Sok éve halljuk, sok szóösszetételben: a fejlõdéshez meg kell húzni a nadrágszíjat, a jelenlegi megszorítások a jövõt szolgálják, eljönnek a daloló holnapok. Tulajdonképpen az úgynevezett rendszerváltozás elsõ perceiben már ezt hallhattuk. Ebben persze lehet igazság, de úgy tûnik, ez örök érvényû indoklás. De igazság?

Nézzük több szempontból:

1) Állampolgárként már a kilencvenes évek elején érdekes tapasztalatban volt részem. Az akkori politikai „elit” nem vállalt közösséget az elõzõ kormányokkal. Ez még rendben is lett volna, a gond csak az volt, hogy a bevételt bizony akarta. Sõt, még többet. Gondoljunk például a kamatadóra. Nagyon érdekes, hogy tulajdonképpen a szerzõdéseket egyoldalúan változtatták meg. Ez az üzleti és magánszférában kizárólag megnyert perekkel zárulhatott volna, de hát… A politikában az erõsebb kutya prütyköl. Ez törvényszerû. De törvényes?

Jött a benzin áremelés. És hát jött a taxisblokád. Hogy az akkori, szabad, demokratikus Kormányunk mit tett, nem tudom. De amit láttam: a rendõrség tagjai az utcán AMD 7.62-es fegyverrel felszerelve, betárazva járõröztek. És ki volt az ellenfél? Magyarország szabad választópolgárai. Sajnáltam a rendõröket, õk is szenvedték a megszorításokat, de parancsot kaptak. Hogy ki adta ki a parancsot? Hát ezt nem tudom…

De szabadok voltunk. Éhezünk, fázunk, átlõve oldalunk… Ez bizony szép vers, de a valóságban éheztünk, viszont milliárdos vagyonok születtek és a forradalmárok a kamatlábat számolgatták. Ezzel el kellene számolni. Jött is egy politikai kurzus, az elszámoltatást és az Ország fejlõdését tûzte a zászlóra. Ugyanakkor nagy kérdés: hol a pénz?!

De a fejlõdés újabb megszorításokat követelt, persze a kiszolgáltatott emberektõl. De kitõl is lehet követelni? A bérbõl és fizetésbõl élõktõl. És ezt hívják méltányos közteherviselésnek… A milliárdosok leírhatják a költségeket, a pór nem. Ez aztán méltányos! Pedig a pór is használ jármûvet (BKV), áramot is, egyéb költségei is vannak. Csak éppen nem írhatja le az adóból. Ezt hívják közteherviselésnek. De elszámoltatás nem volt! Milliárdos vagyoni helyzet= biztonság!

És azóta sincs másként… Mi nem aratunk, csak vetünk. Megspóroljuk a családon a fejlõdést, minden reggel a nadrágszíjjal kezdünk. De azért megnyugtató: van olyan család, ahol a létminimum része a kaviár. Tulajdonképpen felemelõ, hogy a közjó csak másnak jó! A köznek mi, egyszerû állampolgárok nem vagyunk részei. Csak ha adózni kell, TB-t fizetni, fizetni, fizetni… De a szavazatom kellene.

2) Mint egyszerû választópolgár pártsemleges vagyok. A fejem felett, nélkülem, rólam döntenek. Az én pénzembõl „vezetnek”, vagy megvezetnek olyanok, akiknek a valóság az, hogy mindent készen kapnak, bármit rám tudnak kényszeríteni és még örülnöm is kell. Mint választópolgárt igenis érdekel az, hogy mi lett a több mint másfél évtized alatt eladott állami vagyon sorsa! Veszteség, nyereség? Azt már hallottam, hogy a „vezetõk” a jól végzett munka miatt jutalmat kaptak. De ha kárt okoznak, akkor miért nem hajtják be rajtuk? Ha én okozok kárt, meg kell fizetnem. Nem utolsó sorban a költségvetés tételesen érdekel. Mert ha az én pénzemrõl van szó, van valami közöm hozzá! Ha nem? Az nem demokrácia.  

