FÛGGETLEN RENDÕR SZAKSZERVEZET

KÖZPONTI KOORDINÁCIÓS IRODA

Cm: 1133 Budapest Pozsonyi út 56. levélcím: 1388 Budapest, Pf'52

Telefon: 237-43-60 Telefax: 23743-61

BM telefon: 21-808, 2l-809 BM telefax: 21-817

E-mail cím: .frsz@frsz,hu Intranet: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Viviane Reding Asszonyak,

az Európai Bizottság alelnökének

BE-1049 Brüsszel

Belgium

 

Tisztelt Álelnök Asszony!

A Független Rendõr Szakszervezet nevében olyan alkotmányos visszásságokra szeretnénk felhívni a szíves figyelmüket, melyek véleményünk szerint súlyosan sértik:

• az Európai Unióról szóló szerzõdést (a továbbiakban: Szerzõdés)
• az Európai Unió Alapjogi Chartáját (a továbbiakban: Alapjogi Charta),
• az Emberi Jogok és Alapvetõ Szabadságok Védelmérõl szóló, 1950. november 04-én Rómában elfogadott egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény), és az Egyezményt kiegészítõ, 1952. március 20-án Párizsban elfogadott kiegészítõ jegyzõkönyv l. cikkében meghatározott tulajdon védelmére vonatkozó kötelezettséget, valamint
• az Európai Unió Bírósága, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága által következetesen alkalmazott egyetemes jogelveket, ezek közül is különösen a jóhiszemûség, a jogbiztonság, a visszaható hatály tilalma és a szerzett jogok védelmének elveit!

A jogsértés súlyosságát növeli, hogy azt a Magyar Köztársaság országgyûlésének kormánypárti frakciója oly módon valósította meg, hogy tudatosan és szándékosan megakadályozza a magyar Alkotmánybíróságot abban, hogy a szabályozással érintett több mint 600 ezer magyar polgár fenti nemzetközi szerzõdések által garantált alapvetõ emberi jogait megvédje!

I n d o k o l á s

201l. május 13-án T/3199 irományszámon két kormánypárti képviselõ a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 70/E §-ának módosítására irányuló javaslatot nyújtott be. Az alkotmány-módosítást 201 1. június 06-án a magyar országgyûlés elfogadta, annak kihirdetése jelenleg folyamatban van.

Az alkotmány jelenleg hatályos 70lE §-a a következõket rögzíti:

''70/E§ (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, öregség, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátósra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.”

A beterjesztett módosító indítvány szerint a következõ (3) bekezdéssel egészül ki a hatályos Alkotmány 70/E §-a:

„(3) Az ellátáshoz való jog a nyugellátás tekintetében az általános (öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, a nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelõ személyre terjed ki. Törvény az e korhatárt be nem töltött személynek is nyugellátást állapíthat meg. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelõzõen folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthetõ és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethetõ.”

A módosító javaslathoz fûzött indokolás szerint:

,,A.javaslat az Alkotmány 70/E. § új (3) bekezdését megállapító része a jövendõ generációk érdekeire és várható terheíre tekintettel rögzíti, hogy a szociális biztonság keretei között nyugdíj jogcímen.járó ellátásra fõszabályként azok jogosultak, akik - a törvényhozó által a mindenkori demográfiai viszonyokra és a várható életkorra tekintettel kialakított - öregségi nyugdíjkorhatárt elérték. A Javaslat lehetõvé teszi ugyanakkor, hogy a törvény a nyugdíjjogosultságot (átmeneti vagy tartós jelleggel) kiterjessze pl. a nõk fokozottabb védelme érdekében. A Javaslat módot ad arra is, hogy a törvényhozó a jelenleg már fennálló nyugellátásokat is ezen alkotmányi elveknek megfelelõen rendezze át, oly módon, hogy a jelenleg nyugellátásban részesülõ, az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött személyek a társadalombiztosítási vagy a szociális rendszer keretében, illetve a munkaerõpiacra való visszatérés lehetõségének megnyitásával a megélhetésükhöz hozzájáruló juttatásban részesüljenek.”

A fentiekben idézett Alkotmány-módosítási javaslat és annak indokolása teljesen egyértelmûen rögzíti, hogy a törvényhozó a korábban és jelenleg hatályos jogszabályok alapján jóhiszemûen szerzett és gyakorolt jogot kíván korlátozni, illetve egyes esetekben teljes egészében megvonni !

I.)A jogbiztonságra és a visszaható hatály tilalmára vonatkozó jogelvek megsértése

Az Európai Unió bíróságának, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint a jogbiztonság lényege az elõreláthatóság, melyhez szorosan kapcsolódik a visszaható hatály tilalma és a szerzett jogok védelmének elve. A visszaható hatály tilalma lényegét tekintve azt jelenti, hogy a jogszabály hatá1yba lépése elõtt befejezett cselekmények tekintetében az íl1 jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet.

E jogelveket természetesen a magyar jogrendszer és a magyar Alkotmánybíróság is védi.

A magyar Alkotmánybíróság több hatéroza1ábarl kimondta, hogy a törvényhozó az alkotmányos keretek között szabadsággal rendelkezik a szociá1is biztonságot szolgá1ó intézmények és ellátások alakításában. Bizonyos alkotmányos követelményeknek azonban eleget kell tennie:

"A jogbiztonság, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentõségû. E megállapítás alátámasztására a határozat indokolása kifejtette, hogy a szolgáltatásokat és a hozzájuk fûzõdõ várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelõ indok nélkül. sem pedig egyik napról a másikra megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges" |4311995. (VI. 30.) AB határozat; 103/2010. (VI.t0.) AB határozat].

„A szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét. … Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításainak egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a Szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania,,.[26l1993. (II. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196,l99 103/2010. (V1.10.) AB határozat).

Ez a védelem azonban az Alkotmány-módosításhoz szükséges 2/3-os parlamenti többséggel rendelkezõ jelenlegi kormánykoalíció esetében elégtelennek bizonyult!

A visszaható hatályú jogalkotás tilalmát a magyar jogrendszerben ugyanis nem az Alkotmány, hanem egy alacsonyabb rendû jogszabály, a 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Tv.) rögzíti. E törvény 2. §_ának (2) bekezdése szerint:

,,Jogszabály a hatálybalépését megelõzõ idõre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.”

A Tv. fentiekben hivatkozott az európai és egyetemes jogelvekkel összhangban lévõ _ rendelkezése azonban (az 1§ (3) bekezdése szerint) nem vonatkozik az Alkotmányra és az annak módosítására irányuló törvényeke !

A magyar jogrendszer tehát nem biztosítja megfelelõen a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának érvényesülését mert maga az Alkotmány lényegében bármely szabályozási tárgykörben rögzíthet visszaható hatállyal bíró rendelkezést! Így a törvényhozó utólag, önkényesen bármely szerzett jogot megvonhat, kötelezettséget a múltra nézve korlátozás nélkül megállapíthat vagy súlyosbíthat. Amennyiben mindezt úgy valósítja meg, hogy az adott szabályt az Alkotmányba foglalja, akkor az ellen egyetlen hazai bírói fórum elõtt sem lehet a siker reményében fellépni! Álláspontunk szerint a kifogásolt törvényjavaslat éppen ezt hivatott biztosítani.

A kifogásolt törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggõ egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról szól. Indokolása az alábbiakat rögzíti:

„ Az országgyûlés 2011. április 18-an elfogadta Magyarország új alaptörvényét, amely 2012. január 01-jén lép hatályba. Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, e minõségében felváltja a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1919. évi XX. Törvényt. A jogértelmezési viták elkerülése érdekében az átmenet pontos meghatározása szükséges. Az Alaptörvény Záró rendelkezések része 3. pontja szerint az Alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket az országgyûlés külön fogadja el. Ezen átmeneti rendelkezések elfogadásáig is szükséges ugyanakkor egyes, az Alaptörvény végrehajtására szolgáló - e Javaslat Szerinti - átmeneti rendelkezések megalkotása annak érdekében, hogy az Alaptörvény végrehajtására szolgáló sarkalatos törvények elfogadására már az Alaptörvény szerint kerülhessen Sor, illetve az új alkotmánybírók megválasztása is az Alaptörvényre tekintettel tizenkét éves megbízási idõre történhessen. "

E meglehetõsen zavaros indokolásból annyi hámozható ki, hogy a hatályos Alkotmány módosítását a törvényhozó a ''jogértelmezési viták elkerülése érdekében, az átmenet pontos meghatározása" céljából tarja szükségesnek.

Ezen indokolás valóságalapját a hatályos Alkotmány és a 2012. január 01-jén annak helyébe lépõ új Alaptörvény szociális biztonságra ós nyugellátásra vonatkozó szabályainak összevetése útján ellenõrizhetjük.

Miként a fentiekben már idéztük, a jelenleg hatályos Alkotmány 70/E §-a a következõket rögzíti:

„70/E § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz valójogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.”

A 20I2. január 01-jén hatályba lépõ új Alaptörvény pedig így rendelkezik:

,,XIX. cikk

(1) Magyarország arra törekszik, hogy, minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség' rokkantság, öregség, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

(2) Magyarország a szociális biztonságot az (}) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.

(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevõszemélynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.

(4) Magyarország az idõskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartósával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények mûködésének lehetõvé tételével segíti elõ. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nõk fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja. ''

Az idézett jogszabályi rendelkezések összevetése alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy az Alkotmány-módosítási javaslatban foglaltakkal szemben semmiféle ''értelmezési probléma'' nem merül fel a hatályos és a jövõre hatályba lépõ szabályok vonatkozásában. A közöttük való ,,átmenet pontos meghatározása" pedig értelmezhetetlen, mivel mind a jelenleg hatályos Alkotmány, mind pedig a jövõre életbe lépõ Alaptörvény a legfontosabb keretek rögzítése mellett külön törvény szabályozási körébe utalja a nyugdíj -jogosultság feltételeinek megállapítását!

Mindezekbõl következik véleményünk szerint, hogy a hatályos Alkotmány általunk kifogásolt módosításának egyetlen felismerhetõ célja van: megakadályozni a magyar Alkotmánybíróságot abban, hogy a magyar és az egyetemes jogelvek alapján megsemmisíthesse a visszaható hatály tilalmát, a szerzett jogok védelmét és a jogbiztonság alapelvét súlyosan sértõ azon késõbb megalkotásra kerülõ jogszabályban, amely ténylegesen meg fogja vonni az öregségi korhatár alattiak nyugdíjra való jogosultságát! Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar országgyûlés az Alkotmánymódosítási javaslat elfogadása esetén tudatosan és szándékosan akadályozza meg azon jogelvek érvényesülését, melyek biztosítására nemzetközi szerzõdés kötelezi! A magyar joggyakorlat szerint ugyanis az Alkotmánybíróságnak nincs lehetõsége az alkotmány, illetõleg az alkotmány-módosítás felülvizsgálatára.

A már megállapított és folyósított nyugdíjak részbeni vagy akár teljes elvonása, lehetõvé tenne a javasolt alkotmány-módosítás, több mint 600 ezer ember és családjainak megélhetését sodorja veszélybe!

II) A tulajdonhoz való jog megsértése

Az Alapjogi Charta Preambuluma rögzíti, hogy:

„Szellemi és erkölcsi tudatában az Unió az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlõség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul, a demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodik.''

Az Alapjogi Charta 11 . cikke a tulajdonhoz való jog szabályozása sorrán kimondja, hogy:

,,Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerûen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senki sem lehel megfosztani, kivéve, ha ez közérdekbõl, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellõ idõben .fizetett méltányos összegû kártalanítás mellett történik."

Az Emberi Jogok és Alapvetõ Szabadságok védelmérõl Egyezményt kiegészítõ, 1952. évi Párizsban elfogadott jegyzõkönyv 1. cikke a tulajdon védelmével kapcsolatban az alábbiakat rögziti:

,,Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekbõl és a törvényben meghatározott .feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.

Az elõzõ bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a közérdekében történõ használatát szabályozhassák, illetõleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítják.''

Az alkotmány-módosítási javaslat véleményünk szerint sérti az A1apjogi Charta és az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdonhoz való jogot biztosító rendelkezéseit. Az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga alapján ugyanis a nyugdíjjogosultság is tulajdoni védelmet élvez. A strasbourgi bíróság gyakorlata szerint a tulajdonjog elvonása vagy jelentõs korlátozása formálisan szabályszerû törvényben kimondható ugyan, de a rendelkezés meg kell, hogy feleljen olyan univerziá1isan kötelezõ elveknek, mint az elõreláthatóság és a kiszámíthatóság, amelybõl következik a jóhiszemûen szerzett jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége is.

