Kezdölap arrow DEMONSTRÁCIÓ arrow Egy Honvéd tûzszerész levele
Egy Honvéd tûzszerész levele
2011. May 16.

Tisztelt Kónya Péter Úr!

Jó reggelt!

Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom. Elõször is fogadja elismerésem, hogy kiáll a fegyveres szakma érdekei mellett.

Nánási Péter vagyok.

Szerintem én vagyok az, aki mint negatív példa szerepel a médiában. Talán a legfiatalabb szolgálati nyugdíjasként. Most nem a szerzett jogokról, vagy a jogbiztonságról fogok írni, hanem magamról. Nem tudom, hogy mit csinálnék másképp, ha elõre látom azt, ami ma ebben az országban történik.

Katonai gimnázium után a szentendrei tiszthelyettes képzõ intézményben végeztem, mûszaki-tûzszerészként. Az országban egyedüliként szolgáltam ilyen végzettséggel.

Múltak az évek és eljött az idõ, mikor mi 35-38-40 évesek lettünk a „nagy öregek”.

Mivel ez nem egy tipikusan nyugdíjas szakma, mindenki fokozott figyelemmel kísérte a szolgálati idejének alakulását. Gondolni sem mertem rá, hogy egyszer én is ezt fogom tenni. Akkor gondoltam meg magam, amikor egy kiképzési feladat során történt balesetben hõsi halált halt a követlen parancsnokom, jó barátom.

Úgy volt, hogy nekem is mellette kell lennem a robbanás pillanatában, ám olyan feladatot kaptam az utolsó pillanatban, ami a detonáció középpontjától 40 méterrel távolabb lehetett, és a repeszek is elkerültek. Ott, akkor még két bajtársam súlyosan megsérült.

Ekkor gondoltam azt, hogy mindenkinek megvan a maga szerencse kiszabata az életben, ami egy idõ után elfogy. Ez után az eset után még három bajtársam halt megy Zámolyban. Mivel újabb átszervezés elõtt álltunk, és a szolgálati idõm is megvolt úgy értékeltem, hogy befejezem.

Amikor Hõsi halált halt parancsnokom felesége azt kérdezi magától és tõlünk, hogy miért csinálta a férje tovább, holott meg lett volna a 25 éve, hirtelen eltûnik a szakma iránti alázat. Amikor az ügyészségen kell magyarázkodni, hogy mi-miért történt és mi az, ami a biztonságos munkavégzésünkhöz hiányzik.

Iskolával-külszolgálattal-szorzóval meglévõ 25 évvel, két gyermekkel, nem tudtam másként dönteni.

Számba veszem a halottainkat, de kötve hiszem, hogy lenne az országban ilyen szakma, ahol egy rövid (ám hosszúnak tûnõ) szolgálat idõ alatt annyi bajtársát veszti el valaki, mint egy HONVÉD TÛZSZSERÉSZ.

Ha olyan szituációban voltunk, felelõsen kellett döntenünk emberek sorsáról, vagy akár a nemzet vagyonáról.

Talán itt hibáztam, és ha akkor másként döntök, talán most nem lennék többedmagammal az elsõ számú közellenség, aki miatt nem sikerül az országnak kilábalni abból a csapdából, amit az elhibázott politikai döntések okoztak.

Mikor 2007-ben szolgálati nyugdíjba vonultam soha nem gondoltam volna, hogy egyszer meg kell írnom ezt a levelet. Az addigi életemnek teljesen hátat fordítva vidéken rendezkedtünk be, közel a családi gyökerekhez.

Természetesen a munkanélküliség emészti itt is az emberek lelkét. Ahol tudok, segítek a szomszédaimnak-ismerõseimnek-rokonaimnak. Eddig még semmiféle segélyre nem adtam be a kérelmem. Hangsúlyozom, eddig.

Szinte napi rendszerességgel beszélek a volt kollégáimmal, akik 40 év körüliek, és hasonlóképp rettegnek a jövõtõl.

Az elektronikus levelezésem archívumában megtalálhatóak azok a levelek, amelyek álláshirdetésekre mentek ki. Válaszra sem méltatták õket. Természetesen nem atomfizikusi pozíciókra pályáztam.

Akár a falvamban, akár különbözõ fórumokon lezajló vitákban nem veszek részt, mint tûzszerész, mivel a HÕSI halottainkhoz méltatlannak tartom a sehova sem vezetõ, média által keltett indulatokkal szembe menõ érvelést.

Gondolom a mi (tûzszerészek) szolgálati nyugdíjunk elvétele semmit sem fog megoldani, ám minket is beállít egy milliós munkanélküli sorba. Azon, pedig majd nekem kell gondolkodnom, hogy a felvett hiteleimet, mibõl fogom ezután fizetni?

Mindig azt vallottam, hogy felelõtlenül ne vegyünk fel hitelt. Csak ha biztosan fizetni tudjuk.

Soha sem gondoltam, hogy egyszer én is egy leszek a felelõtlen hitelfelvevõk közül.

Esténként hozzám bújnak gyermekeim, akik semmit nem értenek az egészbõl, és miközben mesét néznek, azon gondolkodom, hogy esetleg ideje lenne elhagynom az országot. Milyen biztonságot kaphatnak ÕK, ha bármit el lehet venni az emberektõl arra hivatkozva, hogy nincs pénz?

Talán optimista vagyok a tanulási képességeikkel szemben, de ha nem szakmunkásban gondolkodom, akkor mik legyenek? Orvosok? Tanárok? Rendõrök? Katonák? (lányom katona akar lenni) Vagy esetleg simán, rögtön csak közmunkások?

Üdvözlettel: Nánási Péter

 
< Előző   Következő >
FTSZ
 

Online felhasználók

Tûzoltóbörze
 

Statisztikák

OS: Linux w
PHP: 5.2.17
MySQL: 10.5.12-MariaDB-0+deb11u1
Idő: 10:51
Caching: Disabled
GZIP: Enabled
Tagok: 2
Hírek: 1138
Linkek: 75