3) Munkavállalóként döbbenten figyelem a fizetett alkalmazottaim (politikusok) munkamorálját. Az állásinterjún szépet, jót ígérnek, ha pedig felveszem (megválasztom) õket, máris mást tesznek, mint amire szerzõdtek. Tehát nem teljesítik a szerzõdésben vállaltakat, de csak „politikai” felelõsséget viselnek, ami valójában nem jelent semmit.

A munkavállalónak meg kell jelenni a munkahelyén, ha plusz munkát (pl.bizottság) vállal, bizony ott is részt kell venni a feladatokból. A munkavállalónak nem jár szolgálati gépkocsi, laptop, a lakbérét kifizeti, sõt, számlái is vannak. Még azt is el kell viselnem, ha valamelyik munkatársam nem szimpatikus, nem hagyhatom ott a munkahelyem, ha találkozom vele.

De hát a Parlamentben nem így mennek a dolgok. A fizetésüket akkor is megkapják, ha nem jelennek meg a munkahelyen, nem vesznek részt a bizottsági munkában, akkor is, ha kivonulnak. Ha félrevezetik a választókat, semmi baj. De szeretnék én is így élni! Nagyon érdekes a végkielégítés kérdése: ha nem kap új szerzõdést (nem választják meg), az azért van, mert nem végezte jól a munkáját. Mire fel a végkielégítés?! Egy határozott, négy évre szóló munkaszerzõdése volt. Ha jól dolgozik, akkor kaphat újabb megbízást. Ha rosszul végezte a dolgát, még ki sem rúghatom, mert nem lehet visszahívni õket! Még ez sem elég?!

Szeretném tudni, hogy a képviselõk (?) tételesen mennyi pénzt kapnak? Mennyi, amit nem szolgáltak meg? Itt kell kezdeni a takarékoskodást! Ne fizessék ki, amiért nem dolgoztak meg! Nekem is laknom kell valahol, ezt nekem senki nem fizeti ki!!! Jó lenne látni egy ilyen összesítést, mivel azt hiszem, hogy itt sok milliárd csurog el! Különben ’89-90-ben arról volt szó, hogy a párt tartsa el magát a tagdíjakból. Nos, akkor legyen ez igaz ma is, az összes pártra vonatkozóan. Itt tessék konvergálni!

Még egy gondolat tartozik ide: A Parlamentben sok esetben elhangzik: ez az én véleményem, ez a pártom álláspontja. Nem érdekel! A választók véleményét, érdekeit képviselje! Azért van ott! Ezért képviselõ! Ezért kapja a nem csekély fizetését!

4) Mint tûzoltó, természetesen pártsemleges vagyok. Ez egyébként is természetes a rendvédelmi szerveknél. Szolgálatban politikának nincs helye, hogy otthon ki, mit gondol, az õ dolga. Ez a hivatás a köz szolgálatáról szól, pártérdekeknek, etnikai, vallási, filozófiai különbözõségeknek itt nincs szerepük. Tehát valóban, egyértelmûen KÖZSZOLGÁLAT. Legalább mi tudjuk, hogy mit jelent ez!

Pártsemleges vagyok azért is, mert bármely koalíció alatt pereskednem kellett a jogos járandóságaimért, olyan járandóságokért, amit a HSZT-ben maguk a politikusok fogalmaztak meg. Nagyon érdekes, hogy úgy adnak, hogy csak jogerõs bírói ítélet után kapom meg azt, ami jár! Hogy mit nyilatkoztak a politikusok? Várjuk meg a jogerõs bírói ítéletet. Mikor megszületett, mit mondtak? Ez nagyon sok pénz! Érdekes! Mikor nem fizették ki, akkor nem volt sok?