A szerzett jogok esetében a nemzetközi joggyakorlat következetes abban, hogy az egyént jogokat illetve hasonló elõnyöket biztosító jogszerû intézkedés visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános jogelvekkel.

Mindezeket véleményünk szerint a magyar Országgyûlés nem tartotta tiszteletben. amikor a kifogásolt Alkotmány-módosítást elfogadta!

Érintett honfitársaink a jelenleg és korábban hatályos jogszabályok ismeretében, azokkal összhangban tervezték meg saját és családjuk megélhetését vettek fel hiteleket, íratták iskolába gyermekeiket. Mindezt a kifogásolt Alkotmány-módosítási javaslat romba dönti, és százezreket taszít a létbizonytalanságba.

Mindezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy a törvényhozás szociális katasztrófa helyzetet idézhet elõ Magyarországon!

A Független Rendõr Szakszervezet nem vitatja a Kormánynak és az országgyûlésnek azt a jogát, hogy a szociális ellátórendszert a társadalmi igazságosságnak megfelelõén alakítsa úgy, hogy tekintettel van a gazdasági lehetõségekre, a jelenlegi és a jövõben várhatóan rendelkezésre álló pénzügyi forrásokra. Ezen törekvése azonban nem járhat a magyar és a nemzetközi jog által elismert és védelemben részesített alapvetõ emberi jogok és szabadságok sérelmével!

III) A hivatásos rendõri állomány nyugdíj korkedvezménye

Szakszervezetünk a rendvédelmi területen dolgozókat képviseli, ezért rájuk vonatkozóan teszünk még néhány megjegyzést.

A hivatásos szolgálat teljesítésének jelenlegi rendjét a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) határozza meg.

A fegyveres és rendvédelmi szféra munkavállalóit megilletõ korkedvezményes nyugdíjazási lehetõség nem magyar specialitás, hanem a fejlett világ országaiban szinte egyöntetûen bevett gyakorlat. Ennek oka pedig az, hogy a társadalom ez által ismeri el:

a) a hivatásos szolgálattal járó fokozott fizikai és pszichikai megterhelést,

b) az alapvetõ alkotmányos és állampolgári jogok korlátozását, valamint

c) a civil szféra munkavállalóihoz képest jóval szigorúbb munkavégzési követelmények és kötelezettségek teljesítését.

A hatályos szolgálati törvény összesen 22 olyan kötelezettséget sorol fel, illetve jogosultságot korlátoz a rendõrök vonatkozásában, melyek a civil szférában nem érvényesülnek, de java részük még a közszféra más jogviszonyaiban sem fordulnak elõ.

A szolgálati törvény rögzíti, hogy a szolgálati viszony az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges közszolgálati jogviszony. amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelõ, törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik meg. A szolgálati viszony különleges jellegét egyrészt a más foglalkoztatási jogviszonyokban nem létezõ kötelezettségek és korlátozások adjak, másrészt ezek ellentételezéseként azok a jogosultságok és kedvezmények, melyeket a hivatásos állomány számára biztosít a jogalkotó. E kedvezmények nem új keletûek, hiszen a hivatásos ál1omány korkedvezményes nyugdíját l971-rõl kezdõdõen garantálja az állam!

Az említett kedvezményeket, már korábban is megvonhatta volna az országgyûlés. Erre ''kiváló'' alkalmat nyújtott számára a szolgálati viszony múlt rendszerben alkotott szabályait teljes egészében felváltó, jelenleg is hatályos szolgálati törvény kodifikációja. E lehetõséggel azonban l996-ban az akkor szintén 2/3-os többséggel rendelkezõ kormánykoalíció nem élt és ezt a hatalom jelenlegi birtokosai akkori ellenzéki pozíciójúból nem kifogásolták. Ennek okát a Hszt. indokolásában az alábbiak szerint fejtették ki:

„A hivatásos szolgálati viszony újraszabályozásánál a Javaslat érvényesíti azt a törvényalkotói szándékot, hogy a hivatásos állomány tagjainak, mint - többségükben - egyenruhás állampolgároknak jogai és kötelességei között a harmóniát megteremtse. Abból indul ki, hogy, a hivatásos állomány tagjai az általánoshoz képest szigorúbb függelmi rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az élet kockáztatásával végzik feladataikat. Emellett a szolgálati viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak alkotmányos jogaik gyakorlósáról, vállalva egyúttal - törvényben meghatározott fegyveres szerveknél történõ szolgálatteljesítés esetén - a hozzátartozókra is kiterjedõ nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelést' Ezek jog és életvitelbeli korlátozást jelentenek. Mindezek figyelembe vételével a Javaslat az ugyancsak közszolgálatban álló köztisztviselõk járandóságai alapulvételével, a társadalmi megbecsülés kifejezéseként kedvezõbben állapítja meg a hivatásos állomány tagjait megilletõ jogokat, juttatásokat.''

A Hszt. szerint a hivatásos szolgálat felsõ korhatára jelenleg a civil munkavállalókra irányadó öregségi nyugdíjkorhatárnál 5 évvel alacsonyabb életkor. (Idén 57 és fél év, ami külön jogszabályban meghatározottak szerint fokozatosan emelkedik 60 évre.) A szolgálati nyugdíj teljes összegben való folyósítására a felsõ korhatár elérése elõtt is sor kerülhet bizonyos speciális esetekben, például akkor, ha a hivatásos állomány tagja 25 év tény1eges szolgálati viszonyban töltött idõvel rendelkezik és beosztása átszervezés miatt megszûnik, vagy a szolgálat további el1átásara egészségi, fizikai vagy pszichikai ok miatt alkalmatlanná válik.

Azok, akik a Hszt. hatályba lépése elõtt vagy azt követõen döntöttek a hivatásos pályafutás választására, illetõleg folytatása mellett, azok életük tervezése során számoltak a szolgálati nyugdíj lehetõségével. Az átlagosnál több kötelezettséggel és számos alapvetõ emberi jog korlátozásával járó szolgálat vállalásakor nyilvánvalóan ez volt egyik tényezõ. A már szolgálati nyugállományban lévõk teljesítették az állammal szemben vállalt kötelezettségeiket, s ennek ellentételezéseként vonulhattak az átlagosnál korábban nyugdíjba. A magyar államnak ugyan így teljesítenie kell a már nyugállományba vonult hivatásos állományúakkal szembeni vállalt kötelezettségét és számukra a külsõ körülmények változása ellenére úgy kell a szolgálati nyugdíjat kell biztosítania, ahogy azt korábban vállalta! Ellenkezõ esetben az a megengedhetetlen helyzet állna elõ, hogy csak az egyik fé1 (a munkavállaló), teljesítette szerzõdésben vállalt kötelezettségét, a másik fél pedig a teljesítés elfogadása után saját kötelezettségét egyoldalúan felmondja!

Tisztelt Alelnök Asszony!

A kifejtettekre tekintettel kérem, szíveskedjen soron kívül megvizsgáltatni a fentiekben említett Alkotmány-módosítást és annak az Európai Unió alapdokumentumaiba ütközése esetén szíveskedjen a magyar kormány jogsértésének megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket megtenni.

A soron kívüliséget a jogsérelem bekövetkezésének közeli idõpontja (várhatóan 2012. január 01.) és sértettjeinek kiemelkedõen magas száma indokolja.

B u d a p e s t. 20l1. június 14.

Tisztelettel:

PONGÓ GÉZA

Fõtitkár

Forrás: http://www.frsz.hu/directory/news/news_documents/frszbeadvany.pdf

---

 

 TETTREKÉSZ MAGYAR RENDÕRSÉG SZAKSZERVEZETE

 

TETTREKÉSZ MAGYAR RENDÕRSÉG SZAKSZERVEZETE

SZEKSZÁRD

Tanya u. 4.

Tel: 06-70-459-01-99 Fax: 06-74-511-575

e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges web: www. tmrsz. hu

Kü.272/2011.

EURÓPAI UNIÓ

Európai Bizottság

Viviane Reding

Alelnök, jogérvényesülésért felelõs uniós biztos asszony részére!

Európai Unió Háza

1024 Budapest, Lövõház u. 35.

E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Tisztelt Alelnök Asszony!

Alulírott Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendõrség Szakszervezete (7100 Szekszárd, Tanya u. 4.) fõtitkára, a szervezet törvényes képviselõje, az alábbi kérelmet terjesztem a Tisztelt Alelnök asszony elé:

Kérem, hogy a Magyarországon 2011. április hó 25. napján kihirdetett –új- Alkotmányt, és az annak várható szociális-illetve társadalmi hatásait –tekintettel arra, hogy annak hatálybalépése 2012. január hó 1. napján esedékes- megvizsgálni, és a szükséges lépéseket a rendvédelmi dolgozók érdekeinek védelmében megtenni szíveskedjenek.

Az Európai Unióban, és Magyarországon is példa nélküli rendelkezéseket tartalmaz a 2011. április 25. napján közzétett, és 2012. január 1. napjával hatályba lépõ új magyar Alkotmány. Felhatalmazást ad ugyanis arra, hogy közel 600.000 korkedvezményes nyugdíjast nyugdíjuk elvételével kényszermunkára foghassanak akár.

Lehetõvé teszi a korkedvezményes nyugdíjak és a korhatár alatti rokkantnyugdíjak felülvizsgálatát és adott esetben megvonását.

A Lázár János, Balsai István és Talabér Márta nevével fémjelzett változtatás társadalmi hatásai egyelõre megbecsülhetetlenek. Elsõsorban az 57 évesnél fiatalabb rendvédelmi nyugdíjasokat és a 62 évesnél fiatalabb, munkaképes rokkantnyugdíjasokat akarják visszaküldeni dolgozni, akinek viszont nem tudnak munkát biztosítani, megmarad a járandósága, az a jövõben nem nyugdíjat, hanem valamilyen szociális ellátást kap, amely járandóság jogi természetét illetõen már nem minõsül tulajdoni jellegû jognak.

A megszavazott alkotmánymódosítás

Az év végéig hatályos alkotmány (1949. évi XX. törvény) 70/E. §-a a következõ (3) bekezdéssel egészül ki :

„Az ellátáshoz való jog a nyugellátás tekintetében az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, a nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelõ személyre terjed ki. Törvény az e korhatárt be nem töltött személynek is nyugellátást állapíthat meg. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelõzõen folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthetõ és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethetõ.”

Jelenleg 238 ezren kapnak úgy öregségi nyugdíjat, 337 ezren pedig rokkantsági nyugdíjat, hogy nem érték el a nyugdíjkorhatárt. 15 ezren vannak korengedménnyel nyugdíjban, illetve kapnak bányásznyugdíjat.

Jelenleg mintegy 30 ezer olyan egykori rendõr, vámos, pénzügyõr, tûzoltó, büntetés-végrehajtási dolgozó vagy tûzszerész van, aki nyugállományban van, de nem érte el a nyugdíjkorhatárt.

További tízezer egykori katona is korkedvezményes nyugdíjat kap. Õk annak idején azért mehettek idõ elõtt nyugdíjba, mert megszûnt a beosztásuk, vagy nem tudtak más beosztást felajánlani nekik, esetleg egészségügyileg szolgálatra alkalmatlannak minõsítették õket.

A magyar kormány ezzel a magyar nép, a magyar állampolgárok tulajdonhoz fûzõdõ jogát, a magyar törvények, illetve a nemzetközi jog által garantált alapvetõ emberi jogokat, és végeredményben a jogbiztonság, a jogállam elveit súlyosan sérti.

Fontos azt is megállapítani, hogy az alkotmány fentebb közölt szakaszainak a módosítása révén az országgyûlésben 2/3-os többséggel rendelkezõ kormánykoalíció kizárta a sikeres hazai jogérvényesítés lehetõségét. Ezzel a jól mûködõ igazságszolgál tatáshoz való jogot, mint alapvetõ emberi jogot korlátozta, és vette el azt a magyar állampolgárok egészétõl. Hangsúlyozzuk, hogy ugyanez a kormánykoalíció a tett intézkedésével ellentétesen a rendõri hivatás megbecsültségének növelését ígérte a választásokat megelõzõen.

Jelen beadványunk fõként ez okból íródott. A hazai jogérvényesítési fórumok bezáródtak elõttünk, és csupán a nemzetközi szervezetektõl remélhetünk megoldást.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményében harmadik, ún. „megkerülhetetlen elv” a jog uralmának elve. Ide tartozik a törvényesség elve, a jól mûködõ igazságszolgál tatáshoz való jog, a bírósághoz való jog, a tisztességes és nyilvános bírósági tárgyaláshoz való jog, a bírói pártatlanság, a büntetések arányossága.

