Kezdölap arrow KÉT arrow Az FKI igazgatójának újabb kínos  de ezúttal sem túl valós magyarázkodása
Az FKI igazgatójának újabb kínos  de ezúttal sem túl valós magyarázkodása
2012. June 19.
2012. június 15-én a nyomtatott illetve elektronikus Népszabadság egy cikket közölt a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) közgyûlési tagjainak megválasztása körül kialakult háborús helyzetrõl.
A cikkben megszólal Varga Ferenc ezredes, FKI igazgató is a június 4-én közzétett, majd másnap kapkodva és kínosan kimagyarázni próbált körlevelével kapcsolatban. Bár ne tette volna...
Varga ezredes ugyanis a fentebb megjelölt cikkben immáron sokadszor ferdíti el a tényeket – érdekes módon véletlenül ismét pont úgy, hogy az a szakszervezetek számára kedvezõtlen képet alkosson és ezen át alkalmas legyen az állomány megtévesztésére. Varga ezredes a Népszabadság megkeresésére az alábbiakat fogalmazza:
A kevésbé „konfrontatív” stílust szorgalmazó kijelentésével kapcsolatban azzal érvelt, hogy veszélyesnek tartja az állomány állandó tüzelését és hergelését, helyette szakmai érveket és tárgyalási hajlandóságot tart célravezetõbbnek. Varga ezredes emlékeztetett, hogy a tûzoltók korábbi demonstrációin a szakszervezetek a parancsnoki tiltás ellenére is arra kérték az állomány tagjait, hogy szolgálati védõruhában jelenjenek meg a tüntetéseken. A igazgató szerint õ csak az ehhez hasonlatos érdekvédelmi magatartás visszásságára utalt a levélben.
Varga ezredes sokadszorra adja tanúbizonyságát, hogy vagy a memóriájával akadnak nagyobb problémák, vagy nemes egyszerûséggel egy sajátos univerzumban él. Ahol a történések a bizonyítható tények ellenére teljesen más képet öltenek mint azt mi, logikusan, józan paraszti ésszel gondolkozó földi halandók látjuk.
A tények ugyanis a következõek:
2011. áprilisában, a demonstrációkra készülve a szakszervezetek hivatalosan is megkeresték Varga ezredes urat a megmozdulásokon való részvétel, konkrétan és pontosan az egyenruha viseléssel kapcsolatban. Ezredes úr április 14-én kelt levelében ezt a lehetõséget nem engedélyezte a tagságok számára. Ezredes úr levelét mi itt a saját honlapunkon tagságunk számára nyilvánosságra is hoztuk!
A május 6-án tartandó újabb megmozdulásokkal kapcsolatban ismételten kértük ezredes urat, hogy döntését felülvizsgálni szíveskedjék. Ezredes úr május 5-én kelt levelében elõzõ döntését az egyenruha és védõruha viselésérõl továbbra is fenntartotta. Ezt a válaszlevelét még aznap, a tervezett demonstráció elõtti napon szintén közöltük!
2011. szeptember 25-én, a négy nappal késõbbre tervezett újabb demonstráción való részvétellel kapcsolatban közzétett felhívásunkban a szervezõk kérésére külön ki is emeltük, hogy azon a megjelenés szigorúan civil öltözetben történjen!
Kiss József, az FTSZ elnöke szeptember 27-én a honlapunkon szintén közzétett, a tagságunkhoz írt levelében az üggyel kapcsolatos ombudsmani jelentésre figyelemmel a levele elején és végén külön kiemelve még fel is hívta a tagság figyelmét:
„...meghirdetett határozatlan idejû tiltakozó akciósorozaton megjelenõ bajtársaink a védõfelszereléseiket és bontóbaltáikat hagyják a laktanyákban, a kapocspárkulcsokat pedig tegyék az elõbbiek mellé.”
Ezek tehát a tények.

Ezzel szemben az FTSZ vezetõsége és tagjai hiába kutakodnak emlékezetükben és az interneten, még csak nyomát sem leltük annak, hogy bárhol bármilyen formában a demonstrációkon való részvétellel kapcsolatban Varga ezredest idézve:
„...a parancsnoki tiltás ellenére is arra kérték az állomány tagjait, hogy szolgálati védõruhában jelenjenek meg a tüntetéseken.”
Viszont ha már az internetes kutakodásnál tartottunk, a szakszervezetünk honlapján találtunk Varga ezredestõl egy másik levelet is, ami hasonlóan az eddig taglaltakkal homlokegyenest ellentmond a mostani nyilatkozatának.
Az FTSZ internetes oldalán közzétettük Varga Ferenc ezredes FKI igazgató, dr. Pintér Sándor belügyminiszter megbízásából szakszervezetünkhöz írt ezen levelét is. Idézzünk most belõle:
„Az országos katasztrófavédelmi szakmai koncepcióval, a tûzoltó laktanyák, a gépjármûvek számával, diszlokációjával megfogalmazott felvetéseivel kapcsolatban arról tájékoztatom, hogy álláspontunk nem változott. Tekintettel arra, hogy – jogállása, illetve törvényben rögzített feladata szerint – a Fõvárosi Tûzoltóság Szakszervezete kompetenciáját a felvetett szakmai kérdések meghaladják, azokra érdemben reagálni nem kívánok.”
Vagyis Varga Ferenc ezredes FKI igazgató, aki a Népszabadság kérdéseire június 15-én már azt reagálta, hogy „szakmai érveket és tárgyalási hajlandóságot tart célravezetõbbnek.” március 24-én még szakszervezetünket nem tartotta kompetensnek ugyanezen tárgykörben.
Azért ez sem semmi véleményváltozás kevesebb mint 3 hónap alatt!
Ezredes úr!
Végezetül nem mintha bármi értelme vagy foganatja lenne, de engedjen meg részünkrõl egy – a tapasztalatokra figyelemmel merõben költõi – jó szándékú tanácsot!
Ne állítson valótlanságokat a sajtóban, ne próbálja a tényeket kénye-kedve szerint elferdíteni!
Mi semmiképpen sem szeretnénk, ha folt esne ezredes úr karrierjén...
 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 21:28
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75