Gyomorforgatónak tartom, hogy amikor új felszerelést adnak át, úgy tesznek, mintha ajándékot adnának. Nem nekünk adják, hanem a védelemre szoruló állampolgároknak! Ráadásul nem állami pénzbõl, hanem a biztosítók és az önkormányzatok forrásából. Mindezt úgy kommunikálják, hogy a tûzoltók mennyi pénzt kaptak! Hát nem a politikától, nem a költségvetéstõl, nem a tûzoltók! Egyébként olyan ez, mintha a kubikusnak új lapátot adnának és még örülni kell!

5) Választott szakszervezeti tisztségviselõként is pártsemleges vagyok. Hogy miért? Nézzük sorban. Természetes, hogy a tagság érdekeivel kell törõdnöm, ez pedig nem tûri a politikai kötõdést. Tehát nem csak formailag, hanem logikailag is, mintegy fittyet kell hánynom a napi politikára. A szakszervezeteket maga a tagság irányítja. Ezért van, ezért érdekképviselet. Mindez természetes, de van egy különbség a választott politikusokkal szemben: bennünket le lehet váltani! Le is kell, ha rosszul végezzük a munkát! Talán ez a demokrácia…

Az elmúlt évben nyílt levelet írtam a Miniszterelnök úrnak. Úgy tûnik, méltóságán aluli volt, hogy levelezzen egy koszos tûzoltóval. A Miniszterelnöki Hivatalt Vezetõ Miniszter válaszolt ugyan, de a válaszlevelet figyelmen kívül hagyta, arról nem is beszélve, hogy valamennyi állítását cáfolni tudtam. Pedig nem csak szociális kérdésekrõl volt szó, hanem az Ország biztonsági helyzetérõl is. Nincs válasz… De lehet, hogy nem fontos, hogy sok év múlva mi történik, késõbb mi lesz?

Levelet írtam a Köztársaság Elnökének is, remélve, hogy ezt az elátkozott hivatást talán észreveszi. Ugye a Köztársaság Elnöke a pártok felett áll… De válasz nincs. A levelet másolatban elküldtük valamennyi párt frakcióvezetõjének. A levélben felhívtam a figyelmet a folyamatos Törvény és Alkotmánysértésekre is. Érdemi válasz nincs… Hacsak az nem válasz, hogy ketten megköszönték a levelet és közölték, hogy az illetékes szerveknek továbbítják. Bizony, ez a semlegesség. Vagy közömbösség? Mindenesetre általánosnak tûnõ jelenség.

Tehát a pártok nem törõdnek velünk, tulajdonképpen tesznek a fejünkre, én is így teszek velük. De ami kérdés: a Törvények nem számítanak? Vagy csak akkor, ha jogerõs a döntés? Érdekes lenne, ha a közintézményeket csak érvényes bírói ítélet után védeném meg…

Különben úgy tûnik, hogy Törvények és az Alkotmány nem számítanak, legfeljebb ajánlások. Az érdekegyeztetés rögös útját hivatott egyengetni az Alkotmány 36§-a, már persze akkor, ha figyelembe veszik. Az idei évben is alulfinanszírozzák a Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóságokat, már szinte hallom: de sok pénzt megtakarítottunk a költségvetésnek!

Mi pedig a bérmaradványból tankolunk, a mûködési költségeket vissza kell fogni, a felújítási munkákat önerõbõl (ingyen) végezzük el. Az elrendelt túlórákat (árvíz) nem fizetik ki. Pedig a Tûzvédelmi Törvény egyértelmûen a Központi Költségvetés feladatává teszi a Tûzoltóságok pénzügyi ellátását. A Törvényben arról szó nincs, hogy ingyen kell dolgozni!

Hogy miért alakult így? Csak két eset lehetséges. Talán elképzelhetõ, hogy a törvényhozó Hölgyek és Urak nem ismerik az általuk hozott Törvényeket? Mi lehet a másik lehetõség? Nem tudom… És ti?

Kihagytam egy kis helyet, hogy beírhassátok a véleményeteket:

…………………………………………………………………………………………………………………………

…………………………………………………………………………………………………………………………

vagy: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Ördög László, FTSZ