Nyílt levél
a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének 

2006. augusztus 9-én kelt híradások szerint:

Miniszterelnöki távirat a tûzoltók családjának:

„Nagy ára volt a Mûegyetemen történt balesetnek – három emberélet megmentéséért három ember elvesztésével kellett fizetni. Az ehhez fogható súlyos tragédiák emlékeztetnek mindannyiunkat arra, hogy élnek és dolgoznak köztünk olyan ismeretlen, hétköznapi hõsök, akik azt választották hivatásul, hogy a testi épségük, vagy akár az életük árán is megvédjenek minket, a szeretteinket, a vagyonunkat. Önzetlenségük, bátorságuk és szolidaritásuk példa a köztársaság minden polgára számára. A három fiatal tûzoltó halálával pótolhatatlan veszteség érte a hozzátartozókat, a barátokat és minden magyar tûzoltót. Fájdalmukban az egész ország osztozik.”

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Tisztelt Miniszterelnök úr!

A tûzoltótársadalom aktív tagjaként elszoruló szívvel olvastam az Ön táviratát. Hát mégis lenne, aki törõdik a tûzoltókkal? Aki érti, mit jelent másokért élni, szolgálni? Aki tudja, mit jelent az áldozatvállalás, a kockázat, az önfeláldozás az Alkotmány szellemében, tekintet nélkül a politikai hovatartozásra, vallásra, etnikai származásra? Új nap kelt a hazai közszolgálat egén? A Közszolgálat, melyre oly sok ember teszi az életét, mégis nyújthat megbecsülést?

Sajnos, a valóság erre nemleges választ ad!

Az új kormány hivatalba lépése óta még nem volt érdekegyeztetés a tûzoltókkal.
A nyelvpótlék eltörlése azokat sújtja, akik nap, mint nap találkoznak külföldi állampolgárokkal, segítenek nekik, vagy akár mentik õket. Rendõrök, határõrök, pénzügyõrök, vagy akár a tûzoltók. A gépjármûvezetõi pótlék eltörlése szintén jövedelemkieséssel jár. A bértábla befagyasztása reálbér csökkenést okoz, miközben az inflációt nem mi termeltük. Mi csak életet, vagyont mentettünk. Erre esküdtünk és mi betartjuk az eskünket. MI SZOLGÁLUNK! Vagy nem ezt kellene tennünk?

Immáron hatodik éve nem kapják meg a Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóságok azt az összeget, amely a FENNTARTÁSHOZ (nem a fejlesztéshez!) szükséges. A Békásmegyeren felépült laktanya építését a Fõvárosi Önkormányzat fizette ki, pedig ez is Állami feladat. A Mûegyetemen bekövetkezett tragédia miatt az önkormányzat ismét újabb összeget ajánlott fel, mozgásérzékelõk beszerzésére. A laktanyáink állapota folyamatosan romlik, ahol javítani lehet, ott koldulásból szerzünk pénzt.

Az Államszervezet kivonult a felszerelések vásárlásából is, a gondok megoldását az önkormányzatokra és a biztosítótársaságokra hagyva. A Magyar tûzoltók munkaideje a legmagasabb a régióban és persze az országban. A magasabb óraszám ellenére másodállást kell vállalni, hogy a családjaink meg tudjanak élni. Ez olyan magasfokú elhasználódáshoz vezet, hogy nyugdíjas vonulós tûzoltót elvétve látni. De ezt a problémát távlatilag megoldja a nyugdíj korhatár emelése.

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Az állampolgárok védelme nem állami feladat? Az államot, az állampolgárokat védõk védelme nem állami feladat? Vagy csak az önfeláldozásra várnak? Nem gondolja, hogy ez kölcsönös kellene hogy legyen? Mit tesz a politika a VÉGREHAJTÓK ügyében?
Milyen az az államszervezet, amelyik csak az áldozatot várja el, ellenszolgáltatás nélkül? Szerencsére Magyarország nem ilyen ország, mert itt törvények rendelkeznek a polgárok védelmérõl. De betartják ezeket a törvényeket?

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Önt, aki a táviratot írta, az itt történtek mire emlékeztetik? Valóban, meghaltak olyan emberek, aki másokért éltek. De tudnia kell, hogy most is szolgálatban vannak olyanok, akik erre készek! Velük mi lesz? Ezeknek az embereknek élni kellene, hogy életet menthessenek!

Ma egy vonulós tûzoltó átlag havi illetménye kb. nettó 90.000 ft.

Ebbõl tudjuk, hogy ennyiért meg lehet halni!

De Miniszterelnök úr! Ennyibõl meg lehet élni?

Mit tesznek Önök? Konkrétan, egyenesen?

Ördög László