A végrehajtó hatalom és a közigazgatás, akárcsak a bírói hatóságok és a törvényhozás cselekvéseit ezeknek az elveknek kell áthatniuk.

Az Európa Tanács legfontosabb tevékenységi területe az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló európai Egyezményben biztosított jogok védelme, az emberi jogok helyzetének figyelemmel kísérése.

Kérjük, hogy ezen feladataik keretében vizsgálják meg a magyar alkotmány fenti szakaszának módosítását, és annak várható társadalmi következményeit az alábbi szempontok alapján.

Az fenti alkotmánymódosítás álláspontunk szerint az alábbi jogszabályokba ütközik:

• Európai Egységes Okmány (EEO vagy SEA), melyet Luxembourgban és Hágában írtak alá, 1987. július 1-jén lépett hatályba;
• Európai Unióról szóló szerzõdés, melyet 1992. február 7-én írtak alá Maastrichtban és 1993. november 1-jén lépett hatályba
• Az Európai unió Alapjogi Chartája (Alapjogi Charta)
• Amszterdami Szerzõdés, melyet 1997. október 2-án írtak alá és 1999. május 1-jén lépett hatályba;
• Nizzai Szerzõdés, melyet 2001. február 26-án írtak alá és 2003. február 1-jén lépett életbe.
• Római szerzõdés az a nemzetközi szerzõdés, amelyet hat nyugat-európai állam írt alá 1957. március 25-én
• Európa Tanács 1950. november 4-én, Rómában kelt ETS-005 számú egyezménye
• az emberi jogok és az alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény)
• Emberi Jogok Európai Egyezményéhez (1950. november 4-én Róma) 1952. március 20-án aláírt elsõ kiegészítõ jegyzõkönyvben
• az Európai unió Bírósága, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága által következetesen alkalmazott egyetemes jogelveket, a közösségi jog általános jogelveit. Ezek olyan, általában elfogadott szabályok, amelyek az Európai Közösségek, mint jogközösség alapvetõ értékeinek érvényesülése szempontjából a legmegfelelõbb megoldásról gondoskodnak. Nem írott jogforrásban jelennek meg, hanem az Európai Bíróság gyakorlatának eredményei.

 

A fentiekben taglalt jogszabály változtatás az alábbi elveket sérti:

1. Igazságosság (equity) elve: fontos az igazságosság és méltányosság érvényesítése a bírósági eljárás során, amennyiben a merev jogértelmezés a józanésszel ellentétes következtetésre vezetne.

2. Jóhiszemûség: a Bíróság már korai ítéleteinek egyikében megállapította, hogy a közösségi intézményeknek jóhiszemûen kell eljárniuk, nem cselekedhetnek önkényesen, ami azt jelenti, hogy minden aktusuknak rendelkeznie kell a megfelelõ jogalappal.

3. Jogbiztonság elve: a jogbiztonság lényege - a Bíróság szerint - az elõreláthatóság. Szorosan hozzátartozik a visszaható hatály tilalmának, a szerzett jogok és a bizalom védelmének elve.

4. A visszaható hatály tilalma: ez az elv azt jelenti, hogy a jogszabály hatályba lépése elõtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet. (Néhány ügyben azonban a Bíróság megállapította, hogy sor kerülhet visszaható hatályú szabályozásra, amennyiben azt az elérni kívánt célok megkövetelik, és az érintettek jogos elvárásait tiszteletben tartják.)

5. A szerzett jogok esetében a Bíróság megállapította, hogy az egyéni jogokat illetve hasonló elõnyöket biztosító jogszerû intézkedés visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános jogelvekkel. Kivéve, ha a visszavonás ésszerû idõn belül történik, és szükséges figyelmet szentel annak a ténynek, hogy az érintett milyen mértékig vált a döntésre ráutalttá. A szerzett jogok megvonása, korlátozása vagy sérelme nem csupán egyetlen elv megsértését jelenti, hanem egyszersmind a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét is csorbítja.

6. A bizalomvédelem/jogbiztonság elve szerint a közösségi jog változásának úgy kell bekövetkeznie, ami a „jó gazda számára elõre látható”. A jogszabályváltozás/alkalmazás következménye elõrelátható kell, hogy legyen. A jogbiztonság elve alapján akkor szenved sérelmet a védelemre méltó bizakodás, amikor az integrációs intézmények megfelelõ jogalap és átmeneti intézkedések nélkül, elõreláthatatlan módon változtatják meg a közösségi jogot.

7. Arányosság: ennek értelmében az Európai Közösségek szervei a tagállamok polgáraira csak közérdekbõl és csupán olyan mértékben róhatnak kötelezettséget, korlátozást vagy büntetést, amit az elérni kívánt cél indokol. Ez a kitûzött cél vonatkozásában nem jelenthet olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jog tartalmát veszélyeztetné.

8. Jogos várakozás: A jogos elvárások akkor szenvednek sérelmet, ha a jogszabályokat az adott állam akként változtatja meg, hogy a "jó gazda" számára nem elõrelátható. Az elvárást az különbözteti meg a szerzett jogtól, hogy az elvárás esetében egyéni jogról nem lehet beszélni, csupán valamilyen közösségi szerv intézkedése által keltett várakozásról, amit akkor lehet jogosnak tekinteni, ha ésszerû, jogilag védett.

A fenti, közösségi joghoz tartozó jogszabályok, elvek maradéktalanul kell, hogy érvényesüljenek a magyar jogrendszerben is, tekintettel arra, hogy Magyarország a közösség tagja, ezért kötelezõ a közösségi jog elsõbbsége elvét szem elõtt tartania, és az alapján eljárnia.

A közösség jog elsõbbségének elve, akárcsak a fentebb felsorolt elvek szintén szilárd alapokon áll a Bíróság esetjogában, hiszen a közösségi jog feladatát csak akkor teljesítheti be, ha amellett, hogy bizonyos feltételek megléte esetén hatályosul a tagállamokban, még fölé is kerül a tagállamok nemzeti jogszabályainak, elsõdlegessé válik azokkal szemben.

Az alkotmánymódosítás a fentebb felsorolt jogelvek szinte mindegyikét sérti:

Azok, akik a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII.évi törvény (a továbbiakban Hszt.) hatályba lépése elõtt vagy azt követõen döntöttek a hivatásos pályafutás mellett, életük tervezése során számoltak a szolgálati nyugdíj lehetõségével. Életüket úgy tervezték meg az állam által kínált jogosultságokat figyelembe véve és elfogadva, hogy a 25 év szolgálati idõ alatt vállalják, hogy a többi munkavállalóhoz képest nehezebb, több kötelezettséggel járó, és számos alapvetõ emberi jog korlátozását is magával vonó szolgálatot végeznek. Az állam a versenyszférához képest szerényebb javadalmazás mellé a korkedvezményes nyugdíj intézményét együtt kínálta ellentételezéseként a hivatásos szolgálattal való alkotmányos jogokról lemondás és a speciális jogviszony sajátosságaira figyelemmel. Ezen feltételeket elfogadva a hivatásos állományú személyek legkevesebb 25 év szolgálat esetén válhattak szolgálati nyugdíjra jogosultakká.

A rendvédelmi dolgozók hivatásuk gyakorlása során a civil munkavégzéstõl eltérõ, speciálisan nehéz munkakörülmények között végzik munkájukat.

A Hszt. preambulumában is elismerésre kerül ez a tény, a következõk szerint:”

„A Magyar Köztársaság függetlenségének, alkotmányos rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hûséget, bátor helytállást követel. A hivatásos állomány tagjai a törvények és más jogszabályok, valamint a nemzetközi jog elõírásainak megfelelõen, a fegyveres szervek feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában különleges közszolgálatot teljesítenek. Az Országgyûlés - elismerve a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülés indokoltságát - a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról a következõ törvényt alkotja:

A Hszt. a szolgálati viszony sajátos jellegét is elismeri a következõk szerint:

„3. § (1) A szolgálati viszony az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges közszolgálati jogviszony, amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelõ, e törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik meg.

(2) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit - a fegyveres szerv rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében - önkéntes vállalás alapján, élethivatásként, szigorú függelmi rendben, életének és testi épségének kockáztatásával, egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti.”

A szolgálati viszony különleges jellegét egyrészt a más foglalkoztatási jogviszonyokban nem létezõ kötelezettségek és korlátozások adjak, másrészt ezek ellentételezéseként azok a jogosultságok és kedvezmények, melyeket a hivatásos állomány számára biztosít a jogalkotó. E kedvezmények nem új keletûek, hiszen a hivatásos ál1omány korkedvezményes nyugdíját 1911-rõl kezdõdõen garantálta az állam.

A preambulum fenti rendelkezése abból indul ki, hogy a hivatásos állomány tagjai az általánoshoz képest szigorúbb függelmi rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az életük kockáztatásával végzik feladataikat.

Emellett a szolgálati viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak alkotmányos jogaik gyakorlósáról, vállalva egyúttal a törvényben meghatározott fegyveres szerveknél történõ szolgálatteljesítés esetén – a hozzátartozókra is kiterjedõ nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelést. Ezek mind jog, mind életvitelbeli korlátozást jelentenek.

Mindezek figyelembe vételével, a társadalmi megbecsülés kifejezéseként kedvezõbben állapítja meg a hivatásos állomány tagjait megilletõ jogokat és juttatásokat.

A magyar állam és a rendvédelmi dolgozók közötti munkaszerzõdést, a rendvédelmi dolgozók jogait –a fentiekbõl adódóan speciális jogszabályok garantálják, bástyázzák körül.

Ennek megfelelõen, miután a szolgálati nyugállományban lévõk teljesítették az állammal szerzõdés alapján az állam és a társadalom érdekében szemben vállalt kötelezettségeiket, ellentételezésként a törvényben foglalt jogosultságaik -illetve mint ezek eredõje- az állammal kötött megállapodásuk alapján, további jogszabályi feltételek teljesülése esetén az átlagosnál korábban vonulhattak nyugdíjba. A magyar állam ezzel teljesítette vállalt kötelezettségét. Ez azonban most megváltozott. A pacta sunt servanda elvét semmibe véve, vállalt kötelezettségét figyelmen kívül hagyva, az állam a teljesítés elfogadása után saját kötelezettségét egyoldalúan mondja fel azokkal szemben, akik ezt a jogot már megszerezték, és az állam helytállási kötelezettségére került sor esetükben. Ez a visszamenõleges jogalkotás veszélyezteti több tízezer magyar állampolgár szolgálati nyugdíjas életfeltételeit, egzisztenciális és anyagi jellegû vállalt kötelezettségeik teljesítését.

A Bécsi egyezmény nek a szerzõdések jogáról írott része által szintén megerõsített pacta sunt servanda elve kimondja, hogy a megállapodások a felekre kötelezõ erõvel bírnak, függetlenül a megállapodás formájától, illetve attól, hogy beleillik-e az adott megállapodás valamely szerzõdéstípusba.

A magyar Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogbiztonság az államtól és elsõsorban a jogalkotótól azt várja el, mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelmûek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak, és a norma címzettjei számára elõre láthatóak legyenek.

Valamely jogszabály határozatlansága és többértelmûsége sérti a jogbiztonság elvét, ezért alkotmányellenes. [11/1992. (III.5.) AB határozat]

A 11/1992. (III.5.) AB határozat kimondja azt is, hogy a jogállam alapvetõ eleme a jogbiztonság. (Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint pedig a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.)

A jogbiztonság - többek között - megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását.

Az érintettek számára a mai napig ismeretlen a vázolt törvénymódosítás pontos tartalma, az, hogy szerzett jogaikra, életükre milyen hatással lesz. Annak következményei kiszámíthatatlanok.

Mint a TMRSZ fõtitkára, minden tagunk nevében, és a rendvédelmi dolgozók széles tömegei nevében kérem a Tisztelt Alelnök asszonyt, hogy ügyünket megvizsgálni, és a közösségi jog alapján elbírálni szíveskedjen.

Kérelmünket az indokolja, hogy az általános elvek, illetve jogszabályok alapján, a közösségi jog és a nemzeti jog összeütközése esetén a közösségi jogot kell alkalmazni. Nemzeti jogalkotó nem változtathatja meg, nem hatálytalaníthatja azt.

Simmenthal ügyben mondta ki a bíróság, hogy a nemzeti bírónak joga van mellõzni a nemzeti jogot, ha az a közösségi joggal ellentétes.

