Fõvárosi Törvényszék
mint másodfokú bíróság
4.Mf.680.438/017/3.
A Fõvárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság, a
dr. Xxxxxxx X. Xxxxxx ügyvéd (XXXX Budapest XX. Xx.: XXX) által képviselt
Hódos Béla (XXXX Budapest, Xxxxxxx xxxx x. xxxx/xx.) felperesnek, a
dr. Xxxx Xxxxxx jogtanácsos álral képviselt
Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (1149 Budapest, Mogyoródi út 43.) alperes ellen,
felmentés jogellenességének megállapítása és alperes jogkövetkezményekben marasztalása iránt indított perében, a Fõvárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
25.M.3561/2013/27. számú ítélete ellen, az alperes 28. számú fellebbezése, Mf/4/I. számú fellebbezés kiegészítése, és a felperes MF/3. számú fellebbezési ellenkérelme folytán indult másodfokú eljárásban, tárgyalás mellõzésével meghozta az alábbi
í t é l e t e t:
A Fõvárosi Törvényszék mint másodfekú bíróság az elsõfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek bruttó 63.500 (hatvanháromezer-ötszáz) Ft másodfokú perköltséget, és bruttó 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A fellebbezési és a felülvizsgálati eljárások illetékét az állam viseli.
Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.
I n d o k o l á s
Az elsõfokú bíróság a fellebbezéssel érintett ítéletével az alperes 0100-4035/2012. számú, 2012. május 17-én kelt felmentõ intézkedését hatályon kívül helyezte és a felperest eredet beosztásába visszahelyezte. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 3.352.442 Ft-ot elmaradt munkabért és kamatát, valamint 100.000 Ft perköltséget. Rendelkezett az eljárási illeték állam általi viselésérõl.
Megállapította, hogy a felperes 1991. április 1-jén kelt jogviszonyát az alperes jogellenesen szüntette meg felmentéssel a 2012. május 17-én kelt 01004-4035/2012. számú parancsával. A parancs a Hszt. 194. §-ára utalással jogorvoslati kioktatást tartalmazott. A felperes ezen parancs ellen keresetet terjesztett elõ 2012. június 5-én, amellyel annak hatályon kívül helyezését és az alperes elmaradt munkabér megfizetésére kötelezését kérte.
A bírósághoz benyújtott keresetét az elsõfokú bíróság idézés kibocsátása nélkül elutasította a Pp. 130. § c) pontjára tekintettel, ezért a parancs jogerõre emelkedett.
A felperes ezt követõen 2013. július 15-én ismételten szolgálati panaszt nyújtott be a munkáltatójához, aki ezt elkésettség miatt elutasította. A bíróság értékelte a jogorvoslati kioktatás hiányosságát és ezért érdemben elbírálta a felperes keresetét. A felperes hivatkozott arra, hogy az alperesnél mûködõ szakszervezet választott tisztségviselõje volt, a munkáltató a felmentését megelõzõen nem kérte ki a szakszervezet elõzetes hozzájárulását ezért a munkáltató intézkedése jogellenes. Kérte a jogviszonya helyreállítását és az alperes elmaradt illetményben marasztalását. Hivatkozott arra is, hogy a felmentés azért is jogellenes, mert olyan munkakört ajánlott fel számára a munkáltató, amely nem létezõ szolgálati helyre vonatkozik, ezen túlmenõen utalt arra is, hogy új munkavállalókat is alkalmazott a felperessel azonos beosztásokra.
Az alperes vitatta a felperes állításainak jogszerûségét, arra hivatkozott, hogy nem volt hivatalos tudomása a felperes szakszervezeti tisztségviselõi mivoltáról, a felperessel 2012. február 29-én és március 27-én lefolytatott személyi elbeszélgetéseken a felperes sem jelezte ennek tényét, sõt olyan nyilatkozatot tett, hogy felmentési tilalom alatt nem áll. Hivatkozott arra is, hogy a felperes megfelelõ szolgálati panaszt a munkáltató intézkedésével szemben nem nyújtott be, így a keresete nem lehet alapos.
