Kezdölap KÉT Mentési gyakorlat
2006. April 14. |
Mentési gyakorlat 2006.04.06. A feltételezett balesetnek körülbelül 40-50 sérültje volt, különbözõ sérülésekkel, illetve akadt olyan is, aki beszorult a jármûbe, valamint a jármû alá. FELKÉSZÜLÉS A gépjármûvek számának szaporodásával, az autók teljesítményének növekedésével a közlekedési balesetek is. Természetesen emellett az emberi figyelmetlenség is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több olyan súlyos baleset van, mint pl. a közelmúltban a Ferihegyi úton történt buszbaleset. Az ilyen tragédiákra való felkészülésért szervezett tegnap összevont mûszaki mentési gyakorlatot a Fõvárosi Tûzoltó-parancsnokság, amelyen az Országos Mentõszolgálat munkatársai, illetve egyéb társszervek is részt vettek.
Káresetek A fõvárosi tûzoltóság káreseteinek 60-65 %-át a mûszaki mentés teszi ki – mondta Márki László tûzoltó õrnagy - A feltételezés szerint platós kisteherautó menet közben defektet kap, felszalad a járdása, ahol elgázol egy kerékpárost és egy gyalogost. Az autó a defekt következtében kezelhetetlenné válik, amit a szembe oldali sávban szabályosan közlekedõ busz vezetõje észlel és az ütközés elkerülése végett félrerántja a kormányt. A busz a hirtelen irányváltás miatt felborul. Az esetnek több súlyos és könnyû sérültje van – sorolta lapunknak Márki László tûzoltó õrnagy, a gyakorlat egyik szervezõje-irányítója. A gyakorlatra azért volt szükség, hogy egy esetleges soksérültes tömegkarambol esetén kollégáik a lehetõ leggyorsabban és legszakszerûbben tudjanak segítséget nyújtani. - Terveink szerint ezentúl évente két hasonló mûszaki mentési gyakorlatot tartunk. Korábban is rendszeresen szerveztünk nagyobb gyakorlatokat, ám ezek általában tûzoltási jellegûek voltak – nyilatkozta Márki László. Mittelholcz Dóra |
|
Online felhasználók
Statisztikák
OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.11.11-MariaDB-0+deb12u1
Idő: 11:00
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75
Archívum
-
October, 2009
-
January, 2009
-
December, 2008
-
November, 2008
-
October, 2008
-
September, 2008
-
June, 2008
-
May, 2008
-
April, 2008
-
March, 2008
|