A közösségi jog primátusa a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogyha egy konkrét ügyre vonatkozóan közösségi jogi norma létezik, akkor az elsõbbség elve alapján minden esetben a közösségi jogot kell alkalmazni, hiába létezik a nemzeti parlament, vagy önkormányzat által elfogadott jogszabály.

A közösségi jog elsõbbsége nemcsak azt jelenti, hogy nem engedi érvényesülni a vele ellentétes tagállami szabályokat, hanem jogkövetõ magatartás esetén azt is megakadályozza, hogy a tagállamok összeütközést eredményezõ új jogszabályokat fogadjanak el.

A Maastrichti Szerzõdés 6. cikk (2) bekezdése az emberi jogokat és szabadságokat érintõen már expressis verbis kimondta, hogy „az Unió a közösségi jog általános alapelveként tiszteletben tartja az alapvetõ jogokat, amelyeket az 1950. november 4-én, Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló Európai Egyezmény garantál, és amelyek a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek”. Ezzel gyakorlatilag az Európai Unió beemelte a teljes európai emberi jogi konvenciót és az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlatát.

Az alkotmánymódosítás ezért több nemzetközi jog által védett emberi jogot, illetve jogelvet is sért. . Így különösen az alábbiakat:

Elsõként talán ki kell emelnünk a jogbiztonság elvét, illetve ehhez kapcsolódóan a visszaható hatály tilalmának elvét.

1. A jogbiztonság elve

A jogbiztonság elve sok elemet tartalmazó alapelv. A jogbiztonság elve alapján tilos a visszaható hatály, a szerzett jogok és a legitim elvárások sérelme.

A visszaható hatály tilalma azt jelenti, hogy a jogszabály hatálybalépése elõtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle joghatása nem lehet.

A visszaható hatály tilalmát –a közösségi joggal harmonizálva- a magyar jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Jat.) 2. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a jogszabály a kihirdetését megelõzõ idõre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.

A jogalkotásról szóló törvény 2. §-a szó szerint az alábbiak szerint fogalmaz:

2. § (2) Jogszabály a hatálybalépését megelõzõ idõre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.

Továbbá a 2. § (4) bekezdése az alábbi követelményeket fogalmazza meg:

A jogszabályok megalkotásakor biztosítani kell, hogy a jogszabály

a) megfeleljen az Alkotmányból eredõ tartalmi és formai követelményeknek,

b) illeszkedjen a jogrendszer egységébe,

c) megfeleljen a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredõ kötelezettségeknek és

d) megfeleljen a jogalkotás szakmai követelményeinek.

A jogbiztonság szempontjából kiemelt jelentõsége van annak, jogszabályok a kihirdetésüket megelõzõ idõre ne állapítsanak meg kötelezettséget, annak érdekében, hogy a jogalanyok a magatartásukat a jog elõírásaihoz tudják alakítani.

Egy jogszabály sem rendelkezhet tehát visszamenõleges hatállyal, tehát hatályba lépése elõtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet. (Néhány ügyben azonban a Bíróság megállapította, hogy sor kerülhet visszaható hatályú szabályozásra, ennek azonban kettõs feltétele van: amennyiben azt az elérni kívánt célok megkövetelik, illetve az érintettek jogos elvárásait tiszteletben tartják.)

A szolgálati nyugdíj jogosultságot a hatályos jogszabályok a következõképpen szabályozzák:

A Hszt. 182. § (1-7.) bekezdései szerint:

(1) „A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati idõ után.

(4) A felsõ korhatár elérése elõtt is teljes összegben kell folyósítani a szolgálati nyugdíjat, ha a hivatásos állomány tagja

a) 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idõvel rendelkezik és szolgálati viszonya a törvény 56. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontja, 56. §-a (2) bekezdésének c) pontja, az 59. §-a (1) bekezdésének c) vagy e) pontja, illetõleg egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt szûnt meg;

b) 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött idõvel rendelkezik, és szolgálati viszonya megszûnésekor az 50. életévét már betöltötte, vagy a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Rjtv.) 1. §-ának a) pontja szerinti egészségkárosodása (a továbbiakban: egészségkárosodás) a 40%-ot elérte, de még nem rokkant.

(5) Ha a hivatásos állomány 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idõvel rendelkezõ tagjának a szolgálati viszonyát egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt azért szüntették meg, mert az 56. § (5) bekezdés b) pontja alapján részére felajánlott hivatásos szolgálati beosztást vagy nem hivatásos munkakört alapos ok nélkül nem fogadta el, részére - a (4) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérõen - a szolgálati nyugdíj 90%- át kell folyósítani a felsõ korhatár betöltéséig, illetve az egészségkárosodás 40%-os mértékének eléréséig.

Ettõl kezdve a szolgálati nyugdíjat teljes összegben kell folyósítani. E rendelkezés alkalmazásában alapos oknak kell tekinteni a felajánlott beosztás, munkakör ellátásával kapcsolatos olyan körülményt, amely a hivatásos állományú tag életvitelében (különös tekintettel egészségi állapotára, munkába járására, közeli hozzátartozójának ellátására) aránytalan nehézséget okoz.

(6) Ha a hivatásos állomány 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idõvel rendelkezõ tagjának a szolgálati viszonyát az 50. életéve betöltése elõtt közös megegyezéssel szüntetik meg, részére a szolgálati nyugdíj 50%- a folyósítható az 50. életéve betöltéséig, illetve az egészségkárosodás 40%-os mértékének eléréséig. Ettõl kezdve a szolgálati nyugdíjat a (4) bekezdés b) pontja szerint kell folyósítani.

(7) A miniszter a szolgálati érdemekre, illetve a szociális helyzetre figyelemmel, az (5) bekezdés esetében az érintett javára eltérést engedélyezhet.”

A Hszt. szerint tehát a hivatásos szolgálat felsõ korhatára jelenleg a civil munkavállalókra irányadó öregségi nyugdíjkorhatárnál 5 évvel alacsonyabb életkor. (Idén 57 és fél év)

A szolgálati nyugdíj teljes összegben való folyósítására a felsõ korhatár elérése elõtt is sor kerülhet bizonyos speciális esetekben, például akkor, ha a hivatásos állomány tagja 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idõvel rendelkezik és beosztása átszervezés miatt megszûnik, vagy a szolgálat további ellátására egészségi, fizikai vagy pszichikai ok miatt alkalmatlanná válik.

Törvény állapítja meg tehát, hogy a szolgálatban eltöltött 25 év után mely esetben jogosult az állomány tagja a szolgálati nyugellátásra. A fenti feltételek megléte esetén, ezért az államnak törvényi kötelezettsége az állomány tagját nyugállományba helyezni, és számára a szolgálati nyugellátást folyósítani.

Magyarországon a szolgálati nyugellátás mértéke, összege jelenleg körülbelül átlag 500 és 600 euró között mozog. Ez nagyjából elég a család minimális életfeltételeinek biztosítására, arra azonban, hogy abból tartalékokat halmozhassanak fel, nem minõsült elegendõnek. Ezért ha a már megállapított és folyósított nyugdíjak részben vagy –amint a kormány tervezi- teljes mértékben elvonásra kerülnek, a volt rendvédelmi dolgozók, illetve családjaik megélhetését sodorja veszélybe.

2. A bizalomvédelem elve

A bizalomvédelem elve szerint a közösségi jog változásának úgy kell bekövetkeznie, ami a „jó gazda számára elõre látható”. A jogszabályváltozás-alkalmazás következménye elõrelátható kell, hogy legyen. A bizalomvédelem elve alapján akkor szenved sérelmet a védelemre méltó bizakodás, amikor az integrációs intézmények megfelelõ jogalap és átmeneti intézkedések nélkül, elõreláthatatlan módon változtatják meg a belsõ, illetve a közösségi jogot.

Törvény szabályozza, hogy mely feltételek esetén folyósítható szolgálati nyugdíj. Az állampolgárok pedig, „jó gazda módjára” a törvényekbe vetett hitük alapján kalkulálták elõre a jövõjüket. Nem hisszük, hogy azért, mert hittek az állam ígéretében, és a törvények erejében, most büntetni kellene õket, vagy a kormány úgy vehesse el hatalmi szóval a szerzett jogukat közérdekre való hivatkozással, hogy közben az elvont összeg többszörösét kitevõ összegekért (mintegy 12x-es összegben) focistadionokat épít, és az adott társaságban többségi befolyást sem eredményezõ részvényeket vásárol.

3. Igazságosság (equity) elve

Fontos az igazságosság és méltányosság érvényesítése az eljárások során, amennyiben a merev jogértelmezés a józan ésszel ellentétes következtetésre vezetne.

Jelen beadványunkban hivatkozva az „equity” elvére, arra kérjük a Tisztelt Európai Bizottságot, hogy eljárása során erre az elvre legyen tekintettel, és a szerint járjon el.

Az Európai Bizottságra hárul ez a kötelezettség, tekintettel arra, hogy a magyar jogalkotók ezt figyelmen kívül hagyták.

Nem beszélhetünk méltányos eljárásról akkor, amikor tömegek jogait figyelmen kívül hagyva,állampolgárokat törvény alapján megilletõ, jogos jövedelmûktõl fosztanak meg, szerzett vagyonukból forgatnak ki. Álláspontunk szerint az, hogy az állam döntésekor nem mérlegelte azt, hogy a nyugállományból kiszorult, rokkant, volt rendvédelmi dolgozók nem tudnak eredményesen a munkaerõpiacra visszaintegrálódni, sérti a méltányosság elvét.

A magyar állam úgy alkotta meg az új törvényjavaslatát, hogy a szolgálati nyugdíjasok érdekét figyelmen kívül hagyta. A rendvédelmi területen dolgozók ugyanis speciális tudásanyagot sajátítanak el. Olyan tudás birtokosai, amit a civil szférában nem tudnak hasznosítani. A civil szférában történõ elhelyezkedésük ezért jóformán lehetetlen. Ráadásul a szolgálati nyugdíjasok azért kerültek nyugállományba, mert éppen a szolgálati idõ alatt vállalt nehézségek, plusz terhek miatt egészségi állapotuk megrokkant, munkavégzésre képtelenekké váltak. Ha az ilyen hátrányokkal küzdõ réteget ismételten a munkaerõpiacra küldjük, szinte elkerülhetetlen annak veszélye, hogy munkanélküliekké váljanak. Magyarországon a rendvédelmi szervek átpolitizáltsága, a mindenkori kormány kézi vezérlési lehetõsége ténykérdés. A 2006-ban történt események során a rendészet szakmai kérdései, a rendvédelmi dolgozók helyzete sokadlagos kérdéssé silányult a napi politikai csatározások kereszttüzében. Az elmúlt években a kormány mindenkori ágazati irányításért felelõs miniszterei, valamint a kormány tagjai a rendészeti szakkérdésekben laikusként évek óta nem tudták megoldani a közbiztonság javítása mellett a rendészeti munkavállalók helyzetének olyan jellegû rendezését, hogy az ne eredményezze a munkavállalók egészségének rohamos romlását, az egyébként is alacsony magyar átlagéletkornak a rendészeti munkavállalókon belüli még alacsonyabb szintjének az emelését. Magyarországon egyébként jelenleg is jelentõs probléma a munkanélküliség. Egyszerûen a munkavállalók létszámához képest a munkahelyek száma kevesebb. A magyar állam –legalábbis a szavak szintjén- a szolgálati nyugdíjasokat azzal kívánja megnyugtatni, hogy biztosítja számukra a rendvédelem területén történõ újrafoglalkoztatást. Ahhoz azonban, hogy reálisan lássuk ennek az esélyeit, érdemes tisztában lennünk az alábbi tényekkel:

Jelenleg Magyarországon hozzávetõleg 42-43.000 fõ dolgozik a rendvédelem területén. Ugyanennyi olyan szolgálati nyugdíjas van, akik a jelenlegi szabályozás alapján nagy valószínûséggel a nyugellátásból kiesnek.

A rendvédelem területén egyszerûen nincsen szükség dupla annyi munkaerõre, a rendvédelem nem tud 42- 43.000 embert foglalkoztatni. Ezzel valószínûleg a jelenlegi kormány is tisztában van. Ha másért nem, hát azért, mert erre a rendvédelmi szakszervezetek felhívták a figyelmüket.

Ilyen körülmények között tehát képtelenség azt állítani, hogy az elfogadott törvény méltányos, és az állampolgárok jogait, megélhetését szem elõtt tartó lenne.

