Kezdölap arrow Hírek arrow ÁÉT arrow Korai nyugdíj: Köd ereszkedett a tárgyaló felekre
Korai nyugdíj: Köd ereszkedett a tárgyaló felekre
2011. May 23.

Korai nyugdíj: Köd ereszkedett a tárgyaló felekre

Rendvédelem - Ma jelentik be, miképpen kívánnak további nyomást gyakorolni a kormányra

Folyamatosan tárgyalt a hét végén Pintér Sándor belügyminiszter és a szakszervezetek küldöttsége, elõkészítendõ a Rendvédelmi Érdekegyeztetõ Fórum hétfõre meghirdetett ülését.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége és a szövetség sztrájkbizottságának elnöke a szombati tárgyalási forduló után még úgy fogalmazott: már látjuk egymást a folyó két partjáról. Vasárnap lapunk kérdésére viszont azt mondta: köd ereszkedett a folyóra. Hozzátette, megígérték, ezért hétfõn bejelentik, hogy milyen további lépésekkel kívánnak nyomást gyakorolni a kormányra. Más kérdés, hogy mikor kezdik meg a nyomásgyakorlást.

A bejelentés, bármi lesz is, várhatóan nem könnyíti majd meg Pintér Sándor helyzetét, aki vasárnap közölte a szakszervezetekkel, érdemi egyeztetésre kapott felhatalmazást a kormánytól, s nemcsak a belügyi szakszervezetekkel, hanem a honvédelmi tárca nevében is tárgyalhat.

Csakhogy a kormány kedden ülésezik, elõreláthatólag akkor dõl majd el, hogy mit kínál a kabinet a szolgálati nyugdíjuk megvonása, a már nyugdíjazottak egy részének ismételt munkára kötelezése miatt igencsak dühös és elszánt rendõröknek, tûzoltóknak és más rendvédelmi dolgozóknak. Nem nehéz megjósolni, hogy a szakszervezetek bejelentése – például egy esetleges, minden fél által tudottan törvénytelen sztrájk meghirdetése – nem segít majd a kölcsönösen elfogadható megoldás gyors megtalálásában.

A helyzetet bonyolítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a napokban a szakszervezeteknek írt levelében leszögezte: a szociális kérdésekben megkezdett nemzeti konzultáció befejezése elõtt nem hoz a kormány a szakszervezeteket leginkább foglalkoztató kérdésekben döntést. Ennek fényében kérdés, milyen határozatokra számíthatnak a keddi kormányülésen az érdekképviseletek? De még ha az õ ügyükben állást is foglalna a kormány, az érdekképviseletek nem elégszenek meg egy szóvivõi tájékoztatóval. Garanciákat várnak, követelnek arra, hogy nem járnak úgy, mint novemberben, amikor a Pintér Sándorral kötött megállapodásukat egy, a kormány által is támogatott önálló kormánypárti képviselõi indítvánnyal felülírta a parlament.

Olyan biztosítékokat követelnek emiatt, amelyek kizárják, hogy a megállapodás aláírása után valamelyik kormánypárti képviselõ önálló indítványával alapvetõen megváltoztathassa a kormány és az érdekképviseletek egyezségét. Az persze nem világos, hogy tud-e, s fõleg akar-e ilyen garanciát adni Orbán Viktor?

A kormánytagok, a szóvivõk és a párt politikusainak nyilatkozatai, a kormányközeli médiumok véleménymûsorai azt sejtetik, hogy nem. A kormány egyetért Lázár János és Balsai István ötletével: az életerõs, munkaképes fiatal nyugdíjasok térjenek csak vissza a munkába.

Már – miként azt lapunk megírta – kész is a terv, miképpen vezetik vissza például a rendõröket az utcára. Igaz, nem rendõrnek, hanem munkafelügyelõnek a közmunkások mellé.

 

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 06:54
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75