Az elsõfokú bíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 5. § (1), (2) bekezdése, 34/B. § (1) bekezdése, 56. § (2) bekezdése, 58. § (1) bekezdése alapján azt állapította meg, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg felmentéssel a felperes jogviszonyát. Vizsgálta, hogy a felperes kezdeményezte- e a Hszt. 194. §-a szerinti szolgálati panasz eljárást megfelelõ határidõben, és arra a következtetésre jutott, hogy a törvényben meghatározott eljárás indítási határidõ a felperest nem kötötte tekintettel arra, hogy az alperes nem megfelelõ jogorvoslati kioktatást adott a jogviszonyt megszüntetõ parancsban. A jogorvoslati kioktatás utal a Hszt. 194. §-ára, illetõleg arra, hogy az eljárást az elöljáró parancsnok elõtt kell kezdeményezni, azonban a jogorvoslati kioktatás súlyosan hiányos, mert az eljárás megindításának határidejérõl és az eljárás rendjérõl nem ad tájékoztatást. A bíróság megállapította a keresetindítási határidõ vizsgálata kapcsán, hogy a felperes a keresetét 2012. június 5-én, majd 2013. október 15-én terjesztette elõ, míg az alperes a támadott határozatot 2013. október 14-én hozta meg. A bíróság idézés kibocsátása nélkül nem utasította el a keresetlevelet, hanem a per érdemi tárgyalásába bocsátkozott, így a keresetrõl érdemben kellett döntenie. A bíróság ezt követõen vizsgálta a felmentés indokának valóságát és okszerûségét, megállapította azt, hogy a szolgálati panasz eljárásban azt az alperes érdemben nem vizsgálta, ilyen tartalmú határozatot nem hozott.
Az elsõfokú bíróság utalt arra, hogy a jelen bíróság elõtt 12.M.3840/2012. szám alatt per volt folyamatban a Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete, illetve az alperes között, amelynek kapcsán a bíróság a 15. számú jogerõs ítéletével megállapította, hogy az alperes megsértette a szakszervezet önrendelkezési jogát, mert nem kérte ki a felperes felmentését megelõzõen a szakszervezeti szerv egyetértését. A bíróság ezt ítéletet okirati bizonyítékként vette figyelembe. Megállapította, hogy a felperes választott tisztségviselõ volt, tehát a felmentéséhez a szakszervezet elõzetes egyetértését be kellett volna szereznie a munkáltatónak. Rögzítette, hogy a felperes 2011. szeptember 12-tõl volt vezetõségi tag, ugyanis az ekkor megtartott vezetõségi ülésen választották be a vezetõ testületbe, majd 2012. május 24-én a küldöttgyûlés õt a tisztségében megerõsítette. A szakszervezet 2012. március 6-án tájékoztatta a munkáltatót arról, hogy a felperes milyen védettséget élvez.
Az elsõfokú bíróság nem látta jelentõségét annak, hogy a február 29-én lefolytatott személyes elbeszélgetésen a felperes nem adott arról tájékoztatást a munkáltatónak, hogy felmentési tilalom alatt áll, hiszen a munkáltató a szakszervezet bejelentését hivatalból kellett volna, hogy figyelembe vegye. A felperes a Hszt. 34/B. § (1) bekezdése szerinti választott szakszervezeti tisztségviselõnek minõsült, így õt a felmentési korlát védte. Az elsõfokú bíróság kifejtette, hogy a szakszervezeti tisztségviselõ nem felmondási tilalom alatt áll -ugyanis ezen eseteknek körét a Hszt. külön nevesíti-, a felmentési korlát viszont olyan kötöttséget jelent a munkáltató számára, amelyet az intézkedés meghozatala elõtt nem hagyhatott volna figyelmen kívül.