Számos további tisztázatlan kérdés is felvetõdik a kormány nyilatkozatai és valós szándéka között. Az alkotmány sérelmezett módosítását megelõzõen ugyanis a jelenlegi kormányzati többségû frakció tovább korlátozta a rendvédelmi dolgozók még meglévõ alkotmányos jogait is.

A kormánypárt ugyanis a rendõrök, katonák és nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak passzív választójogát elvonta, amely szintén felülvizsgálatra érdemes kérdés.

Ezen túlmenõen a kormánypárt nem alkotmányos, hanem törvényi módosítással, a szakszervezetek tiltakozása közepette bevezette az úgynevezett megbízhatósági ellenõrzés lehetõségét, továbbá a kifogástalan életvitel követelményét.

A megbízhatósági vizsgálat lehetõséget teremt arra, hogy az ellenõrzési szerv munkatársai akár több éves börtönbüntetéssel fenyegetett bûncselekmények elkövetésével „provokálják” a szolgálatot teljesítõ, vagy szolgálaton kívüli munkavállalót, mondván, hogy ez az ellenõrzés jogos eszköze. Ennek az abszurd törvényi lehetõségnek a bevezetése tovább csökkentette a munkavállalói jogokat és elõrevetíti, hogy a korkedvezményes nyugdíjasok visszakényszerítését követõen valójában rövid idõn belül vagy megbízhatatlannak, vagy kifogásolható életvitelûnek fogják minõsíteni a munkába visszaterelt munkavállalót. Amint viszont elveszíti a munkáját – a munkáltató álláspontja szerint „neki felróható módon” – már sem korkedvezményes szolgálati nyugdíjra, sem az annak helyébe lépõ járadékra nem lesz jogosult a kormányzat eddigi kommunikációjából következtethetõen.

A visszaterelés a munkába tehát nagy valószínûséggel csupán trükk a kormány részérõl, a valós szándék az, hogy ezeknek az embereknek a tulajdonát a kormány lényegében ellentételezés nélkül eltulajdonítsa.

4. A jóhiszemûség elve

Az Európai Bíróság már korai ítéleteinek egyikében megállapította, hogy a közösségi intézményeknek jóhiszemûen kell eljárniuk, nem cselekedhetnek önkényesen, ami azt jelenti, hogy minden aktusuknak rendelkeznie kell a megfelelõ jogalappal.

Álláspontunk szerint a szolgálati nyugdíjasok szerzett jogainak elvétele, megélhetéshez, méltósághoz való jogainak lábbal tiprása nem történhetett a magyar állam részérõl jóhiszemûen.

A bona fides, aequtas fogalma:

Eredendõen szubjektív kategória: jóhiszemû az, úgy gondolja, hogy az, amit teszek, jogszerû. (A római gondolkodásban a bona fides objektív kategória volt, és szótartást, tisztességet jelentett.) Objektív értelemben a bona fides-re alapozva; az alperes mindazt köteles teljesíteni, amit egy jóhiszemû, tisztességes személy megtenne, tehát amit az objektív jóhiszemûség követelményrendszere elõír.

Ennek ellentéte a rosszhiszemûség (mala fides): rosszhiszemû az, aki tudja, hogy amit tesz, jogellenes.

Nehéz azt feltételezni, hogy a kormány a jelenlegi alkotmánymódosításkor a hatályos, Hszt-ben szerplõ törvényi szabályozással nem volt tisztában. A szakszervezetekkel folytatott érdekegyeztetések során pedig – amennyiben az arra vonatkozó információkkal nem rendelkezett volna- mindenképpen tájékozódott. Mint ahogyan a szakszervezeti vezetõk –többek között a TMRSZ fõtitkáraként jómagam is- tájékoztattuk a kormányoldalt arról, hogy a módosításnak mik lehetnek a várható következményei.

A kormány tehát a jogszabályi, és társadalmi helyzet teljes tudatában hozta meg döntését, amellyel társadalmi létbizonytalanságot, tragédiák sorát idézi majd elõ. Ilyen körülmények között nem lenne indokolt olyan megállapításra jutni, hogy a kormány jóhiszemû volt döntése meghozatalakor.

A visszaható hatály tilalma

Ez az elv azt jelenti, hogy a jogszabály hatályba lépése elõtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet.

Az Európai Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus akkor bír közvetlen visszaható hatállyal, ha az idõbeli hatály kezdete a kihirdetését megelõzõ idõpontra esik. Az ilyen hatály alapvetõen tilos. Mivel az eljárás tárgyát képezõ törvénymódosítás 2012. január hó 1. napján lép hatályba, és korlátozás nélkül, visszamenõleg, az ezt megelõzõ idõre is lehet alkalmazni, tényleges visszaható hatályról beszélhetünk. Az ilyen hatály alatt egy új szabály alkalmazását kell érteni olyan tényállás jövõbeni folyományaira, amely egy régebbi szabály hatálya alatt keletkezett.

Ez az eset forog fenn, mivel a törvényt olyan tevékenységre kell alkalmazni, amely még a hatályba lépése elõtt kezdõdött el, de a hatályba lépés idõpontjában még nem fejezõdött be.

A szerzett jogok védelme

A szerzett jogok védelme mindenkor a magyar törvények, és jogállamiság része volt. Már 13. században, a 1222. évi XVII. törvénycikk kimondja, hogy szerzett birtokától senki meg ne fosztassék. "A mely birtokot valaki méltó szolgálatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék."

A fennt idézett cikk, az ún. Aranybullából való, melyre utaló jelkép a magyar jogállamiság jelképe is egyben.

Erre utalva például –a jogfolytonosság jegyében- Magyarország Alkotmánybíróságának tagjai talárjuk felett viselt láncukon viselik az Aranybulla pecsétjének egy másolatát. Ezzel szimbolizálva a jog hatalmát az állami önös akarat felett. A székesfehérvári Csúcs-hegyen álló Aranybulla-emlékmû talapzatán is az alábbi felírat olvasható: "Méltó szolgálattal szerzett birtokából, soha senki meg ne fosztassék."

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a szerzett jogok védelme a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását jelenti.

Ennek ismeretében nehezen feltételezhetõ, hogy a magyar jogalkotók nincsenek tisztában a szerzett jogok védelmével, a jogbiztonság-illetve jogfolytonosság követelményével, a történelemmel és a nemzetet alkotó emberek érzéseivel, nehézségeivel.

A szerzett jogok védelmét nem csupán a magyar, hanem a közösségi jog is kiemelt helyen kezeli. Az Európai Bíróság megállapította, hogy egyéni jogokat avagy hasonló elõnyöket biztosító jogszerû intézkedés visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános elvekkel.

A „faire balance” mint az állam által érvényesített közérdek és a magánérdek egyensúlya feltételezi, hogy az állami cselekvés által érintett egyént érõ, egyedi és túlzott mértékû terhelés esetén nem lehet fair balance-rõl és good governace-ról beszélni.

A fair balance vizsgálata során a Bíróság az alapvetõ jogok sérelmén túl azt is vizsgálja, hogy nem aránytalan-e vagy túlzó a kérelmezõre nehezedõ teher. A közérdek állam általi meghatározására biztosított széles mérlegelési jog nem jelenti azt, hogy a Bíróság ne élne az Egyezmény szempontjából a felülvizsgálat jogával. Ezért a Bíróság az Egyezményben biztosított jogok körében a jogkorlátozás és az egyéni jogvédelem szempontjából elvárt egyensúly megtartását megköveteli.

Konkretizálva: a tulajdontól való megfosztás konkrét módjának ésszerûen indokolhatónak kell lennie az arányosság tekintetében.

A leírt esetben az államnak igazolnia kell az intézkedés mértékének indokoltságát a társadalombiztosítási alap szempontjából.

A kormány nem tárta elénk annak okát, hogy miért volt szükséges és elkerülhetetlen a törvényhozás számára, hogy szociális katasztrófa helyzetet idézhet elõ Magyarországon! Az állam és a legfõbb végrehajtói hatalom letéteményese általánosságokat és konkrét tényekkel ellentétes érveket hangoztatott. A rendelkezésére álló médiafelületek segítségével az állampolgárokat a korkedvezményes nyugdíj jogával rendelkezõk ellen hangolta, amelynek során a valótlan, hamis közlések megtételétõl sem riadt vissza.

A Kormánynak felelõsséggel, a szociális ellátórendszert a társadalmi igazságosságnak megfelelõén kell alakítani úgy, hogy tekintettel legyen a gazdasági lehetõségekre, a jelenlegi és a jövõben várhatóan rendelkezésre álló pénzügyi forrásokra. Ezen törekvése azonban nem járhat a szerzett jogok sérelmével, nagy tömegek létbizonytalanságba sodrásával, emberi jogaik lábbal tiprásával.

Szakszervezetünk nem rendelkezik konkrét adatokkal arra nézve, hogy az államháztartásnak mennyi bevételt hozhat a szolgálati nyugdíjak folyósításának befagyasztása, illetve arról sem rendelkezünk információval, hogy valóban indokolt-e a többlet jövedelmek beszedése, illetve mire fordítódnak a befolyt összegek. Azt sem tudjuk, hogy a társadalmi ellátás más alrendszereibõl pótolhatóak lennének e –amennyiben szükségesek a beszedni kívánt összegek.

Az azonban tény, hogy a kormány nem a jelenlegi munkanélkülieknek kíván munkahelyet biztosítani, hanem a jövedelemmel rendelkezõ nyugdíjasokat kívánja visszaterelni a munkaerõpiacra – meggyõzõdésünk szerint csupán ideiglenesen és valójában a nyugdíj összegek elvételével – amely állami alkalmazásra figyelemmel nyilvánvalóan további kiadásokkal kell, hogy járjon. A közérdek és az ésszerûség tehát megkérdõjelezhetõ, hiányzik, hiszen évente mintegy 50Mrd forint kiadást jelent a költségvetésnek a szolgálati nyugdíjasokra fordított ellentételezés (mintegy 180.000.000,-Euro száznyolcvan millió euro). Ennek az összegnek a többszöröséért vásárolt például az Alkotmány módosítását követõen olajipari részvényeket, amelynek sem közérdekû indoka, sem gazdasági racionalitása nem volt, figyelemmel arra, hogy többségi állami részesedés nem valósult meg az említett társaságban (MOL részvény 500Mrd forintért, amely mintegy 1.800.000.000,- Euro, azaz mintegy egymilliárd nyolcszázmillió euro).

Költségvetési nehézségre nehéz hivatkozni akkor, amikor a kormány fentieken túlmenõen mintegy 30 Mrd forintért két futballstadiont kíván építtetni, továbbá mintegy 5 ezer családi házat építtet fel, hogy abba eladósodottnak mondott – de ismerve a kormány eddigi ténykedését, feltehetõleg pártpolitikai szavazatszerzési célzattal - olyan családokat költöztessen be, amely a rendelkezésére álló szavazói lista és „Nemzeti konzultációnak” mondott vonalkódos – azaz egyedi azonosítókkal ellátott - körlevelek és válaszborítékok kiküldése alapján feltételezi a politikai klientúra széles rétegének jutalmazását a jövõbeli választásokra.

Pénztelenségre, fontos közérdekre hivatkozni tehát nyilvánvalóan alaptalan, ha a kormány több milliárdot költ el haszontalan és kétes szándékú levelezésekre, miközben a nyugdíjak jövõbeli finanszírozhatatlanságának veszélyére hivatkozik.

Annyit azonban el kívánunk mondani, hogy az állam felelõtlen gazdálkodásának következményeit immár a harmadik kormányzati ciklus alatt, a magyar néppel fizettetik meg. Elõször jött a Gyurcsány Ferenc kormánya idején bevezetett „megszorító-csomag” néven elhíresült intézkedések bevezetése. A két választási ciklus után leköszönõ MSZP vezetésû kormány úgy nyilatkozott, hogy a magyar nép

áldozathozatala nem volt hiába való. Az államadósságot sikerült kezelni, és az államkasszát pozitív szaldóval adják át a nagy parlamenti többséget szerzõ FIDESZ vezetésû kormánynak. Ennek ellenére jelenleg Magyarországon nincsen olyan társadalmi réteg, melyet az újabb megszorítások ne érintenének. Ennek nyomán –jogosan- állandóvá vált országunkban a társadalmi elégedetlenség, és az ad hoc illetve szervezetten lefolyó tömegdemonstráció.

Joggal való visszaélés tilalma

Az Egyezmény egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármely állam, csoport vagy személy számára jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére, vagy pedig az Egyezményben meghatározottnál nagyobb mértékû korlátozására irányul.

Tekintettel arra, hogy az elfogadott törvényjavaslat a fenti okok alapján szinte valamennyi közösségi jogelvet sérti, nyilvánvaló, hogy az állam joggal való visszaélést valósított meg.

