„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg".
Ez a szakasz a javaslat szerint a következõ (3) bekezdéssel egészülne ki:
„(3) Az ellátáshoz való jog a nyugellátás tekintetében az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, a nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelõ személyre terjed ki. Törvény az e korhatárt be nem töltött személynek is nyugellátást állapíthat meg. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelõzõen folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthetõ és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethetõ."
A magyar Alkotmánybíróság több határozatában kimondta, hogy a törvényhozó az alkotmányos keretek között szabadsággal rendelkezik a szociális biztonságot szolgáló intézmények és ellátások alakításában. Bizonyos alkotmányos követelményeknek azonban eleget kell tenni:
"A jogbiztonság, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentõségû. E megállapítás alátámasztására a határozat indokolása kifejtette, hogy a szolgáltatásokat és a hozzájuk fûzõdõ várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelõ indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges "
[43/1995. (VI. 30.) AB határozat; 103/2010. (VI.10.) AB határozat].
"A szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét. ...
Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania".
[26/1993. (II. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199; 103/2010. (VI.10.) AB határozat].
Ismeretes, hogy a Kormány tervezi az összes érintett magyar állampolgár, ideértve a fegyveres és rendvédelmi szervek tagjai - összességében több százezer fõ - korkedvezményes nyugdíjának a megvonását. A javaslat félreérthetetlenül rögzíti, hogy a már megállapított nyugellátás a törvényben meghatározottak szerint csökkenthetõ, szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethetõ.
Nem vitás, hogy ez a szabály ellentétes az Alkotmánybíróság által rögzített, a jogállamiság és az európai demokratikus államok által megkívánt követelményekkel, valamint az európai joggyakorlattal is.
Hangsúlyozni kell, hogy a módosításnak semmiféle alkotmányosan elfogadható indoka nincs. Nem vitatjuk a Kormánynak és az Országgyûlésnek azt a jogát, hogy a szociális ellátórendszert a társadalmi igazságosságnak megfelelõen alakítsa úgy, hogy tekintettel legyen a lehetõségekre, a most és a jövõben várhatóan rendelkezésre álló forrásokra is, azonban természetesen csak az Alkotmánybírósági határozatokban is kifejezett jogállami feltételek mellett.
Amint az a fentiekbõl kiderül, a jelenlegi Alkotmány nem teszi szükségessé, hogy a nyugdíjakra, más társadalombiztosítási ellátásokra vagy a szociális juttatásokra való jogosultságot a legmagasabb szinten szabályozzák.
2011. április 25-én kihirdették Magyarország új Alaptörvényét, ami 2012. január 1-jétõl a jelenlegi alkotmány helyébe lép. Az Alaptörvény a következõket tartalmazza:
„XIX. cikk
(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.
(3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevõszemélynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.
(4) Magyarország az idõskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények mûködésének lehetõvé tételével segíti elõ. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nõk fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja".
A hivatkozott beterjesztett törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggõ egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról szól. Teljes határozottsággal megállapítható azonban, hogy az idézett és kifogásolt rendelkezés megalkotására az átmenet érdekében nincs szükség. Mind a jelenleg hatályos Alkotmány, mind pedig a jövõre életbe lépõ Alaptörvény a legfontosabb keretek rögzítése mellett törvényi rendezésre utalja a nyugdíj-jogosultság feltételeinek a megállapítását.
A javaslatnak ezért - a közelmúlt történéseire is tekintettel - megállapíthatóan egyetlen célja az alkotmánybírósági kontroll megakadályozása. A hazai gyakorlatban ugyanis az Alkotmánybíróság állásfoglalásaival egyezõen nincs lehetõség az alkotmány, illetõleg az alkotmány-módosítás felülvizsgálatára. Törvényi szabályozás esetén bizonyosra lehetne venni a norma megsemmisítését, hiszen az nyilvánvalóan és durván ellentétes a jogbiztonság és a szerzett jogok tiszteletben tartásának követelményével.
A már megállapított és folyósított nyugdíjak részbeni vagy akár teljes elvonása - amit lehetõvé tenne a javasolt alkotmány-módosítás - családok tömegeit tenné tönkre. Az emberek korábban az akkori rendelkezések ismeretében, azokkal kalkulálva tervezték meg az életüket, megélhetésüket. Az új szabályozás bárkit érinthet, hiszen a korkedvezményes nyugdíjazás - miként más országokban is - hazánkban általános lehetõség. A rendvédelem területén a hivatásos szolgálat teljesítésének jelenlegi rendjét a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) határozza meg. Eszerint (182.§) 25 év szolgálati idõvel lehet nyugdíjba vonulni, bár a nyugdíj teljes összegét fõ szabály szerint csak a szolgálat felsõ korhatárának elérésétõl, vagyis az 50. életév betöltésétõl folyósítják.