Az elsõfokú bíróság nem osztotta az alperes álláspontját abban sem, hogy azért nem várható el a felperes továbbfoglalkoztatása tõle, mert a felajánlott munkakört nem fogadta el. Nem vitatottan a jegyzõkönyvben rögzítésre került, hogy a felperesnek a munkáltató felajánlotta a továbbfoglalkoztatást a Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltség Tahitótfalusi Katasztrófavédelmi Õrsön. A felperes azért nem fogadta el a felajánlott munkakört, mert az más munkáltatóhoz tartozó szolgálati hely volt, amely szerinte nem létezett, hiszen azt a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezeti szabályzata nem tartalmazta.
Nem osztotta az alperes azon álláspontját sem, hogy a felajánlott beosztás, valamint az egyéb juttatások visszautasítása miatt a felperes visszahelyezési kérelme alaptalan, a járandóságok megfizetése nem teszi mellõzhetõvé a jogviszony helyreállítását. Megállapította, hogy az alperes maga sem vitatta a perben annak a felperesi állításnak a helyességét, hogy az átszervezéstõl függetlenül 24 új munkavállalót is alkalmazott a felperes felmentése körüli idõszakban.
A Hszt. 197. § (3) bekezdése szerint kötelezte az alperest a felperes elmaradt munkabére megfizetésére, ennek számítási alapja a felek által egybehangzóan megjelölt havi 160.240 Ft-os munkabér volt. Figyelembe vette a felperes által igazolt és alperes által sem vitatott megtérült jövedelmet.
A pertárgy értékét a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja alapján 1.922.880 Ft-ban állapította meg. A Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pervesztes alperest perköltségének megfizetésére, ennek mértékét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-a szerint állapította meg. Az alperest megilletõ személyes illetékmentességre tekintettel rendelkezett az eljárási illeték állam általi viselésérõl.
Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, amellyel az elsõfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, valamint a felperes perköltségben marasztalását kérte. Fenntartotta az elsõfokú eljárásban kifejtett álláspontját és érveit. Utalt arra, hogy a felperes nem kezdeményezte a Hszt. által elõírt panaszeljárást, nem támadta idõben az alperes határozatait, így a keresete érdemben nem volt a bíróság részérõl elbírálható, az elkésett.
Továbbra is vitatta azt, hogy a felperes védelem alatt álló szakszervezeti tisztségviselõ volt. 2011. szeptember 12-én a vezetõség volt az, aki a felperest a tagjai közé vette, ez nem azonos a Hszt. által nevesített választott tisztségviselõvel. A felperes megválasztására késõbb, 2012 májusában került sor, így a felperes esetében a munkáltatónak nem kellett elõzetesen kikérnie a szakszervezet egyetértését a felmentés közléséhez. A felperes a személyzeti elbeszélgetésen nem jelezte a szakszervezeti tisztségviselõi minõségét, ez, és a felajánlott szolgálati hely vitatása a rosszhiszemû eljárását igazolja. A személyzeti elbeszélgetés alkalmával a felperesnek nem állt volna jogában vitatni a beosztás meglétét, ezt csak akkor tehette volna, ha azt elfogadja, és utóbb kiderül, hogy ez a szolgálati hely és beosztás valójában nem létezik. Az alperes a fellebbezés kiegészítésében ismételten kérte, hogy a bíróság mellõzze a felperes visszahelyezését azért, mert a részére felajánlott, képzettségének, végzettségének megfelelõ másik beosztást nem fogadta el. Az nem volt vitatott a perben, hogy az alperes szervezete átszervezéssel módosult, a létszáma több, mint 500 fõvel lett kevesebb. Egyéb beosztást az alperes a felperesnek nem tudott felajánlani, így egyértelmû, hogy a továbbfoglalkoztatása sem volt elvárható.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmével az elsõfokú ítélet helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Utalt arra, hogy a felperes 2011. február 2. óta a szakszervezet egyik alapszervezeténél volt választott tisztségviselõ, majd 2011 szeptemberétõl lett az elnökség tagja. Mindezen tény alapján a felmentést megelõzõen már szakszervezeti tisztségviselõ volt, ezért az alperesnek ki kellett volna kérnie a szakszervezeti szerv egyetértését. Fenntartotta azt a korábbi álláspontját, hogy a felajánlott szolgálati hely nem létezett, azt az alperes állománytáblája nem tartalmazta.