Alapvetõ emberi jogok megsértése

A fenti elveken kívül az emberi jogok és alapvetõ szabadságok tiszteletben tartása szintén elvárható, és kötelezõ minden államra, így a magyar államra nézve is. E nélkül elképzelhetetlen egy állam Európa Tanácsba való felvétele. Magyarországra, mint az Európai Unió tagjára ezért fokozottan érvényes a fenti jogelvek mentén az emberi jogok követelményének betartása. Természetesen a nevébõl adódóan valamennyi emberi jog fontos, mégis szükséges egyfajta rangsort felállítani, amely jelzi, hogy mely emberi jogok tartoznak a leginkább védett kategóriába, illetve melyek azok, amelyek esetében bizonyos megszorításokkal korlátozásra van lehetõség. Az mindenképpen széles körben elfogadott, hogy bizonyos jogoktól a törvényhozás ne foszthassa meg önkényesen a polgárokat, de arra se legyen felhatalmazva, hogy önállóan új alapvetõ jogokat létesítsen. Ez utóbbihoz ugyanis a parlamenti többségnél több kell

E jogokat, illetve szabadságokat az Európa Tanács legjelentõsebb munkája gyümölcseként 1950. november 4-én létrejött Emberi Jogok Emberi Jogi Egyezményében, illetve az 1965. február 26-án hatályba lépett Európai Szociális Chartában fektették le.

Az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, majd az 1966-os Polgári és Politikai Jogok, illetve a Gazdasági, szociális és kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmánya nagy fontosságú „chartát“ alkotnak.

Ezzel párhuzamosan regionális szervezetek nagy erõfeszítéseket tettek az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítása és elõmozdítása érdekében, olyan módon, hogy a különleges tradíciókat is figyelembe vették.

A családi élethez fûzõdõ jog megsértése

A szociális biztonsághoz való jog, megkérdõjelezhetetlen alapjog.

Az emberi jogi bíróság elõtt már hasonló témában született precedens ítélet alapján, az alábbiakat szögezhetjük le:

Az Egyezmény 8. cikke szerinti családi élethez fûzõdõ jog megsértését is megállapította a Bíróság a konkrét ügyben. A Kérelmezõ a kérdéses ügyben nem rendelkezett más jövedelemmel, a családi költségvetés alapja volt a perbeli ellátás, amit ráadásul beteg gyermeke gondozása miatt vett igénybe. Erre tekintettel a Bíróság nem csak a tulajdonvédelem szabályainak sérelmét, hanem a magán és családi élet tiszteletben tartásához való jog sérelmét is meg tudta állapítani a kérelmezõ korkedvezményes nyugdíjának megvonása kapcsán.

Magyarországon a törvény hatályba lépése után tömegesen fognak hasonló esetek elõfordulni, tömegesen veszik el a rendvédelmi dolgozóktól a korkedvezményes nyugdíjat, és taszítják õket, és családjukat a szociális létbizonytalanságba.

Az a szándék ugyanis, hogy nyugdíj helyett munkát kínál a kormány – még ha el is fogadjuk, hogy mindenféle hátsó szándék nélkül valóban a munka értékének a helyreállítása vezérelné is a cselekedetét – nem vesz figyelembe egy fontos körülményt.

A szerzett jogban bízva a korkedvezményes nyugdíjjogosultságot szerzett személyek – számítva az állam helytállására és arra, hogy életük végéig szóló járandóságot jelent a korkedvezményes nyugdíj – egészségügyi állapotuk függvényében és a civil szférában kialakult lehetõségekhez igazodva a nyugdíj mellett egyéb más jövedelemszerzõ tevékenységet kezdtek el folytatni. Az ebbõl befolyó bevétel és a szolgálati nyugdíj jelenti az érintett család, vagy személy bevételét, amellyel joggal számolhatott akkor, amikor akár nagy értékû ingatlant, gépjármûvet, egyéb vagyontárgyat vásárolt hitelbõl. A hitel összege igazodott alkalmanként ehhez a kettõ forrásból származó bevételre. A kormány szándékai szerint a nyugdíj helyébe lépõ munkabér – figyelembe véve a hivatásos állományúak alkotmányos jogai között annak csorbítását, hogy másodállást lényegében nem vállalhatnak és azt, hogy a nyugdíj melletti szabadidõben végeztek egyéb keresõ tevékenységet – és a hivatásos szolgálattal járó kötöttség gyakorlatilag megszünteti a civil életben folytatott jövedelemszerzõ tevékenységet. Az ilyen jövedelemszerzõ tevékenység egyébként adóbevételt, (társasági adó, forgalmi adó) eredményezett a költségvetésbe, élénkítette a gazdaságot is, sõt munkahelyet is teremthetett akár.

Azzal, hogy ennek gyakorlását a munkába visszaterelt munkavállaló már nem végezheti, az állam adóbevételtõl esik el, csökken a gazdaság és nem utolsósorban az érintett munkavállaló addigi kettõs jövedelme közül a civil jövedelem megszûnik. A kettõs bevételre felvett hitel törlesztése lehetetlenül sok esetben, amely már önmagában kifogásolható életvitelûvé minõsítésre adhat okot a munkáltatónak.

Ezáltal korkedvezményes nyugdíjasok válhatnak földönfutóvá, értéktárgyaik végrehajtás alá kerülhetnek, életek, családok mehetnek tönkre, emberi sorstragédiák következhetnek be nagy valószínûséggel.

A tulajdonhoz való jog

A tulajdonhoz való alapvetõ jogot mind a hazai jog, mind a közösségi jog védi.

A tulajdonhoz való jog az állam által garantált keretek között kel életre. A tulajdonjog jelentõsége olyan mérvû, hogy az alapvetõ emberi jogok kategóriájába tartozik, ami garanciáinak nemzetközi szintû rögzítésében is testet ölt. Az elsõ generációs emberi jogok közé történõ besorolása ugyancsak tükrözi ennek az intézménynek a társadalomfej lõdésben kiemelkedõen meghatározó voltát. Egyezmény értelmében tulajdonjognak minõsül a nyugdíjon keletkezett jogosultság.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdon védelmére vonatkozó rendelkezést az 1. kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikke tartalmazza.

Kimondja, hogy „Mindenkinek joga van saját tulajdonhoz és a tulajdon használatához. „

Fontos azonban megjegyezni, hogy akkor is lehet hivatkozni az e cikkben megfogalmazott jogok sérelmére, ha a panasz tárgyát képezõ aktus az 1. cikkbe ugyan nem ütközik, sérti azonban az Egyezmény más, annak alapelveit megtestesítõ követelményeit. Így például tipikusnak mondható a diszkrimináció tilalmába ütközésre való hivatkozás.

Az Egyezmény, három különbözõ, de egymással összefüggõ esetkört különít el a tulajdonba való beavatkozással kapcsolatosan. A tulajdon tiszteletben tartásának elve általános érvénnyel mintegy áthatja az egész vonatkozó cikket, és a másik két szabályt vele összhangban kell interpretálni.

A második szabály a javaktól való megfosztásra terjed ki, miközben azt közérdekbõl, törvényi feltételek fennállása esetén és a nemzetközi jog általános elveivel összhangban engedélyezi.

A harmadik szabály pedig a tulajdon szabályozását teszi lehetõvé az államok számára szintén a köz érdekének szolgálatában, elsõsorban ha az õt megilletõ bevételek, így adók, egyéb járulékok és pénzbüntetések behajtásáról van szó.

A korlátozásokat engedõ kitételek közül fõképp a közérdek és a nemzetközi jog általános elveinek fogalma követelt meg konkrétumokat. Elõbbinél már-már merészen laza kötelékeket állapított meg a – fennállása alatt – az ügyek elfogadhatóságáról döntõ, és így egyfajta szûrõ szerepet betöltõ Emberi Jogok Európai Bizottsága: míg az Egyezmény egyéb rendelkezéseiben csak sürgetõ szociális szükséglet esetén szükségesnek számító intézkedések megengedhetõek közérdekbõl emberi jogok korlátozása céljából, a tulajdon kapcsán elegendõ, ha a strasbourgi szerv azokat tanácsosnak vagy elõnyben részesítendõnek ítéli.

Az államok jól láthatóan szélesen meghúzott mérlegelési jogkörét a joggyakorlat több fajta technikával igyekezett pontosabban kijelölni. Egyre nagyobb teret nyert az ún. fair balance teszt, amely alapján eldöntendõ, hogy az adott korlátozás által érvényesíteni kívánt érdek és az egyén alapvetõ emberi jogainak védelme között igazságos egyensúly áll-e fenn. Emellett az arányosság vizsgálatára helyezõdik mind erõteljesebb hangsúly, ha azt kell megítélni, hogy egy-egy állami intézkedés mennyiben felel meg az Egyezménynek.

Így például az Európai Charta 17. cikke nevesíti a tulajdonhoz való jogot. Kimondja, hogy.

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerûen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekbõl, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellõ idõben fizetett méltányos összegû kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.”

Abszolút jogként aposztrofálható, mivel mindenkivel szemben kizárólagos uralmat és erõs védelmet biztosít a jogosult számára a birtokláshoz, a használathoz és a rendelkezéshez fûzõdõ jog szabad gyakorolhatósága révén.

1952. március 20. napján aláírt elsõ kiegészítõ jegyzõkönyvben 1. cikke szerint:

„Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekbõl, és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. Az elõzõ bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek a javaknak a köz érdekében történõ használatának szabályozása, illetõleg adók, más közterhek vagy pénzbírságok megfizetésének biztosítása céljából .”

A strasbourgi bíróság leszögezte, hogy a tulajdon tiszteletben tartásának elve általános érvénnyel mintegy áthatja az egész vonatkozó cikket, és a másik két szabályt vele összhangban kell interpretálni. A strasbourgi bíróság az Egyezmény 1. kiegészítõ jegyzõkönyv elõírásait értelmezve, kimondta, hogy a tulajdon fogalma nem korlátozódik a fizikai tárgyakra, hanem vagyon értékû elõnyök, illetve jogok is tulajdonnak minõsülhetnek, ahogyan azt a Bíróság a Gasus Dosier-esetben hozott, 1995. február 23-i ítéletében is megfogalmazta. Ezáltal a tulajdonhoz való jog védelme kiterjed mind a dologi hatályú, abszolút szerkezetû jogosultságokra (in rem), mind pedig a kötelmi jogi, relatív szerkezetû jogokra (in personam). Így a Bíróság a tulajdon fogalma alá vonta többek között a fedezeti elv alapján mûködõ nyugdíjrendszerek biztosítottjainak jogosultságait is.

Fentiekbõl következõen a szolgálati nyugdíj nem egyszerûen szerzett jognak - amely védelemben részesül -, hanem tulajdonnak minõsül. A tulajdonhoz való jog pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye által garantált jog, ezért annak tartalma ma már meg kell feleljen a strasbourgi bíróság gyakorlatának.

A gyakorlatot tekintve, a strasbourgi bíróság a tulajdonhoz való jog sérelmére alapuló panaszok kivizsgálására egy ötfokú tesztet alakított ki és alkalmaz. A vizsgálat keretében, a bíróság az alábbi kérdéseket vizsgálja meg eljárása során:

1. A panaszos által sérelmezett behatás érintette-e a panaszos „tulajdonát”?

2. Sor került-e beavatkozásra?

3. A beavatkozás a nemzetközi jog elõírásainak megfelelõen történt-e?

4. A behatásra a köz érdekében került-e sor?

5. A beavatkozás során tiszteletben tartották-e az alapjogok érvényesüléséhez szükséges magánérdek, illetve a közérdek közötti méltányos egyensúly követelményét?

A tulajdonhoz való jog gyakorlásának korlátozására kizárólag a Közösség által elérni kívánt közérdekû céloknak megfelelve kerülhet sor, valamint a kitûzött cél vonatkozásában nem jelenthet olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jog tartalmát veszélyeztetné.

Amennyiben a Bíróság bizonyítottnak találja, hogy a bepanaszolt állam beavatkozott a kérelmezõ „tulajdonába” (elsõ két pont), az állam kizárólag akkor mentesül a felelõsség megállapítása alól, amennyiben igazolni tudja, hogy a beavatkozás során tiszteletben tartotta az ötszintû teszt utolsó három pontjában megfogalmazott kritériumokat. A bizonyítási teher az elsõ két pont igazolását követõen átfordul: a bepanaszolt államnak kell „kimentenie magát” arra hivatkozva, hogy a nemzeti jog elõírásainak megfelelõen, a köz érdekében, továbbá a méltányos egyensúly követelményét tiszteletben tartva avatkozott be a panaszos tulajdonjogának gyakorlásába. Így a Bíróság a további pontokat mellõzve állapítja meg az Egyezményben biztosított tulajdonhoz való jog megsértését, amennyiben egy szerzõdõ állam megsérti például a harmadik pontban megfogalmazott törvényességi kritériumokat.

