Kezdölap arrow Hírek arrow BÉT arrow Se életpálya, se béremelés
Se életpálya, se béremelés
2013. September 27.

BELÜGYMINISZTÉRIUM

Személyügyi Főosztály

Dr. Modori László úr részére

foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

Budapest

 

Tárgy: A szakszervezetek kérésére a BÉT összehívása

 

Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr!

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) 2013. augusztus 30-ai plenáris ülésén a rendvédelmi területen foglalkoztatottakat reprezentáló szakszervezetek vezetőinek kifogására – miszerint a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) összehívására nem került sor – az alábbi tájékoztatást adom.

A szakszervezetek – Államtitkár Úr levele szerint – azért szorgalmazzák a BÉT megtartását, hogy tájékoztatást kapjanak a rendvédelmi életpályával, azon belül is különösen az előmeneteli- és bérrendszer bevezetésével kapcsolatos kérdéseikre.

A belügyi tálca – a BÉT megállapodás szerint – a munkavállalói érdekképviseletek rendelkezésére bocsát minden olyan, a BM előterjesztésében készülő anyagot, amely az állomány élet- és munkakörülményeit érinti, így ezek véleményezése a szakszervezetek számára biztosított. Ezeken túlmenően jelenleg nincs a minisztériumban előkészítés alatt olyan szakmai tervezet, amely az életpálya modellel, illetve az érdekképviseletek által megjelölt tárgykörökben készült volna.

Megjegyezni kívánom, hogy korábban a BÉT munkavállalói oldala kinyilvánította, hogy a BÉT ülés megtartását belügyminiszter úr kötelező megjelenéséhez kívánják kötni, bár a BÉT megállapodás miniszter úr kötelező megjelenésére vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz. Amennyiben a BÉT munkavállalói oldala hajlandó elállni ettől az óhajától, úgy a BM bármikor kész a BÉT ülésének összehívására.

Jelen levelem tartalmáról a BÉT munkavállalói oldala egyidejű tájékoztatást kap.

 

Budapest, 2013. szeptember 24.

Tisztelettel:                            

Zsinka András

főosztályvezető

Forrás: http://www.brdsz.hu/index.php/8-altalanos-hirek/557-se-eletpalya-se-beremeles

 

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tűzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux s
PHP: 5.2.17
MySQL: 5.5.31-0+wheezy1-log
Idő: 08:47
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1131
Linkek: 76