A másodfokú bíróság az elsõfokú bíróság 2015. június 11-én kihirdetett ítéletét a 2016. február 5-én meghozott 4.Mf.680.464/2015/4. számú ítéletével hatályon kívül helyezte és a pert megszüntette, valamint kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 Ft együttes elsõ- és másodfokú perköltséget. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsõfokú bíróság nem megfelelõ következtetést vont le akkor, amikor megállapította, hogy a felperesnek a szolgálati panasszal kapcsolatos eljárása megtartott volt. Nem volt vitatott, hogy az alperes jogorvoslati kioktatása hiányos, de azokat az adatokat tartalmazta, melyekbõl a felperes a szükséges eljárást határidõben kezdeményezhette volna. A másodfokú bíróság a felperes terhére értékelte, hogy a szolgálati viszonyt megszüntetõ parancs átvételét követõen a felperes a leszerelését megkezdte, a szolgálati jogviszonya megszûnt, az ehhez kötõdõ juttatásokat részére az alperes megfizette. Az elsõfokú bíróság álláspontjával szemben a kereset elkésettségét állapította meg, ezért rendelkezett az elsõfokú ítélet hatályon kívül helyezése és a per megszüntetése iránt.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a 2017. február 22-én kelt Mfv.I.10.368/2016/4. számú végzésével a Fõvárosi Törvényszék 4.Mf.680.464/2015/4. számú ítéletét végzésnek tekintette, azt hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára utasította. A Kúria álláspontja szerint a Hszt. 196. § (1) bekezdés a) pontja lehetõséget biztosít a hivatásos állomány tagjának a bírósághoz fordulásra akkor is, ha a szolgálati panaszát elutasították, függetlenül attól, hogy az elutasítás oka az elkésett panasz benyújtása volt. Erre tekintettel utasította a Törvényszéket az elsõfokú bíróság ítéletének érdemi felülbírálatára.
Az alperes fellebbezése nem alapos.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsõfokú bíróság a felperes keresetének érdemi elbírálásához releváns tényeket feltárta, az így feltárt tényeket okszerûen, a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint mérlegelte, az irányadó jogszabályt alkalmazta, az így meghozott döntéssel és annak indokaival - az indokok megismétlése nélkül - a másodfokú bíróság is egyetértett.
Az alperes fellebbezéshez kötõdõen a másodfokú bíróság elsõdlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes választott szakszervezeti tisztségviselõnek tekinthetõ- e, megilleti- e õt a Hszt. perbeli idõszakban hatályos 34/B. § (1) bekezdésében meghatározott védelem. E szerint ugyanis a közvetlen felsõbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a szakszervezetnél választott tisztséget betöltõ és a szakszervezet által megjelölt hivatásos állományú tag 15 munkanapot eltérõ vezényléséhez és a szolgálatteljesítés helyének megváltoztatásához, továbbá a szolgálati viszonyának a fegyveres szerv által felmentéssel történõ megszüntetéséhez, kivéve ha a felmentés az 56. § (2) bekezdése alapján kötelezõ. Az 56. § (2) bekezdés szerinti felmentésrõl a közvetlen felsõbb szakszervezeti szervet elõzetesen értesíteni kell.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsõfokú bíróságnak azza az álláspontjával, hogy a felperes a szakszervezet olyan tisztségviselõje volt, akit a védelem megillet. Ebben a körben a másodfokú bíróság utal a Legfelsõbb Bíróság MK. 4. számú állásfoglalására, miszerint a meghívott (kooptált) szakszervezeti tisztségviselõt ugyanaz a védelem illeti meg, mint a választott szakszervezeti tisztségviselõt. Ebbõl következõen a felsõbb szakszervezeti szerv elõzetes egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltõ munkavállalónak a munkáltató által kezdeményezett más munkahelyre beosztásához, valamint a jogviszonynak a munkáltató általi felmentéssel történõ megszüntetéséhez. A meghívott szakszervezeti tisztségviselõt a munkájával kapcsolatban ugyanazok a jogok illetik és kötelezettségek terhelik, mint a választott szakszervezeti tisztségviselõt, munkája zavartalan ellátásának biztosításához ugyanazok a feltételek szükségesek mint a választott szakszervezeti tisztségviselõnek, így egy megítélés alá esik azzal.