Arra figyelemmel sem hivatkozhat közérdekre a kormány, hogy az összesen mintegy 50Mrd forintos kiadási tételt jelentõ korkedvezményes nyugdíjak elvonása a magyar költségvetésnek csak mintegy 0,3 %-át jelentõ kiadási tétel. Ez a mintegy 0,3%-os mértékû kiadási tétel viszont hozzávetõleg 40 ezer szolgálati nyugdíjjogosult személy és családjuk megélhetését biztosító jövedelem, amelynek elvonása ezeknek a családoknak az állam általi kifosztását, a tulajdonukat jelentõ jogosultság erõszakos, egyeztetések nélküli elvételét jelentené a kormány szándékai szerint. Nyilvánvalóan nincs arányban az a közérdek egy ilyen mértékû kiadási tételnél, ha ennek „ára” ezeknek a személyeknek és szeretteiknek a végzetes eladósítása, földönfutóvá tétele, miközben a kormány olyan kiadási tételeket hagy érintetlenül, amelyek közvetlenül semmilyen egzisztenciális veszélyeket nem jelentenének. Így, erre figyelemmel nem lehet a közérdekre eredményesen és hitelesen hivatkoznia a kormányzatnak mindenféle médiafelhajtás és kormányzati kommunikáció ellenére.

Az Európai charta 17. cikkében közölt deklaráció fogalmai – szándékosan – tág teret engednek az értelmezésnek. A tulajdon, illetve a tulajdoni rend ugyanis egy-egy állam berendezkedésének alapköve, annak szabályozása pedig szuverenitásának egyik meghatározó eleme. A tulajdon tiszteletben tartásának elve általános érvénnyel mintegy áthatja az egész vonatkozó cikket, és a másik két szabályt vele összhangban kell interpretálni. A második szabály a javaktól való megfosztásra terjed ki, miközben azt közérdekbõl, törvényi feltételek fennállása esetén és a nemzetközi jog általános elveivel összhangban engedélyezi. A harmadik szabály pedig a tulajdon szabályozását teszi lehetõvé az államok számára szintén a köz érdekének szolgálatában, elsõsorban ha az õt megilletõ bevételek, így adók, egyéb járulékok és pénzbüntetések behajtásáról van szó.

Azzal, hogy a szolgálati nyugdíjuktól az arra jogosultakat megfosztják, a sértettek a tulajdon tárgyának birtokából kiesnek: azaz a vagyontárgy –jelen esetben a nyugdíj- elvonása a tulajdonostól a birtokból való kiesést jelenti, illetve a tulajdon attribútumaitól való megfosztást vonja maga után.

A megfosztásnál –a strasbourgi esetjog alapján- alapvetõ kártalanítási kötelezettség áll fenn. A megfosztás az Egyezmény szerint akkor nem jogszabálysértõ, ha törvényen kell alapul, és közérdekbõl történik.

A kiegészítõ jegyzõkönyv nem szabályozza kifejezetten a kártalanítás kérdését. Ha azonban a modern kisajátítási jog értelmében abból indulunk ki, hogy megfosztás alatt minden olyan állami szabályozás értendõ, amely nem a tulajdon használatát szabályozza, ekkor válik valóban egyértelmûvé a két beavatkozási fajta közötti elhatárolás. A nemzetközi jogban fõ fogalomként szerepel a megfosztás, amely az államosítást, az elkobzást és a kisajátítást széles értelemben fogja át.

Elkobzásként jelölik a magántulajdon kártalanítás nélküli elvonását állami célra.

A kisajátítás nem szûkül le a tulajdontól való megfosztásra, hanem kategóriájába a megfosztás mellett terhelõ vagy korlátozó intézkedések is beletartoznak, amelyek a tulajdon sérthetetlenségéhez fûzõdõ jog lényegi tartalmát érintik.

Az államok jól láthatóan szélesen meghúzott mérlegelési jogkörét a joggyakorlat több fajta technikával igyekezett pontosabban kijelölni. Egyre nagyobb teret nyert az ún. fair balance teszt, amely alapján eldöntendõ, hogy az adott korlátozás által érvényesíteni kívánt érdek és az egyén alapvetõ emberi jogainak védelme között igazságos egyensúly áll-e fenn. Emellett az arányosság vizsgálatára helyezõdik mind erõteljesebb hangsúly, ha azt kell megítélni, hogy egy-egy állami intézkedés mennyiben felel meg az Egyezménynek.

Mindezzel kapcsolatban újólag és ismételten utalni szeretnénk azokra a körülményekre, történésekre, amelynek során az állam végrehajtó szerve nyilvánvalóan nem hivatkozhat eredményesen a közérdek védelmére, hiszen a költségvetésben hosszan lehetne sorolni azokat a tételeket, amelyek társadalmi fontosságukat illetõen nyilvánvalóan nem elõzik a már szerzett jogokat.

A terrorfenyegetettség semmilyen mértékben nem erõsödött, terrorcselekmény gyakorlatilag nem történt az elmúlt 20 évben, mégis több tízmilliárd forint érdekében a rendõrség mellett párhuzamosan egy terrorelhárítónak mondott több száz fõs új fegyveres, rendvédelmi testületet hoztak létre és mûködtetnek. Említettük a részvényvásárlást, említettük már a focistadionok építését több százmilliárd forint értékben.

Ebbe a sorba illik bele, hogy a kormány az elmúlt egy évben jelentõs mennyiségben több milliárd forint értékben vásárolt luxusgépkocsikat, számítástechnikai eszközöket, továbbá az országgyûlési képviselõk alapfizetését mintegy 300%-kal kívánja megemelni, amelyet a kormánypárti frakció vezetõje a médiákban „meg is indokolt”.

Ezeknek a kiadási tételeknek a tükrében a magyar kormány közérdekre hivatkozása valótlan, alaptalan és álságos.

Magyarország Alkotmányának rendelkezései

A tulajdonhoz való jogot – és így az alkotmányos tulajdonvédelem alapjait is – az Alkotmány meghatározott rendelkezései alkotják.

Az Alkotmány 9. § mondja ki, hogy hazánk gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlõ védelemben részesül.

A tulajdonhoz való jogot a 13. § (1) bekezdése deklarálja: A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

A (2) bekezdés pedig meghatározza a kisajátítás feltételeit: azt csak kivételesen és közérdekbõl, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított jog általános értelmezése

Az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot nem a XII. – ún. alapjogi fejezetben – szabályozza, hanem azt a szabadságjogoktól különválasztottan kezeli, de nyilvánvalóan alapvetõ jogként részesíti alkotmányos védelemben. A tulajdonhoz való jognak az alkotmányos jogok általános rendszerében az a feladata, hogy a biztosítsa a tulajdonos szabadságát a gazdasági területeken, és ezáltal lehetõvé tegye a számára azt, hogy önálló életet éljen, vagyis e jog a személyiség szabad kibontakoztatásának jogához, illetve az egyéni cselekvési autonómiához kötõdik.

A tulajdonhoz való jog az objektív karaktere miatt pozitív állami védelmet igényel: az államnak olyan körülményeket kell teremtenie, amelyekben e jog megvalósulhat. Nincsen viszont kidolgozva, hogy mit jelent az állam pozitív kötelezettsége a tulajdonnak mint objektív értéknek az erõsítése tekintetében. Alkotmány egyértelmûbben kinyilvánítja a tulajdon védelmét. Egyrészt azzal, hogy tételesen meghatározza a tulajdon kisajátítására vonatkozó szabályokat, amelyek a tulajdon korlátozásának korlátozásaként foghatók fel. A tulajdon védelmét másrészt azzal jeleníti meg, hogy a tulajdon alkotmányos védelme akkor is fennáll, ha bizonyos körben a tulajdoni részjogosítványokat egyes törvények korlátozzák

A tulajdonhoz való jog egyben szociálisan kötött is: az Alkotmány, bár ezt expressis verbis nem mondja ki – hasonlóan a többi alkotmányhoz – a szociálisan kötött tulajdont véd.

43/1995. (VI.30) Alkotmánybírósági határozat (részlet)

A tulajdon alapjogi védelmének kiterjesztése társadalombiztosítási szolgáltatásokra és várományaikra az Alkotmánybíróságnak a tulajdon funkciójáról kifejtett felfogásába illeszkedik.

"Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. Az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevõ vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre). " (64/1993. (XII.22.) AB határozat, ABH 1993, 380) Ennek jegyében védte az Alkotmánybíróság az egyházak, köztestületek és fõleg a helyi önkormányzatok vagyonát is azzal az indokkal, hogy az autonómiájuk alapja. (4/1993. (II.12.) AB határozat, ABH 1993, 66, 72) A tulajdonvédelemben végbement változás az irodalomban is sokszorosan tárgyalt és általában elfogadott. A jogbiztonság, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentõségû. A szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét. Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania. A szolgáltatásokat és a hozzájuk fûzõdõ várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelõ indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni.

A várományok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a "beteljesedéshez", vagyis a szolgáltatásra való alanyi jog megnyíltához. A már élvezett, megszerzett szolgáltatás még inkább védendõ. Ez összefügg a hosszú idejû, folyamatos jogviszonyokban rejlõ kockázatviseléssel, amelyet a 32/1991. (VI.6.) számú AB határozat is megfogalmaz.

Az Alkotmánybíróság a tulajdon mint alapjog védelmérõl és a tulajdon szociális kötöttségérõl vallott felfogását a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban fejtette ki. Többek között kimondta, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét: függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. (ABH 1993, 380) Másrészt azt is leszögezte az Alkotmánybíróság, hogy a védelmi kör kiterjesztésével egyidejûleg a "tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenõ korlátozását alkotmányosan lehetõvé teszik. Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltûrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra. Az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. "A korlátozáshoz a 13. § (2) szerint elég a "közérdek". Ennek megállapítása a jogalkotó feladata. Az Alkotmánybíróság nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességét, hanem csak a közérdekre hivatkozás indokoltságát, továbbá azt vizsgálja, hogy a ”közérdekû” megoldás nem sért-e valamely más alkotmányos jogot. A korlátozás arányosságára viszont az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata számos ismérvet kínál. (ABH 1993, 380-382)

Az arányosság vizsgálatának ezekben a kereteiben a társadalombiztosítási jogviszony sajátosságait is figyelembe vevõ eszközt nyerünk arra, hogy a változtatások alkotmányos vizsgálata során a változás célját és eszközét összemérjük. A szolgáltatás-csökkentéseket indokoló "közérdek", az egész társadalombiztosításrendszer mûködõképessége és fennmaradása, az állam helytállásának külsõ és a társadalombiztosításban rejlõ okok miatti megnehezülése (beleértve a járulékok behajthatatlanságát a munkáltatóktól) alkotmányjogi kategóriával értékelhetõvé válik.

Tulajdon a strasbourgi gyakorlatban

1. A tulajdon fogalma az Egyezmény vonatkozásában

Az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkének olvasásakor azonnal feltûnik, hogy a szöveg ugyan tartalmát tekintve a tulajdon (property) védelmét hivatott nemzetközi védelemben részesíteni, mellette szerepet kap egy másik kifejezés is. A javak (possessions) tiszteletben tartását, vagy ha úgy tetszik, háborítatlan élvezetét (peaceful enjoyment) említi a szöveg, illetve az azoktól való megfosztást tilalmazza; a „tulajdon“ szó csak a tulajdon használatának szabályozásánál kerül elõ (control of use of property).

A Bíróság aztán gyakorlatával pontosította ezt a kissé szerencsétlen megoldást a Handyside-, illetve a Marckx-ügyekben hozott ítéleteiben úgy, hogy kifejezésre jutatta, hogy alattuk ugyanazt a dolgot kell érteni, jelesül a tulajdont, egészen pontosan a magántulajdont.

Elengedhetetlen mindenekelõtt azt tisztázni, hogy mit ért az Egyezmény javak, illetve tulajdon alatt, mi az, amit védelmébe vesz. E kérdések megválaszolására kizárólag a strasbourgi szervek esetjogán keresztül van mód, hiszen e common law-megoldást idézõ joggyakorlat révén kel életre az Egyezmény által rögzített emberi jogi katalógus.