A Hszt. javaslatának általános indokolása világosan leírja a valóban kedvezményesnek tekinthetõ szabályozás magyarázatát:
„d) A hivatásos szolgálati viszony újraszabályozásánál a Javaslat érvényesíti azt a törvényalkotói szándékot, hogy a hivatásos állomány tagjainak, mint - többségükben - egyenruhás állampolgároknak jogai és kötelességei között a harmóniát megteremtse. Abból indul ki, hogy a hivatásos állomány tagjai az általánoshoz képest szigorúbb függelmi rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az élet kockáztatásával végzik feladataikat. Emellett a szolgálati viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak alkotmányos jogaik gyakorlásáról, vállalva egyúttal - törvényben meghatározott fegyveres szerveknél történõ szolgálatteljesítés esetén - a hozzátartozókra is kiterjedõ nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelést. Ezek jog- és életvitelbeli korlátozást jelentenek. Mindezek figyelembe vételével a Javaslat az ugyancsak közszolgálatban álló köztisztviselõk járandóságai alapulvételével, a társadalmi megbecsülés kifejezéseként kedvezõbben állapítja meg a hivatásos állomány tagjait megilletõ jogokat, juttatásokat".
A fegyveres szféra területén a jogi kereteket a Magyar Honvédség hivatásos és szerzõdéses katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény(Hjt.) teremti meg. Esetükben a törvényi feltételek alapján a szolgálatteljesítés felsõ korhatára az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárnál 5 évvel alacsonyabb. Ennek alapján az általános szabályok szerint szolgálati nyugellátásra csak ennek betöltése esetén szerez jogosultságot, amennyiben rendelkezik legalább 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idõvel. A felsõ korhatár betöltése elõtt kizárólag speciális esetekben(melyek az állomány tagjától teljesen független, neki fel nem róható okokra vezethetõk vissza!) jogosult csak az ellátásra (teljes összegû, 90%-os vagy 50%os mértékben) azonban ennek is alapfeltétele a legalább 25 év hivatásos jogviszonyba eltöltött idõ.
Hangsúlyozandó, hogy az állam által elvárt tántoríthatatlan hûség, mellyel a katona élete feláldozása árán is köteles hazájának szolgálatára indokolja az arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülést, melyet a hivatkozott Hjt. preambulumában is rögzít.
Ennek a megbecsülésnek és a sajátos közszolgálati jogviszonynak (az általánostól lényegesen eltérõ, magasabb szintû kötelezettségek és súlyos jogkorlátozások) részét képezi a korkedvezményes nyugellátás rendszere is, hasonlóan a világ bármely táján alkalmazotthoz.
Az Egyesült Államokban például a rendõrök és tûzoltók általában 20 év szolgálat után mehetnek nyugdíjba életkoruktól függetlenül, az európai gyakorlat is minden esetben ugyan eltérõ mértékben, de komoly kedvezményeket biztosít a katona-állomány részére. Kétségtelen tény, hogy a rendõrök esetében Európában általában ennél hosszabb idõt kell szolgálni, és többnyire meghatározott életkor betöltéséhez is kötött a nyugdíjazás azonban szinte mindenütt élhetnek a korkedvezményes nyugdíj lehetõségével. Nem beszélve arról, hogy az illetmények Nyugat-Európában nagyságrendekkel haladják meg a magyarországi mértéket a fegyveres és rendvédelmi területén.
A hivatkozott korlátozások, és fokozott követelmények oldásáról azonban nem esik szó. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a fegyveres és rendvédelmi területen szolgálók igen alacsony fizetést kapnak. Ezért az egyéb juttatásoknak és kedvezményeknek kiemelkedõ jelentõsége van. Akik a Hszt.(a Hjt. esetében is korábban alkalmazott törvény) hatályba lépését követõen döntöttek a hivatásos pálya választása, illetõleg folytatása mellett, azok életük tervezése során számoltak a szolgálati nyugdíj lehetõségével, ennek nyilvánvalóan része volt elhatározásukban. Ennek megvonása tehát a jogi aggályokon túlmenõen is elfogadhatatlan és tisztességtelen. Azoktól a fegyveres és rendvédelmi területen dolgozóktól elvárni a jogszabályok következetes érvényesítését, akiket a törvényhozás így arcul csapna, erkölcsileg aggályos és véleményünk szerint megvalósíthatatlan.
Kérjük, hogy a kifejtettek alapján a kérdésben állást foglalni, véleményüket pedig a Magyar Köztársaság Kormányához eljuttatni szíveskedjenek.
Budapest. 2011. május 16.
Tisztelettel:
Kónya Péter, a Sztrájkbizottság Vezetõje
DEMONSTRÁCIÓ 