A perbeli esetben az nem volt vitatott, hogy a felperest a szakszervezet vezetõsége tette a testület tagjává 2011 szeptemberében, pozícióját a küldöttgyûlés választása 2012 májusában megerõsítette. Ettõl függetlenül azonban a felperest a védelem megillette, így a munkáltató jelentõs szabályszegést követett el akkor, amikor nem kérte ki a felperes felmentését megelõzõen a szakszervezeti szerv egyetértését. A másodfokú bíróság megjegyzi, hogy a választott szakszervezeti tisztségviselõ munkajogi védelme nem függ attól, hogy a szakszervezet a munkáltatónál mûködik- e, és attól sem, hogy a vezetõ tisztségviselõ személyérõl a szakszervezet, vagy annak szerve a munkáltatót tájékoztatta- e. A perbeli esetben azonban megállapítható, hogy a szakszervezet 2012. március 6-án, -a felperes felmentését megelõzõen- hivatalosan tájékoztatta a munkáltatót a felperes szakszervezeti tisztségérõl, a munkáltató közölte a felmentését anélkül, hogy a szakszervezet ezen tájékoztatását figyelembe vette volna. A szakszervezet elõzetes megkeresése nem történt meg, így az elsõfokú bírósággal egyetértve a másodfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a felperes jogviszonyát.
A másodfokú bíróság utal a Hszt. 197. § (3) bekezdésében foglaltakra, miszerint a szolgálati viszony megszüntetésérõl hozott határozat hatályon kívül helyezése esetén a hivatásos állomány tagját eredeti beosztásába vissza kell helyezni, és meg kell téríteni az elmaradt illetményét, egyéb járandóságát, valamint a felmerült kárát. Nem kell megtéríteni az illetménynek az egyéb járandóságnak és a kárnak azt a részét, amelyet a hivatásos állomány tagja munkaereje hasznosításával megkeresett vagy megkereshetett volna.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsõfokú bíróságnak a jogviszony helyreállítására vonatkozó döntését is, tekintettel arra, hogy a másodfokú eljárásban az alperes nem adta elfogadható és valószínû okát annak, hogy miért nem várható el tõle a felperes továbbfoglalkoztatása figyelemmel arra is, hogy a felperes felmentésére olyan okból került sor amely érdek képviseleti tevékenységéhez kötõdõ jogosultság megsértését jelenti.
Az elsõfokú bíróság a felülbírált ítéletével kitért a felperes további érvelésére, nevezetesen arra, hogy a részére felajánlott szolgálati hely nem létezett, ezért jogszerûen nem fogadta el azt. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ennek a kérdésnek jelentõsége a jelen eljárásban azért nincs, mert a felperes elsõdleges hivatkozása -a szakszervezeti szerv egyetértésének megkérése, elmaradása- miatt találta a bíróság jogellenesnek a felmentését, az ebben történõ döntés a további kérelmek szempontjából elõzetesnek tekinthetõ, és miután ez alapján a keresetet megalapozottnak találta a bíróság, így nem bír jelentõséggel az egyéb felhozott indokok érdemi vizsgálata.
A másodfokú bíróság az elsõfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján hagyta helyben, döntését a Pp. 256/A§ (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.
A Pp. 78. § (1) bekezdése szerint az eredménytelenül fellebbezõ alperes köteles megfizetni a felperes másodfokú perköltségét, amelynek mértékét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése alapján állapított meg az elsõfokú eljárásban megállapított perköltség 50 %-os mértékében. A másodfokú bíróság a felperes pernyertességére tekintettel kötelezte az alperest a Kúria által megállapított felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére is.
Az alperest az illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján személyes illetékmentesség illeti meg, ezért a fellebbezési és a felülvizsgálati eljárási illetékeket is -helyette- az állam viseli.
Budapest, 2017. október 25.
Jogszabály 
