabál, hogy mit csináltatok
gazemberek. De csak megsimogatta a fejemet és megkérdezte, hogy jól laktatok
fiatalok?
Fiataloknak hívott bennünket ha ott voltunk Attilánál a barátjai.
Sok idõ telt el mire nem úgy néztem rá, mint egy haragos, zord emberre.
Talán az egyenruha tette, hogy féltem tõle, de abban egy ember volt.

A teljes szöveget olvashatjátok a www.guga.hu