A tulajdonjog fajtá a strassbourgi bíróság esetjoga szerint (nem teljes felsorolás):

a.) A magánélet elõsegítéséhez szükséges tulajdon

Ebben az esetben a tulajdonhoz való jog magjáról van szó. Az államok nem lehetnek feljogosítva annak a magántulajdonnak a megsértésére, amely szükséges az egyén számára saját életének javításához.

Társadalomfüggõ viszont az, hogy milyen tulajdon szükséges a magánélet elõsegítéséhez. A „szükséges“ kitétel mindenképpen szubjektív elemet alkot, hiszen ez mindig annak a függvénye, hogy az adott társadalomban mások mivel rendelkeznek általában. A szóban forgó tulajdonfajta dolgok formájában jelenik meg többnyire, amelyeket azonban általában viszonylag könnyen lehet helyettesíteni. Megállapítható tehát, hogy nem is inkább a tulajdon birtoklásának, hanem annak használatának van értéke.

b.) Munkából származó jövedelem és megtakarítások

Ezt a fajta tulajdont szintén indokolt védelemben részesíteni, hiszen ha valaki félreteszi pénzének egy részét, joga kell, hogy legyen egy késõbbi hozzáféréshez. Fõként akkor van ennek jelentõsége, ha egy államban csak magánnyugdíj-pénztári rendszeren keresztül megoldott az idõsek nyugdíjellátása.

c.) Nyugdíj

A nyugdíj tulajdon. A hatályos alkotmány értelmében a nyugdíjasok nyugdíjjogosultsága tulajdonnak minõsül. Ha nem is ennyire egyértelmûen, de ugyanez vonatkozik a még aktív járulékfizetõk nyugdíjvárományára is: mindkettõt tulajdonként védi a magyar Alkotmány, illetve a nemzetközi jog.

d.) A Tõkejövedelem, tõke-megtakarítások

Ezek a tulajdonformák nem közvetlenül munkához kötöttek, ezért sokan a társadalmi igazságosság sérelmének tartják az ehhez a fajta jövedelemhez fûzõdõ jogot alapvetõ emberi jogként értelmezni, bár csak akkor, ha az említett jövedelmek egy bizonyos minimum értéket meghaladnak.

A tulajdonjog védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében az 1. cikk eredeti szöveg így hangzik: „Every natural or legal person is entitled to the peaceful enjoyment of his possessions. No one shall be deprived of his possessions except in the public interest and subject to the conditions provided for by law and by the general principles of international law.The preceding provisions shall not, however, in any way impair the right of a State to enforce such laws as it deems necessary to control the use of property in accordance with the general interest or to secure the payment of taxes or other contributions or penalties.“

A 6. cikk 1. bekezdése így szól: „Polgári jogai és kötelezettségei meghatározásához mindenkinek joga van megfelelõ idõn belül a törvény alapján felállított független és pártatlan bíróság által lefolytatott tisztességes és nyilvános tárgyaláshoz“. A tulajdonjog polgári jog. Fontos azonban, hogy noha a polgári jog fogalma szuverén fogalom, vagyis léte nem attól függ, hogy egy nemzeti jogrendszer annak tartja-e, ha az adott polgári jog nem létezik a nemzeti jogrendszerben, akkor a 6. cikk sem alkalmazható. Ezért megállapítható, hogy az 1. cikk azokat a feltételeket határozza meg, amelyek esetén megengedett az államok számára a tulajdonjog korlátozása, míg a 6. cikk biztosítja a tisztességes tárgyalást annak meghatározására, hogy egy beavatkozás törvényes-e a belsõ jog szerint.

A 6. cikk nem csak azt hivatott biztosítani, hogy az eljárás megfeleljen a tisztességes tárgyalásra vonatkozó rendelkezéseknek, hanem azt is, hogy ezek a rendelkezések egyáltalán rendelkezésre álljanak. Ahhoz azonban, hogy az 1. és a 6. cikkek valójában kifejthessék hatásukat, elengedhetetlen, hogy a korlátozás alá esõ jogok egyáltalán fennálljanak.

A tulajdonjogot olyan hatás kell, hogy érje, hogy a tulajdon vagy a használat feltételei jogi értelemben legyenek érintve. Lényeges továbbá arra is emlékeztetni, hogy az 1. cikk összefüggésében nélkülözhetetlen feltétel, hogy legyen egy fennálló jog, és az, hogy a tulajdonszerzés szabadságának korlátozása nem részesül védelemben. Ha viszont diszkrimináció valósul meg e szabadság korlátozása során, máris belép a 14. cikk, amelyre az 1. cikkel immár közösen lehet hivatkozni.

Az Egyezmény 17. és 18. cikke pedig megtiltja, hogy az Egyezmény által szabályozott jogokat illetéktelen célra használják fel.

Az ehelyütt felsorolt cikkek közül a 14. számú érdemel közelebbi vizsgálatot, mivel a diszkrimináció tilalmának elve az egész Egyezményt áthatja, annak egyik alappillére. A hivatkozott cikk szerint „a jelen Egyezményben meghatározott jogokat és szabadságokat mindennemû, így a nemi, faji (…) vagy tulajdonon (…) vagy más állapoton alapuló diszkrimináció nélkül kell biztosítani. “E cikk boncolgatásakor figyelemmel kell lenni az alábbi összefüggésre:

A 14. cikk olyan állami intézkedésekkel szemben nyújt védelmet az egyén részére, amelyek igazságtalanul tesznek hátrányos megkülönböztetést valamilyen szempontból hasonló helyzetû személyek között, jóllehet az intézkedések nem jelentik a vonatkozó jog vagy szabadság igazságtalan korlátozását az adott jogot vagy szabadságot eredetileg biztosító cikk értelmében. Ennek folytán egy, a tulajdonjogot érintõ intézkedés lehet, hogy igazolható az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikk alapján, de a 14. cikkbe attól még beleütközhet, mivel diszkriminatív.

Az elfogadott törvény a rendvédelmi dolgozókra nézve diszkriminatív jellegû, az alábbiakra tekintettel:

1.) az, hogy aki munkaképes, annak vissza kell térnie a munkaerõpiacra, csupán a rendvédelmi dolgozókat érinti, a bányászokat, vegyészeket, színészeket, operaénekeseket, más mûvészeket nem.

2). csak az 57 év alattiakra vonatkozik a javaslat, vagyis a mindenkori nyugdíjkorhatár mínusz 5 év alattiakra."

Lázár János, aki az országgyûlés kormánypárti frakciójának a vezetõje, egyik nyilatkozatában maga is elismerte, hogy "a tervezet kizárólag azt a 30 ezer rendõrt érintené, akik korkedvezményes nyugdíjjal vonultak nyugdíjba, másokra nem lenne érvényes. A korkedvezményes nyugdíj diszkriminatív, hiszen például tanárokra nem vonatkozik."

Álláspontunk szerint a hatályos Alkotmány általunk kifogásolt módosításával nem csupán az elõtt nyitja meg az utat a kormány, hogy több ezer szolgálati nyugdíjast taszítson a létbizonytalanságba, hanem lehetõvé teszi azt is, hogy az ország irányítását a kormány központosítsa, a bírói hatalmat, a Montesquieu-i elvek alapján, demokratikusan felépülõ, az európai joggyakorlatnak is megfelelõ bírói hatalmi ágat lassan felszámolja, és kormányzati irányítás alá vegye.

A jelenlegi magyar állam kormánya egy olyan államforma kidolgozásán munkálkodik, amelynek a demokratikus jogállamiság elvéhez, az Európai Unió értékrendjéhez nem sok köze van. Célja, hogy egy kézben egyesítve a három hatalmi ágat (végrehajtó, törvényhozó, bírói hatalom). A XXI. században már elismerten önálló hatalmi ágakká „kifejlõdött” médiát (kormányhoz hû kötõdésû részét jutalmazva, az ellenzékit megzabolázva, büntetéssel fenyegetve) megregulázza, az Alkotmánybíróságot saját párttagjaival bõvítse ki, vagy éppen a Köztársasági Elnöki pozíciót betöltõ személyét is saját személyes kötõdésû klientúrája tagjaiból „válassza meg”.

Minden kormányzati törekvés arra irányul, hogy a kialakult rendszer lehetõvé tegye, állami önkény alapján a magyar állampolgárok alapvetõ emberi jogainak megnyirbálását, adott esetben, -mint jelenleg a szolgálati nyugdíjas rendvédelmi dolgozók esetében- teljes elvételét.

A jelenlegi beadványunkban kifogásolt alkotmány-módosítás megakadályozza ugyanis a magyar Alkotmánybíróságot abban, hogy feladatát teljesítve, a magyar és az egyetemes jogelvek alapján megsemmisíthesse a visszaható hatály tilalmát, a szerzett jogok védelmét és a jogbiztonság alapelvét súlyosan sértõ jogszabálytervezeteket, melyek a közeljövõben elfogadásra kerülnek.

Az Alkotmány jelenlegi módosítása tudatosan és szándékosan akadályozza azon jogelvek érvényesülését, melyek biztosítására Magyarországot nemzetközi szerzõdések kötelezik. A magyar joggyakorlat szerint ugyanis ezen túl az Alkotmánybíróságnak nincs lehetõsége az alkotmány, illetõleg az alkotmány-módosítás felülvizsgálatára.

Ebben a helyzetben a magyar állam egyetlen jogorvoslati szerve sem tud számunkra igazságot szolgáltatni, a fenti alkotmánymódosítással ugyanis minden, a bírói hatalom rendelkezésére álló eszközt felszámolt a kormány. Egyetlen lehetõségünk maradt, az, hogy az Európai Unió erre rendelt szervei, Ön, mint az Európai Bizottság alelnöke, tegyen a fenti jogsértések kivizsgálása, illetve jogaink megóvása érdekében lépéseket.

Kérjük Tisztelt Alelnök asszonyt, hogy a fentiekben ismertetett körülményeket, illetve az új, 2012. január hó 1. napján hatályba lépõ magyar alkotmányt megvizsgálni, és a jogsértések megszüntetéséhez szükséges megfelelõ lépések megtételét elrendelni szíveskedjen.

A még hatályban lévõ egyesülésrõl szóló jog alapján szakszervezetünk a vezetésem alatt egy hónap alatt 10 esetben vett részt, vagy tartottunk önálló, több ezer fõ részvételével tiltakozó demonstrációkat miközben igyekeztünk a kormány képviselõivel a tárgyalóasztalok mellett is egyeztetéseket folytatni. A kormányzat látva azt, hogy egyre nyilvánvalóbbá válik az ország munkavállalói számára, hogy jogilag és igazságosság tekintetében is erkölcstelen és gátlástalan a kormány törekvése, szakszervezetünk és személyem ellen koncepciós eljárást indított a kormány által 9 évre (!) kinevezett legfõbb ügyész által irányított egyik megyei ügyészség. Ennek során a büntetõeljárás garanciális szabályait több esetben megsértve – például akadályozták a védõmmel való kapcsolattartásomat és ezt már hivatalos ügyészi közokirat is elismeri panaszunk nyomán – megfélemlítve hétvégén, éjszakai órákban õrizetbe vettek, letartóztattak olyan vélt cselekmény vádjával, amely szerint az önkormányzatiság elvén mûködõ szakszervezetünk nem a tagság döntése szerint használta fel a szakszervezet saját pénzét, mintegy 3 millió forint értékben (ez mintegy 10 ezer euró) és kezdeményezte a bíróság elõtt az elõzetes letartóztatásomat akkor amikor éppen egy újabb kormányellenes demonstrációt készítettünk elõ.

Jelenleg a szakszervezettõl elszakítva, munkatársaim vegzálásával, megfélemlítõ szándékkal az Orbán kormány ellen a munkavállalók érdekében kifejtett tevékenységem miatt lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével korlátoz az ügyészség az eljárt bírói döntés alapján a szabad mozgásomban.

Az egy évvel hatalomba került Orbán Viktor kormányfõnek a demokratikus szabályok felszámolás vonatkozásában kifejtett ténykedése aggasztó mind a magyar állampolgárok kiszolgáltatottsága, mind az EUn belül teret nyerõ autokrata kormányfõ erõszakos, a társadalmi szabályok sorozatos felrúgását eredményezõ magatartása miatt.

Kérem, hogy a fentiekre figyelemmel a munkavállalók érdekében szükséges intézkedések megtételére intézkedni szíveskedjen.

Szekszárd, 2011. június 30.

 

Tisztelettel:

Szima Judit

Tettrekész Magyar Rendõrség Szakszervezete

Fõtitkára

Forrás: http://www.tmrsz.hu/download/20110630-EU-bizottsag-alkotmany-modositas.pdf